Olvasók kérdései

Jézus ezt mondta: „A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.” Vajon ezek a szavak azt jelentik, hogy a keresztények megbocsáthatnak bűnöket?

Nincs Írás szerinti alapja annak a következtetésnek, hogy általában véve a keresztények, vagy éppenséggel a gyülekezetben a kinevezett vének, isteni hatalmat kaptak volna a bűnök megbocsátására. Viszont a fent idézettek szerint, amit Jézus a János 20:23-ban mondott a tanítványainak, az arra mutat, hogy Isten ebben a vonatkozásban különleges hatalmat adott az apostoloknak. Ezenkívül Jézus kijelentése összefüggésben lehet azzal, amit a Máté 18:18-ban az égi döntésekről mondott.

A keresztények megbocsáthatnak bizonyos sérelmeket, összhangban Pálnak az Efézus 4:32-ben feljegyzett tanácsával: „legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Újfordítású revideált Biblia). Pál itt arról beszélt, amikor a keresztényeknek személyes nézeteltéréseik vannak, mondjuk a meggondolatlan szavak miatt. Igyekezniük kell rendezni az ilyenfajta ügyeket, megbocsátva egymásnak. Emlékezz csak, mit mondott Jézus: „Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat” (Máté 5:23, 24; 1Péter 4:8).

A János 20:23 szövegösszefüggése azonban azt sugallja, hogy Jézus ennél súlyosabb bűnökre utalt, figyelembe véve azt, amit még ugyanannak a hallgatóságnak mondott. Nézzük, miért.

Feltámadása napján Jézus megjelent a tanítványainak egy jeruzsálemi zárt szobában. A beszámoló így szól: „Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket [Szellemet, Csia fordítás]: a kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak” (János 20:21–23).

Az említett tanítványok valószínűleg főleg a hűséges apostolok voltak. (Vö. a 24. verssel.) Amikor rájuk lehelt, és azt mondta, hogy ’vegyetek Szent Szellemet’, jelképesen felismertette velük, hogy hamarosan kitölti rájuk a szent szellemet. Jézus folytatta, és elmondta, hogy hatalmuk lesz a bűnök megbocsátására. Ésszerű, hogy ez a két kijelentés összefüggésben van egymással, egyikből következik a másik.

Ötven nappal a feltámadása után, pünkösd napján Jézus kitöltötte a szent szellemet. Mit valósított ez meg? Egyrészt, akik a szellemet kapták, Isten szellemfiaiként újraszülettek, azzal a reménnyel, hogy Krisztus társuralkodói lesznek az égben (János 3:3–5; Róma 8:15–17; 2Korinthus 1:22). Ám a szellemnek ez a kitöltése többet is jelentett. Néhányan azok közül, akik megkapták, csodálatos képességeket nyertek. Ezáltal néhányan idegen nyelveken tudtak beszélni, amelyeket korábban nem ismertek. Mások prófétálni tudtak. Megint mások betegeket tudtak gyógyítani, vagy halottakat tudtak életre kelteni (1Korinthus 12:4–11).

Mivel Jézus szavai a János 20:22-ben a szent szellemnek erre, a tanítványokra való kitöltésére mutattak, a hozzáfűzött szavak a bűnök megbocsátásáról, úgy tűnik, azt jelentik, hogy az apostolok a szent szellem működésén keresztül isteni megbízatásként egyedülálló hatalmat kaptak a bűnök megbocsátására, illetve megtartására. (Lásd: Az Őrtorony 1949. március 1., 78. oldal [ang.].)

A Biblia nem ad teljes képet mindarról az alkalomról, amikor az apostolok ezt a hatalmat felhasználták, de minden olyan esetet sem ír le, amikor a nyelveken szólás, a prófétálás vagy a gyógyítás csodálatos adományát használták (2Korinthus 12:12; Galátzia 3:5; Zsidók 2:4).

Az egyik olyan eset, amelynek az alkalmával megnyilvánult a hatalom, amelyet az apostolok kaptak a bűnök bocsánatára illetve megtartására, Anániás és Safira esete volt, akik megcsalták a szellemet. Anániást és Safirát Péter leplezte le, aki hallotta Jézus kijelentését, mely a János 20:22, 23-ban van feljegyezve. Péter először Anániással beszélt, aki azon nyomban meghalt. Amikor Safira később bejött, és kitartott a hazugság mellett, Péter kihirdette ítéletét. Péter nem bocsátotta meg bűnét, hanem ezt mondta: „Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged.” Ő is azon nyomban meghalt (Cselekedetek 5:1–11).

