7. FEJEZET
Az „új teremtmény” tevékenységhez lát
1, 2. a) Milyen nem egészen kétezer éves teremtés volt még csodálatosabb, mint az első férfi és nő megteremtése? b) Milyen célból történt az „új teremtmény” felkenetése Jézusnak a Lukács 24:46-48-ban és a Cselekedetek 1:8-ban feljegyzett szavai szerint?
AZ ELSŐ férfi és nő megteremtése mintegy hatezer évvel ezelőtt csodálatos volt. (1. Mózes 1:26-28) Az „új teremtmény” megszületése nem egészen kétezer évvel ezelőtt még csodálatosabb és még nagyobb jelentőségű volt az egész emberiség számára. Az a születés i. sz. 33 pünkösdje napján történt Krisztus tanítványai gyülekezetének születésével. E gyülekezet minden tagja felkenetett Isten szent szellemével az ő messiási királysága hirdetésére.
2 Nem egészen két héttel ama történelmi pünkösdnap előtt a feltámadott Jézus Krisztus azt mondta tanítványainak:
„Így van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, harmadnapon fel kell támadnia a halottak közül, és az ő neve alapján történő bűnbánatot és a bűnök bocsánatát kell prédikálni minden nemzetben, Jeruzsálemtől kezdve; nektek kell ezekről tanúskodni.” (Lukács 24:46-48) „Erőt nyertek majd, amikor a szent szellem eljön reátok, és lesztek nekem tanúim mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeában, Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig.” — Cselekedetek 1:8.
3. Milyen nagy volt a kijelölt terület, mikor és hol kezdtek tanúskodni a tanítványok?
3 Lehetett volna ennél nagyobb területet kiutalni a tanúskodásra? Az egész földre szólt. Hogyan érhetnék el ezt az egész területet a messiási tanúskodással? Ehhez idő kell, igen, ez türelmet és bátor erőfeszítéseket követel. Mégsem láttak tevékenységhez addig, míg el nem érkezett rájuk a szent szellem pünkösd napján. Akkor léptek működésbe mint tanúk mások előtt, méghozzá először Jeruzsálemben.
4. Hogyan kezdtek bizonyos dolgok teljesedni azon a pünkösdnapon, ahogy a Joel 2:28, 29 megjövendölte?
4 Éppen úgy történtek a dolgok, ahogyan a Joel 2:28, 29 jövendölte: a szellemmel eltelt tanítványok prófétálni kezdtek, sőt, ami csoda volt: még idegen nyelveken is. A pünkösd ünneplésére Jeruzsálembe sereglett zsidók ezrei tolongtak, hogy szemtanúi legyenek a látványnak. És hallották a Krisztus tanítványainak kicsiny gyülekezetét „beszélni”, mint maguk mondták: „saját nyelvünkön Isten nagyságos dolgairól”. — Cselekedetek 2:11.
5. Hogyan használta Péter a „mennyek királysága [két] kulcsa” közül az elsőt azon a pünkösdi napon?
5 Hogy megmagyarázza az eseményt, Péter apostol felhasználta „a mennyek királyságának [két] kulcsa” közül az elsőt, és átvette a vezetést a kérdezősködő tömeghez való beszédben. (Máté 16:19) Tanúságot tett Jézusról mint Messiásról, arról, akit elvetettek, megölettek a zsidó vezetők, de aki harmadnapon feltámadott és most megdicsőülten Isten jobbján van. A lelkiismeret-furdalást érző zsidók erre azt kérdezték: „Emberek, testvérek, mit cselekedjünk?” Péter válasza így hangzott: „Bánjátok meg bűneiteket és mindegyiketek merítkezzen alá Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a szent szellem ingyen ajándékát. Mert az ígéret [a Joel 2:28, 29-ben] nektek és a ti gyermekeiteknek szól, valamint mindazoknak, akik távol vannak, akiket csak magához hív Jehova, a mi Istenünk.” — Cselekedetek 2:14-39.
