Karizma — Embereket dicsér, vagy Istent dicsőíti?

„EGY uralkodónak nem csupán a kiválóságban kell felülmúlnia alattvalóit, hanem vonzerejével is hatnia kell rájuk” — írta Xenophón, egy híres görög hadvezér. Ma sokan az ilyenfajta „vonzerőt” karizmának neveznék.

Természetesen nem minden emberi uralkodónak van karizmája. Azok viszont, akik rendelkeznek ezzel, arra használják képességüket, hogy hódolatra ösztönözzenek, és hogy saját céljaiknak megfelelően befolyásolják a tömeget. Talán a legközismertebb jelenkori példa Adolf Hitler volt. 1933-ban „a németek többsége számára . . . Hitler körül hatalomra kerülésekor egy valóban karizmatikus vezér aurája lebegett — vagy fog hamarosan lebegni” — írja William L. Shirer A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása című könyvében. „A következő tizenkét viharos év során vakon követik majd, mintha isteni bölcsesség birtokában volna.”

A vallás történelme szintén tele van karizmatikus vezetőkkel, akik arra ösztönözték az embereket, hogy hódolattal legyenek irántuk, azonban katasztrófát hoztak követőikre. Jézus így figyelmeztetett: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek” (Máté 24:4, 5). Karizmatikus hamis Krisztusok nem csak az első században tűntek fel. Az 1970-es évek alatt Jim Jones azt állította magáról, hogy ő „a Népek Templomának messiása”. Úgy beszéltek róla, mint „karizmatikus lelkészről”, akinek „különös hatalma van az emberek felett”; 1978-ban pedig ő volt a történelem egyik legnagyobb méretű tömeges öngyilkosságának felbujtója.a

Nyilvánvaló, hogy a karizma veszélyes ajándék lehet. A Biblia azonban másfajta ajándékról vagy ajándékokról beszél, amelyek Istentől jönnek, és mindenki számára elérhetők, hogy mindenki hasznot meríthessen belőle. Az erre az ajándékra utaló görög szó a khaʹri·szma, és 17-szer fordul elő a Bibliában. Egy görög tudós úgy határozza meg, mint amely „ingyenes és ki nem érdemelt ajándék, valami olyan, amelyet érdemtelenül kap meg valaki úgy, hogy nem a munkájával szerezte azt meg; olyasvalami, amelyet Isten kegyéből kapunk, és amelyet az ember soha nem érhetett volna el vagy nem birtokolhatott volna saját erőfeszítései árán”.

A szentírási nézőpont szerint tehát a khaʹri·szma ajándék, melyet Isten ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően kapunk. Többek között mi tartozik ezen ajándékok közé, melyeket Isten a kedvessége révén ad nekünk? És hogyan használhatjuk azokat úgy, hogy dicséretet szerezzünk neki? Vizsgáljunk meg hármat ezek közül a nagyszerű ajándékok közül.

Örökké tartó élet

Minden ajándék közül a legnagyobb kétségkívül az örökké tartó élet ajándéka. Pál ezt írta a rómabeli gyülekezetnek: „a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka [khaʹri·szma] pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róma 6:23). Érdemes megjegyezni, hogy a „zsold” (a halál) olyasvalami, amelyre — jóllehet önhibánkon kívül — bűnös természetünknél fogva rászolgáltunk. Az örökké tartó élet viszont, melyet Isten tesz elérhetővé, teljes mértékben ki nem érdemelt dolog, amelyre soha nem tudnánk rászolgálni saját érdemeinkből.

Az örökké tartó élet ajándékát nagyra kell becsülnünk, és meg kell osztanunk másokkal. Segíthetünk az embereknek megismerni Jehovát, hogy szolgálják őt, és így elnyerjék az örökké tartó élet ajándékát. A Jelenések 22:17 ezt mondja: „a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.”

