Törődés kinyilvánítása „Isten nyája” iránt
„Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem jelölt ki titeket felvigyázókká az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28).
1. Hogyan mutatta ki Jézus Krisztus, hogy nagyon törődött azokkal, akiket juhokhoz hasonlított?
SOHA SENKI nem nyilvánított ki nagyobb törődést az emberi család tagjai iránt, mint Jézus Krisztus, a Nagy Példaadó. Úgy utalt azokra, akik szavára hallgattak, mint a ,juhaira’. És mint a Jó Pásztor, lelkét, életét adta oda értük (Ján 10:11, 27). A halálból való feltámadása után apostolának, Simon Péternek nyomatékosan emlékezetébe véste az ezek iránt a „juhok” iránt való különleges gondoskodás szükségességét. Hogyan tette ezt Jézus? Úgy, hogy ez igazán ösztönzőleg hatott Péterre földi életének a végéig.
2. a) A János 21:15–17 szerint hogyan reagált Péter az Úr által feltett kérdésekre? b) Mit hangsúlyozott ki Jézus ebben az esetben? Hogyan?
2 Háromszor tett fel Jézus hasonló kérdést Péternek. Kétszer kérdezte meg tőle: ’Simon, szeretsz te engem?’ Végül pedig azt kérdezte: „Simon, János fia, gyengéden szeretsz engem?” Miután gyakorlatilag ugyanazt a kérdést tették fel neki harmadszor is, Péter elszomorodott és nyomatékosan biztosította Urát: „Te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.” Igen, Jézus nagyon jól tudta, hogy Péter szereti Őt és gyengéden ragaszkodik hozzá. De a lényeg az volt, hogy az apostolnak ezt hosszú időn át bizonyítania kellett. Hogyan? Úgy, hogy törődik a „juhok”-kal. Mindegyik esetben, amikor Péter igenlően felelt a feltett kérdésre, Jézus fokozottan utalt a lényegre, mondván: (1) „Legeltesd a bárányaimat!”, (2) „Őrizd az én juhocskáimat!”, (3) „Legeltesd a juhocskáimat!” (Ján 21:15–17). Jézus ezzel nemcsak a személyes törődését hangsúlyozta ki a „juhok” iránt, hanem Péter jövőbeni súlyos feladatát a róluk való gondoskodás terén, úgy, ahogy az Ura oly hangsúlyozottan rámutatott.
3. a) Hogyan szolgáltatott Péter bizonyítékot arra, hogy szereti a „jó pásztort”? b) Mi mutatja, hogy nem Péter volt az egyedüli, aki törődést nyilvánított ki „a nyáj” iránt?
3 Felejthetetlen tapasztalat volt ez Péter számára. Jézus kétségtelenül mélyre nyúlt, az apostol szívébe. Péter, hogy bebizonyítsa a Jó Pásztor, Jézus Krisztus iránti szeretetét, soha nem hanyagolhatta el a „juhok” legeltetését. Szeretettel és lelkiismeretesen kellett törekednie legeltetni a „nyájat”. Mintegy 30 év múlva Péter a „szétszórt, ideiglenes lakosoknak” írt, vagyis azoknak, akik Jézus Krisztus tanítványai lettek. Mint „Isten nyájának” tagjait emlékeztették őket az előző gyümölcstelen magatartásuktól való megszabadításra. Hogyan valósult ez meg? Nem valamiféle közönséges dologgal való megvásárlás útján, aranyon vagy ezüstön, hanem „drága véren, mint egy hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén” (1Pét 1:1, 18, 19). Péter felismerte, hogy ennek az árnak a megfizetése nem kis dolgot foglalt magába. Ez Jehova Istentől az egyszülött Fiának a feláldozását követelte meg, akit a földre küldött, hogy váltságdíjról gondoskodjon sokakért (Máté 20:28; Ján 3:16). Akkorra, mikor Péter ezt az első levelet írta, „a nyáj” megvásárolt tagjai már sok ezerre szaporodtak. Több „juh” volt tehát akkor már jelen, mint amennyi iránt maga Péter törődést nyilváníthatott volna ki. Péter mellett azonban sok más képes férfi is támadt, akik törődést nyilvánítottak ki „a nyáj” iránt, táplálták, vezették és védelmezték azt. Ők is teljes mértékben felismerték, hogy „a nyáj” Jehováé. Ezt a tényt ma is teljesen elismeri az a több tízezernyi szellemi alpásztor, akikre az „Isten nyája” legeltetésének a felelőssége hárul.
