Ki részesült valóban égi elhívásban?
JEHOVA szereti az emberi fajt. Ez a szeretete olyannyira nagymértékű, hogy fiát, Jézus Krisztust adta oda váltságul annak visszaváltásáért, amit ősatyánk, Ádám elveszített! Mi volt ez? Örökké tartó, tökéletes emberi élet, minden jogával és kilátásával együtt (János 3:16). A váltság egyben Jézus szeretetének a kifejezése volt az emberiség iránt (Máté 20:28).
Az isteni szeretet a Jézus váltságáldozatán alapuló, Istentől kapott kétféle reménység megnyitásában nyilvánul meg (1János 2:1, 2). Mielőtt Jézus emberként meghalt, az isteni elismerést élvezők számára az egyedüli reménység a földi paradicsomban való élet volt (Lukács 23:43). Jehova i. sz. 33 pünkösdje után égi reménységet adott a „kicsiny nyájnak” (Lukács 12:32). De mi történt az utóbbi időkben? 1931 óta a Királyság-üzenet több figyelmet összpontosított a „más juhok”-ra, és 1935-től kezdve Isten ilyen juhszerű emberek „nagy sokaságát” vonzotta magához Krisztus által (János 10:16; Jelenések 7:9). Szívükbe Isten egy paradicsomi földre szóló, örökké tartó élet reményét helyezte. Szeretnének majd tökéletes ételt enni, szeretetteljesen uralkodni az állatok felett, és igaz barátok társaságát élvezni örökre.
Együttérző papok és királyok
Mivel Jézust a szeretet arra indította, hogy életét váltságul adja, ezért ő bizonyára együttérző égi Király lesz. Jézus nem egyedül fogja ezeréves Királysága alatt az emberiséget a tökéletességre emelni. Jehova több együttérző égi királyról gondoskodott. Igen, ők „Istennek és a Krisztusnak lesznek papjai, és királyokként uralkodnak vele ezer esztendeig” (Jelenések 20:1-6).
Hány társuralkodója lesz Krisztusnak, és hogyan választják ki őket erre a csodálatos kiváltságra? Nos, János apostol 144 000-et látott a Báránnyal, Jézus Krisztussal az égi Sion hegyén. Mivel „az emberiség közül vásároltattak meg”, ezért tudni fogják, hogy mit jelent megpróbáltatáson keresztülmenni, a tökéletlenség terheit elviselni, szenvedni, és emberként meghalni (Jelenések 14:1–5; Jób 14:1). Mily együttérző király-papok lesznek ők!
A szellem tanúsága
A 144 000 tagjainak Jehovától, ’a szenttől van a felkenetése’ (1János 2:20). Ez égi reménységre szóló felkenetés. Isten ’el is pecsételte őket és az eljövendőnek vagyis a szellemnek zálogát adta szívükbe’ (2Korinthus 1:21, 22).
Igen, akiknek égi elhívásuk van, azok Isten szellemének ilyen irányú tanúbizonyságát élvezik. Ezzel kapcsolatban Pál azt írta a Róma 8:15–17-ben: „Mert nem a szolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, amely szellem által ezt kiáltjuk: ’Abba, Atya!’ Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha tehát gyermekek vagyunk, akkor örökösök is; valójában Isten örökösei, Krisztussal pedig társörökösök, feltéve ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg.” Isten szelleme, vagy tevékeny ereje által kiáltják a felkentek, hogy „Abba, Atya!”
A fiúság szelleme vagy uralkodó érzése a legfőbb bizonyítéka annak, hogy valakit égi elhívásra kentek fel (Galata 4:6, 7). Az ilyen egyén teljesen biztos abban, hogy Isten által született szellemi fiúságra, mint az égi Királyság 144 000 társörökésének egyike. Be tudja bizonyítani, hogy égi reménysége nem a saját maga által táplált kívánság vagy elképzelés, hanem Jehovától jön, Isten szellemének az ő személye iránti működése eredményeként (1Péter 1:3, 4).
Isten szent szellemének hatása alatt a felkent személyek szelleme, vagy uralkodó magatartása, mozgatóerőként hat. Arra indítja őket, hogy kedvezően válaszoljanak arra, amit Isten Szava az égi reménységről mond. Arra is pozitívan válaszolnak, ahogyan Jehova a szent szellem működése által velük törődik. Így biztosak afelől, hogy ők Isten szellemi gyermekei és örökösei.
