Jézus csodatételeinek tanulsága
„ÉS HARMADNAPON menyegző lőn a galileai Kánában . . . Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe. És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.” Ez az eset szolgáltatta a keretet Jézus elő csodatétele számára (János 2:1–3).
Vajon nem volt túl jelentéktelen, túl köznapi egy ilyen gond ahhoz, hogy felhívják rá Jézus figyelmét? Egy bibliatudós ilyen magyarázattal szolgál: „Keleten a vendéglátás szent kötelesség volt . . . Az igazi vendéglátás, különösképpen a menyegzőkkor, túláradóan bőséges ellátást követelt. Ha menyegző alkalmával . . . [kifogytak] volna a készletek, a család és az ifjú pár soha nem heverte volna ki a szégyent.”
Emiatt Jézus cselekedett. Észrevette, hogy volt „ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint”. A zsidók között szokássá vált az étkezések előtti szertartásos tisztálkodás, és nagy mennyiségű vízre volt szükség ahhoz, hogy a jelenlevők szükségleteit kielégítsék. „Töltsétek meg a vedreket vízzel” — parancsolta Jézus a vendégeket kiszolgáló személyeknek. Nem Jézus volt a „násznagy”, mégis közvetlenül és ellentmondást nem tűrve szólt. A beszámoló ezt mondja: „A mint pedig megízlelé a násznagy a [víz] borrá lett” (János 2:6–9; Márk 7:3).
Talán furcsának tűnik, hogy egy olyan köznapi esemény szolgált keretként Jézus első csodatételének, mint amilyen egy menyegző, ez az eset mégis sok mindent feltár Jézussal kapcsolatban. Ő olyan férfi volt, aki nem élt házasságban, és ezt követően egyéb alkalmakkor beszélt is a tanítványainak az egyedüllét előnyeiről (Máté 19:12, Újfordítású revideált Biblia). Azonban az, hogy rész vett egy menyegzőn, feltárja, hogy távolról sem volt házasságellenes. Kiegyensúlyozott volt; támogatta a házassági elrendezést, és úgy tekintette azt, mint Isten szemében tiszteletre méltó dolgot. (Vö. Zsidók 13:4.)
Jézus nem az a zord aszkéta volt, akit később az egyház festőművészei ábrázoltak. Nyilvánvalóan örömmel vette körül magát emberekkel, és nem idegenkedett a társaságtól. (Vö. Lukács 5:29.) Tetteivel ilyenformán példát állított fel követői számára. Jézus maga bizonyította, hogy követőinek nem kell szükségtelenül komolynak vagy búskomornak lenniük, mintha az igazságosság örömtelenséggel lenne egyenlő. Éppen ellenkezőleg, a keresztények később azt a felszólítást kapták: „Örüljetek az Úrban mindenkor” (Filippi 4:4). A keresztények ma ügyelnek arra, hogy ésszerű keretek között tartsák a kikapcsolódást. Örömet találnak Isten szolgálatában, de Jézus példáját követve, alkalmanként időt szakítanak arra, hogy csoportos formában élvezzék egymás társaságát.
Figyeljük meg, mennyire gyöngéd érzelmei voltak Jézusnak. Nem volt kötelezve a csodatétel végrehajtására. Nem volt ezzel kapcsolatos prófécia, melynek be kellett volna teljesednie. Jézust kétségkívül egyszerűen édesanyja aggódása és a házasságot kötő pár szorult helyzete indította meg. Jézus törődött érzéseikkel, és meg akarta kímélni őket a kínos helyzettől. Vajon nem növeli ez bizalmadat, hogy Krisztus valóban érdeklődik irántad, még a mindennapi gondjaid vonatkozásában is? (Vö. Zsidók 4:14–16.)
Mivel mindegyik kővederbe „két-három métréta [víz] fér vala”, Jézus csodatétele nagy mennyiségű bor előállítását jelentette, talán 390 liter bort (János 2:6). Mire kellett ez a hatalmas mennyiség? Jézus nem pártolta a részegeskedést, olyasvalamit, amit Isten elítél (Efézus 5:18). Nem, hanem az Istenéhez hasonló bőkezűséget mutatott. Mivel a bor mindennapos ital volt, bármennyi többletet fel lehetett használni más alkalmakkor. (Vö. Máté 14:14–20; 15:32–37.)
A korai keresztények utánozták Jézusnak a bőkezűség terén mutatott példáját. (Vö. Cselekedetek 4:34, 35.) Jehova népe ma hasonlóképpen azt a buzdítást kapja, hogy „adjatok” (Lukács 6:38). Jézus első csodatétele azonban prófétai jelentőséggel is bír. Arra a jövőbeni időre mutat, amikor Isten bőkezűen „lakodalmat [szerez] kövér eledelekből, lakodalmat erős borból”, és teljesen eltörli az éhezést (Ésaiás 25:6).