4. A legeltetéssel kapcsolatos milyen helyénvaló tanácsot adott Péter, amikor a keresztény gyülekezet véneinek írt?
4 Amikor Péter ihletést kapott első levelének a megírására, kétségtelenül emlékezetébe tudta idézni mindazt, amit Jézus az elméjébe és szívébe vésett a „juhok” legeltetésével kapcsolatban. Ez kitűnik az apostol azon intő szavaiból, amelyeket nem csupán az első századi alpásztorokhoz, hanem az Isten népe közt levő mai vénekhez is intézett. Péter ezt írta: „Emiatt a köztetek levő véneket intem, mivel hozzájuk hasonlóan magam is vén vagyok és a Krisztus szenvedéseinek tanúja, a jövőben feltáruló dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját, nem kényszerűségből, hanem önként; nem is tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal, nem is uralkodva azokon, akik az Isten öröksége, hanem mint példaképei a nyájnak. És a főpásztor megnyilvánulásakor elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját” (1Pét 5:1–4).
Szerető törődés „Isten nyája” iránt
5. a) Ahhoz, hogy hatékony tevékenységet tudjon kifejteni, milyen magatartást kell tanúsítania a keresztény felvigyázónak „a nyáj” iránti feladatainak ellátásában? b) Miért tekintheti ma egy felvigyázó a dolgokat úgy, mint Péter?
5 Mint Krisztus szenvedéseinek szemtanúja, Péter arra érezte ösztönözve magát, hogy kihangsúlyozza az „Isten nyája” iránti törődés kinyilvánításának a fontosságát. Úgy mint a Fő Pásztor, Jézus Krisztus is ilyen törődést nyilvánított ki így mindazoknak, akik „a nyájat” legeltetik, hasonló törődést kell kimutatniuk. De a keresztény felvigyázó biztosan nem tudja ezt megtenni, ha úgy érzi, hogy kényszerből szolgál. Egyetlen kinevezett vénnek sem szabad ma úgy érezni, hogy valamilyen nyomás miatt kell szolgálnia. Noha ennek a kiváltságos feladatnak a vállalásával sok tennivaló jár együtt, a szerető alpásztor vágyat mutat ki a segítésre és szolgálatra. Ezt azonban csak akkor fogja kinyilvánítani, ha ugyanolyan szellemi magatartással rendelkezik, mint Krisztus Jézus rendelkezett, aki alázatosságot és készséget mutatott szenvedések elviselésére (Fil 2:5–8; 1Pét 4:1). Ha egy vén elismeri, hogy ő is tagja „a nyájnak”, Nagy Pásztor, Jehova Isten gondoskodása alatt, és neki tartozik számadással, valamint a Jó Pásztornak, Jézus Krisztusnak, és nem valamely embernek, akkor buzgón és zokszó nélkül fog szolgálni (1Pét 2:25). Noha nem voltak szemtanúi Jézus szenvedéseinek, mint Péter, a mai felvigyázók támogatására szolgál a Krisztus életéről és szolgálatáról szóló részletes bibliai beszámoló. Tehát úgy tekinthetik a dolgot, mint Péter és ugyanolyan szellemük lehet, mint az apostolnak, amikor „a nyáj” táplálásáról van szó.