6. Mi történt a megtért bűnbánó zsidókkal, akik alámerítkeztek, és mitől menekültek meg?
6 Mindazok, akik elfogadták Jézust mint Messiást vagy Krisztust, engedelmesen alámerítkeztek vízben. Így azon az egy napon mintegy háromezer lélek csatlakozott az első tanítványokhoz. A megdicsőült Jézus Krisztus alámerítette őket szent szellemmel, és ők újraszülettek mint Isten szellemi fiai. Átvitettek a mózesi törvényszövetség alól az új szövetség alá Jézus Krisztus közbenjárásával. Így hallgattak Péter sürgető tanácsára, hogy „mentsétek meg magatokat ettől az elfajult nemzedéktől”. Akik ezt megtették, megmenekültek a tűzbe való bemerítéstől, ami i. sz. 70-ben Jeruzsálem pusztulásakor következett be a római ostromlók keze által Titusz hadvezér alatt. — Cselekedetek 2:40; Lukács 3:16, 17.
7. Milyen módon kellett utánozniuk Jézus Krisztust a felkenteknek, és mihez nyitotta meg az utat a hívők előtt a megjövendölt munka végzése?
7 Attól a pünkösdtől fogva a szent szellem által való felkenetés mind több és több olyanra terjedt ki, akik hittek Jézusban mint Messiásban. Mit kellett ezeknek tenniük? Mint felkenteknek, követniük, utánozniuk kellett Jézus Krisztus példáját. Mit tett Ő a Jordánnál való felkenetése után? Szerte járt az országban és prédikálta az Isten királyságát. (Máté 4:12-17) Isten királysága prédikálásának nem volt szabad leállni a halálakor. Néhány nappal a Jeruzsálemben bekövetkezett vértanúsága előtt megjövendölte annak a városnak a rómaiak által történő elpusztítását, de azt mondta, hogy még a nemzeti szerencsétlenség előtt „a királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek”. (Máté 24:14-22) Amint eljött a pünkösd, és az ő szent szellemmel való felkenetésük, a felkentek nem vesztegették az időt, hanem munkához láttak. Ez a Királyság-prédikálás megnyitotta az utat a hívők előtt, hogy társörökösök legyenek Jézus Krisztussal a mennyei királyságban.
8. Hogyan irányítódott a Királyság-prédikálás a szamaritánusokra, és milyen eredménnyel?
8 Kegyetlen üldözés tört ki. A tanítványok szétszóródtak Jeruzsálemből. A gyülekezet szétszóródása azonban csak a Királyság hirdetésének kiterjesztését szolgálta. A jövendölésnek megfelelően a tanúskodás eljutott Szamária tartományába is. Fülöp tanítvány kénytelen lévén elhagyni Jeruzsálemet, a szamaritánusok felé irányította figyelmét. „Midőn ezek hittek Fülöpnek, aki Isten királyságának jó hírét és Jézus Krisztus nevét hirdette nekik, alámerítkeztek férfiak és nők egyaránt.” Később pedig, Péter és János Szamáriába látogatása idején az alámerítkezett szamáriaiak e két apostol által elnyerték a szent szellemet. — Cselekedetek 8:1-17.
9. a) Milyen váratlan megtérés történt ekkor a zsidók közül? b) Hogyan használta Péter „a mennyek királyságának [két] kulcsá”-ból a másodikat?
9 És ekkor csodák csodájára, az üldözők vezére kereszténnyé lett. Tarsusi Saul a keresztényiségre tért. Kiváló hirdetőjévé vált Isten királyságának a Messiás Jézus kezében. (Cselekedetek 9:1-30) Addigi Saul nevét elhagyta és Pál apostolként lett ismeretes. Az után a nevezetes megtérés után egy másfajta kiemelkedő jelentőségű megtérés történt: az első pogány, azaz nem zsidó megtérése. Ez akkor következett be, amikor a szent szellem felindította Péter apostolt a második kulcs felhasználására a „mennyek királyságának [két] kulcsa” közül. (Máté 16:19) Péter ezt a Kornéliusz itáliai százados házában végzett prédikálással tette meg Cezáreában. A Cselekedetek 10:44-48-ban olvassuk:
„Míg Péter ezekről a dolgokról beszélt, leszállt a szent szellem mindazokra, akik hallgatták az igét. És azok a hívők, akik a körülmetéltek közül Péterrel jöttek, elámultak azon, hogy a szent szellem ingyen ajándéka a nemzetekből való emberekre is kitöltetett. Mert hallották őket nyelveken szólni és dicsőíteni Istent. Azután megszólalt Péter: ,Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy alá ne merítkezhessenek ezek, akik elnyerték a szent szellemet, éppen úgy, mint mi?’ És elrendelte, hogy merítsék alá őket Jézus Krisztus nevében.”
10, 11. a) Milyen messzire terjedt el a jó hír Kornéliusz házából, és kiknek a javára? b) Ámbár Péter tört utat a pogány világba, hogyan és miért múlta felül őt Pál?
