Jehova népe megerősítve a hitben

„A gyülekezetek valóban tovább erősödtek hitben és napról napra gyarapodtak számban” (CSELEKEDETEK 16:5).

 1. Hogyan használta fel Isten Pál apostolt?

JEHOVA Isten „választott edény”-ként használta fel társusi Sault. Mint Pál apostol ’sokat kellett szenvedni’. Az ő munkája és mások munkája révén Jehova szervezete egységnek és csodálatos növekedésnek örvendhetett (Cselekedetek 9:15, 16).

 2. Miért hasznos, ha megvizsgáljuk a Cselekedetek 13:1-16:5. verseit?

² Pogányok is egyre nagyobb számban lettek keresztényekké, és a vezető testület egy létfontosságú összejövetelén igen sokat tett azért, hogy előmozdítsa Isten népe közt ezt az egységet és megerősítse őket a hitben. Nagyon hasznos lesz számunkra, ha megvizsgáljuk ezeket és a Cselekedetek 13:1-16:5-ig terjedő verseiben feljegyzett egyéb fejleményeket, mert Jehova Tanúi most hasonló növekedést és szellemi áldásokat tapasztalnak (Ésaiás 60:22). (Azt javasoljuk, hogy magántanulmányozás keretében olvassátok el az ebben a számban megjelent Cselekedetek könyvéről szóló cikket és az ott levő vastagon szedett részeket.)

A misszionáriusok munkához látnak

 3. Milyen munkát végeztek Antiókhiában „a próféták és tanítók”?

³ A szíriai Antiókhiában levő gyülekezet által kiküldött férfiak segítettek a hívőknek abban, hogy megerősödjenek a hitben (13:1–5). Antiókhiában voltak „próféták és tanítók”, úgymint Barnabás, Simeon (Niger), Cirenei Lucius, Manaén és társusi Saul. A próféták Isten Szavát magyarázták és eseményeket jelentettek be jóelőre, míg a tanítók az Írásokkal és az istenfélő élettel kapcsolatban nyújtottak oktatást (1Korinthus 13:8; 14:4). Barnabás és Saul különleges megbízást kapott. Miután magukhoz vették Márkot, Barnabás unokatestvérét, Ciprusba mentek (Kolossé 4:10). Salamis keleti kikötőváros zsinagógájában prédikáltak, de nincs feljegyzés arról, hogy a zsidók kedvezően reagáltak volna. Mivel anyagi vonatkozásban jómódúak voltak, mi szükségük lehetett ezeknek a zsidóknak a Messiásra?

 4. Mi történt amikor a missszionáriusok folytatták a prédikálást Cipruson?

⁴ Isten megáldotta a Cipruson végzett egyéb tanúskodó munkát (13:6–12). Páfuszban a misszionáriusok egy zsidó varázslóval és hamis prófétával találkoztak, akit Bar-Jézusnak (Elimásnak) hívtak. Amikor ez megpróbálta megakadályozni Sergius Paulust abban, hogy meghallgassa Isten Szavát, Saul megtelt szent szellemmel és ezt mondta: „Ó, te mindenféle csalással és mindenféle gorombasággal telt ember, te, az Ördög fia és minden igazságosnak ellensége, nem hagysz fel Jehova útjának elferdítésével?” Ekkor Isten büntető keze vaksággal sújtotta Elimást egy időre, Sergius Paulus pedig „hívővé lett, mivel megdöbbentette Jehova tanítása”.

 5., 6. a) Mit mondott Pál Jézusról, amikor a pizidiai Antiókhia zsinagógájában beszélt? b) Milyen hatása lett Pál beszédének?

⁵ A csoport Ciprusból a kis-ázsiai Pergába hajózott. Pál és Barnabás innen észak felé indult a hegyi hágókon át, valószínűleg ’veszélyben forogva folyóvizeken, veszélyben útonállók miatt’, hogy a pizidiai Antiókhiába menjenek (2Korinthus 11:25, 26). Ott Pál a zsinagógában beszélt (13:13–41). Áttekintést adott arról, hogyan bánt Isten Izraellel, és a Megváltónak azonosította Dávid leszármazottját, Jézust. Bár a zsidó uralkodók Jézus halálát követelték, mégis beteljesedett az ősatyáiknak tett ígéret, amikor Isten feltámaszotta őt (Zsoltárok 2:7; 16:10; Ésaiás 55:3). Pál figyelmeztette hallgatóságát: nehogy megvessék Isten ajándékát, tudniillik azt, hogy megmentésről gondoskodott Krisztus által (Habakuk 1:5, Septuaginta).

