A Biblia 45. könyve – Róma

Író: Pál

Írás helye: Korinthus

Írás befejezése: i. sz. kb. 56

 1. Mit fejteget Pál a Rómabeliekhez írt levelében?

A CSELEKEDETEK KÖNYVÉBEN láttuk, hogy Pál, aki korábban a zsidó keresztények kegyetlen üldözője volt, miként vált Krisztus buzgó apostolává a nem zsidó nemzetek javára. A Rómabeliekhez írt levéllel kezdődik a Bibliának az a 14 könyve, amelyet a szent szellem ihletése alatt Isten hűséges szolgája, a korábbi farizeus Pál írt. Amikor Pál ezt a levelét írta, már két hosszú prédikáló körút volt mögötte, és éppen a harmadikra készült. Ekkorra már megírt öt más ihletett levelet: a Thessalonikabeliekhez írott első és második levelet, a Galátziabeliekhez írott levelet és a Korinthusbeliekhez írott első és második levelet. Mai Bibliánkban azonban helyénvalónak látszik, hogy a Rómabeliekhez írt levél ezek előtt áll, mivel hosszasan tárgyalja a zsidók és a nem zsidók új egyenlőségét, tehát annak a két osztálynak az egyenlőségét, akiknek Pál prédikált. Ez a levél magyarázatot ad arra, hogy miért következett be fordulópont Istennek az ő népével való bánásmódjában, továbbá rámutat: az ihletett Héber Iratok már jó előre megjövendölték, hogy a Jóhírt a nem zsidóknak is hirdetni fogják.

 2. a) Milyen problémákat fejteget itt Pál? b) Mit bizonyít kétségbevonhatatlanul ez a levél?

² Pál, Tertiust titkáraként alkalmazva, gyors érvelésbe kezd és meglepően sok idézetet sző a Héber Iratokból a Keresztény Görög Iratok e könyvébe, mely a legmeggyőzőbbek egyike. Igen figyelemreméltó, szép nyelvezettel tárgyalja azokat a gondokat, melyek akkor támadtak, amikor az első századbeli zsidókból és görögökből megalakultak a keresztény gyülekezetek. Felvetődik a kérdés: támaszthatnak-e igényt elsőbbségre a zsidók azon az alapon, hogy ők Ábrahám leszármazottai? Vagy az érett keresztényeknek, akik már a mózesi törvénytől való szabadságukban élnek, van-e joguk megbotránkoztatni azokat a gyengébb zsidó testvéreiket, akik még megtartják a régi szokásokat? Ebben a levelében Pál vitathatatlanul bebizonyítja, hogy a zsidók és a nem zsidók Isten szemében egyformák, továbbá hogy az embereket nem a mózesi törvény által nyilvánítják igaznak, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által és Isten ki nem érdemelt kedvessége folytán. Ugyanakkor azonban Isten megköveteli a keresztényektől, hogy tanúsítsanak illő alárendeltséget azon különböző hatóságok előtt, amelyek irányítása alatt élnek.

 3. Hogyan keletkezett a római gyülekezet, s mi a magyarázata annak, hogy Pál oly sokat ismert tagjai közül?

³ Hogyan jött létre a római gyülekezet? Attól kezdve, hogy i. e. 63-ban Pompeius elfoglalta Jeruzsálemet, elég jelentős számú zsidó közösség élt Rómában. A Cselekedetek 2:10 kifejezetten megemlíti, hogy közülük egyesek i. sz. 33 Pünkösdjén ott voltak Jeruzsálemben és hallották a hirdetett Jóhírt. A megtért látogatók továbbra is Jeruzsálemben maradtak, hogy tanuljanak az apostoloktól, de később visszatértek Rómába; egyesek valószínűleg akkor, amikor kitört az üldözés Jeruzsálemben (Csel 2:41–47; 8:1, 4). Ezenkívül az akkor élő emberek nagy utazók voltak; ez esetleg magyarázatul szolgálhat arra, hogyan tudott Pál olyan közeli ismeretségbe kerülni a római gyülekezet annyi tagjával, akik közül egyesek talán éppen tőle hallották a Jóhírt Görögországban vagy Ázsiában a prédikálása eredményeként.