10 Kornéliusz pogány százados házából elterjedt a jó hír „a föld legtávolabbi részéig”. Ez éppen úgy szolgálta a pogányok javát, mint a természetes zsidókét.
11 Miután Péter utat tört a pogány világba, Pál apostol mindenki mást felülmúlt az akkori időkben Isten igéjének prédikálásában a körülmetéletlen pogányok között. Nem szégyellte magát a „[pogány] nemzetek apostola” néven nevezni. Nem becsülte le ezt a tényt. Magasztalta ezt a rá háruló szolgálatot, és keményen munkálkodott is rajta. — Róma 11:13.
12. Milyen távoli pontig akart Pál elmenni prédikálni, de meddig jutott el abban az irányban, és mit csinált ott?
12 Pál el akarta juttatni a jó hírt még Spanyolországba is. Utoljára azonban az itáliai, római fogsága idejéből hallunk róla. Az első letartóztatásával és a saját bérelt szállásán való római fogva-tartásával kapcsolatosan azt olvassuk Pálról: „Ő pedig ott maradt két teljes évig tulajdon bérelt szállásán, és kedvesen fogadta mindazokat, akik elmentek hozzá. Prédikálta nekik az Isten királyságát és tanította őket az Úr Jézus Krisztusra vonatkozó dolgokra a beszéd legnagyobb nyíltságával, akadályoztatás nélkül.” — Cselekedetek 28:30, 31; Róma 15:24, 28.
TANÚSKODÁS AZ EGÉSZ TEREMTÉSNEK I. SZ. 70 ELŐTT
13. Mivel felkenetésüknek megfelelően cselekedtek, mit írhatott Pál a kolossébeli keresztényeknek már i. sz. 60, 61 körül?
13 Sok keresztény utánozta Pált és a többi apostolt a messiási királyság jó hírének prédikálásában. A szellemtől nemzett gyülekezet mint „új teremtmény” ilyen prédikálásra kenetett fel. (Ésaiás 61:1-3; 2. Korinthus 1:21, 22) Tele voltak buzgalommal és kitartóan vitték előre a földön létező legjobb hír közlését annyi emberhez, amennyihez csak lehetett. Nem csoda tehát, ha már i. sz. 60, 61 körül, azaz néhány évvel azelőtt, hogy i. sz. 70-ben a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet és annak ragyogó templomát, Pál apostol azt írhatta a kisázsiai kolossébeli keresztényeknek a római házi őrizetéből: „A jó hírt . . . prédikálták az egész teremtésnek az ég alatt. Ennek a jó hírnek lettem én, Pál a szolgája.” — Kolossé 1:23.
14. Kiknek szolgál például ma az első századi gyülekezet teljesítménye, mégpedig milyen mai kötelezettségre való tekintettel?
14 A Krisztus felkent tanítványainak első századbeli gyülekezete által elért teljesítmény Isten messiási királyságának az egész teremtést érintő hirdetésében értékes példát szolgáltat a mi huszadik századunk felkent gyülekezetének. Ez a szellemtől nemzett gyülekezet mint Isten „új teremtménye” be kell hogy fejezze az Isten létrejött királyságáról szóló világméretű tanúskodást, mielőtt a „nagy nyomorúság” bekövetkezik a világra, amikor majd a képmutató kereszténység tűzbe merítkezik alá és elpusztul a dolgok e gonosz rendszerének összes többi részével együtt. — Máté 24:14-22; Márk 13:10.
A SZELLEM TANÚSKODIK A FIÚSÁGRÓL
15. Mit írt Pál a római gyülekezetnek a szellem tanúskodásáról, és milyen kérdés merül fel most azokra vonatkozóan, akik ma a mennybe kívánnak jutni?
15 Akkor régen az i. sz. első században a keresztény bibliaíróknak és tanítványtársaiknak nem voltak kételyeik az Istenhez fűződő viszonyuk és iránta való felelősségük tekintetében. Valóban meg voltak győződve arról, hogy ők Isten szellemi fiai, s hogy mennyei örökségre van kilátásuk. Ezért tudott Pál, mielőtt egyáltalán eljutott volna Rómába, ilyen határozott és bizakodó hangon írni az ottani gyülekezetnek: „Ti elnyertétek a fiúvá fogadás szellemét, amely szellem által kiáltjuk: ,Abba, Atya!’ Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek vagyunk, akkor örökösök is vagyunk; valóban Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, feltéve, ha együtt szenvedünk, hogy együtt dicsőíttethessünk is meg.” (Róma 8:15-17) Kik rendelkeznek ma azok közül, akik a mennybe kívánnak jutni, ezzel a tanúskodással, melyet Isten szelleme végez az ő szellemükkel együtt?