Amikor a felkentek arról olvasnak, amit Isten Szava az ő szellemi gyermekeiről és az égi reménységről mond, önkéntelenül ezt mondják magukban: ’Ez nekem szól!’ Igen, boldogan válaszolnak, amikor Atyjuk Szava az égi jutalom ígéretéről szól. Azt mondják: ’Ez nekem szól!’, amikor ezt olvassák: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk” (1János 3:2). És amikor a felkentek azt olvassák, hogy Isten előhozott embereket, hogy ’teremtményeinek egyfajta zsengéi legyenek’, szellemiségük arra hajlik, hogy így válaszoljanak: ’Igen, engem ebből a célból hozott elő’ (Jakab 1:18). Tudják, hogy „Jézus Krisztusba merítkeztek be és a halálába” (Róma 6:3). Így szilárd a meggyőződésük afelől, hogy Krisztus szellemi testének részét alkotják, és olyan reményt táplálnak, hogy az övéhez hasonló halált szenvedjenek el, és égi életre támadjanak fel.
Az égi Királyság öröklése érdekében a felkenteknek ’minden tőlük telhetőt el kell követniük, hogy biztossá tegyék maguknak elhívásukat és kiválasztásukat’ (2Péter 1:5–11). Hit által járnak és folyton növekednek szellemileg, éppúgy, ahogyan azt a földi reménységűek teszik. Ezenkívül mi az, ami még a szellem tanúsága?
Amiért a jelekből fogyasztanak
A felkent keresztények nem azért szeretnének az égbe menni, mert elégedetlenek a jelenlegi földi élettel. (Vö. Júdás 3, 4, 16.) Hanem inkább azért, mert a szent szellem bizonyságot tesz az ő szellemükkel afelől, hogy ők Isten gyermekei. Abban is biztosak, hogy részét alkotják az újszövetségnek. Ebben a szövetségben Jehova Isten és a szellemi Izrael vesznek részt (Jeremiás 31:31–34; Galata 6:15, 16; Zsidók 12:22–24). Ez a szövetség, melyet Jézus kiontott vére emelt érvényre, egy népet választ ki Jehova neve számára, és ezeket a felkent keresztényeket Ábrahám ’magvává’ teszi (Galata 3:26-29; Cselekedetek 15:14). Az újszövetség mindaddig működésben marad, ameddig az összes szellemi izraelita halhatatlan égi életre fel nem támad.
Továbbá azoknak, akik valóban részesülnek az égi elhívásban, nincs kétségük afelől, hogy az égi Királyságra vonatkozó szövetség részét alkotják. Jézus utalt erre a közte és követői között levő szövetségre, amikor ezt mondta: „Ti vagytok azok, akik a próbáimban kitartottatok velem; és én szövetséget kötök veletek, miként az én Atyám szövetséget kötött velem egy királyságra, hogy ehessetek és ihassatok az asztalomnál az én királyságomban, és trónokon ülve ítéljétek Izrael tizenkét törzsét” (Lukács 22:28–30). Ez a szövetség azzal lépett életbe Jézus tanítványai számára, hogy i. sz. 33. pünkösdjén szent szellemmel kenettek fel. Krisztus és társkirályai között ez örök érvényű marad (Jelenések 22:5).
Akik égi elhívással rendelkeznek, pozitívak abban a tekintetben, hogy ők az újszövetség és egy Királyságra szóló szövetség részesei. Ezért helyénvaló, hogy az Úr vacsorájának, vagy Jézus Krisztus halálának évi Emlékünnepén a jelképes kenyérből és borból fogyasztanak. A kovásztalan kenyér Jézus bűntelen emberi testét, a bor pedig halálban kiontott, és az újszövetséget érvényesítő tökéletes vérét jelképezi (1Korinthus 11:23–26).
Ha Jehova az égi élet tagadhatatlan reménységét táplálja benned, akkor számolsz ezzel. Ilyen irányú reménységed kifejezéseit foglalod imáidba. Ez teljesen leköt téged, és nem tudod kirekeszteni magadból. Olthatatlan szellemi vágyakozást érzel. De ha érzéseid nem egyértelműek vagy bizonytalanok, akkor bizonyára nem lenne helyes az Úr Emlékünnepén a jelképekből fogyasztanod.
Elhívás téves érzése — miért?