 4. a) Milyen felvilágosítást ad a levél a római gyülekezetről? b) Mire mutat Akvila és Priscilla római jelenléte?

⁴ Erről a gyülekezetről Pál levelében találjuk az első megbízható felvilágosítást. Ebből világosan kitűnik, hogy a gyülekezet zsidó és nem zsidó keresztényekből állt, s hogy buzgóságuk dicséretre méltó volt. Pál ezt mondja róluk: „Hitetekről az egész világon beszélnek”, és „a ti engedelmességetek mindenki előtt ismertté vált” (Róma 1:8; 16:19). Suetonius, aki a II. században írt, beszámol arról, hogy Claudius uralkodása alatt (i. sz. 41–54) kitiltották a zsidókat Rómából. Később azonban visszatértek, amit Akvila és Priscilla Rómában való jelenléte mutat. Ők voltak azok a zsidók, akikkel Pál Korinthusban találkozott, és akik Claudius rendeletének idején hagyták el Rómát, de amikor Pál az ottani gyülekezetnek írt, ismét ott voltak Rómában (Csel 18:2; Róma 16:3).

 5. Milyen tények bizonyítják a Rómabeliekhez írt levél hitelességét?

⁵ A levél hitelessége több oldalról is bizonyított. Már a bevezetésből is kitűnik, hogy Pál írta, „Jézus Krisztus rabszolgája és elhívott apostola . . . Mindazoknak, akik mint Isten szerettei Rómában vannak, az elhívott szenteknek” (Róma 1:1, 7). A levél hitelességének külső bizonyítéka az, hogy megtalálható a Keresztény Görög Iratok legkorábbi töredékei között. Péter oly sok hasonló kifejezést használ első levelében, melyet valószínűleg hat-nyolc évvel később írt, hogy sok tudósnak az a véleménye: már bizonyára rendelkezett a Rómabeliekhez írt levél egy példányával. A Rómabeliekhez írt levelet a római Kelemen, a Szmirnából való Polykarp és az antiochiai Ignatius Pál egyik írásának tekintette és ilyenként idézte. Ők mindannyian az I. század vége felé vagy a II. század elején éltek.

 6. Hogyan tanúskodik a Rómabeliekhez írt levél kanonikus voltáról egy régi papirusz?

⁶ A Rómabeliekhez írt levelet Pál további nyolc levelével együtt megtaláljuk a „2. számú (P⁴⁶) Chester Beatty-papirusz” nevű kódexben. Sir Frederic Kenyon erről a korai kódexről ezt írta: „Rendelkezünk tehát a páli levelek majdnem teljes kéziratával, amit nyilvánvalóan a III. század eleje körül írtak.”a A Chester Beatty görög bibliai papiruszok régebbiek, mint a közismert Sínai kézirat és az 1209-es számú Vatikáni kézirat, melyek a IV. századból valók. Ezek is tartalmazzák a Rómabeliekhez írt könyvet.

 7. Milyen bizonyítékot ismerünk az írás helyére és idejére vonatkozóan?

⁷ Mikor és honnan írta Pál ezt a levelet? A bibliai szövegmagyarázók egyetértenek abban, hogy Pál ezt a levelét Görögországból és a legnagyobb valószínűség szerint Korinthusból írta, amikor néhány hónapra ellátogatott oda harmadik misszionárius útjának vége felé. A belső bizonyítékok is Korinthusra utalnak. Pál a levelet Gájus otthonából írta, aki az ottani gyülekezet egyik tagja volt, és a szomszédos kenkhréai gyülekezetből Phöbét ajánlja figyelmükbe, aki ezt a levelet nyilvánvalóan Rómába vitte (Róma 16:1, 23; 1Kor 1:14). Pál a Róma 15:23-ban ezt írta: „Nincs több érintetlen területem ezen a vidéken”, s a következő versben utal arra, hogy új misszionárius útra szeretne menni, de ez alkalommal nyugatra, Spanyolországba. Ezt joggal írhatta, mivel harmadik útjának végen járt, i. sz. 56 kezdetén.