6. Mit kell elméjükben tartani a felvigyázóknak, amikor „nyájjal” foglalkoznak?
6 Hogy egy keresztény alpásztor jó példa lehessen, nem szabad becstelen vagy önző nyereség iránt érdeklődnie, sem előjogot formálni bármilyen őt meg nem illető előkelőségre. Bármilyen ,nagyság’, ami itt szóba jöhet, csak abból adódhat, hogy magát a testvérei rendelkezésére bocsátja, megközelíthető, és szellemi érdekeiket szolgálja. Tudva, hogy „a nyáj” Jehováé, aki a Fiának vérén vásárolta azt meg, a példás keresztény vének nem ’uralkodnak azokon, akik Isten öröksége’. Ezek az alpásztorok inkább gyengéden és védelmezően bánnak „a nyájjal”, követve ezzel a Jó Pásztor tanácsát és példáját (Máté 20:25–27; Tit 1:7; állítsd ezt szembe az Ezékiel 34:2–4; és Júdás 16-tal!).
7. Milyen módokon nyilvánít ki sok felvigyázó igazi törődést „a nyáj” iránt?
7 Igazán el kell ismerni, hogy a keresztény felvigyázók döntő többsége ma helyesen nyilvánít ki törődést „a nyáj” iránt, mégpedig sokféleképpen. Az az idő és erőfeszítés, amelyet a „juhok” legeltetésére fordítanak, személyes figyelmet fordítva egyénekre, illetve az összejöveteleken való elnöklésre, jó példát szolgáltat a hittestvérek számára (1Tim 5:17). Gondolj arra a jó elöljárásra is, amelyet a lelkiismeretes alpásztorok gyakorolnak a szántóföldi tevékenységben, felkutatva más, juhokhoz hasonló embereket és tanítványokat képezve (Máté 28:19, 20; 2Tim. 4:5). És mit mondjunk arról a gondoskodásról, amelyet „a nyáj” védelmében mutatnak fel a világi elemektől és azoktól, akik zsákmányt ejthetnének „a nyájból”? (Ef 4:11–14; Kol 2:8; Júd 22, 23). Ilyen és még sok más módon merít hasznot „Isten nyája” azokból, akik a szellemi jólétük iránti szerető törődésből legeltetik őket.
Értékes tanulságok részünkre ma
8. Hogy szellemi buzdításról gondoskodjék, mit rendezett Pál az efezusi vének érdekében?
8 Midőn a bibliai beszámolókat olvassuk, hogy az első századi felvigyázók mi mindent végeztek „a nyáj” érdekében, mély benyomást tesz ránk Pál apostol szép példája. Ő is buzdította a véneket, miként Péter. Jeruzsálembe való utazása során Pál összehívta az efezusi véneket. Ezek kétségtelenül nagyon értékelték azt az alkalmat, hogy tölthettek némi időt Pállal, ahogy a mai felvigyázók is időközönként összejönnek hasznos tapasztalatokat kicserélni, kölcsönösen épülni a hitben és Írás szerinti figyelmeztetést kapni.
9. Hogyan mutatja a Cselekedetek 20:18–21 beszámolója, hogy Pál Istennek önfeláldozó embere volt?
9 Értékes tanulságokat vonhatunk le Pálnak azokkal az efezusi vénekkel folytatott megbeszéléséből. A Cselekedetek 20:17–38 beszámolója mélyebb bepillantást nyújt nekünk abba a példába, amelyet az apostol mutatott a testvéreinek, köztük az efezusi véneknek is. Vajon Pál önkímélő szolga volt, aki csak élvezte Ázsia tartomány különböző részén tett utazást? Egyáltalán nem. Isten önfeláldozó embere volt, „rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázatossággal, könnyek és próbák között” egész idő alatt, míg csak ott volt (Csel 20:18, 19). Nem vonakodott „tanítani . . . nyilvánosan és házról házra”, és mindezt veszélyekkel szembenézve. De nem ijedt meg attól sem, hogy mit gondolnak róla a közösség lakosai, vagy mivel fenyegették az ellenállók. Pál alapos tanúskodást végzett a területen (Csel 20:20, 21; hasonlítsd össze a Cselekedetek 19:1–20:1; 2Korinthus 1:8–11-gyel!).
