KORNÉLIUSZ

Katonatiszt (százados, Kár.), az itáliai csapat 100 katonájának parancsnoka. (Lásd: KATONATISZT.) Cezáreában állomásozott, és volt ott egy saját háza. Római neve azt sejteti, hogy a császári város egyik nemesi családjához tartozhatott. „Hitbuzgó ember” volt, aki „sok irgalmas adományt adott a népnek, és folyton könyörgött az Istenhez”, ’igazságos volt, félte az Istent, és jó hírben állt a zsidók egész nemzete körében’. Ennek a férfinak jelent meg egy angyal látomásban i. sz. 36 őszén, és ezt mondta: „Imáid és irgalmas adományaid emlékeztetőül felszálltak az Isten elé.” Az angyal azután azt mondta neki, hogy küldjön el Joppéba Péterért (Cs 10:1–22).

Amikor Péter megérkezett, Kornéliusz a ’rokonai és a meghitt barátai’ jelenlétében így szólt az apostolhoz: „mindannyian jelen vagyunk az Isten előtt, hogy meghallgassuk mindazt, aminek az elmondását Jehova megparancsolta neked” (Cs 10:24, 33). „Még beszélt Péter. . ., amikor a szent szellem leszállt mindazokra, akik hallgatták a szót.” Így tehát ezek az emberek, akik közül Kornéliusz van megnevezve mint a legtekintélyesebb, az első olyan körülmetéletlen nem zsidók lettek, akik megkapták ’a szent szellem ajándékát’ (Cs 10:44, 45). Haladéktalanul meg is keresztelkedtek vízben. Semmi többet nem tudunk Kornéliusz későbbi életéről és tetteiről.

Miért volt különösen nevezetes esemény Kornéliusz megtérése?

Kornéliusz nem volt a zsidó közösség prozelita tagja, ahogy némelyek állítják, jóllehet ismerte a próféták írásait, adott irgalmas adományokat a zsidóknak, félte Istent, folyton imádkozott, és használta a Jehova nevet. Az Írások meggyőzően bizonyítják, hogy ez a katonatiszt a legteljesebb értelemben körülmetéletlen nem zsidó volt. Ha Kornéliusz prozelita lett volna, akkor annak fényében, amit a Törvény írt a jövevényekről, Péter nem mondta volna, hogy neki mint zsidónak nincs megengedve, hogy kapcsolatot ápoljon ezzel a ’más nemzetséghez tartozó emberrel’ (3Mó 19:33, 34; Cs 10:28). Ha prozelita lett volna, a Péterrel levő hat másik zsidó nem ’ámult’ volna azon, hogy a szent szellem kitöltetik „a nemzetekből valókra” (Cs 10:45; 11:12). Ha prozelita volt, akkor miért perlekedtek Péterrel „a körülmetélkedés támogatói” e miatt az ügy miatt? (Cs 11:2).

Kornéliusz valójában a zsengéje volt azoknak a körülmetéletlen nem zsidóknak, akik keresztények lettek, és ez azt bizonyította, hogy akkor már nem kellett prozelitákká lenniük a nem zsidóknak – mint korábban az etióp eunuchnak – ahhoz, hogy befogadják őket a keresztény gyülekezetbe. „Bizonyosan látom, hogy nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik” – jelentette ki nyomatékosan Péter e történelmi esemény alkalmával (Cs 10:34, 35). Ahogy Péter volt az első, aki megnyitotta az Utat a zsidók előtt pünkösdkor, úgy most is ő volt az első, aki elvitte a megmentés jó hírét a körülmetéletlen nem zsidókhoz. Jakab is úgy fogalmazott, hogy Isten „először” fordította figyelmét „a nemzetekre” (Cs 15:7, 14).