A RÓMABELIEKHEZ ÍRT LEVÉL TARTALMA

 8. a) Mit mond Pál a küldetéséről? b) Hogyan mutatja ki, hogy mind a zsidók, mind a görögök rászolgálnak Isten haragjára?

⁸ Isten pártatlansága a zsidókkal és a pogányokkal szemben (1:1–2:29). Mit mond az ihletett Pál a rómaiaknak? A bevezető szavakban kijelenti: ő Krisztus választott apostola, hogy „a hit által való engedelmességet” elvigye a nemzetek közé. Arról beszél, hogy nagyon szeretné meglátogatni a Rómában élő szenteket, közöttük ’kölcsönös felbuzdulásnak’ örvendeni, valamint hirdetni számukra a Jóhírt, amely „Isten ereje mindenki megmentésére, akinek hite van”. Amint ezelőtt már régen megírták, az igaz majd „hit által” él (1:5, 12, 16, 17). Pál rámutat, hogy mind a zsidók, mind a görögök rászolgálnak Isten haragjára. Az ember istentelensége nem menthető, mert Isten „láthatatlan tulajdonságai a világ teremtése óta világosan láthatók” (1:20). A nemzetek balgán mégis a teremtett dolgokat teszik meg istenükké. Ez azonban nem ok arra, hogy a zsidók szigorúan elítéljék a nemzeteket, hiszen ők is bűnösök. Isten mindkét osztályt a tettei szerint ítéli meg, mert ő nem részrehajló. Nem a testi körülmetélkedés számít, mert „az a zsidó, aki belsőleg az, s akinek körülmetélése a szívében van” (2:29).

 9. a) Milyen tekintetben vannak előnyben a zsidók, de milyen írásszöveggel bizonyítja Pál, hogy bűn alatt vannak? b) Hogyan nyilváníthatják igazságosnak az embert, s milyen példával támasztja alá Pál ezt az érvelést?

⁹ Isten mindenkit a hite által nyilvánít igaznak (3:1–4:25). „Mi tehát a zsidók felsőbbsége?” Nagy előnyük van, mert Isten rájuk bízta szent kijelentéseit. Ennek ellenére „a zsidók és görögök egyaránt bűn alatt vannak”, és senki sem „igazságos” Isten szemében. Pál a Héber Iratokból vett hét idézettel bizonyítja ezt a pontot (Róma 3:1, 9–18; Zsolt 14:1–3; 5:9 [5:10, Károli]; 140:3 [140:4, Károli]; 10:7; Péld 1:16; És 59:7, 8; Zsolt 36:1 [36:2, Károli]). A Törvény felfedi az ember bűnösségét, úgyhogy „a törvény cselekedeteiből egy test sincs igazságosnak nyilvánítva”. De Isten, ki nem érdemelt kedvessége és a váltságdíj eredményezte megszabadítás révén, a zsidókat és a görögöket egyaránt „hit által igazságosnak nyilvánítja a törvény cselekedeteitől függetlenül” (Róma 3:20, 28). Pál az érvelésének alátámasztására Ábrahám példáját idézi, akit Isten nem a cselekedetei vagy a körülmetélkedése, hanem a példás hite miatt tekintett igazságosnak. Így Ábrahám nemcsak a zsidóknak lett atyja, hanem „mindenkinek, akinek hite van” (4:11).

10. a) Hogyan uralkodott a halál királyként? b) Mit eredményezett Krisztus engedelmessége, és milyen figyelmeztetés hangzik el a bűnnel kapcsolatban?