Hogyan juttathatunk hozzá másokat ehhez az életadó vízhez? Főként azáltal, ha jó eredménnyel használjuk a Bibliát a szolgálatunkban. Igaz, a világ néhány részén az emberek ritkán olvasnak vagy gondolkodnak szellemi dolgokról; ennek ellenére mindig van lehetőség, hogy valakinek ’fölserkentsük a fülét’ (Ésaiás 50:4). Ebben a tekintetben bízhatunk a Biblia ösztönző erejében, „mert az Istennek beszéde élő és ható” (Zsidók 4:12). Isten Szava képes elérni a szívet, és az embereket elindítani az élet útján akár a Biblia gyakorlati bölcsességével, akár a vigasszal és a reménnyel, melyet nyújt, vagy magyarázatával az élet célját illetően (2Timótheus 3:16, 17).

Ezenkívül a Biblián alapuló irodalom segíthet nekünk azt mondani: „Jövel!” Ésaiás próféta megjövendölte, hogy a szellemi sötétségnek ebben az időszakában „ott ragyog az ÚR” népe felett (Ésaiás 60:2, Újfordítású revideált Biblia). A Watch Tower Society kiadványai visszatükrözik ezt a Jehovától jövő áldást, és minden évben ezreket vezetnek Jehovához, a szellemi felvilágosítás Forrásához. Oldalain nem az egyéneknek tulajdonít kiválóságot. Amint Az Őrtorony bevezetője kifejti, „Az Őrtorony célja Jehova Istennek, a világmindenség Szuverén Urának dicsőítése . . . Arra buzdít, hogy higgyünk az Isten már most uralkodó Királyában, Jézus Krisztusban, akinek kiontott vére örök élet elnyerését teszi lehetővé az emberek számára.”

Egy teljes idejű keresztény szolga, aki sok éve figyelemre méltó eredményeket ér el a szolgálatában, a következőket mondja Az Őrtorony és az Ébredjetek! értékéről arra vonatkozóan, hogyan segít az embereknek közelebb kerülni Istenhez: „Amikor a bibliatanulmányozóim elkezdik olvasni és kezdik élvezni Az Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratokat, gyors előrehaladást tesznek. Úgy tekintem a folyóiratokat, mint amelyek felbecsülhetetlen értékű segédeszközök abban, hogy segítsenek az embereknek megismerni Jehovát.”

Szolgálati kiváltságok

Timótheus keresztény tanítvány volt, aki egy másfajta ajándékban részesült, amely különleges figyelmet érdemelt. Pál apostol ezt mondta neki: „Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát [khaʹri·szma], a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével” (1Timótheus 4:14). Mi volt ez az ajándék? Ez magában foglalta Timótheus utazófelvigyázói kinevezését; ez olyan szolgálati kiváltság volt, amelyet felelősséggel kellett ellátnia. Ugyanebben a részben Pál intette Timótheust: „legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is” (1Timótheus 4:13, 16, Úf).

A véneknek ma szintén nagy becsben kell tartaniuk szolgálati kiváltságaikat. Amint Pál rámutat, az egyik mód, ahogyan ezt megtehetik, ha ’gondjuk van a tanításra’. Ahelyett, hogy a világi karizmatikus vezetőket utánoznák, ők Istenre terelik a figyelmet, nem pedig saját magukra. Jézus, a Példaképük, kiemelkedő tanító volt, aki kétségtelenül vonzó személyiség volt, de alázatosan inkább Atyjának adott dicsőséget. Kijelentette: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem” (János 5:41; 7:16, Úf).

Jézus dicsőítette égi Atyját, azáltal hogy Isten Szavát használta tekintélyként tanításában (Máté 19:4–6; 22:31, 32, 37–40). Ehhez hasonlóan Pál kihangsúlyozta annak szükségességét, hogy a felvigyázók ’ragaszkodjanak a tanítással megegyező igaz beszédhez’ (Titus 1:9, Úf). Előadásaikat szilárdan az Írásokra alapozva a vének valóban elmondják, amit Jézus mondott: „a beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom” (János 14:10).

Hogyan tudják a vének ’tartani magukat az igaz beszédhez’? Azáltal, hogy előadásaikat és összejöveteli megbízatásaikat Isten Szava köré összpontosítják, megmagyarázva és kihangsúlyozva azokat a szövegeket, melyeket felhasználnak. A drámai szemléltetések vagy szórakoztató történetek, különösen ha túlzásba viszik azokat, elvonhatják a hallgatók figyelmét Isten Szaváról és az előadó saját képességeire terelik a figyelmet. A bibliaversek viszont elérik a szívet és ösztönzik a hallgatókat (Zsoltárok 19:8–10; 119:40; vesd össze: Lukács 24:32). Az ilyen előadások kevésbé terelik a figyelmet az emberekre, és nagyobb dicsőséget szereznek Istennek.