Mit mondjunk a Jézus által végrehajtott olyan csodatételekről, amelyek fizikai gyógyítással jártak? Mit tanulhatunk belőlük?
Jót tenni Sabbath-napon
„Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!” Jézus ezeket a szavakat egy már harmincnyolc esztendeje beteg férfihoz intézte. Az evangélium beszámolója így folytatódik: „És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala.” Meglepő módon nem mindenkinek volt kedvére az események ilyenformán történő alakulása. A beszámoló ezt mondja: „üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton” (János 5:1–9, 16).
A Sabbath mindenki számára a pihenés és örvendezés napjának volt szánva (2Mózes 20:8–11). Jézus napjaira azonban ez elnyomó, ember alkotta szabályok útvesztőjévé vált. Alfred Edersheim tudós azt írta, hogy a Talmud Sabbath-törvényeket tartalmazó hosszadalmas szakaszában „a dolgok úgy kerülnek komoly megtárgyalásra, mint vallási szempontból elsődleges fontosságú kérdések, de nehezen képzelhető el, hogy egy józan értelmű ember komolyan veszi őket” (The Life and Times of Jesus the Messiah). A rabbik élet-halál fontosságot tulajdonítottak semmitmondó, önkényes szabályoknak, melyek a zsidók életének gyakorlatilag minden területét szabályozták, nem egyszer az emberi érzelmek érzéketlen semmibevevésével. Az egyik Sabbath-törvény elrendeli: „Ha egy épület ráomlik egy emberre, és kétség támad afelől, hogy az ember ott van-e, vagy nincs; él-e, vagy meghalt; nem zsidó vagy zsidó, elhordhatják felőle a romokat. Ha élve találják, még jobban eltisztíthatják felőle a romokat, ha azonban halott, hagyják úgy” (A Misna, Joma traktátus 8:7).
Mi volt Jézus véleménye az ilyen jogászias szőrszálhasogatásról? Amikor bírálták, amiért Sabbath-napon gyógyított, ezt mondta: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (János 5:17). Jézus nem végzett világi munkát azért, hogy meggazdagodjon. Ő inkább Isten akaratát cselekedte. Miként a lévitáknak is engedélyezve volt, hogy szent szolgálatukat Sabbath-napon is folytassák, Jézus is mint Messiás, joggal hajthatta végre Istentől kapott feladatait anélkül, hogy áthágta volna Isten törvényét (Máté 12:5).
Jézus Sabbath-napon végrehajtott gyógyításai azt is leleplezték, hogy a zsidó írástudók és farizeusok „felettébb igazak”, merev és kiegyensúlyozatlan gondolkodásúak voltak (Prédikátor 7:16). Isten minden bizonnyal nem azt akarta, hogy a jótettek a hét bizonyos napjaira korlátozódjanak, és azt sem akarta, hogy a Sabbath-nap a szabálykövetés üres szokásává váljon. Jézus azt mondta a Márk 2:27-ben: „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” Jézus az embereket szerette, nem az önkényes szabályokat.
Ezért a keresztényeknek napjainkban javukra van, ha gondolkodásuk nem túlságosan merev és szabályok köré összpontosuló. A gyülekezeten belül felelősségteljes állásban lévő személyek tartózkodnak attól, hogy másokat szertelen, ember alkotta szabályokkal és irányelvekkel terheljenek. Jézus példája arra is ösztönöz minket, hogy keressük az alkalmakat a jó cselekvésére. Egy keresztény például soha nem érvelne úgy, hogy csak akkor fogja megosztani a bibliai igazságokat másokkal, amikor szabályszerűen részt vesz a házról házra történő szolgálatban, vagy amikor nyilvánosan a szónoki emelvényen áll. A kereszténynek, ahogy azt Péter apostol mondja, ’mindig késznek kell lennie megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőle a benne levő reménységről’ (1Péter 3:15). A jó cselekvésére nincsenek időbeli korlátozások.
Lecke a könyörületből
Egy másik nevezetes csodatételről a Lukács 7:11–17 számol be. A beszámoló szerint Jézus „méne Nain nevű városba; és az ő tanítványai sokan menének ő vele, és nagy sokaság”. A mai napig láthatóak temetkezési helyek a modernkori arab falutól, Neintől délkeletre. „Mikor pedig a város kapujához közelített”, zajos jelenet játszódott le előtte. „Ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele.” H. B. Tristram megjegyzi, hogy „a temetkezés lefolytatásának szokása [az ókortól fogva] nem változott”, majd hozzátette: „Láttam, amint az asszonyok a ravatal előtt mennek a hivatásos siratóasszonyok vezetésével. A levegőbe emelgetik kezüket, hajukat tépdesik a fájdalom legféktelenebb taglejtéseivel, és az elhunyt nevét rikoltozzák” (Eastern Customs in Bible Lands).