⁶ Pál beszéde érdeklődést keltett, ahogy Jehova Tanúinak nyilvános előadásai is érdeklődést keltenek napjainkban (13:42–52). A következő sabbath napon szinte az egész város egybegyűlt, hogy hallja Jehova szavát; ez azonban irigységgel töltötte el a zsidókat. Nos, a misszionáriusok egyetlen hét alatt nyilvánvalóan több pogányt térítettek meg, mint ezek a zsidók egész életük alatt. Mivel a zsidók istenkáromló módon szembeszálltak Pállal, itt volt az ideje, hogy a szellemi világosság másutt ragyogjon, ezért így szólt hozzájuk: ’Mivel elvetettétek Isten szavát, és nem bizonyultatok méltónak az örökké tartó életre, a nemzetekhez fordulunk’ (Ésaiás 49:6).

 7. Hogyan reagált Pál és Barnabás az üldözésre?

⁷ Most a pogányok kezdtek el örvendezni; és az összes olyan egyén, aki kedvezően fogadta az örökké tartó élet lehetőségét hívő lett. Mialatt azonban Jehova szavát mindenhová elvitték az országban, a zsidók fellázították a nevesebb asszonyokat (valószínűleg azzal a céllal, hogy azok nyomást gyakoroljanak a férjükre vagy másokra), valamint a vezető embereket, hogy vegyék üldözőbe Pált és Barnabást és kergessék ki őket a határaikon túlra. Ez azonban nem állította le a misszionáriusokat. Azok egyszerűen „lerázták ellenük lábaik porát” és tovább mentek Ikóniumba (a mai Konya), Galácia római tartomány egyik jelentős városába (Lukács 9:5; 10:11). De mi történt a pizidiai Antiókhiában hagyott tanítványokkal? Miután azok megerősödtek a hitben, „továbbra telve voltak örömmel és szent szellemmel”. Ez segít nekünk is belátni, hogy az ellenállásnak nem szükséges megállítani a szellemi fejlődést.

Az üldözés ellenére is erősek a hitben

 8. Mi történt az ikóniumi sikeres tanúskodás eredményeként?

⁸ Maga Pál és Barnabás is erősnek bizonyult a hitben az üldözés ellenére is (14:1–7). Az ikóniumi zsinagógában végzett tanúskodásukra sok zsidó és görög úgy reagált, hogy hívő lett. Amikor a nem-hívő zsidók az új hívők ellen hangolták a pogányokat, a két hittérítő bátran kiállt Isten felsőbbsége mellett, ő pedig azzal mutatta ki irántuk való kegyét, hogy jelek megtételére adott nekik hatalmat. Ez megosztotta a tömeget: egyesek a zsidók mellé álltak, mások viszont az apostolok (vagyis a kiküldöttek) mellé. Az apostolok nem voltak gyávák, de amikor megtudták, hogy összeesküvés készül a megkövezésükre, bölcsen eltávoztak onnan, hogy a Galácia déli részében levő kis-ázsiai Likaóniába menjenek prédikálni. Ha óvatosak vagyunk, gyakran mi is tevékenyek maradhatunk a szolgálatunkban az ellenállás dacára (Máté 10:23).

 9., 10. a) Hogyan reagáltak Lisztra lakosai egy sánta ember meggyógyítására? b) Hogyan reagált Pál és Barnabás Lisztrában?

⁹ A likaóniai Lisztra városában tanúskodtak ezután (14:8–18). Ott Pál meggyógyított egy férfit, aki születése óta sánta volt. A tömeg nem ismerte fel, hogy Jehovának köszönhető ez a csoda, ezért felkiáltott: „Az istenek emberi alakban leszálltak hozzánk!” Amikor ez likaóniai nyelvjárásban elhangzott, Barnabás és Pál nem tudta mi történt. Mivel Pál vitte a szót, a tömeg Hermésznek tekintette őt (az istenek ékesszóló hírvivőjének), Barnabásról pedig azt hitte, hogy ő Zeusz, a görög főisten.