¹⁰ Többé nem a bűn, hanem az igazságosság rabszolgái Krisztus által (5:1–6:23). Egy ember, Ádám révén jött be a világba a bűn, és a bűnnel együtt a halál, s „ilyenformán a halál minden emberre átterjedt, mert mindannyian vétkeztek” (5:12). A halál királyként uralkodott Ádámtól egészen Mózesig. Amikor Isten a Törvényt adta Mózesen keresztül, a bűn megsokszorozódott, és a halál továbbra is uralkodott. Isten ki nem érdemelt kedvessége azonban ma bőségesebb, és Krisztus engedelmessége által sokan igazságossá nyilváníttatnak az örök életre. Ez azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy bűnben éljünk. Azok, akik Krisztusban merítkeztek alá, meg kell hogy haljanak a bűnnek. Régi egyéniségük megfeszíttetett, tehát ezentúl Istennek élnek. A bűn többé nem uralkodik rajtuk; az igazságosság rabszolgái lettek, a szent életre való kilátással. „A bűn zsoldja a halál, az ajándék pedig, amit Isten ad, az örökké tartó élet a mi Urunk, Krisztus Jézus által” (6:23).

11. a) Hogyan szemlélteti Pál a keresztény zsidóknak a Törvény alól való felszabadulását? b) Mit tett nyilvánvalóvá a Törvény, s így mi hadakozik a keresztényben?

¹¹ Meghalva a Törvénynek, megelevenítve a szellem által Krisztussal egységben (7:1–8:39). Pál a férje haláláig a férjéhez kötött feleség példáját használja fel annak szemléltetésére, hogy Krisztus áldozata által a keresztény zsidók meghaltak a Törvénynek és szabaddá lettek arra, hogy Krisztust kövessék és gyümölcsöt teremjenek Istennek. A szent Törvény a bűnt még nyilvánvalóbbá tette, a bűn viszont halált hozott. A testünkben lakozó bűn hadakozik jó szándékaink ellen. Amint Pál mondja: „Mert a jót, amit kívánok, nem teszem meg, de a rosszat, amit nem kívánok, megteszem.” Így viszont „már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn” (7:19, 20).

12. Hogyan válnak egyesek Krisztus társörököseivé, s miből kerülnek ki teljesen diadalmasan?

¹² Mi mentheti meg az embert e nyomorúságos állapotból? Isten az, aki képes megeleveníteni szelleme által azokat, akik a Krisztuséi! Ezeket Isten a fiaiként örökbe fogadta. Istennek tehát örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei lettek. Isten igazzá nyilvánította és megdicsőítette őket. Nekik mondja Pál: „Ha Isten van velünk, ki lesz ellenünk?” „Kicsoda szakíthat el minket Krisztus szeretetétől?” Senki! Majd diadalmasan hozzáfűzi: „Mindenekből tökéletes győzelemmel kerülünk ki az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem kormányzatok, sem jelenvaló dolgok, sem jövendő dolgok, sem hatalmasság, sem magasság, sem mélység, sem más teremtmény nem képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van” (8:31, 35, 37–39).

13. a) A jövendölés szerint kik tartoznak Isten igazi Izraeléhez, és milyen isteni alapelv szerint kerülnek oda? b) Miben bizonyult hibásnak a testi Izrael, és mi szükséges a megmentés elnyeréséhez?

¹³ „Izrael” hit által és Isten könyörületessége folytán részesül megmentésben (9:1–10:21). Pál ’nagy fájdalmát’ fejezi ki izraelita társai miatt, de felismeri, hogy nem az egész testi Izrael az igazi „Izrael”, minthogy Istennek joga van bárkit tetszése szerint fiának választani. Istennek a fáraóval való bánásmódjából és a fazekasról szóló szemléltetésből kitűnik, hogy ez „nem azon múlik, aki kíván, sem azon, aki fut, hanem az irgalmazó Istenen” (9:2, 6, 16). Isten „nemcsak a zsidók, hanem a nemzetek közül is” fiaknak nevezi övéit, amint azt ezelőtt régen Hóseás (2:23 [2:22, Károli]) megjövendölte. Izrael abban bizonyult hibásnak, hogy Isten kegyének elnyerésére „nem hit által, hanem cselekedetek által” törekedett, és hogy megbotlott Krisztusban, „a botlás sziklájában” (Róma 9:24, 32, 33). Volt benne „Isten iránti buzgóság, de nem a pontos ismeret szerint”. Azok számára, akik hitet gyakorolnak az igazságosság elnyerése céljából, Krisztus a Törvény vége. A megmentés elnyerése végett mindenkinek nyíltan meg kell vallania, hogy „Jézus Úr”, és cselekvőleg hinnie kell, hogy Isten őt feltámasztotta a halottak közül (10:2, 9). Isten igehirdetőket küld ki, hogy az emberek minden nemzetben hallhassanak az igazságról, hitre tegyenek szert, és segítségül hívhassák Jehova nevét, hogy megmentésben részesülhessenek.

