41. fejezet
Isten ítéletnapja és annak örömteli kimenetele!
15. látomás – Jelenések 20:11–21:8
Téma: Az általános feltámadás; az ítéletnap; az új egek és új föld áldásai
A beteljesedés időpontja: Az ezeréves uralom alatt
1. a) Mit veszített el az emberiség, amikor Ádám és Éva bűnt követett el? b) Mi Isten szándéka továbbra is, és honnan tudjuk ezt?
MI, EMBEREK úgy lettünk megteremtve, hogy örökké éljünk. Ha Ádám és Éva engedelmeskedtek volna Isten parancsának, sohasem kellett volna meghalniuk (1Mózes 1:28; 2:8, 16, 17; Prédikátor 3:10, 11). De amikor vétkeztek, elvesztették a tökéletességet és az életüket, ráadásul a leszármazottaikat is megfosztották ezektől. A halál könyörtelen ellenségként kezdett uralkodni az emberiség felett (Róma 5:12, 14; 1Korintusz 15:26). Ám Istennek azon szándéka, hogy az emberek tökéletesek legyenek és örökké éljenek egy paradicsomi földön, nem változott meg. Az emberiség iránt érzett nagy szeretetétől indítva Isten elküldte a földre egyszülött Fiát, Jézust, aki tökéletes emberi életét váltságul adta Ádám leszármazottai közül „sokakért” (Máté 20:28; János 3:16). Jézus most felhasználhatja áldozatának jogi értékét, hogy a hívő embereknek visszaadja a tökéletességet egy paradicsomi földön (1Péter 3:18; 1János 2:2). Milyen nagyszerű oka van hát az emberiségnek arra, hogy ’örüljön és örvendezzen’! (Ézsaiás 25:8, 9).
2. Miről ír János a Jelenések 20:11-ben, és mi a ’nagy fehér trón’?
2 Miután Sátánt a mélységbe vetik, elkezdődik Jézus dicsőséges ezeréves uralma. Ez az a ’nap’, amelyen Isten „megítélni szándékozik a lakott földet igazságosságban egy férfi által, akit kinevezett” (Cselekedetek 17:31; 2Péter 3:8). János kijelenti: „És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt. Elmenekült előle a föld és az ég, és nem találtak számukra helyet” (Jelenések 20:11). Mi ez a ’nagy fehér trón’? Nem lehet más, mint ’Istennek, mindenek Bírájának’ a bírói széke (Héberek 12:23). Isten most ítélkezni fog az emberiség felett, eldöntve, hogy ki részesülhet Jézus váltságáldozatának áldásaiban (Márk 10:45).
3. a) Mire utal az, hogy Isten trónja „nagy” és „fehér”? b) Ki fog ítélkezni az ítéletnapon, és mi lesz az ítélet alapja?
3 Isten trónja „nagy”, ami Jehova, a szuverén Úr nagyságát emeli ki, és „fehér”, ami tökéletes igazságosságára hívja fel a figyelmet. Ő az emberiség legfőbb Bírája (Zsoltárok 19:7–11; Ézsaiás 33:22; 51:5, 8). Az ítélkezést azonban átruházta Jézus Krisztusra: „Mert az Atya senkit sem ítél, hanem az egész ítélkezést a Fiúnak adta át” (János 5:22). Jézussal van a 144 000 társa is, akik „hatalmat kaptak az ítélkezésre . . . ezer évig” (Jelenések 20:4). De Jehova irányadó mértékei alapján döntenek arról, hogy kivel mi történik az ítéletnap alatt.
4. Mit jelent az, hogy „elmenekült . . . a föld és az ég”?
4 Mit jelent az, hogy „elmenekült . . . a föld és az ég”? Ez ugyanaz az ég, amely a hatodik pecsét felnyitásakor eltűnt, mint egy tekercs, vagyis az emberi uralmak, amelyeket Isten ’tűznek tett félre, és fenntart az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának napjára’ (Jelenések 6:14; 2Péter 3:7). A föld az a világrendszer, amely felett ezek az emberi uralmak hatalmat gyakorolnak (Jelenések 8:7). Ennek az égnek és földnek az elmenekülése nem más, mint az, hogy elpusztítják a vadállatot, valamint a föld királyait és a seregeiket, és velük együtt mindazokat, akik elfogadták a vadállat jelét és imádattal adóztak a képmásának (Jelenések 19:19–21). Miután az ítélet végrehajtásra került a Sátán uralta föld és ég felett, a nagy Bíró egy másik ítéletnapot hirdet ki.