¹⁰ Zeusz papja még bikákat és virágfűzéreket is hozott, hogy áldozatokat mutasson be Pálnak és Barnabásnak. Valószínűleg az általánosan ismert görög köznyelven szólva, vagy tolmács segítségével, a látogatók hamar megmagyarázták, hogy ők is emberek és hasonló gyengeségeik vannak, mint másoknak, és azért jöttek, hogy a jó hírt hirdessék, miután az emberek elfordulhassanak „ezektől a hiábavalóságoktól” (az élettelen istenektől vagy bálványoktól) az élő Istenhez (1Királyok 16:13; Zsoltárok 115:3–9; 146:6). Igen, Isten azelőtt megengedte a nemzeteknek (de nem a hébereknek), hogy a maguk útján járjanak, bár nem hagyta magát tanúbizonyságok nélkül a létezését és az istenségét illetően, mivel ’adott nekik erőt és termő évszakokat, teljesen megtöltve szívüket eledellel és vidámsággal’ (Zsoltárok 147:8). Barnabás és Pál még ilyen érvelés ellenére is alig tudta visszatartani a tömeget attól, hogy áldozatot mutasson be nekik. A misszionáriusok azonban nem fogadták el istenekként e hódolatot, se nem használták fel ezt a tekintélyüket arra, hogy keresztény gyülekezetet alapítsanak abban a térségben. Nagyszerű példa ez mindannyiunknak, különösen akkor, ha hajlamosak vagyunk tömjénezést várni azért a teljesítményért, aminek az elvégzését Jehova lehetővé teszi számunkra az ő szolgálatában.

11. Mit tanulhatunk ebből a kijelentésből: „Sok nyomorúságon át kell nekünk belépnünk az Isten királyságába”?

¹¹ Az üldözés hirtelen felütötte undok fejét (14:19–28). De hogyan történt ez? A tömeg, amelyet a pizidiai Antiókhiából és Ikóniumból származó zsidóknak sikerült meggyőzniük, megkövezte Pált, és halottnak vélve, kivonszolta őt a városból (2Korinthus 11:24, 25). Ámde amikor a tanítványok gyűrűje körülvette, felkelt, és valószínűleg a sötétség leple alatt, észrevétlenül bement Lisztrába. Másnap ő és Barnabás Derbébe mentek, ahol jó néhányan a lakosságból tanítványokká lettek. Miután a misszionáriusok újra ellátogattak Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába, megerősítették a tanítványokat és arra buzdították őket, hogy maradjanak meg a hitben, s ezt mondták nekik: „Sok nyomorúságon át kell nekünk belépnünk az Isten királyságába.” Mint keresztények mi is számíthatunk arra, hogy nyomorúságot kell elszenvednünk és nem szabad megpróbálnunk kibújni ez alól a hitünk terén történő megalkuvással (2Timótheus 3:12). Abban az időben véneket neveztek ki azokban a gyülekezetekben, ahová elküldték Pálnak a Galáciabeliekhez írt levelét.

12. Amikor véget ért Pál első missziós útja, mit tett a két misszionárius?

¹² Amikor Pál és Barnabás átutazott Pizidián, mindketten hirdették a Szót Pergában is, ebben a jelentős pamfiliai városban. Később visszatértek a szíriai Antiókhiába. Most, hogy véget ért Pál első útja, a két misszionárius tájékoztatta a gyülekezetet „mindarról, amit Isten tett őáltaluk és arról is, hogyan nyitotta meg a nemzetek előtt a hitnek ajtaját”. Bizonyos időt az antiókhiai tanítványoknál töltöttek, és ez kétségtelenül sokat számított azon a téren, hogy azoknak a hite megerősödjön. Az utazó-felvigyázóknak a látogatásai napjainkban is hasonló jó szellemi hatással vannak a gyülekezetekre.

Egy lényeges kérdés megoldódik

13. Mit kellett tenni ahhoz, hogy a keresztények ne szakadjanak szét héber és nem-zsidó csoportokra?

¹³ A hitben való megerősödés gondolati egységet követel meg (1Korinthus 1:10). Ha a vezető testület nem akarta, hogy a keresztények a héberek és a nem-zsidók két táborra szakadjanak, dönteniük kellett abban, hogy az Isten szervezetébe özönlő pogányok kötelesek-e megtartani a mózesi törvényt és körülmetélkedni (15:1-5). Némely férfiak már elutaztak Júdeából a szíriai Antiókhiába és azt kezdték tanítani a pogány hívőknek, hogy ha nem metélik őket körül, nem részesülhetnek megmentésben (2Mózes 12:48). Ezért elküldték Pált, Barnabást és másokat a Jeruzsálemben levő apostolokhoz és vénekhez. Az olyan hívők, akik egykor a törvény betűjéhez ragaszkodó és gondolkodású farizeusok voltak, még ott is kitartottak amellett, hogy a pogányoknak alá kell vetni magukat a körülmetélésnek, és meg kell tartaniuk a Törvényt.

