Olvasók kérdései

◼ Hitték-e az első századi keresztények, hogy e gonosz rendszer vége még az ő életidejükben eljön?

Jézus követői már az első században sóvárogva várták a vég eljövetelét. Miként majd látni fogjuk, közülük egyesek úgy következtettek, hogy a vég közvetlen előttük van, nagyon hamar bekövetkezik. De szükséges volt nézetüket helyesbíteni. A keresztények számára – akárcsak ma is – nem helytelen, ha őszintén azt a várakozást ápolják szívükben, hogy a megjövendölt vég közel van és minden nap ennek tudatában élnek.

Amikor Jézus tanítványainak választ ad a jelenléte „jelére”, így figyelmezteti őket: „Folyton őrködjetek, mert nem tudjátok, mely napon jön el az Uratok” (Máté 24:3, 42). Ennek az éberségnek főleg eljárásukból kell kitűnnie, mert Krisztus hozzáfűzte: „Ügyeljetek magatokra, hogy szívetek soha ne legyen megterhelve túlzott evés és mértéktelen ivás, vagy az élet aggodalmai miatt, és meglepetésszerűen hirtelen rátok ne jöjjön az a nap. . . Maradjatok tehát éberek és mindenkor könyörögjetek, hogy sikerüljön elkerülnötök mindazokat a dolgokat, amelyeknek meg kell történniük, és megállhassatok az Emberfia előtt” (Lukács 21:34–36).

Érdemes megjegyeznünk azt is, hogy Jézus közvetlenül e tanács elhangzása előtt ismertette azokat az eseményeket, amelyek a „jelt” fogják alkotni. Az apostoloknak ezzel arra hívta fel a figyelmét, hogy a vég előtt bizonyos eseményeknek meg kell történniük. Mindazonáltal néhány héttel később, a feltámadott Jézust megkérdezték: „Uram, nem ebben az időben állítod helyre a királyságot Izrael számára?” Ő ezt felelte: „Nem a ti dolgotok megismerni az időket, vagy az időszakokat, amelyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett” (Cselekedetek 1:6, 7).

Ebből is láthatjuk, hogy Jézus legközelebbi tanítványai is nagyon közelinek érezték a vég eljövetelét – olyannyira, hogy még azt is figyelmen kívül hagyták, amit Jézus nemrégen mondott azokról az eseményekről, amelyek jelenléte idején, vagyis nem sokkal a vég előtt fognak bekövetkezni.

Egy további utalást találunk a várakozásukra Pál apostol thessalonikai keresztényeknek írt leveleiben. I. sz. 50 táján ezt írta Pál: „Az időkre és az időszakokra vonatkozóan pedig testvérek, nem szükséges írnom nektek. Mert ti magatok is jól tudjátok, hogy Jehova napja pontosan úgy jön el, mint a tolvaj éjjel. Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem maradjunk éberek, és legyünk józanok” (1Thessalonika 5:1, 2, 6). Egyes szellemtől felkent keresztények azt a nézetet képviselték, hogy Jézus jelenléte (és ezzel Jehova napja, amikor a gonoszokat megsemmisíti) hamarosan eljön, egészen közel van.

Mindenesetre ez nem így történt. Pál egy másik levélben ezt írta nekik: „A mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétére és a hozzá való egybegyűjtésünkre vonatkozóan pedig, arra kérünk titeket, testvérek, hogy ne inogjatok meg egykönnyen józan gondolkodásotokban, se ne hagyjátok magatokat felzaklatni valamilyen ihletett kijelentés, sem állítólag tőlünk eredő szóbeli üzenet vagy levél miatt, amely szerint már itt van Jehova napja. Senki el ne ámítson benneteket valami módon, mert nem jön az el addig, amíg be nem következik a hitehagyás, és nyilvánvalóvá nem válik a törvénytelenség embere, a pusztulás fia” (2Thessalonika 2:1–3).

Ez nem jelentette azt, hogy közömbösek lehettek Jézus jelenléte és e rendszer vége tekintetében. Ahogyan az évek múltak, Jézus figyelmeztetése egyre nagyobb nyomatékot kapott: „Folyton őrködjetek, mert nem tudjátok, mely napon jön el az Uratok.”

Öt évvel a Thessalonikaiakhoz írt második levél megírása után, Pál azt írta: „Tudjátok, hogy itt az órája annak, hogy felébredjetek az alvásból, mert közelebb van a megmentésünk, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka előrehaladt; a nappal pedig már egészen közel van. Vessük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit” (Róma 13:11, 12). Újabb öt év múlva, Pál a következőkre hívta fel a zsidó keresztények figyelmét: „Állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéret beteljesedését. Mert ʼmég egy igen kevés időʼ és ʼaz, aki jön, megérkezik és nem fog késniʼ” (Zsidók 10:36, 37). És János apostol a Jelenések könyve legutolsó versében ezt írta: „Aki tanúskodik ezekről, azt mondja: ʼIgen, gyorsan eljövök. Ámen! Jöjj Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).

Kétségtelenül egy keresztény számára akkor nem volt ésszerűtlen az az érzés, hogy a vég eljön az ő életidejében. És ha baleset folytán, vagy természetes úton egy keresztény meghalt is, de minden nap a sürgősség nagyon is indokolt tudatában kellett élnie, amely Jézus szavaiból és az ihletett Írásokból kikövetkeztethető volt.

Mindez még jobban vonatkozik ránk, akik ebben az egészen késői időben élünk. Pál szavait taglalva nem tagadhatjuk, hogy a ʼmegmentés most közelebb lett, mint amikor az első keresztények hívőkké lettek, és annál is közelebb, mint amikor mi lettünk hívőkké. Az éjszaka múlóban; a nappal pedig már egészen közel vanʼ.

Miként a történelem mutatja, az első világháború kezdete óta toronymagasra halmozódnak a kézzel fogható bizonyítékok arra, hogy mi a dolgok e rendszere befejezése idején élünk. Ahelyett, hogy pusztán csak az érdekelne bennünket, mikor jön el a vég, inkább a jó hír prédikálásával foglalkozzunk, mert ez képes megmenteni mind a mi életünket, mind a másokét (1Timótheus 4:16).

Számtalan okunk van arra, hogy várjuk: ez a prédikálás most már napjainkban befejeződik. De ez azt jelenti, hogy egy új hónap, egy új év és egy új évtized, vagy egy új századforduló előtt fog bekövetkezni? Ezt természetesen senki sem tudja mert Jézus azt mondta, hogy ʼmég az ég angyalaiʼ sem tudják ezt (Máté 24:36). De tulajdonképpen nem is kell tudnunk, amíg arra koncentrálunk, amivel az Úr megbízott bennünket. A legfontosabb az, hogy Isten akaratát és munkáját végezzük és ezt teljes szívvel tegyük. Ily módon sikerülhet „elkerülni mindazokat a dolgokat, amelyeknek meg kell történniük, és megállnunk az Emberfia előtt” (Lukács 21:36).