Apollósnak ugyanez a szerény hozzáállása abból is nyilvánvaló, hogy készségesen elfogadott egy, az efézusi testvérektől származó és a korinthusi gyülekezetnek szóló ajánlólevelet. A beszámoló így folytatódik: „Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván őt az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be őt” (Cselekedetek 18:27; 19:1). Apollós nem követelte meg, hogy a saját érdemei alapján fogadják el őt, hanem szerényen követte a keresztény gyülekezet elrendezését.

Apollós Korinthusban végzett szolgálatának kezdeti eredményei kiválóak voltak. A Cselekedetek könyve így számol be erről: „Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által: mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus” (Cselekedetek 18:27, 28).

Apollós a gyülekezet szolgálatára adta magát, felkészültségével és lelkesedésével buzdítva a testvéreket. Mi volt a sikerének kulcsa? Apollós bizonyára rendelkezett veleszületett adottsággal is, és bátran kiállta a zsidókkal folytatott nyilvános vitákat. De ami még fontosabb, az Írásokat felhasználva érvelt.