Egyesek helytelenül fogyasztanak az emlékünnepi jelképekből, mivel valójában nem ismerik fel, hogy a felkenetés „nem azon múlik, aki kíván, sem azon, aki fut, hanem az irgalmazó Istenen” (Róma 9:16). Nem az egyén elhatározására van bízva, hogy vajon szeretne-e az újszövetségben részt venni, és az égi Királyságban Jézus Krisztus társörökösévé válni. Itt Jehova választása az, ami számít. Az ókori Izrael esetében Isten választotta ki azokat, akik papként szolgáltak, és elpusztította Kórét, mert önhitten az Áron családjára isteni megbízás útján helyezett papság megszerzésére törekedett (2Mózes 28:1; 4Mózes 16:4–11, 31–35; 2Krónika 26:18; Zsidók 5:4, 5). Hasonlóképpen az sem tetszene Jehovának, ha valaki úgy mutatkozna előtte, mint akit meghívtak az égi királyok és papok közé, amikor maga Jehova nem részesítette őt ilyen elhívásban. (Vö. 1Timótheus 5:24, 25.)
Erős érzelmi hatást kiváltó súlyos problémák hatása alatt valaki tévesen úgy gondolhatja, hogy égi elhívásban részesült. Egy házastárs halála, vagy más tragédia a földi élet iránti érdeklődés elvesztését okozhatja. Esetleg valakinek egy közeli hozzátartozója felkentnek vallja magát, ezért ő is ugyanazt a sorsot kívánja magának. Ezek a tényezők úgy éreztethetik vele, hogy az égi élet rá is vonatkozik. Isten azonban nem ilyen módon részesít valakit a fiúság szellemében. Isten földre vonatkozó elhatározása iránt érzett hálaérzet hiányát mutatná az, ha valaki a földi élet nemkívánatos körülményei miatt akarna az égbe menni.
Régebbi vallásos nézetek miatt is következtethet úgy valaki, hogy égi elhívásban részesült. Valamikor talán kapcsolatban állt valamilyen hamis vallással, mely vallás az égi élettel, mint az egyedüli reménységgel kecsegtette a hűségeseket. Ezért a keresztényeknek óvakodniuk kell attól, hogy érzelmek, vagy régi téves nézetek befolyásolják őket.
Életbevágóan fontos a gondos felülvizsgálás
Pál apostol nagyon jelentős dologra hívta fel a figyelmet, amikor ezt írta: „Ezért aki méltatlanul eszik a kenyérből és iszik az Úr poharából, vétkezik az Úr teste és vére tekintetében. Próbálja meg az ember előbb magát és úgy egyék a kenyérből és igyék a borból. Mert aki eszi és issza, önmaga ellen eszik és iszik ítéletet, ha nem különbözteti meg azt a testet” (1Korinthus 11:27-29). Ezért annak az alámerített kereszténynek, aki az elmúlt években kezdte úgy gondolni, hogy égi elhívásban részesült, nagyon gondosan és imateljesen kell átgondolnia ezeket a dolgokat.
Az ilyen személy megkérdezheti magától: ’Befolyásoltak-e mások arra, hogy az égi élet gondolatát tápláljam magamban?’ Ez azért nem lenne helyénvaló, mivel Isten nem bízott meg senkit azzal, hogy más egyéneket ilyen kiváltság betöltésére toborozzon. A képzelet felé irányuló hajlam nem jelenti az Istentől jövő felkenetést, ő nem úgy keni fel a Királyság-örökösöket, hogy ebből a célból üzenetet tartalmazó hangokat hallat velük.
Egyesek megkérdezhetik maguktól: Kábítószerélvező voltam-e, mielőtt kereszténnyé lettem? Szedek-e olyan gyógyszereket, melyek befolyásolják az érzelmeimet? Kaptam-e szellemi vagy érzelmi problémák orvoslására kezelést? Egyesek azt mondják, hogy az első dolog, ami ellen küzdöttek, az volt, amit ők égi reménységnek gondoltak. Mások szerint Isten egy időre elvette tőlük a földi reménységet, majd végül égi reménységet adott nekik. Az ilyen eljárás azonban ellentétben áll az isteni eljárásmóddal. Ezenkívül a hit nem bizonytalanság, hanem bizonyosság (Zsidók 11:6).