16. Milyen kölcsönhatás volt Isten szelleme és az első századi keresztény gyülekezet szelleme között?
16 Isten szelleme bizonyosan nem tanúskodna így egy állítólagos kereszténynek, aki valójában nem örököse Istennek és nem társörököse Jézus Krisztusnak. Minden tettnek (akciónak) van valamilyen visszahatása. A visszahatás lehet rokonszenves, kedvező, de lehet kedvezőtlen, hűvös, tartózkodó, sőt elutasító is. A Róma 8:15-17-ben az apostol kedvező visszahatásról ír. Leírja a harmonikus kölcsönhatást Isten szelleme és Isten igazi szellemi gyermekének szelleme között. Nos, hogyan tanúskodott hát együtt Isten szelleme az első századi keresztény gyülekezet, az „új teremtmény” tagjainak szellemével?
17. a) Ellenkezett-e az első századi gyülekezet szelleme az Isten szellemének tanúskodásával, melyet az ihletett szolgák által juttatott hozzájuk? b) Hogyan tekintette éppen ezért a thessalonikai gyülekezet a Pál által küldött üzenetet?
17 Ha Isten szelleme tanúskodik nekünk keresztény voltunkról, az Istenhez való viszonyunkról és a rólunk való gondoskodásáról, akkor egyet kell értenünk ezzel a szellemmel és nem szabad ellenkeznünk vele. Ezért amikor az első századi keresztények ihletett levelet kaptak az apostoloktól vagy Krisztus más tanítványaitól, hogy felolvassák a gyülekezetnek, amelynek ők is alámerített tagjai voltak, elfogadták azt, amit a levél nekik vagy róluk mondott az állapotukkal, kötelességeikkel, és Isten elrendezésében az ő jövőre vonatkozó reménységükkel kapcsolatosan. Elismerték, hogy Isten szelleme működött az ilyen irányadó apostolokon és tanítványokon, s hogy az cselekedett és írt eme emberi eszközök által: Pál apostolnak a macedóniai Thessalonikában levő első századi keresztény gyülekezetnek írt levele megerősíti ezt a tényt. Tudták, hogy Pál igazat ír a következőkben: „Amikor Isten szavát kaptátok, amelyet tőlünk hallottatok, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem — a valóságnak megfelelően — mint az Isten szavát, amely munkálkodik is bennetek, hívőkben.” — 1. Thessalonika 2:13.
18. Hogy következetesek legyenek, hogyan kellett fogadniuk a thessalonikai keresztényeknek Pál írott szavát, és mire választotta ki őket Isten Pál szerint?
18 Éppen ezért ezek a hívők akkor jártak el következetesen, ha elfogadták Pál írott szavát is, mint ami hasonlóképpen „Isten szava”. E levelében Pál arról írt a thessalonikai hívőknek, hogy Isten „kiválasztotta” őket. Miért lettek ,kiválasztva’? „Mert nemcsak beszéddel hirdettük köztetek a jó hírt, hanem erővel és szent szellemmel, valamint szilárd meggyőződéssel, amint tudjátok, hogy milyen emberekké lettünk irántatok a ti érdeketekben; és ti utánzóinkká lettetek, sőt az Úréi is, mivel látom, hogy befogadtátok az igét sokféle szorongattatás között a szent szellem örömével.” — 1. Thessalonika 1:4-6.
19. A szellem adományainak az apostolok részéről történő átadása milyen viszonyra mutatott az elfogadók és Isten között?
19 Tudták, hogy Isten a szent szellem által beszélt választott népéhez a Krisztus előtti időben is. Éppen úgy beszélhetett az ő századukban, az i. sz. első században is, ugyanannak a tevékeny erőnek segítségével Jézus Krisztus ihletett apostolai által. Isten ugyanazokat az apostolokat ezenfelül még arra is felhasználta, hogy továbbítsák az alámerített hívőknek a szent szellem különböző adományait. Az olyan adományok átvétele bizonyára megértette az átvevőkkel, hogy Isten szellemi gyermekeivé váltak. — Cselekedetek 8:15-18; 19:2-6.