Ennek a zajos káosznak a kellős közepén egy gyászoló özvegy haladt, akinek már az ábrázata is maga volt a kín. Mivel már elvesztette a férjét, fiára úgy tekintett, mint aki — ahogyan azt Herbert Lockyer szerző szavai megfogalmazzák — „öregségében támasza, magányosságában vigasza, az otthon támogatója és oszlopa. Fiának elvesztésével az utolsó megmaradt gyámfa is kimozdult a helyéről” (All the Miracles of the Bible). Hogyan reagált Jézus? Lukács sokatmondó szavaival élve: „Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: »Ne sírj!«” (Csia fordítás). A „szánalomra gerjedt” kifejezés görög szóból származtatható, melynek szó szerinti jelentése ’belső rész’. Arra utal, hogy „valaki megindul belsejében” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Valóban, Jézus lényének mélységéig megindult.
Valószínűleg akkor már Jézus saját édesanyja is özvegy volt, így hát Jézus feltehetőleg megismerte a közeli hozzátartozó halálával járó fájdalmat, amikor elvesztette nevelőapját, Józsefet. (Vö. János 19:25–27.) Az özvegynek nem kellett esedeznie Jézushoz. Ő önkéntelenül „oda menvén, illeté a koporsót”, annak ellenére, hogy a Mózesi Törvény szerint a holttest érintése tisztátalanná tette a személyt (4Mózes 19:11). Csodatévő ereje segítségével azonban Jézus képes volt eltávolítani magát a tisztátalanság forrását! „Monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl! És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá őt anyjának.”
Mennyire lelkesítő tanulság ez a könyörületről! A keresztények nem utánozhatják az „utolsó napokban” tanúsított szeretet nélküli, rideg magatartást (2Timótheus 3:1–5). Éppen ellenkezőleg, az 1Péter 3:8 (Dr. Masznyik fordítás) erre ösztönöz: „Végre legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörűletesek és alázatosak.” Amikor ismerőseink közül meghal valaki, illetve súlyosan megbetegszik, mi nem tudunk feltámasztást végrehajtani, és a beteget sem tudjuk meggyógyítani. Azonban gyakorlati segítséget és vigaszt nyújthatunk, talán csak egyszerűen azáltal, hogy velük vagyunk, és együtt sírunk velük (Róma 12:15).
Ez a rendkívüli feltámasztás is, melyet Jézus véghez vitt, előremutat a jövőre, arra az időre, amikor „mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, és kijőnek” (János 5:28, 29). Az elhunytak hozzátartozói szerte a földön személyesen fogják tapasztalni Jézus könyörületét, amikor az elhunyt anyák, apák, gyermekek és barátok visszatérnek majd az emléksírokból.
A csodatételek tanulsága
Ebből következően világos, hogy Jézus csodatételei többet jelentettek erejének látványos bemutatásainál. Ezek a tettek Istent dicsőítették, példát hagyva a keresztényeknek, akik ezt a buzdítást kapják: „dicsőítsétek az Istent” (Róma 15:6). A jó cselekvésére ösztönöztek, a nagylelkűség kinyilvánítására és a könyörület kimutatására. Ami még ennél is fontosabb, előzetes bemutatói voltak azoknak a hatalmas tetteknek, amelyeket Krisztus az Ezeréves Uralma alatt visz majd véghez.
Földönléte idején Jézus földrajzilag viszonylag kicsiny területen hajtotta végre hatalmas tetteit (Máté 15:24). Megdicsőített királyként fennhatósága az egész földre kiterjed majd (Zsoltárok 72:8). Azok, akiket akkor régen csodálatosan meggyógyított vagy feltámasztott, végül meghaltak. Égi királysága alatt a bűnt és a halált teljes egészében eltávolítja, megnyitva ezzel az utat az örök élet előtt (Róma 6:23; Jelenések 21:3, 4). Igen, Jézus csodatételei egy dicsőséges jövő eljövetelét jelzik. Jehova Tanúi millióknak segítettek valódi reményt kifejleszteni aziránt, hogy ennek részesei lesznek. Addig is, míg elérkezik az az idő, milyen csodás kóstolót adnak Jézus csodatételei a hamarosan bekövetkező dolgokból!
[Kép a 7. oldalon]
Jézus borrá változtatja a vizet