„A felső hatalmasságok” kilétének tisztázása

 4., 5. a) Hogyan tekintették a Bibliakutatók a Róma 13:1-et? b) Mire jöttek rá később, minek kell lennie az Írások szerinti álláspontnak a „felső hatalmasságokat” illetően?

⁴ A világosság tiszta felragyogása volt látható 1962-ben a Róma 13:1-gyel kapcsolatban, amely ezt írja: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak [felsőbb hatalmaknak, NW ].” A korai Bibliakutatók úgy értelmezték az előbb említett „felső hatalmasságokat”, mint ami a világi hatalmakra utal. Úgy vélték, ez az írásszöveg azt jelenti, ha egy keresztényt besoroznak a háború idején, akkor köteles magára ölteni az egyenruhát, vállára venni a fegyvert, és ki kell mennie a frontra, a lövészárkokba. Úgy érezték, mivel egy keresztény nem ölheti meg embertársát, ha a legrosszabbra kerülne sor, arra kényszerül, hogy lőjön a levegőbe.a

⁵ Az Őrtorony 1964. június 1-jei (1962. november 15. és december 1., ang.) száma tiszta világossággal ragyogta be ezt a témát, amikor Jézusnak a Máté 22:21-ben található szavait tárgyalta: „Adjátok meg . . . a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.” Fontosak voltak az apostoloknak a Cselekedetek 5:29-ben található szavai: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” A keresztények csak addig alárendeltjei a császárnak — vagy „felső hatalmasságoknak” — amíg az nem követel meg olyasmit a keresztényektől, ami ellentétben áll Isten törvényével. Megértették, hogy a császárnak való alárendeltség viszonylagos, nem abszolút. A keresztények csak azt adják meg a császárnak, ami nem ütközik azzal, amit Isten kér. Micsoda megelégedést jelentett, hogy világosan megértették ezt a témát!