20. Hogyan tanúskodott a szent szellem a keresztény bibliaírók levelei által az első századi keresztény gyülekezeteknek, hogy a viszonyuk különleges volt Istenhez?
20 Vajon azok az apostolok és más bibliaírók földi reménységet tártak az alámerített hívők elé, hogy Jézus Krisztusnak, az Örökkévaló Atyának lesznek a gyermekeivé és örökké élnek majd a földön? Nem! Ők azt a reménységet prédikálták és írták nekik, hogy Jehova Isten nemzi őket a gyermekeivé, fiaivá. (Ésaiás 9:6, 7) Az ihletett keresztény iratokban az akkori tanítványok arról voltak biztosítva, hogy mennyei királyságba hívattak el, s hogy reményük van Jézus Krisztus társörökösévé lenni fönt a mennyben. (Kolossé 1:13; 1. Korinthus 1:26-31; 2. Péter 1:10, 11) Csak egy lehetőség volt eléjük tárva; nem voltak bizonytalanságban hagyva. Így tanúskodott a szent szellem azok előtt az első századi tanítványok előtt, hogy Isten gyermekei, Isten örökösei voltak. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor a megdicsőült Jézus Krisztus társörökösei is.
21. Hogyan reagált az ilyen első századi keresztények szelleme az Isten szellemének tanúságára, és milyen hatással volt az rájuk?
21 Belső indítékuk, a saját szellemük egyetértően válaszolt Isten szent szellemének e tanúskodására. A mennyei Atya szelleme bátorította és erősítette őket mint szellemi gyermekeit és örököseit. Nem a földi atyjuk iránti fiúság érzését plántálta beléjük, hanem a mennyei Atyjuk iránti fiúság érzését, szellemi fiúságét.
22. a) Milyen szövetség alattvalóinak és milyen állapotban nem érezték magukat többé a kereszténnyé lett zsidók? b) Isten szellemére válaszolva, hogyan indította a keresztényeket saját szellemük annak kimutatására, hogy Isten szellemi fiai?
22 Többé nem érezték a kereszténnyé lett zsidók vagy izraeliták, hogy a régi mózesi törvényszövetség rabszolgái, akik még mindig várják a Messiást. Érezték, tudták, hogy szellemi fiai Istennek, akit az új szövetség szerint imádnak. Saját szellemük, a szívükből fakadó hajtóerő ösztönözte őket, hogy válaszoljanak Isten szellemének működésére. Mint fiak, ösztönösen kiáltották Istennek: „Abba, Atya!” Magukra alkalmazták Atyjuknak a szellemi fiak számára adott parancsait. Szeretettel átvették a fiainak kiadott munkát. Elfogadták a szellemi fiaknak szóló mennyei ígéreteket és igyekeztek méltóknak bizonyulni arra, hogy ezek rajtuk teljesedjenek. Ápolták azt a mennyei reménységet, amelyet Isten a fiai elé tárt, és ezzel a reménnyel összhangban törekedtek élni. Készek voltak elszenvedni a világ részéről jövő rossz bánásmódot.
23. Milyen reménységért voltak készek szenvedni Krisztussal és meghalni az ő halálához hasonlóan?
23 Tudták, hogy Jézus Krisztussal együtt Isten megdicsőült fiaivá kellett lenniük, „feltéve, hogy együtt szenvedünk.” (Róma 8:17) Ezért hajlandók voltak szenvedni, hogy összhangban éljenek mennyei reménységükkel. Elfogadták azt a tényt, hogy Isten Fiához, Jézus Krisztushoz hasonlóan meg kell halniuk, hogy osztozhassanak vele feltámadásának hasonlóságában is. — Róma 6:5-8.
24. a) Milyen tényről tanúskodik az ő szellemük Isten szellemével együtt? b) Milyen reménnyel van összhangban az imájuk és életük, és meddig mennek el ebben?
