„Nagyon örültek, és áthatotta őket a szent szellem”

1–2. Miért különleges Barnabás és Saul megbízatása, és hogyan járul hozzá a szolgálatuk a Cselekedetek 1:8 beteljesedéséhez?

IZGALMAS nap ez az antiókiai gyülekezet életében. Az összes antiókiai próféta és tanító közül Barnabásta és Sault választja ki a szent szellem arra, hogy elvigyék távoli helyekre a jó hírt (Csel 13:1, 2). Igaz, már korábban is küldtek ki prédikálni ügyes, rátermett férfiakat, de eddig csak olyan helyekre mentek misszionáriusok, ahol a kereszténység már meggyökerezett (Csel 8:14; 11:22). Most azonban Barnabás és Saul a segítőtársukkal, János Márkkal olyan helyekre fognak utazni, ahol a legtöbben még nem hallottak a jó hírről.

² Körülbelül 14 évvel korábban Jézus ezt mondta a követőinek: „tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Barnabás és Saul misszionáriusi szolgálata nagyban hozzá fog járulni, hogy Jézus próféciája beteljesedjen.b

 3. Miért nem volt könnyű messzire utazni az első században?

³ Olyan találmányoknak köszönhetően, mint az autó és a repülőgép, az emberek ma egy-két óra alatt nagy távolságokat tudnak megtenni. De az első században ez nem így volt. Akkoriban többnyire gyalog közlekedtek, és sok út nehezen járható volt. Egy teljes nap alatt is csak körülbelül 30 kilométert tudtak megtenni, ami biztosan nagyon kimerítő volt.c Így noha Barnabás és Saul nagyon várhatták már, hogy elkezdjék a szolgálatukat, azzal is tisztában voltak, hogy sok erőfeszítéssel és önfeláldozással fog járni a megbízatásuk (Máté 16:24).

 4. a) Hogyan lett kiválasztva Barnabás és Saul, és hogyan reagáltak erre a hittársaik? b) Hogyan támogathatjuk azokat, akiket kineveznek valamilyen feladatra?

⁴ Miért pont Barnabást és Sault választotta ki a szent szellem? (Csel 13:2). A Bibliából ez nem derül ki. De azt tudjuk, hogy ez a döntés a szent szellem irányításával született, és semmi sem utal arra, hogy az antiókiai próféták és tanítók ellenezték volna. Sőt, szívből támogatták. Milyen jó érzés lehetett Barnabásnak és Saulnak, hogy a keresztény testvéreik nem irigykednek rájuk! Ehelyett „böjtöltek és imádkoztak, rájuk tették a kezüket, és elküldték őket” (Csel 13:3). Mi is támogassuk azokat, akik valamilyen feladatot kapnak a szervezetben, így azokat is, akiket felvigyázónak neveznek ki a gyülekezetben! Ahelyett, hogy irigykednénk rájuk, inkább tiszteljük és szeressük őket a munkájuk miatt (1Tessz 5:13).

 5. Mivel járt a tanúskodás Cipruson?

⁵ Barnabás és Saul először gyalog elmentek Szeleukiába, egy Antiókiához közeli kikötővárosba. Onnan áthajóztak a körülbelül 200 kilométerre lévő Ciprusra.d Barnabás ciprusi volt, úgyhogy biztosan nagyon örült, hogy ott is hirdetheti a jó hírt. Barnabás és Saul nem vesztegette az idejét. Amint megérkeztek a sziget keleti partvidékén fekvő Szalamiszba, azonnal „hirdetni kezdték Isten szavát a zsidók zsinagógáiban” (Csel 13:5).e Miközben bejárták a szigetet, valószínűleg minden nagyobb városban tanúskodtak. Attól függően, hogy milyen útvonalon mentek, elképzelhető, hogy akár 160 kilométert is megtettek.

6–7. a) Ki volt Szergiusz Paulusz, és miért próbálta Barjézus megakadályozni, hogy meghallgassa a jó hírt? b) Mit tett Saul Barjézussal?