14. a) Bár a jeruzsálemi megbeszélésen vitára is sor került, milyen jó példát mutattak mégis? b) Mi volt annál az alkalomnál Péter érvelésének a lényege?

¹⁴ Megbeszélést tartottak, hogy meggyőződjenek Isten akaratáról (15:6–11). Igen, vita kezdődött, mégsem volt versengés, amikor szilárd meggyőződésű férfiak kifejezték a véleményüket. Ez jó példa a mai vének számára. Péter egy idő múlva ezt mondta: ’Isten engem választott ki arra, hogy az én szám által hallják a jó hírt némely pogányok [mint Kornélius] és higgyenek. Ezt azzal tanúsította, hogy nekik is megadta a szent szellemet, és nem tett különbséget közöttünk és közöttük [Cselekedetek 10:44–47]. Miért teszitek hát próbára Istent azzal, hogy oly igát [a Törvény megtartásának kötelezettségét] raktok a nyakukba, amelyet sem ősatyáink, sem mi nem voltunk képesek elviselni? Mi [test szerinti zsidók] abban bízunk, hogy az Úr Jézus ki nem érdemelt kedvessége által ugyanolyan módon menekülünk meg, mint amazok.’ Az a tény, hogy Isten elfogadta a körülmetéletlen pogányokat, megmutatta: a megmentés tekintetében sem a körülmetélés, sem a Törvény megtartása többé nem követelmény (Galata 5:1).

15. Milyen alapvető szempontra mutatott rá Jakab, és minek az írásba foglalását javasolta a pogány keresztények számára?

¹⁵ A gyülekezet elcsendesedett, amikor Péter befejezte, de még mást is el kellett mondani (15:12–21). Barnabás és Pál elmondta milyen jeleket tett Isten őáltaluk a pogányok között. Ezután az elnöklő Jakab, Jézus féltestvére ezeket mondta: ’Simon [Péter héber neve] beszámolt arról, hogyan fordította Isten a figyelmét a nemzetek felé, hogy egy népet szerezzen közülük a neve számára.’ Jakab rámutatott, hogy „Dávid sátorának” újra felépítése (Dávid királyi ágának visszahelyezése az uralkodásba) Jézus tanítványainak (a Királyság-örökösöknek) mind a zsidók, mind a pogányok közül való egybegyűjtése által teljesedett be (Ámos 9:11, 12, Septuaginta fordítás; Róma 8:17). Mivel ez állt Isten szándékában, a tanítványok kötelesek voltak elfogadni. Jakab azt tanácsolta, hogy írják meg a pogány keresztényeknek, hogy tartózkodjanak 1. a bálványok által beszennyezett dolgoktól, 2. a paráznaságtól, 3. a vértől és a megfojtottól. Ezek a tilalmak Mózes írásaiban is megtalálhatók, amelyeket felolvastak a zsinagógákban minden sabbath napon (1Mózes 9:3, 4; 12:15–17; 35:2, 4).

16. Milyen három fő pontban adott útmutatást egészen napjainkig az első századi vezető testület levele?

¹⁶ A vezető testület ezután levelet küldött a pogány keresztényeknek a szíriai Antiókhiába és Cilíciába (15:22–35). A szent szellem és a levél írói arra szólították fel őket, hogy tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól; a vértől (amit egyesek rendszeresen fogyasztottak); a megfojtottól, amelynek vérét nem eresztették ki (számos pogány különleges csemegének tekintette az ilyesmit); és a paráznaságtól (görögül por·nei΄a, amely a bibliai házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat jelenti). Az efféléktől való megtartóztatásuk által fognak szellemileg felépülni, ahogyan Jehova Tanúi teszik napjainkban, mivel megtartják „ezeket a szüksége dolgokat”. A „Jó egészséget!” szavak annak a köszöntésnek felelnek meg, amely ma így hangzana: „Isten veletek!”, és ebből nem szabad úgy következtetni, mintha a fentebb felsorolt követelmények elsősorban egészségügyi intézkedések volnának. Amikor a levelet Anitókhiában felolvasták, a gyülekezet örvendezett az abban levő buzdítás felett. Abban az időben Isten népét Antiókhiában Pál, Silás és Barnabás, valamint mások buzdító szavai is megerősítették a hitükben. Bárcsak mi is megtalálnánk a módját annak, hogyan buzdíthatjuk és építhetjük hívőtársainkat!

Elkezdődik a második missziós út

17. a) Milyen nehézség merült fel, amikor szóba került a második missziós út tervezete? b) Hogyan rendezte el Pál és Barnabás a kettőjük vitáját?