Egy másik mód, ahogyan a vének hatásosabb tanítók lehetnek az, ha egymástól tanulnak. Ahogyan Pál segített Timótheusnak, ugyanúgy az egyik vén segíthet a másiknak. „Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját” (Példabeszédek 27:17; Filippi 2:3). A vének hasznot merítenek abból, ha megosztják egymással ötleteiket és javaslataikat. Egy nemrégen kinevezett vén kifejtette: „Egy tapasztalt vén időt szakított arra, hogy megmutassa, hogyan állított össze egy nyilvános előadást. A felkészülésében felhasznált szónoki kérdéseket, szemléltetéseket, példákat, vagy rövid tapasztalatokat, valamint szentírási részleteket, melyeknek gondosan utánanézett. Megtanultam tőle, hogyan tehetem változatosabbá az előadásaimat annak érdekében, hogy elkerüljem a száraz, egyhangú előadásmódot.”

Mindannyian, akik szolgálati kiváltságokat élvezünk, legyünk akár vének, kisegítő szolgák vagy úttörők, nagyra kell becsülnünk ajándékunkat. Röviddel a halála előtt Pál emlékeztette Timótheust, hogy ’gerjessze fel az Isten kegyelmi ajándékát [khaʹri·szma], a mely benne van’, amely Timótheus esetében magában foglalta a szellem néhány különleges ajándékát (2Timótheus 1:6). Az izraelita otthonokban a tűz sokszor éppen csak parázslott. Fel lehetett ’gerjeszteni’, hogy lángoljon és nagyobb meleget adjon. Így bennünket is arra buzdítanak, hogy adjuk szívünket és energiánkat megbízatásunkba, tűzként felgerjesztve minden szellemi ajándékot, amelyet ránk bíztak.

Szellemi ajándékok, melyeket meg kell osztanunk

Pál szeretete, melyet a Rómában élő testvérei iránt érzett, arra indította, hogy a következőket írja: „kivánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot [khaʹri·szma] közölhessek veletek a ti megerősítésetekre, azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által” (Róma 1:11, 12). Képességünket, hogy erősíteni tudjuk mások hitét azáltal, ha beszélgetünk velük, Pál úgy tekintette, mint szellemi ajándékot. Az ilyen szellemi ajándékok egymás közötti kicserélése a hit megerősödését és a kölcsönös bátorítást eredményezi.

Erre pedig feltétlenül szükség van. Ebben a gonosz rendszerben, amelyben élünk, mindannyian stresszel nézünk szembe valamilyen módon. A rendszeres kölcsönös bátorítás azonban segíthet nekünk, hogy állhatatosan kitartsunk. A kölcsönösség gondolata — mind adni, mind pedig kapni — fontos ahhoz, hogy szellemileg erősek maradjunk. Igaz, mindannyiunknak szükségünk van időről időre bátorításra, de mi is mindannyian ugyanígy építhetjük egymást.

Ha éberek vagyunk abban, hogy észrevegyük, kik lehangoltak azok közül, akik társaink a hitben, képesek lehetünk arra, hogy „megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket” (2Korinthus 1:3–5). A vigasztalás szó görög megfelelője (pa·raʹkle·szisz) szó szerint azt jelenti: ’maga mellé hívni valakit’. Ha mellette állunk, amikor szükség van rá, hogy segítő kezet nyújtsunk testvérünknek vagy testvérnőnknek, kétségkívül mi magunk is ugyanilyen szerető támogatást kapunk majd, amikor szükségünk lesz rá (Prédikátor 4:9, 10; vesd össze: Cselekedetek 9:36–41).