14. Mit szemléltet Pál az olajfával?

¹⁴ Az olajfáról szóló szemléltetés (11:1–36). Isten a ki nem érdemelt kedvessége folytán kiválasztotta a test szerinti Izrael egy maradékát, és mivel a nagy többség megbotlott, „a megmentés kiterjedt minden nemzet népeire” (11:11). Pál az olajfáról szóló szemléltetéssel élve rámutat, hogyan lettek beoltva a testi Izrael hitének hiánya miatt a nem zsidók. Mindazonáltal a nem zsidók ne örüljenek Izrael elvetésének, mert ha Isten nem kímélte meg a természet szerinti hűtlen ágakat, a nemzetek közül való beoltott vadolajfaágakat sem fogja megkímélni.

15. Mi mindent foglal magába az Istennek végzett élő áldozat bemutatása?

¹⁵ A gondolkodás újjáalakítása; a felsőbb hatalmak (12:1–13:14). Ajánljátok testeteket Istennek élő áldozatul, tanácsolja Pál. Többé „ne szabjátok magatokat a dolgok e rendszeréhez, hanem alakuljatok át gondolkodásmódotok megújulása által”! Ne legyetek gőgösek! Az emberi testhez hasonlóan Krisztus testének is sok tagja van, minden tagnak más a feladata, de azért mindannyian egységben működnek. Senki rosszért rosszal ne fizessen! A bosszút hagyjátok Jehovára! „Jóval győzd le a gonoszt!” (12:2, 21).

16. Hogyan kell viselkedniük a keresztényeknek hatóságok és mások előtt?

¹⁶ Engedelmeskedjetek a felsőbb hatalmaknak; ez Isten elrendezése. Mindig jót cselekedjetek, és ne tartozzatok senkinek semmivel azon kívül, hogy egymást szeretitek. A megmentés közeledik, ezért „vessétek le a sötétség cselekedeteit” és „öltsétek fel a világosság fegyvereit” (13:12). Viselkedjetek illő módon, s ne járjatok a test kívánságai szerint!

17. Mit tanácsol Pál az ítélgetés, valamint a gyengék építése kérdésében?

¹⁷ Mindenkit részrehajlás és bírálgatás nélkül fogadjatok, türelemmel (14:1–15:33). Viseljétek el azokat, akik hitük gyengesége miatt tartózkodnak bizonyos eledelektől vagy megtartanak bizonyos ünnepnapokat. Ne ítéljétek el testvéreiteket, s evésetekkel és ivásotokkal ne botránkoztassátok meg őket, mivel Isten ítél meg mindenkit. Kövessétek a békét és az építő dolgokat, és viseljétek el mások gyengeségeit!

18. a) Milyen további idézetekkel mutatja ki Pál, hogy Isten elfogadja a nem zsidókat is? b) Hogyan fordította Pál a maga javára Isten ki nem érdemelt kedvességét?

¹⁸ Az apostol ezt írja: „Mindazt, amit régen megírtak, a mi okulásunkra írták”, majd a Héber Iratokból vett négy további idézettel bizonyítja végérvényesen, hogy az ihletett próféták ezelőtt régen megjövendölték: Isten ígéretei kiterjednek majd a nem zsidó nemzetekre is (Róma 15:4, 9–12; Zsolt 18:49 [18:50, Károli]; 5Móz 32:43; Zsolt 117:1; És 11:1, 10). Pál így figyelmeztet: „Szívesen fogadjátok egymást, miként Krisztus is szívesen fogadott minket, tekintettel Isten dicsőségére” (Róma 15:7). Pál értékeli azt a kiváltságot, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességéből a nemzetek nyilvános szolgája lehet és részt vehet „Isten jó hírének szent munkájában”. Inkább mindig új területek felkutatásán fáradozik, mintsem hogy „más ember alapjára építsen”. És ebből nem fogy ki, mert a jeruzsálemieknek szánt adományok elvitele után még nagyobb prédikáló körutat tervez a távoli Spanyolországba, de útba akarja ejteni Rómát is, hogy az ott élő szellemi testvérek számára „Krisztus teljes mértékű áldását” vigye el (15:16, 20, 29).