24 Ilyenképpen az Isten első századi szellemi fiainak szelleme együtt tanúsította Isten szent szellemével, hogy ők Isten gyermekei egy második születés által és egy olyan örökséggel, mely a mennyekben van fenntartva számukra. Ennek megfelelően az ő saját szellemük életük hajtóerejeként működve tökéletes összhangba, nem pedig ellentétbe hozta mennyei Atyjukhoz intézett imáikat az ő szelleme nekik végzett tanúskodásával. Beleszőtték az ő mennyei örökségüket tartalmazó Írásokat az Istenhez intézett imáikba. Az ilyen imák megvilágították a mennyei örökség elnyerésére vonatkozó reménységüket. Így összhangban éltek, gondolkoztak, beszéltek és cselekedtek imáikkal és reménységükkel. Imádságaik erősítették őket, hogy kiállják a próbákat, elviseljék az üldözéseket, úgyhogy elismert állapotot nyerjenek Istennél. Tudták, hogy az ilyen elismert, helyeselt állapot olyan reményt eredményez, amely soha nem okoz csalódást. Azt is tudták, hogy a mennyei reménységük valóra válásához hűségesnek kell bizonyulniuk „mindhalálig”. — Róma 5:3-5; Jelenések 2:10.
25. Miért szolgálnak az előbb említettek vezetőül az önátadott, alámerített keresztények számára Istenhez fűződő viszonyuk meghatározásában, különösen i. sz. 1935 tavasza óta?
25 A fentiek szolgáljanak útmutatóul a mai önátadott, alámerített keresztények számára annak meghatározásában, hogy vajon Isten szelleme az ő saját szellemükkel együtt tanúsítja-e, hogy Istennek szellemi gyermekei és örökösei, s egyszersmind társörökösei Jézus Krisztusnak az ő mennyei királyságában. Különösen 1935 tavasza óta kell ennek így lenni. S miért éppen azóta? Azért, mert a Jelenések 7:9-17-ben leírt „nagy sokaság”-ról akkor tárult fel, hogy földi, azaz nem „újjászületett” osztály. Az ő kilátásuk ehelyett az, hogy túlélik az előttünk álló „nagy nyomorúságot”, és azon átjutva bemennek Isten igazságos új rendjébe, ahol földi Paradicsomban gyönyörködhetnek Jézus Krisztusnak és 144 000 társörökösének mennyei királysága alatt. (Lukács 23:43) A Királyság iránti engedelmességük és Jehova egyetemes szuverenitása iránti önátadásuk bebizonyítása az utolsó próbán azt eredményezi, hogy nem kell sohasem testben meghalniuk és a föld színéről eltávozniuk. Ők a „más juhok” közé tartoznak, akikről a Jó Pásztor, Jézus Krisztus beszélt a János 10:16-ban.
SZENT SZELLEM MINT KÖZBENJÁRÓ
26. Milyen más hatáskörben is szolgál a szent szellem a „szentek” érdekében a Róma 8:23-27 szerint?
26 Ez a tevékeny erő azonkívül, hogy tanúskodik Isten szellemi gyermekeinek, még más hatáskört is betölt. Pál apostol felhívja a figyelmet erre a ténykedésére a római gyülekezetnek írott levelében. Ez a gyülekezet Pál szavai szerint olyan keresztényekből állt, akik „szenteknek neveztetnek”, és akik „valóban Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei”. (Róma 1:7; 8:16, 17) Pál azt írja:
„Nemcsak ez, hanem mi magunk is, akik birtokosai vagyunk az első gyümölcsnek, azaz a szellemnek, bizony mi magunk is sóhajtozunk magunkban, mialatt sóvárogva várunk a fiúvá fogadásra, a testünktől való megszabadulásra váltságdíj útján. Mert ebben a reményben tartattunk meg; az a reménység azonban, amelyet látunk, már nem reménység, mert ha az ember már lát valamit, miért reménykedne benne? Ha azonban abban reménykedünk, amit nem látunk, akkor állandóan kitartással várunk rá.
Hasonlóképpen a szellem is segítségünkre jön gyengeségünkben, mert még amiért imádkoznunk kellene, azért sem tudunk úgy, ahogy szükséges lenne, hanem maga a szellem esedezik értünk ki nem mondott sóhajtozásokkal. Az azonban, aki a szíveket kutatja, tudja, mi a szellem gondolata, mert az Istennel összhangban esedezik a szentekért.” — Róma 8:23-27.
27. Milyen körülmények között van szüksége a kereszténynek a szent szellemre mint érte esedezőre?
27 Nagyon találóak ebben a vonatkozásban a Példabeszédek 13:12 szavai: „A halogatott reménység beteggé teszi a szívet.” (Károli) E sóhajtozó emberi teremtés közepette az Isten szellemi gyermekeivé lett keresztények reménykednek a tökéletlen emberi testüktől való megszabadulásban és a mennyei örökségükbe való bejutásban. Időnként nehézséget jelent nekik világosan kifejezni magukat Isten előtt imájukban, mivel nem tudják pontosan, mit is kérjenek nyomorúságos körülményeik között. Ilyenkor van szükségük közbenjáróra, nevezetesen Isten szent szellemére mint értük esedezőre.