Ez alkalommal Péter apostol különleges hatalmat használt fel arra, hogy kifejezze, bűnük megtartása végleges; csodálatos módon tudta, hogy Isten nem bocsátaná meg Anániás és Safira bűnét. Úgy tűnik, az apostolok emberfeletti módon szintén átláttak ügyeket, amelyeknél biztosak voltak benne, hogy a bűnök meg vannak bocsátva Krisztus áldozata alapján. Ezért ezek a szellemtől felhatalmazott apostolok bűnbocsánatot és bűnmegtartást mondhattak ki.a

Ezzel nem azt szeretnénk mondani, hogy akkoriban minden szellemmel felkent vénnek ilyen csodálatos hatalma volt. Ezt láthatjuk abból, amit Pál apostol mondott arról a férfiról, akit a korinthusi gyülekezetből közösítettek ki. Pál nem azt mondta, hogy „megbocsátom ennek az embernek a bűneit”, vagy éppen hogy „tudom, ennek az embernek megbocsátottak az égben, ezért fogadjátok vissza”, hanem inkább arra buzdította az egész gyülekezetet, hogy bocsássanak meg ennek a visszafogadott kereszténynek, és mutassanak ki szeretetet iránta. Pál ehhez még hozzátette: „A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is” (2Korinthus 2:5–11).

Ha egyszer ezt a férfit visszafogadták a gyülekezetbe, minden keresztény testvér és testvérnő megbocsáthatott neki olyan értelemben, hogy nem rótták fel neki azt, amit korábban tett. De először meg kellett bánnia bűnét, és vissza kellett őt fogadni. Ez hogyan történt?

Vannak súlyos bűnök, amelyekkel a gyülekezeti véneknek foglalkozniuk kell, ilyen például a lopás, a hazugság vagy a súlyos erkölcstelenség. Megpróbálják kiigazítani és megfeddni az ilyen helytelenül cselekvőket, bűnbánatra késztetve őket. De ha valaki megbánás nélkül gyakorol súlyos bűnt, ezek a vének megfogadják az isteni utasítást, hogy ki kell közösíteni a helytelenül cselekvőt (1Korinthus 5:1–5, 11–13). Amit Jézus a János 20:23-ban mondott, nem vonatkozik az ilyen esetekre. Ezeknek a véneknek nincs csodálatos szellemi adományuk, mint például a fizikailag beteg ember gyógyítása, vagy a halottak feltámasztása; ezeknek az adományoknak megvolt a céljuk az első században, majd utána véget értek (1Korinthus 13:8–10). Ezenkívül a véneknek ma nincsen isteni hatalmuk arra, hogy megbocsássák a súlyos helytelenséget olyan értelemben, hogy kijelentsék egy súlyosan vétkezőről, hogy tiszta Jehova szemében. Az ilyenfajta bűnbocsánatnak a váltságáldozaton kell alapulnia, és egyedül Jehova bocsáthat meg annak alapján (Zsoltárok 32:5; Máté 6:9, 12; 1János 1:9).

Amint az az ókori korinthusi férfival is történt, ha a súlyosan vétkező nem hajlandó megbánni bűnét, ki kell őt közösíteni. Ha később megbánja bűnét, és a megbánáshoz illő tetteket mutat fel, lehetséges az isteni bocsánat (Cselekedetek 26:20). Ilyen esetben az Írások szerint a vének okkal hihetik, hogy Jehova valóban megbocsátott a helytelenül cselekvőnek. S ha egyszer az illetőt visszafogadták, a vének segíthetnek neki, hogy szellemileg szilárddá váljon a hitben. A gyülekezetben a többiek hasonlóképpen bocsáthatnak meg, mint ahogyan a korinthusbeli keresztények bocsátottak meg annak a kiközösített férfinak, akit akkor visszafogadtak.

Ha a vének így járnak el, nem állítanak fel ők maguk irányadó mértékeket az ítélkezésre. A bibliai alapelveket alkalmazzák, és szorosan követik az Írások szerinti eljárást, amelyet Jehova állított fel. Ezért a vének bármit bocsátanak is meg, illetve nem bocsátanak meg, Jézusnak a Máté 18:18-ban található szavainak az értelmében teszik: „Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” Tettük mindössze Jehova nézőpontját fogja visszatükrözni, ahogyan azt a Biblia mutatja.

Következésképpen amit Jézus mondott a János 20:23-ban feljegyzettek szerint, nem mond ellent az Írások többi részének, hanem arra mutat, hogy az apostoloknak különleges felhatalmazásuk volt a megbocsátást illetően, a keresztény gyülekezet korai szakaszában betöltött különleges szerepükkel összhangban.

[Lábjegyzet]