A Biblia – A pontos próféciák könyve (5. rész)
A jó hír mindenhová eljut
Az Ébredjetek! ebben a nyolcrészes cikksorozatban a Biblia egyik kiemelkedő jellegzetességét veszi nagyító alá: a próféciáit, más szóval a jövendöléseit. A cikkek alapján könnyebb választ adni a következő kérdésre: Vajon a bibliai próféciákat csupán okos emberek találták ki, vagy Isten ihlette őket? Vizsgáld meg a bizonyítékokat!
ISTEN a Biblia lapjain közli a szándékát az emberekkel, és az üzenetét mindenképpen jó hírnek nevezhetjük. Jézus Krisztus annak szentelte az életét, hogy hirdesse a Királyság jó hírét (Lukács 4:43). A Bibliából kiderül, hogy a Királyság nem más, mint Isten kormányzata, mely véget vet az elnyomó emberi uralmaknak, békét hoz el, és megszüntet mindent, ami szenvedést okoz az embereknek (Dániel 2:44; Máté 6:9, 10). Ez csakugyan jó hír!
Egy ilyen jó hírről mindenkinek hallania kell. Ám Jézusnak a kivégzése után csak kevés követője maradt. Vajon ez azt jelentette, hogy a halálával az üzenete is elveszett? A Biblia ennek éppen az ellenkezőjét jövendölte meg. A következőkről írt: 1. A jó hír számos országba eljut. 2. Ádáz üldözés ellenére is hirdetni fogják. 3. Álkeresztények jelennek meg, akik sokakat félrevezetnek. Vizsgáljuk meg ezeket a próféciákat.
A jó hírt minden nemzetnek hirdetni kell
Próféciák:
„A jó hírt előbb minden nemzetben prédikálni kell” (Márk 13:10). „Tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8).
Beteljesedés: I. sz. 33-ban, nem sokkal Jézus halála után a tanítványai Jeruzsálem-szerte hirdették a Királyságról szóló üzenetet. Eljutottak egész Júdeába és a közeli Szamáriába, és a keresztény misszionáriusok 15 éven belül már a Római Birodalom más részein is tevékenykedtek. I. sz. 61-ben elmondható volt, hogy a jó hírt a föld sok-sok távoli részén hirdették.
Mit mutat a történelem?
Második századi, nem a Bibliához tartozó írások alátámasztják, hogy a kereszténység eredeti formája nagyon gyorsan terjedt. Suetonius római történetíró megemlíti, hogy a keresztények már i. sz. 49-ben jelen voltak Rómában. Az ifjabb Plinius, Bitínia kormányzója (a mai Törökország területe) Traianus császárnak címzett egyik levelében, melyet i. sz. 112 körül írt, úgy fogalmaz, hogy a kereszténység „ragálya” „nemcsak a városokban, hanem a falvakban és a tanyákon is elharapózott”. A bizonyítékok áttekintése után egy történész kijelentette: „Kevesebb mint száz évvel az apostoli korszak után a keresztények imádati helyei mindenhol megtalálhatók voltak a birodalom nagyobb városaiban.”
Henry Chadwick professzor A korai egyház című könyvében ezt írja: „Az egyház terjeszkedését még egy . . . korai szerző is valószínűtlen események különleges láncolatának találta . . . A szokásos várakozások szerint semmi sem lehetett valószínűtlenebb.”
A jó hír hirdetése ellenállásba ütközik
Prófécia:
„Helyi törvényszékeknek szolgáltatnak ki benneteket, zsinagógákban vernek meg, és kormányzók és királyok elé állítanak énértem, tanúságul nekik” (Márk 13:9).
Beteljesedés: A keresztényeket mind a zsidók, mind a rómaiak üldözték. Sokukat elfogták, bebörtönözték, megverték és kivégezték.
Mit mutat a történelem?