¹⁷ Amikor javaslatként szóba került a második missziós út, bizonyos nehézség támadt (15:36–41). Pál azt javasolta, hogy ő és Barnabás újra látogassák meg a Cipruson és a Kis-Ázsiában levő gyülekezeteket. Barnabás egyetértett, de szerette volna magával vinni unokatestvérét, Márkot. Pál viszont ellenezte ezt, mivel Márk Pamfíliában magukra hagyta őket. „Éles dühkitörés” támadt köztük emiatt. De sem Pál, sem Barnabás nem igyekezett a maga álláspontját igazolni, és más véneket vagy a vezető testületet bevonni magánügyükbe. Mily nagyszerű példamutatás!

18. Mit eredményezett Pál és Barnabás különválása, és hogyan fordíthatjuk a javunkra ezt az eseményt?

¹⁸ Ez a vita azzal végződött, hogy különváltak. Barnabás Márkot vette magához útitársnak, hogy Ciprusba menjenek. Pál pedig Silást választotta útitársul és „bejárta Szíriát és Cilíciát, erősítve a gyülekezeteket”. Barnabást talán családi kapcsolatok befolyásolták, de neki el kellett volna ismerni Pál apostolságát és azt, hogy „választott edény” volt (Cselekedetek 9:15). És mi a helyzet velünk? Ennek az eseménynek jól az elménkbe kellene vésni, hogy el kell ismernünk a teokratikus tekintélyt, és teljes mértékben együtt kell működnünk a „hű és értelmes rabszolgával”! (Máté 24:45–47).

Előmenetel békességben

19. Milyen példaképet találhatnak Timótheus személyében a mai keresztény fiatalok?

¹⁹ Ez a vita nem lehetett kihatással a gyülekezet békéjére. Isten népe tovább erősödött a hitben (16:1–5). Pál és Silás Derbébe, onnan pedig Lisztrába ment. Ott élt Timótheus, egy hívő zsidó asszonynak, Eunikének és hitetlen görög férjének a fia. Timótheus egészen fiatal lehetett akkor, hiszen még 18 vagy 20 év múlva is ezt monták neki: „Soha senki meg ne vesse ifjúságodat!” (1Timótheus 4:12). Mivel „a Lisztrában, valamint a (mintegy 29 kilométerre levő) Ikóniumban élő testvérek jó véleménnyel voltak róla”, nagyszerű szolgálatáról és istenfélő tulajdonságairól volt közismert. A mai keresztény fiataloknak is arra kell törekedni, hogy Jehova segítségével hasonló jó hírnevet szerezzenek maguknak. Pál körülmetélte Timótheust, mivel olyan zsidók zsinagógájába és otthonaiba kívántak elmenni, akik tudták, hogy Timótheus apja pogány, és az apostolok nem szerették volna ha bármi akadályozná őket abban, hogy eljussanak a zsidó férfiakhoz és nőkhöz, akiknek szükségük volt ismeretet szerezni a Messiásról. Jehova Tanúi napjainkban is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy a bibliai alapelvek megsértése nélkül elfogadhatóvá tegyék a jó hírt mindenfajta ember számára (1Korinthus 9:19–23).

20. Milyen hatása lett az első századi vezető testület leveléhez való igazodásnak, és szerinted milyen hatással kellene lennie ránk is?

²⁰ Pál és Silás, új kísérőjükkel, Timótheussal, meghagyták a tanítványoknak, hogy tartsák be a vezető testület határozatait. És mi lett az eredmény? Nyilván Szíriára, Cilíciára és Galáciára utalva írta Lukács a következőket: „A gyülekezetek valóban tovább erősödtek hitben és napról napra gyarapodtak számban.” Igen, a vezető testület leveléhez való igazodás eredménye egység és szellemi jólét lett. Mily nagyszerű példa ez számunkra ezekben a válságos időkben, amikor Jehova népének egységesnek és erősnek kell maradni a hitben!

Mit válaszolnál?

◻ Hogyan reagált Pál és Barnabás az üldözésre?

◻ Mit tanulhatunk ebből a kijelentésből: „Sok nyomorúságon át kell nekünk belépnünk az Isten királyságába”?

◻ Milyen tanácsot szűrhetünk le az első századi vezető testület által kiküldött levél három fő pontjából?

◻ Hogyan vonatkoznak ránk napjainkban azok a tényezők, amelyek megerősítették a hitben az első századi keresztényeket?