Legeltetés üldözés idején
10. Hogyan utánozza Pált sok jelenlegi felvigyázó abban a törekvésében, hogy segítsed „a nyájnak” személyes szenvedései ellenére is?
10 Ekkor az apostol Jeruzsálem felé indult, nem rettenve meg attól a kilátástól, hogy ott „bilincsek és megpróbáltatások” várnak rá. Kész volt letenni az életét, ha kell, hogy befejezze pályafutását hűségesen és elvégezze a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kapott (Csel 20:22–24). Micsoda jó példa volt ez azoknak az efezusi felvigyázóknak! Pál törődése nemcsak azokra irányult, akiknek hallani kellett a „jó hírt”, hanem azokra is, akiken nyugodott a jó üzenet mások felé való terjesztésének a felelőssége. Nem olyan törődés-e ez, amilyennel minden kinevezett keresztény felvigyázónak ma rendelkezni kell? Örömünkre szolgál, hogy vannak olyan férfiak, akik utánozzák Pált ebben, s készek még saját életüket is kockáztatni a „jó hír” kedvéért és testvéreik védelméért. Valóban, olyan országokban, ahol a keresztények heves üldözést szenvednek, sok hűséges alpásztor lojálisan „a nyáj” mellett maradt, noha megnyílt az út a felelős férfiak előtt, hogy olyan országokba menjenek, ahol az ilyen szenvedéseket nyilvánvalóan elkerülhették volna. Például nemrégiben egy vén, aki éveket töltött már börtönben és kegyetlen veréseket szenvedett el, ellátogatott az Egyesült Államokba, hogy az Őrtorony Társulat által a fiókhivatalok személyzete részére folytatott kiképzésben részesüljön. Nyitva állt előtte az alkalom, hogy olyan országba menjen, ahol jelenleg nincs üldözés. Mégis úgy döntött, hogy visszatér abba az országba, ahol szolgált, még ha börtönre és irgalmatlan üldözésre kell csaknem biztosan számítania. Mint sok más keresztény alpásztor, „a nyájjal” való törődést értékesebb kiváltságnak tartotta saját személyes szabadságánál. Bizony, az ilyen felvigyázók mindenképpen dicséretre méltók. Milyen jó, hogy továbbra is törődnek a ’veszélyben levő juhokkal’! (Hasonlítsd össze az Ésaiás 32:1, 2-vel!)
11. a) Tekintettel a Cselekedetek 20:25–27-re, mi volt Pál álláspontja a vérbűnt illetően, és hogyan ragaszkodhatnak a felvigyázók ma hasonló állásponthoz? b) Érthetően, hogyan érezhetnek a felvigyázók olyan személyek iránt, akiknek kezdetben ők segítettek tanítványokká válni?
11 Pál azok közé ment „prédikálni a Királyságot”, akik éppen akkor felvigyázók voltak Efezusban. Ők maguk az ő saját szájából hallották az üzenetet. Szívét öntötte ki előttük és mások előtt, kijelentve nekik „Isten minden tanácsát”, nem a saját elképzeléseit. Lelkiismerete tehát tiszta volt. Nem lehetett vérbűnnel vádolni a tanúskodás elmulasztása miatt (Csel 20:25–27). Így kell lenni ennek a mai próba, nehézség és bonyodalmak idejében is a felvigyázókkal, a Királyság-tanúskodás széles körű munkájának befejezésében. A mai felvigyázók tudatában vannak annak, hogy sok függ buzgó példájuktól a munkában való elöljárásban. Ezért aztán arra törekszenek, hogy a lehető legnagyobb részt vállalják a „jó hír” hirdetésében. Így ők is tisztán őrizhetik meg magukat a vérbűntől. A gyülekezetben mások is felfigyelnek az ilyen vének elöljárására a gonoszok figyelmeztetésében és a becsületes szívűek felkutatásában. Ennek következtében az ilyen hittestvérek felbuzdulnak jó példájukon. Mint azok esetében, akiknek Pál segített, ma sokan „a nyáj” tagjai közül először felvigyázókkal kerültek kapcsolatba, akik az ő területükön tanúskodtak. Most, hogy az ilyen személyek a gyülekezetben vannak, a felvigyázók még fokozottabban törődnek velük (1Thess 1:5, 6; 2:7, 8).