19. Milyen üdvözletekkel és intéssel zárul a levél?

¹⁹ Befejező üdvözlet (16:1–27). Pál személyesen, név szerint üdvözli a római gyülekezet 26 tagját a többiekkel együtt s arra inti őket, hogy kerüljék az olyan személyeket, akik szakadást idéznek elő, továbbá „bölcsek legyetek a jóban, a gonoszságban viszont ártatlanok”. Mindez Isten dicsőségére szolgál „Jézus Krisztus által örökké. Ámen” (16:19, 27).

MIÉRT HASZNOS?

20. a) Milyen logikus érvet hoz fel a Rómabeliekhez írt levél az Istenbe vetett hit mellett? b) Hogyan szemlélteti Pál Isten igazságosságát és irgalmát, és mi készteti Pált a felkiáltásra?

²⁰ A Rómabeliekhez írt levél logikus alapot szolgáltat az Istenbe vetett hitre, amikor megállapítja, hogy Isten „láthatatlan tulajdonságai a világ teremtése óta világosan láthatók, mert a megalkotott dolgokból felfoghatók, még az ő örökkévaló hatalma és istensége is”. Ezen túlmenően magasztalja Isten igazságosságát, megismerteti Isten nagy irgalmát és ki nem érdemelt kedvességét. Erre az olajfáról szóló szemléltetésben hívja fel legtalálóbban a figyelmünket: az olajfába beoltották a vadolajfaágakat, miután a természetes ágakat lenyesték. Pál Isten szigoráról és jóságáról elmélkedve felkiált: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mily kikutathatatlanok az ő ítéletei és mennyire kinyomozhatatlanok az ő útjai!” (1:20; 11:33).

21. Hogyan mutatja be a Rómabeliekhez írt levél Isten szent titkának további feltárulását?

²¹ Ezzel összhangban a Rómabeliekhez írt levél bemutatja Isten szent titkainak további feltárulását. A krisztusi gyülekezetben nincs többé különbség zsidó és pogány között, hiszen minden nemzet emberei egyformán Jehova ki nem érdemelt kedvességében részesülnek Jézus Krisztus által. „Istennél nincs részrehajlás.” „Az a zsidó, aki belsőleg az, s akinek körülmetélése a szívében van szellem által és nem írott törvénykönyv szerint.” „Nincs különbség zsidó és görög között, mert ugyanaz az Úr van mindenki felett, aki igen gazdag mindenkihez, aki őt segítségül hívja.” Mindezeknél Isten a hitet és nem a cselekedeteket számítja „igazságosságul” (2:11, 29; 10:12; 3:28).

22. Milyen gyakorlati tanácsot ad a Rómabeliekhez írt levél a gyülekezeteken kívüliekkel való kapcsolatra vonatkozóan?

²² Az ebben a levélben található, a római keresztények számára írt gyakorlati tanácsok hasznosak a mai keresztények számára is, akik hasonló gondokkal találják szemben magukat ebben az idegen világban. Pál arra buzdítja a keresztényeket, hogy ’legyenek békességben minden emberrel’, még a gyülekezeten kívüliekkel is. Minden lélek „engedelmeskedjék a felsőbb hatalmaknak”, mert ez isteni elrendezés, és csak azoknak kell félniük e hatalmaktól, akik rosszat cselekszenek és nem törvénytisztelők. A keresztényeknek nemcsak a büntetéstől való félelem miatt kell törvénytisztelő módon engedelmeskedniük, hanem keresztény lelkiismeretük miatt is, s így meg kell fizetniük adójukat, teljesíteniük kell kötelességüket és kötelezettségüket, senkinek sem tartozva semmivel, ’kivéve hogy egymást szeretik’. A szeretet a Törvény betöltése (12:17–21; 13:1–10).