Nagy haszon származik a vének szerető pásztori látogatásaiból is. Bár vannak alkalmak, amikor a látogatások célja, hogy Írás szerinti tanácsot adjanak egy figyelmet igénylő kérdésben, a legtöbb pásztori látogatás a bátorítás alkalma, „hogy vígasztalást vegyen az ő szívök” (Kolossé 2:2). Amikor a felvigyázók ilyen hiterősítő látogatásokat végeznek, valóban egy szellemi ajándékot adnak át. Pálhoz hasonlóan áldásosnak találják az adakozásnak ezt az egyedülálló formáját, és testvéreik után érzett vágyakozást fognak kifejleszteni (Róma 1:11).

Ez igaz volt egy spanyolországi vén esetében, aki a következő tapasztalatot mondja el: „Ricardo, egy 11 éves fiú úgy tűnt, csekély érdeklődést mutat az összejövetelek és általánosságban véve a gyülekezet iránt. Ezért megkérdeztem Ricardo szüleit, meglátogathatom-e a fiukat, amibe készségesen beleegyeztek. A hegyekben laktak, körülbelül egy óra autóútra az otthonomtól. Ricardo szemmel láthatóan szívesen fogadta az érdeklődést, melyet mutattam iránta, és azonnal reagált rá. Hamarosan kereszteletlen hírnök lett, és a gyülekezet egyik energikus tagja. Tartózkodó természetét felváltotta egy boldogabb, sokkal nyitottabb személyiség. A gyülekezetben többen megkérdezték: »Mi történt Ricardóval?« Úgy tűnt, most figyeltek fel rá először. Elgondolkodva azon a döntő pásztori látogatáson úgy érzem, én többet kaptam, mint Ricardo. Amikor belép a Királyság-terembe, ragyog az arca, és szaladva jön, hogy üdvözöljön. Öröm látni szellemi előrehaladását.”

Kétségtelen, hogy az olyan pásztori látogatások, mint amilyen ez is volt, gazdag áldásokat eredményeznek. Az ilyen látogatások összhangban vannak Jézus kérésével: „Őrizd az én juhaimat!” (János 21:16). Természetesen nem csupán a vének azok, akik ilyen szellemi ajándékokat adhatnak. Mindenki a gyülekezetből buzdíthat másokat a szeretetre és jó cselekedetekre (Zsidók 10:23, 24). Éppen úgy, mint a hegymászók, akik kötéllel egymáshoz vannak kötve, miközben megmásznak egy hegyet, bennünket is egybekötnek a szellemi kötelékek. Elkerülhetetlen, hogy amit teszünk, vagy mondunk, az ne legyen hatással másokra. Egy gúnyos megjegyzés, vagy egy éles kritika megsértheti a köteléket, amely egybefűz bennünket (Efézus 4:29; Jakab 3:8). A bátorítás és szerető támogatás jól megválasztott szavai viszont segíthetnek a testvéreinknek, hogy legyőzzék nehézségeiket. Ezáltal maradandó értékű szellemi ajándékokat fogunk megosztani (Példabeszédek 12:24).

Még teljesebb mértékben visszatükrözve Isten dicsőségét

Nyilvánvaló, hogy minden keresztény rendelkezik bizonyos mértékű karizmával. Megadatott nekünk az örökké tartó élet felbecsülhetetlen értékű reménye. Rendelkezünk szellemi ajándékokkal is, melyeket megoszthatunk egymással. Ezenkívül törekedhetünk arra, hogy helyes célokra ösztönözzünk és indítsunk másokat. Néhány személynek további ajándékaik vannak szolgálati kiváltságok formájában. Mindezek az ajándékok Isten ki nem érdemelt kedvességének a bizonyítékai. És mivel minden ajándékot, amellyel csak rendelkezünk, Istentől kaptunk, nincs semmi okunk a dicsekvésre (1Korinthus 4:7).

Keresztényekként jól tesszük, ha megkérdezzük magunktól: „Felhasználom a karizma bármilyen mértékét, amivel dicsőséget szerezhetek Jehovának, »minden jó adomány és minden tökéletes ajándék« Adományozójának? (Jakab 1:17). Utánozni fogom Jézust, és szolgálni másokat a képességeim és a körülményeim szerint?”

Péter apostol összefoglalja felelősségünket ezzel kapcsolatban: „Kiki a mint kegyelmi ajándékot [khaʹri·szma] kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, amint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által” (1Péter 4:10, 11).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]

Corbis-Bettmann

UPI/Corbis-Bettmann