12. Hogyan kell értenünk Pálnak a Cselekedetek 20:28-ban feljegyzett megállapítását?
12 Pál fokozott törődése azokkal az efezusi vénekkel és a gondjaikra bízott „nyájjal” kitűnik a következő szavaiból: „Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem jelölt ki titeket felvigyázókká az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet a saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28). Biztosan mindazok a férfiak érezték, hogy meg kell magukat vizsgálniuk „a nyáj” legeltetésével kapcsolatos komoly feladatok szempontjából. Azoknak a felvigyázóknak alkalmazni is kellett Pál nekik mint vének testületének adott tanácsát. Együtt kellett működniük és dolgozniuk „a nyájjal” való törődésben. A legjobb eredmények elérése érdekében egységesen kellett gondolkozniuk és tevékenykedniük. Ez már magában is kimutathatta őszinte törődésüket „a nyáj” jólétével.
13. Mit mondhatunk a Cselekedetek 20:28 mai alkalmazásáról?
13 Mennyire helyénvaló felhasználni Pálnak a keresztény vének javára adott figyelmeztetését ma is! Gyakran, midőn utazófelvigyázók találkoznak gyülekezeti vénekkel, a Cselekedetek 20:28-ban feljegyzett szavak alapot szolgáltattak az egészséges tanácshoz. Jegyezzük meg, hogy az ott mondottak nem azt jelentik, hogy csak magunkra szenteljünk figyelmet. Ehelyett minden gyülekezetben az egész vének testülete viseli a felelősséget „a nyáj” különleges szükségleteinek a kielégítéséért. Ez így van, még ha minden vénnek lehet is meghatározott megbízatása, amellyel hozzájárul ehhez az általános célhoz. A felvigyázóknak lelkiismeretesen és szerető érdeklődéssel kell teljesíteni pásztori feladatukat, felismerve, hogy „a nyáj” drága Jehovának, tekintettel az árra, amelyet érte fizetett (Ef 1:7).
Őrködés hitehagyott „farkasok” ellen
14. a) Milyen figyelmeztetést találunk a Cselekedetek 20:29, 30-ban? b) Miért volt időszerű, hogy Pál figyelmeztesse az efezusi felvigyázókat?
14 Mivel tudta, mi fog kialakulni az ő és a többi apostol halála után, Pál az alábbi figyelmeztetést tette közzé: „Tudom, hogy távozásom után elnyomó farkasok jönnek majd közétek és nem bánnak gyengéden a nyájjal. Sőt, ti magatok közül is támadnak majd férfiak, akik elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Csel 20:29, 30). Később Péter apostol figyelmeztetett, hogy lehetnek opportunisták (megalkuvók), szakadást előidézők, akik zsákmányul ejtik a tudatlanokat és állhatatlanokat és elővigyázatlanokat (2Pét 2:1–3; 3:15, 16). Mindaddig, míg az apostolok jelen voltak, visszahúzó erőként szolgáltak az ilyen irányú hajlandóságok kialakulásával szemben. Az Írások azonban világosan megjövendöltek egy nagymérvű hitehagyást, amely aztán idővel valóban be is következett. És még mindig tart, mind e mai napig a kereszténység formájában (2Thess 2:6–10).
15. a) Miért kell ébereknek lenni azoknak, akik most pásztorolják „a nyájat”? b) Miért szükséges, hogy a vének időnként a Róma 16:17–19 rendelkezése szerint cselekedjenek?