23. Hogyan hangsúlyozza Pál a nyilvános hirdetés fontosságát, és milyen példát ad a prédikálószolgálatra való felkészülést illetően?

²³ Pál hangsúlyozza a nyilvános tanúskodás fontosságát. Jóllehet szívvel gyakorolunk hitet az igazságosságért, szájjal teszünk nyilvános vallást a megmentésért. „Mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben részesül.” Ebből a célból azonban az igehirdetőknek szükséges kivonulniuk és ’hirdetniük kell a jó dolgok jó hírét’. Boldogság a mi osztályrészünk, ha mi is azok között az igehirdetők között vagyunk, akiknek hangja eljut „a lakott föld szélső határáig” (10:13, 15, 18). A prédikálómunkára való felkészülésnél mi is megpróbálhatjuk, hogy ugyanolyan behatóan megismerjük az ihletett Írásokat, mint Pál annak idején, hiszen ebben az egy szövegrészben (10:11–21) idézetet idézetre halmoz a Héber Iratokból (És 28:16; Jóel 2:32; És 52:7; 53:1; Zsolt 19:4 [19:5, Károli]; 5Móz 32:21; 65:1, 2). Jogosan mondhatta Pál: „Mert mindazt, amit régen megírtak, a mi okulásunkra írták meg, hogy kitartásunkkal és az írásokból merített vigasztalás által reménységünk legyen” (Róma 15:4).

24. Milyen tanácsot ad Pál a hűség, valamint a gyülekezeten belüli boldog kapcsolatok építésére?

²⁴ Csodálatosan gyakorlatias tanácsot ad Pál a keresztény gyülekezeten belüli kapcsolatokra vonatkozóan is. Bármi volt is valakinek előzőleg a nemzeti, faji vagy társadalmi hovatartozása, most mindenkinek át kell alakítania gondolkodását, hogy szent szolgálatot végezzen Istennek ’az ő jó, elfogadható és tökéletes akarata’ szerint (11:17–22; 12:1, 2). Milyen gyakorlati ésszerűség sugárzik Pálnak a Róma 12:3–16-ban megírt összes tanácsából! Egyebek között határozottan figyelmeztet a buzgóság, az alázatosság és a keresztény gyülekezetben levők iránti gyengéd szeretet építésére. Az utolsó fejezetekben Pál nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy vigyázzunk és kerüljük azokat, akik szakadásokat idéznek elő, de beszél arról a kölcsönös örömről és felfrissülésről, amely a gyülekezeten belüli tiszta társaságból fakad (16:17–19; 15:7, 32).

25. a) Milyen helyes szempontot és további felvilágosítást ad a Rómabeliekhez írt levél Isten Királyságáról? b) Milyen tekintetben fordíthatjuk hasznunkra a római levél tanulmányozását?

²⁵ Mint keresztényeknek, folyton ügyelnünk kell az egymással való kapcsolatunkra. „Mert Isten királysága nem evést és ivást jelent, hanem igazságosságot, békét és örömet szent szellemmel” (14:17). Ez az igazságosság, béke és öröm különösen ’Krisztus társörököseinek’ az osztályrésze, akik majd vele együtt ’megdicsőülnek’ az égi Királyságban. Jegyezzük meg azt is, hogy a Rómabeliekhez írt levél hogyan mutat egy lépéssel előre az Édenben elhangzott, Királyságra vonatkozó ígéret teljesedésére, amikor ezt mondja: „A békét adó Isten összezúzza Sátánt hamarosan a lábatok alatt” (Róma 8:17; 16:20; 1Móz 3:15). Ha hiszünk ezekben a nagyszerű igazságokban, mindennap betelhetünk örömmel, békével és bővelkedhetünk reménységben. Határozzuk el tehát szilárdan, hogy diadalmasan kerülünk ki a Királyság Magvával együtt, mert meg vagyunk győződve, hogy semmi, ami fent az égben, vagy itt alant a földön van, „sem más teremtmény nem képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van” (Róma 8:39; 15:13).

[Lábjegyzet]