⁶ Az első századi Cipruson elterjedt volt a hamis istenek imádata. Ezzel Barnabás és Saul különösen akkor szembesült, amikor eljutottak a sziget nyugati partján fekvő Páfoszba. Ott találkoztak Barjézussal, „aki varázsló és hamis próféta volt”. Ő „Szergiusz Paulusz prokonzulnak, egy intelligens férfinak a szolgálatában állt”.f Az első században sok művelt római – még egy olyan intelligens férfi is, mint Szergiusz Paulusz – a fontos döntések előtt gyakran varázslóhoz vagy asztrológushoz fordult. Ugyanakkor Szergiusz Paulusznak felkeltette a kíváncsiságát a jó hír, ezért „nagyon szerette volna hallani Isten szavát”. Barjézus, akit Elimásznak, azaz varázslónak is hívtak, ezt nem hagyta annyiban (Csel 13:6–8).

⁷ Nem csoda, hogy Barjézus ellenséges volt, hiszen csak úgy tudott Szergiusz Paulusz tanácsadója maradni, ha megakadályozza őt abban, hogy higgyen az Úrban (Csel 13:8). De Saul ezt nem nézte ölbe tett kézzel. Mit tett? Ezt írja a Biblia: „Saul, akit Pálnak is neveznek, a szent szellemtől áthatva rászegezte tekintetét [Barjézusra], és így szólt: »Ó, mindenféle csalással és mindenféle gazsággal teli ember, te Ördög fia, az igazságosság ellensége! Miért ferdíted el Jehova helyes tanításait? Ezért Jehova megbüntet téged. Vak leszel, és nem fogod látni a napfényt egy ideig.« Azon nyomban sűrű köd és sötétség szállt rá, és körbejárkált, hogy találjon valakit, aki kézen fogva vezeti őt.”g Milyen hatással volt a csoda a prokonzulra? „A történtek láttán hívő lett, mivel ámult Jehova tanításán” (Csel 13:9–12).

 8. Hogyan lehetünk olyan bátrak, mint Pál?

⁸ Pált nem félemlítette meg Barjézus. Mi se hátráljunk meg, amikor ellenséges személyek megpróbálják eltántorítani azokat, akik érdeklődnek az igazság iránt. Természetesen ügyelünk arra, hogy amit mondunk, az „mindig kellemes, sóval ízesített legyen” (Kol 4:6). De akkor is igyekszünk segíteni az érdeklődőknek megismerni az igazságot, ha mások ezt nem nézik jó szemmel. Nem félünk leleplezni a hamis vallást, amely mind a mai napig elferdíti „Jehova helyes tanításait”, ahogyan annak idején Barjézus tette (Csel 13:10). Pálhoz hasonlóan mi is bátran prédikáljunk, és segítsünk azoknak, akiket őszintén érdekel az igazság! Bár Jehova nem fog olyan látványosan támogatni minket, mint Pált, abban biztosak lehetünk, hogy a szent szellemével az igazsághoz fogja vonzani őket (Ján 6:44).

 9. Miért szép példa Pál és Barnabás azoknak, akik felelősségteljes feladatokat látnak el a gyülekezetben?

⁹ Pál, Barnabás és Márk elindult Páfoszból a Kis-Ázsia partjainál fekvő Pergába, ami hajóval körülbelül 250 kilométerre volt. De úgy tűnik, időközben valami megváltozott. A Cselekedetek 13:13 úgy beszél az utazókról, hogy „Pál és a társai”. Ez a megfogalmazás arra enged következtetni, hogy most már Pál irányította a csoportot. De semmi jel nem utal arra, hogy Barnabás féltékeny lett volna Pálra. Ellenkezőleg, továbbra is örömmel szolgálták együtt Istent. Pál és Barnabás szép példa azoknak, akik felelősségteljes feladatokat látnak el a gyülekezetben. Krisztus követőiként kerüljük a versengést és a kitűnni vágyást, mivel észben tartjuk, hogy ő ezt mondta: „mind testvérek vagytok.” Még erre is figyelmeztetett: „Aki felmagasztalja magát, azt meg fogják alázni, és aki megalázza magát, azt fel fogják magasztalni” (Máté 23:8, 12).