15 E „vég idején” Jehova keresztény tanúi nyomatékosan figyelmeztetésben részesülnek a hitehagyás vagy hittől való elesés ellen (Dán 12:4; Máté 24:9–13). Éppen ezért a hűséges keresztény alpásztoroknak törődést kell kinyilvánítaniuk „a nyáj” iránt, ébereknek kell bizonyulniuk. Készenlétben kell lenni, hogy meg tudják védeni „a nyáj” tagjait a rossz társaságba keveredéstől (1Kor 15:33). Nem könnyű ragaszkodni az egészséges szellemi kilátáshoz és magatartáshoz, a tisztátalan világtól jövő állandó nyomás miatt. Ezért kell a gyülekezet minden tagjának figyelnie az intésre: „Emlékezzetek azokra, akik élen járnak köztetek s akik az Isten Szavát beszélték nektek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, utánozzátok a hitüket” (Zsid 13:7). Időnként a vének szükségesnek találhatják írás szerinti tanács felajánlását és figyelmeztetik hivőtársaikat, hogy ne hagyják magukat befolyásolni olyan egyénektől, akik inkább saját önző érdekeiket keresik, mintsem „a nyáj”-nak mint egésznek a szellemi javát. Az ilyen esetekre lehet alkalmazni Pálnak a Róma 16:17–19-ben adott határozott útmutatását. Azt írta: „Most pedig arra intelek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat idéznek elő és botránkozásokat okoznak a tanítás ellen, amelyet tanultatok, és kerüljétek őket! Mert az ilyenfajta emberek nem a mi Urunk Krisztus rabszolgái, hanem a saját hasuké; és sima szavakkal és hízelkedő beszéddel félrevezetik a gyanútlanok szívét. Mert a ti engedelmességetek mindenki előtt ismertté vált. Ezért örülök nektek. Akarom pedig, hogy bölcsek legyetek a jóban, a gonoszban viszont ártatlanok.”
Fáradozás „a nyáj” érdekében
16. a) Mit mutat az a tény, hogy Pál néha könnyek között adott figyelmeztetést? b) Min fáradoznak ma a felvigyázók szorgalmasan, amit „a nyáj”-jal való törődésből tesznek meg?
16 Mivel Pál nagy területeket utazott be, széles betekintést nyert abba, ami az akkori gyülekezetekben ment végbe. Tudta, hogy különféle problémák és veszedelmek voltak. Érthető tehát, hogy a szellemi éberség megőrzésére ösztönözte az efezusi véneket. Több mint három éves időszakon át mutatta ki Pál szeretetét és törődését irányukban azáltal, hogy állandóan figyelmeztette őket, olykor könnyek között (Csel 20:31). Nyilvánvalóan az érzelmi igénybevétel része volt az ilyen pásztorkodásnak. Valamit kivett Pálból, hogy ilyen éberséget és szerető figyelmet tudott tanúsítani. Nem meglepő tehát, ha a mai felvigyázók is hasonló tapasztalatokat élnek át időnként, különösen, ha komoly problémákat kell intézniük. (Hasonlítsd össze a 2Korinthus 2:4-gyel!) Ilyen helyzetekben elsődlegesen „a nyáj”-jal való törődés érdekli őket. Azon fáradoznak szorgalmasan, hogy szellemileg tisztán és egészségesen őrizzék meg azt, kovásztól mentesen (1Kor 5:6; Gal 5:7–10; Tit 2:1).
17. a) Milyen fontos szempontot kell megtanulni Pálnak a Cselekedetek 20:32-ben feljegyzett szavaiból? b) Milyen végkimenetelt tesz lehetővé, ha személyeket és érdekeiket Jehovára bízunk?