28, 29. a) A Héber Iratok íróinak esetében miért volt úgy, mintha a szent szellem végezte volna a beszédet és az írást? b) Miért és mennyiben hasonlítanak azok a héber bibliaírók a keresztény gyülekezet tagjaihoz, ami az érzelmeiket és gyengeségeiket illeti?
28 Pál apostol azt mondja, hogy „mi magunk”, azaz Pál és keresztény testvérei, akik Isten szelleme által nemzettek, „birtokosai vagyunk az első gyümölcsnek, illetve a szellemnek”. (Róma 8:23) Pál itt az Isten láthatatlan, tevékenyen működő erejének birtoklására gondol. Ez a tevékeny erő arra ihletett embereket, hogy beszéljenek, valamint arra, hogy leírják, amit beszéltek. Mintha maga a szellem beszélt volna és írt volna. E ténnyel összhangban olvassuk: „Az Írások egyetlen próféciája sem ered magánmagyarázatból. Mert sohasem származott prófétai szó ember akaratából, hanem Istentől szóltak emberek, úgy ahogy a szent szellem vezette őket.” (2. Péter 1:20, 21) Az ihletett Héber Iratokat, amelyekből Pál idézett a keresztényiség támogatására, csupa emberi teremtmény írta. Ugyanolyan indulataik, érzéseik és fizikai gyengeségeik voltak, mint a keresztény gyülekezet tagjainak. Ebben a tekintetben rokonoknak érezhetjük magunkat velük.
29 „Mi is ugyanolyan gyarló emberek vagyunk mint ti” — mondta Pál apostol és misszionárius társa, Barnabás a bálványimádó pogányoknak, akik emberi testben megjelenő emberfölötti isteneknek hitték őket. — Cselekedetek 14:15.
30. a) Milyen erő kifejezései valójában a Biblia Iratai, és ezért mire hasznosak? b) Mennyire változatosak azok a helyzetek és körülmények, melyekbe a bibliai személyiségek kerültek olyankor, mikor emberi segítségnél többre volt szükség?
30 Az ihletett bibliai írások valójában az Isten szent szellemének kifejezései voltak. Ez okból volt minden ihletett írás „hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására, az igazságosságban való fegyelmezésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas és minden jó munkára tökéletesen felkészített legyen”. (2. Timótheus 3:16, 17) Ezekben a „hasznos” Írásokban vannak Istennek felajánlott könyörgések, imák, nem csupán a Biblia íróié, hanem más embereké is, akik önátadott viszonyban éltek Jehova Istennel. Azok az Istenhez intézett imádságok mindenféle körülmények között hangzottak el. Közös emberi gyarlósággal rendelkező emberek mondták őket, akik érezték a különleges helyzetek szorongatásait, a fennálló állapotok fenyegetéseit. Szorongatott helyzeteik elég változatosak voltak ahhoz, hogy legyen közöttük hasonló ahhoz, amelybe napjainkban is juthat az igazi keresztény valamikor. Lehetnek ezek olyan körülmények, amelyekben emberekénél nagyobb segítségre van szükség. Hogyan kell ilyen esetben imádkoznunk?
31, 32. a) Így milyen mértékben vannak zavarban a keresztények a tekintetben, hogy mit imádkozzanak? b) Ilyenkor hogyan esedezik a keresztényekért a szellem, amely ihlette a Biblia íróit, és hogyan érti és hallgatja meg Isten a szellem esedezését?
31 Tehetetlenségünkben és tanácstalanságunkban „mi magunk is sóhajtozunk magunkban”. (Róma 8:23) Azt sem tudjuk, hogyan könyörögjünk vagy esedezzünk Istennek helyesen formált mondatokkal, vagy milyen kifejezésekkel közeledjünk mennyei Pártfogónkhoz. Isten azonban megérti a helyzetünket és pontosan tudja, mire van igazán szükségünk, mit kellene őszintén kérnünk tőle.