Az egyén ezt is megkérdezheti magától: ’Vágyom-e arra, hogy kitűnjek a többiek közül? Becsvágyóan törekszem-e hatalommal járó állás betöltésére akár most, akár majd mint Krisztus társkirályainak és papjainak egyike?’ Az i. sz. I. században, amikor az égi Királyság betöltésére általános meghívást küldtek szét, nem minden felkent keresztény töltött be felelős állást, mint vezető testületi tag, vagy vén, vagy kisegítőszolga. Sokan közülük nők voltak, és nem volt különleges felhatalmazásuk, sem nem kente fel őket a szellem az Isten Szava különleges megértésére, ezért Pál szükségesnek találta, hogy egyes felkent személyeknek utasítást vagy tanácsot adjon (1Korinthus 3:1–3; Zsidók 5:11–14). Akik égi elhívásban részesültek, nem tekintik magukat kiemelkedő személyiségeknek, és felkent mivoltukra nem hívják fel a figyelmet. Sokkal inkább azt az alázatosságot tanúsítják, amit jogosan azoktól várnak el, ’akikben a Krisztus gondolata van’ (1Korinthus 2:16). Tudomásul veszik, hogy akár égi, akár földi reménységű is valaki, minden keresztény köteles eleget tenni Isten igazságos követelményeinek.
Az égi elhívásról való meggyőződés nem jelent az egyén részéről különleges kinyilatkoztatást. Istennek megvan a közlési csatornája, amely által szellemi táplálékkal látja el földi szervezetét (Máté 24:45–47). Így senkinek nem kellene azt gondolnia, hogy felkent mivolta a földi reménységű „nagy sokaság” bölcsességénél nagyobb bölcsességet kölcsönöz neki (Jelenések 7:9). A szellemi felkenetést nem teszi nyilvánvalóvá, hogy az illető eredményesebb a tanúskodásban, képes válaszolni bibliai kérdésekre, vagy bibliai előadásokat tartani, mert a földi reménységű keresztények is nagyon jól elvégzik ezeket a feladatokat. A felkentekhez hasonlóan, ők is példás keresztény életet élnek. Egyébként Sámson, és mások az első keresztények előtti időkből, Isten szellemét élvezték, és telve voltak buzgósággal és helyes értelmezéssel. Mégis, ’a tanúknak ily nagy fellege’ közül egynek sem volt égi reménysége (Zsidók 11:32–38; 12:1; 2Mózes 35:30, 31; Bírák 14:6, 19; 15:14; 1Sámuel 16:13; Ezékiel 2:2).
Emlékezz arra, hogy kié a kiválasztás
Ha egy hittestvérünk az égi elhívásról érdeklődik, egy kinevezett vénnek, vagy más érett kereszténynek beszélgetnie kell vele erről. Egy személy azonban nem dönthet egy másik helyett, Jehova az, aki égi reménységben részesít. Ha valaki valóban égi elhívásban részesült, akkor soha nincs szüksége arra, hogy efelől hívőtársait megkérdezze. A felkentek ’új születést kaptak, nem romlandó, hanem romolhatatlan mag révén, az élő és meg nem szűnő Isten szava által’ (1Péter 1:23). Szelleme és Szava által Isten ülteti el a „magot”, amely az egyént égi reménységű „új teremtés”-sé változtatja (2Korinthus 5:17). Igen, Jehova végzi el a kiválasztást.
Ezért amikor az újakkal a Bibliát tanulmányozzuk, nem helyes azt tanácsolni, hogy próbálják eldönteni, égi elhívással rendelkeznek-e vagy sem. De mi történik abban az esetben, ha egy felkent keresztény hűtlennek bizonyul és helyettesítésére van szükség? Ilyenkor ésszerű lenne úgy következtetnünk, hogy Isten fog majd valakit égi elhívásban részesíteni, aki égi Atyánk szolgálatában már sok-sok éve hűséget tanúsít.
Ma az embereknek szóló üzenet nem azt hangsúlyozza ki, hogy valaki Krisztus égi menyasszony-osztályának tagjává váljon. Sokkal inkább „a szellem és a menyasszony szüntelenül azt mondja: ’Jöjj!’ ” Ez földi, paradicsomi életre szóló meghívás (Jelenések 22:1, 2, 17). A felkentek, amikor ebben a tevékenységben elöl járnak, „az elme alázatosságát” bizonyítják, és azon dolgoznak, hogy ’elhívásukat és kiválasztásukat biztossá tegyék’ (Efézus 4:1–3; 2Péter 1:5–11).