Josephus Flavius első századi zsidó történetíró megemlíti, hogy Jézus testvérét, Jakabot kivégezték a zsidó vallási vezetők. A Biblia beszámol róla, hogy Gamáliel, a zsidó legfelsőbb bíróság köztiszteletben álló tagja mérsékletre intett, amikor Jézus tanítványainak az ügyét tárgyalták (Cselekedetek 5:34–39). Világi művek megerősítik, hogy Gamáliel létezett, és elfogulatlan ember volt.
A történelem tanúsága szerint i. sz. 64-től Néró, Domitianus, Marcus Aurelius és Diocletianus császár üldözte a keresztényeket. A Traianus császár és az ifjabb Plinius közötti levelezésből kiderül, hogy mivel büntették azokat a keresztényeket, akik nem tagadták meg a hitüket.
„A keresztényüldözés ahelyett, hogy a föld alá kényszerítette volna az egyházat, éppen ellenkező hatású volt” – írja Chadwick professzor, akit már idéztünk. Mivel a keresztényeknek menekülniük kellett, más vidékekre is elvitték az üzenetüket (Cselekedetek 8:1). Kitartottak még akkor is, ha a családjuk vagy a barátaik kitaszították őket. Ez azért is figyelemre méltó, mert Jézus követői „iskolázatlan és egyszerű emberek” voltak, akik semmiféle politikai befolyással sem bírtak (Cselekedetek 4:13). A történészek egyetértenek abban, hogy „az evangélium leginkább . . . a kis üzletek tulajdonosai és a kereskedők körében terjedt” (The Beginnings of Western Christendom).
A korszakot tanulmányozó tudósok csak ámulnak azon, hogy egy ilyen jelentéktelen csoport hogyan volt képes ennyire gyorsan elterjeszteni a kereszténységet az ádáz üldözés ellenére. Jézus azonban megjövendölte ezeket az eseményeket, még mielőtt bekövetkeztek. A Biblia arról is jövendölt, hogy a jó hír hirdetése egy ideig szünetelni fog.
Megjelennek az álkeresztények
Próféciák:
„Elnyomó farkasok jönnek közétek, és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal, és közületek is támadnak majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Cselekedetek 20:29, 30). „Közöttetek is lesznek hamis tanítók. Ugyanezek romboló szektákat fognak bevezetni csendesen . . . , és ezek miatt becsmérlően beszélnek majd az igazság útjáról” (2Péter 2:1, 2).
Beteljesedés: Kíméletlen, álnok és becsvágyó egyének megfertőzték a keresztény gyülekezetet.
Mit mutat a történelem?
Különösen Jézus első követőinek a halála után az igaz kereszténységen belül megjelentek és egyre nagyobb befolyásra tettek szert olyan férfiak, akik a keresztény tanokat görög filozófiával keverték. Kis idő elteltével elkülönült egy papi osztály, mely a politikai uralkodókhoz kezdett hasonlítani. A történészek szerint akkor, amikor Róma államvallássá tette a kereszténységet, az már szikrányit sem hasonlított az első századi gyülekezethez.
Az évszázadok során a kereszténységnek ez a megromlott változata az erőszakosságáról és kapzsiságáról vált hírhedtté. A papok nemhogy nem bizonyultak Jézus követőinek, de még üldözték is azokat, akik Jézus prédikálási módszerét követték, és akik igyekeztek elérhetővé tenni a Bibliát az emberek anyanyelvén.
Úgy tűnt, hogy a jó hír fénye kialszik azok alatt az évszázadok alatt, amikor az álkereszténység kezében nagy hatalom volt. Ámde Jézus utalt rá, hogy az utolsó napokban újraéled a jó hír hirdetése. Ezt az időszakot egy aratáshoz hasonlította, amikor a gyommal szemléltetett álkeresztényeket különválasztják a búzával jelképezett igaz keresztényektől (Máté 13:24–30, 36–43). A jó hír hirdetéséről szóló próféciának ekkor kell a legnagyobb mértékben beteljesednie (Máté 24:14). Sorozatunk következő része ezt az izgalmas jövendölést veszi nagyító alá.