17 Azáltal, hogy az efezusi felvigyázókat „Istenre és az ő ki nem érdemelt kedvességének a szavára” bízta, Pál biztosnak érezhette, hogy a legjobb kezekben vannak (Csel 20:32). Éppen úgy ma is, ha a felvigyázók mindent megtettek, amit tudtak, tanácsot adtak, segítséget nyújtottak, vagy egyéb, az Írás szerint tanácsos fegyelmező eljárást alkalmaztak, Isten kezére bízhatják a dolgot. Olyan esetekben, ahol drága testvéreinkre vagy testvérnőinkre komoly problémák nehezednek, mindig megnyugtató tudni, hogy ha imában Jehovára bízzuk érdekeiket és hagyjuk, hogy az ő Szava, szelleme és szervezete gondoskodjon a szükséges irányításról, a kimenetel az ő akarata szerinti lesz. Ilyen körülmények között bármi történik is, Isten engedelmével történik. (Hasonlítsd össze az 1Péter 2:23-mal!) Ez ismét „a nyájjal” való törődést mutatja, mert Arra irányítja a figyelmet, aki minden helyzetben a legtöbbet tudja nyújtani.
18. a) Mi volt Pál nézete a saját anyagi ellátásáról? b) Pál példáját utánozva ebben hogyan mutathatják ki ma a felvigyázók „a nyáj” iránt kinyilvánított törődésüket?
18 Pál jó lelkiismerettel mutathatott rá arra a bizonyítékra, hogy ő nem igyekezett meggazdagodni testvérei kárára. Saját kezeivel dolgozott, amiből aztán az a megnyugtató érzése származott, hogy maga gondoskodik saját szükségleteiről (Csel 20:33, 34). Igaz, amikor szükséget szenvedett, elfogadott némi segítséget a filippibeli keresztényektől. De nem pályázott ilyen adományokra, inkább arra a gyümölcsre, amely az ilyen adakozással jár (Fil 4:14–17). Amiképpen Pál szorgalmatoskodott és nem tisztességtelen haszonért szolgált, úgy kell a mi napjaink felvigyázóinak is jó példát szolgáltatni azzal, hogy nem mutatkoznak lustának vagy olyanoknak, akik kerülik a nehéz munkát. „A nyáj” iránti törődésük megóvja őket attól, hogy terhére legyenek a gyülekezetnek (2Thess 3:6–10).
19. A Cselekedetek 20:35-ben kijelentett alapelvvel összhangban való cselekvés hogyan hat a felvigyázókra és a gyülekezetre mint egészre?
19 Megfigyelve, amit Pál a saját életével és szolgálatával bemutatott, azok az efezusi felvigyázók tudtak mihez igazodni, amikor törekedtek segíteni a gyengéknek és a gyülekezet építésére adták magukat. összhangban járva el azzal az alapelvvel, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni”, a jelenlegi keresztény felvigyázók jó példát szolgáltatnak másoknak (Csel 20:35). Valóban, nem egyszerűen sokat, hanem bőségesen adnak. Ennek állandó gyakorlása hozzájárul mindenki boldogságához Jehova tanúi gyülekezetében.
„Aggódás az összes gyülekezetért”
20. Milyen mértékben törődött Pál és Péter „a nyájjal”?
20 Nyilvánvaló, hogy olyan hű apostolok példája, mint Péteré és Pálé kimagasló volt. Keresztény testvéreik érdekében használták fel magukat és őszinte aggodalmat és törődést nyilvánítottak ki, nem csupán egy gyülekezet, hanem testvéreik egész közössége iránt (1Pét 2:17). Sok kellemetlenség, probléma és megpróbáltatás ellenére az apostolok „a nyáj” szellemi jólétét tartották legelső helyen az elméjükben.
21. a) A 2Korinthus 11:23–28 szerint mi volt néhány „külső dolog”, melyet Pál tapasztalt? b) Miképpen tanúsított Pál nagy érdeklődést mások iránt?