32 Ha mi magunk nem tudunk imát fogalmazni, formáltak már imát részünkre. Hol? A prófétai Szent Iratokban, amelyeket Isten szent szelleme ihletett. Isten teljes mértékben ismeri az ő Igéjében feljegyzett imákat. Tudja az „értelmüket”, „céljukat”. Ismeri, hogy melyik illik ránk, akik helyesen akarunk imádkozni. Ezért Isten úgy tekinti az ilyen találóan feljegyzett imát, mintha maga a sóhajtozó keresztény mondaná el. Az ilyen imákat nem maga a szorongatott keresztény mondja el, Isten azonban úgy hallgatja, mintha a szent szellem esedezne vele a Bibliában levő szellemtől ihletett ima szerint. Valószínűleg ugyanúgy meghallgatja, mint ahogyan meghallgatta a feljegyzett imát régen, a bibliai időkben.
33. Hogyan jön segítségünkre gyengeségünkben a szellem, és milyen eredménnyel?
33 Mivel a szent szellem ihlette az eredeti ima feljegyzését, melyben Istenhez szóló könyörgés van, azt lehet mondani, hogy a szellem könyörög „Istennel összhangban a szentekért”. Ilyenformán „a szellem is segítségünkre jön gyengeségünkben”. (Róma 8:26, 27) Isten nem mulasztja el meghallgatni az ilyen könyörgést, mellyel az ő szent szelleme esedezik mint közbenjáró.
34. Mi jut kifejezésre a Bibliában feljegyzett imákban, és miért nem hiábavalók a mi „ki nem mondott sóhajtozásaink”?
34 Nem rendkívüli eset tehát, ha egy keresztény a Zsoltárokban, vagy a Szent Iratok más részeiben feljegyzett ihletett imák vizsgálása közben rábukkan olyan imákra, amelyek pontosan az ő érzéseit fejezik ki, amelyek éppen azt mondják, amit ő kérne Istentől magának egyénileg vagy együttesen a keresztény gyülekezetnek. A keresztények szívük mélyéig megrendülnek, amikor olyan imára akadnak, amely a szent szellem által indítva pontosan ráillik az ő esetükre. A saját „ki nem mondott sóhajtozásuk” nem volt hiábavaló, mert Isten nem értette félre és nem hagyta figyelmen kívül. Így a szellemtől ihletett Iratokból megismerték a kimondott szavakat, amelyekkel a „szellem” esedezett értük Istennél. Ők maguk megerősödtek abban a meggyőződésben, amelyet Pál a továbbiakban juttat kifejezésre: „Tudjuk pedig, hogy Isten együtt működteti összes alkotásait azok javára, akik Istent szeretik.” — Róma 8:28.
35, 36. a) Milyen erő tevékenykedik erőteljesen Isten összes alkotásainak együttműködtetésében az Őt szeretők érdekében? b) Milyen szabadulás van közel az „új teremtmény” számára és mit jelez ez a sóhajtozó emberiség számára is?
35 Erőteljesen tevékenykedik Isten összes alkotásainak együttműködtetésében az ő szent szelleme azok örök javára, akik Istent szeretik. Milyen nagyszerű gondoskodás Isten részéről ez a szent tevékeny erő! Isten szelleme, amely olyan erőteljesen fejezi ki magát az ihletett Biblia által, végtelenül hatásosabb, mint a pogány imamalmok. Sokkal hatásosabb bármelyik imakönyvnél is, melyet a kereszténység papjai állítottak össze különlegesen megfogalmazott imákból, melyeket különböző alkalmakkor vagy körülményekben való olvasásra szántak különböző egyéneknek.
36 Az emberiség régi emberi teremtése nem rendelkezik ezzel a szellemmel, s ezért ebben a huszadik században úgy sóhajtozik, mint még soha, utat-módot keresve a dolgok régi rendszerének romlottságából való szabadulásra. Tizenkilenc évszázaddal ezelőtt azonban létrejött és tevékenykedni kezdett Isten „új teremtése”. Ezt Isten szent szellemének működtető ereje által tette, amely szellem az i. sz. 33. év pünkösdjének ünnepén kezdett kitöltetni. Hiábavalóknak bizonyultak a régi emberi teremtés többségének törekvései, melyek arra irányultak, hogy elpusztítsák Isten „új teremtését”, a szellemtől nemzett keresztény gyülekezetét. Ma ez az „új teremtés” közel jutott a romlandó földi testtől való megszabadulásához. Ennek a dicsőséges megszabadulásnak közelsége nagy jót jelez az egész emberiség számára. Jelzi, hogy a sóhajtozó emberiség szabadulása is közel van. Jelzi, hogy elérkezett egy igazságos új rend ideje, amelyet Isten szent szelleme támogat.