10. Milyen volt az út Pergától a pizidiai Antiókiáig?

¹⁰ Miután megérkeztek Pergába, János Márk otthagyta Pált és Barnabást, és visszament Jeruzsálembe. Nem tudjuk, hogy mi volt ennek az oka. Pál és Barnabás azonban folytatták az útjukat, és a következő állomásuk a Galácia tartománybeli pizidiai Antiókia volt. Az út nem volt könnyű, mert a pizidiai Antiókia körülbelül 1100 méterrel a tengerszint felett feküdt. A hegyi utakon, melyek már önmagukban is veszélyesek voltak, köztudottan rengeteg útonálló leselkedett az utazókra. És mindennek a tetejébe Pálnak ekkoriban valószínűleg az egészségével is gondjai voltak.h

11–12. Hogyan érvelt Pál a pizidiai Antiókia zsinagógájában?

¹¹ A pizidiai Antiókiában Pál és Barnabás sabbatnapon elmentek a zsinagógába. A beszámoló szerint „a Törvényből és a Prófétákból való nyilvános felolvasás után a zsinagóga vezetői ezt üzenték nekik: »Férfiak, testvérek, ha tudtok valami bátorítót mondani a népnek, mondjátok el!«” (Csel 13:15). Pál felállt, és beszélni kezdett.

¹² Így szólította meg a hallgatóságát: „Férfiak, izraeliták és ti többiek, akik mélységesen tisztelitek Istent” (Csel 13:16). A hallgatóság zsidókból és prozelitákból állt. Pál tudta, hogy nem ismerik el, hogy Jézus a Messiás. Hogyan érvelt nekik? Először a zsidó nemzet történelméről beszélt. Megemlítette, hogy Jehova „felmagasztalta a népet, amikor idegenekként éltek Egyiptom földjén”, a szabadulásukat követően pedig 40 évig „elviselte őket a pusztában”. Arra is kitért, hogy hogyan sikerült az izraelitáknak elfoglalniuk az ígéret földjét, és hogy ezután Jehova „kiosztotta nekik a földjüket örökségül” (Csel 13:17–19). Egyesek szerint elképzelhető, hogy Pál azokra a bibliaversekre építette a gondolatmenetét, melyeket percekkel korábban olvastak fel a sabbat alkalmával. Ha ez igaz, akkor ez is azt mutatja, hogy Pál tudta, hogyan legyen „mindenfajta embernek mindenné” (1Kor 9:22).

13. Hogyan tudjuk felkelteni az emberek érdeklődését az igazság iránt?

¹³ Mi is vegyük figyelembe, hogy mi foglalkoztatja azokat, akiknek prédikálunk. Ha például tudjuk, hogy egy személy milyen vallású, az segíteni fog olyan témát választanunk, amely felkeltheti az érdeklődését. És olyan verseket tudunk majd idézni a Bibliából, melyeket feltehetően ismer. Olykor az a legjobb, ha a saját Bibliájában olvassa el a verseket. Gondoljuk át, hogyan tudnánk felkelteni az emberek érdeklődését az igazság iránt.

14. a) Hogyan tért rá Pál a Jézusról szóló jó hírre, és mire figyelmeztette az embereket? b) Milyen hatással voltak Pál szavai a hallgatóira?

¹⁴ Pál ezután arról beszélt, hogy az izraelita királyok utódaként végül megjelent a megmentő, Jézus, akinek az előfutára Keresztelő János volt. Majd elmondta, hogy Jézust megölték, de aztán feltámadt (Csel 13:20–37). Így folytatta: „Legyen azért tudtotokra, testvérek, hogy a bűnök megbocsátása csak általa lehetséges, és ezt hirdetjük most nektek... .általa mindenkit vétlennek nyilvánítanak, aki hisz.” Majd Pál erre figyelmeztette a hallgatóit: „Vigyázzatok tehát, nehogy eljöjjön rátok, ami megmondatott a Prófétákban: »Lássátok, ti gúnyolódók, hogy egy olyan tettet hajtok végre a napjaitokban, amelyről el sem hiszitek, hogy megtörténhet, még akkor sem, ha valaki részletesen elmondja nektek. Meg fogtok döbbenni, és elpusztultok.«” Pál szavai meglepően nagy hatással voltak a hallgatóira. „Az emberek kérlelték őket, hogy a következő sabbaton is beszéljenek ezekről a dolgokról” – írja a Biblia. És miután véget ért az összejövetel a zsinagógában, „a zsidók közül és az Istent imádó prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást” (Csel 13:38–43).