21 A korinthusi hittestvéreinek írva Pál utalt verésekre, bebörtönözésekre, próbateljes tapasztalatokra és különféle veszélyekre, melyekkel nyilvános szolgálata során találkozott. Azután hozzátette az apostol: „Ezen külső dolgokon kívül naponként rámszakadt az aggódás az összes gyülekezetért” (2Kor 11:23–28). Mi csak elképzelni tudjuk azt a nyomást, amely Pálra nehezedett és a törődést, amelyet érzett „az összes gyülekezetért”, hiszen számos keresztény társsal volt kapcsolatban (2Tim 4:9–13). Nagy területeket utazott be missziós körútjai során és számos újralátogatást végzett a gyülekezeteknél (Csel 15:36). Mások érdekében folytatott tevékenysége valóban erősen igénybe vette őt. Hosszú időszakon át tartott beszédeket és rendszeresen tanúskodott zsinagógákban, nyilvános helyeken és házról házra (Csel 17:2; 19:9, 10; 20:20). Anyagi szükségleteinek megszerzésére — hogy ne legyen a gyülekezetek terhére — világi munkát kellett vállalnia (Csel 18:1–3; 2Thess 3:8, 9). Az apostol nyilván jelentős időt fordított Isten Szavának a tanulmányozására és az így szerzett ismeret kétségtelenül jó szolgálatot tett neki, midőn isteni ihletésre mintegy 14-et írt a Keresztény Görög Iratok 27 könyvből álló gyűjteményéből. Pál valóban nagyon elfoglalt ember volt, mégis kitartott tevékenységében, mindig nagy törődést nyilvánítva ki „a nyáj” iránt.
22, 23. a) A mi időnkben milyen módokon történik gondoskodás „Isten nyájáról”? b) Minek a bizonyítékai ezek a gondoskodások, s hogyan kell hogy érintsen ez bennünket?
22 Ma temérdek mennyiségű munkát kell elvégezni „Isten nyája” érdekében. Jehova népének több mint 42 000 gyülekezete van a föld színén. Gondold csak el, micsoda figyelmet kell fordítani szükségleteikre! A „hű és értelmes rabszolga” a szellemi táplálék állandó folyamáról gondoskodik (Máté 24:45–47). Rendszeresen programokat kell készíteni gyülekezeti összejövetelekre, körzetgyűlésekre, kerületkongresszusokra, hogy a keresztények összejöhessenek szellemileg építő tanulmányozásokra, imádatra és közösségbe (Zsid 10:23–25). Utazó felvigyázók vannak kiküldve az összes gyülekezetek látogatására és különleges szükségleteik kielégítésére. (Hasonlítsd össze a Cselekedetek 16:4, 5-tel!) Tanácsokat és buzdításokat tartalmazó közleményeket küldenek a gyülekezeteknek és vének testületeinek. (Hasonlítsd össze a Filippi 1:1; 1Péter 5:12; és Júdás 3-mal!) Egyéb intézkedések is — amelyeket lehetetlen lenne felsorolni, oly számosak — történnek „Isten nyája” érdekében, hogy szellemi és egyéb hasznot meríthessenek belőle.
23 Ez a munka rendkívül sok időt, erőfeszítést és kiadást igényel. De minek a bizonyítéka ez? Annak, hogy Jehova törődik a népével. Fián, a Jó Pásztoron keresztül Isten a legkiválóbb pásztori képességről tesz bizonyságot (És 40:10, 11). Az alpásztorok tízezreit nevezte ki szent szelleme által, akik részt vesznek „Isten nyájának” legeltetésében. Mindez szerető törődést mutat „a nyáj” mint egész iránt és az egyedek iránt, akikből „a nyáj” összetevődik. Bárcsak szívbeli értékelést mutatnánk fel személyesen mi is a Nagy Pásztornak, Jehova Istennek és Fiának, Jézus Krisztusnak a szeretetéért, minden irántunk megnyilvánuló gyengéd törődésükben!
[Kép a 3. oldalon]
„Legeltesd a juhocskáimat!”