15. Mi történt a következő sabbaton?

¹⁵ A következő sabbaton „csaknem az egész város” egybegyűlt, hogy meghallgassa Pált. Néhány zsidónak ez nem tetszett, ezért „elkezdtek gyalázkodni, és ellentmondani annak, amit Pál mondott”. Pál és Barnabás bátran így válaszoltak: „Először veletek kellett megosztani Isten szavát. Ti azonban elvetitek azt, és így nem bizonyultok méltónak az örök életre, ezért a nemzetekhez fordulunk. Jehova ugyanis ezt parancsolta nekünk: »Nemzetek világosságává neveztelek ki, hogy szabadítást hirdess a föld végéig«” (Csel 13:44–47; Ézs 49:6).

16. Hogyan reagáltak a zsidók arra, amit Pál és Barnabás mondott, és ők mit tettek?

¹⁶ A nem zsidók ennek hallatán nagyon örültek, „és mindazok, akik helyesen viszonyultak az örök élethez, hívőkké lettek” (Csel 13:48). Jehova szava gyorsan elterjedt azon a vidéken. A zsidók viszont merőben másként reagáltak. A misszionáriusok lényegében azt mondták nekik, hogy bár először velük osztották meg Isten szavát, elvetették a Messiást, ezért Isten ítélkezni fog felettük. A zsidók erre felbujtották a tekintélyes asszonyokat meg a város főembereit, „és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket a város határain kívülre”. Mit tett ekkor Pál és Barnabás? „Lerázták a port a lábukról, bizonyítékul ellenük, és elmentek Ikóniumba.” De ezzel korántsem ért véget a kereszténység története a pizidiai Antiókiában! Az ottani tanítványok „továbbra is nagyon örültek, és áthatotta őket a szent szellem” (Csel 13:50–52).

17–19. Hogyan tudjuk követni Pál és Barnabás példáját, és hogyan segít ez megőrizni az örömünket?

¹⁷ Fontos tanulságokat vonhatunk le abból, ahogyan Pál és Barnabás az ellenségeskedésre reagált. Mi sem hagyunk fel a prédikálással, még akkor sem, ha befolyásos emberek megpróbálnak megakadályozni minket ebben. Az is érdekes, hogy amikor az antiókiai emberek elutasították az üzenetet, Pál és Barnabás „lerázták a port a lábukról”. Ezt nem dühből tették, inkább azt fejezték ki vele, hogy nem vállalnak felelősséget ezekért az emberekért. Felismerték, hogy mások reakcióit nem tudják befolyásolni, az viszont rajtuk múlik, hogy folytatják-e a prédikálást. És folytatták is! A következő állomásuk Ikónium volt.

¹⁸ És mi lett az Antiókiában maradt tanítványokkal? Az igaz, hogy a területükön ellenségesek voltak az emberek, de az örömük nem azon múlott, hogy jól fogadják-e az üzenetüket. Jézus rámutatott, hogy „azok boldogok, akik hallják Isten szavát, és megtartják!” (Luk 11:28). És a pizidiai Antiókiában élő tanítványok elhatározták, hogy ilyenek lesznek.

¹⁹ Pálhoz és Barnabáshoz hasonlóan mi se feledjük, hogy az a feladatunk, hogy hirdessük a jó hírt. Az, hogy valaki elfogadja-e az üzenetünket, vagy sem, kizárólag tőle függ. Ha az emberek közömbösnek tűnnek, sokat tanulhatunk az első századi tanítványoktól. Tartsuk értékesnek az igazságot, és engedjük, hogy a szent szellem vezessen minket. Így még akkor is meg tudjuk őrizni az örömünket, ha ellenségesek velünk (Gal 5:18, 22).