Az ezeréves ítéletnap
5. Kiket kell még megítélni, miután a régi föld és a régi ég elmenekült?
5 Kiket kell még megítélni, miután a régi föld és a régi ég elmenekült? Nem a 144 000 felkent maradékát, hiszen őket már megítélték és elpecsételték. Ha lesznek még Armageddon után felkentek a földön, bizonyára nem sokkal később meg fognak halni, feltámadnak, és megkapják égi jutalmukat (1Péter 4:17; Jelenések 7:2–4). Viszont a nagy sokasághoz tartozó milliók, akik kijöttek a nagy nyomorúságból, ott állnak „a trón előtt”! Már igazságossá nyilvánították őket a Jézus kiontott vérébe vetett hitük alapján, és ezért életben maradhattak. Ámde megítélésüknek folytatódnia kell az ezer év alatt, miközben Jézus „az élet forrásvizeihez” vezeti őket. Miután tökéletességre jutnak és kiállják a próbát, a szó legteljesebb értelmében igazságossá lesznek nyilvánítva (Jelenések 7:9, 10, 14, 17). A nagy nyomorúságot túlélő gyermekeknek és a nagy sokaság millennium alatt születendő gyermekeinek is meg kell ítéltetniük az ezer év folyamán. (Vesd össze: 1Mózes 1:28; 9:7; 1Korintusz 7:14.)
6. a) Milyen tömeget lát János, és mire utalnak a „nagyokat és kicsiket” szavak? b) Kétségtelenül hogyan támadnak fel azok a megszámlálhatatlan milliók, akik Isten emlékezetében vannak?
6 János azonban az életben maradt nagy sokaságnál is jóval nagyobb tömeget lát. Számuk több milliárdra tehető! „És láttam a halottakat, nagyokat és kicsiket a trón előtt állni, és tekercsek nyittattak fel” (Jelenések 20:12a). A ’nagyok és kicsik’ magukban foglalják mind a kiemelkedő, mind a kevésbé jelentőségteljes személyeket, akik az elmúlt 6000 évben a földön éltek. Az evangéliumban, amelyet János nem sokkal a Jelenések könyve után írt meg, Jézus szavait olvashatjuk az Atyáról: „hatalmat adott neki [Jézusnak] arra, hogy ítéletet tartson, mivel Emberfia ő. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik az emléksírokban vannak, hallani fogják az ő hangját, és kijönnek” (János 5:27–29). Milyen nagyszabású feladat: semmissé tenni a történelem összes halálesetét és temetését! Nem kétséges, hogy azok a megszámlálhatatlan milliók, akik Isten emlékezetében vannak, nem egyszerre lesznek feltámasztva. Így a nagy sokaság tagjai – akik hozzájuk képest nagyon kevesen lesznek – meg tudják majd oldani azokat a gondokat, amelyek felmerülhetnek, ha a feltámasztottak eleinte hajlamosak lennének a régi életmódjukat követni, a gyengeségekkel és rossz szokásokkal együtt.
Kik támadnak fel és lesznek megítélve?
7–8. a) Milyen tekercset nyitnak fel, és mire kerül sor ezután? b) Kik nem fognak feltámadni?
7 János hozzáfűzi: „De felnyittatott egy másik tekercs is; ez az élet tekercse. És megítélték a halottakat a tekercsekben megírtakból, a tetteik szerint. És a tenger kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a hádesz is kiadta a benne levő halottakat, és megítélték őket egyénenként a tetteik szerint” (Jelenések 20:12b, 13). Micsoda lélegzetelállító látvány! ’A tengernek, a halálnak és a hádesznek’ megvan a maga szerepe, de figyeljük meg, hogy ezek egymástól nem teljesen független fogalmak.a Amikor Jónás egy hal gyomrában, s így a tengerben volt, úgy beszélt magáról, mint aki a seolban vagy hádeszben van (Jónás 2:2). Ha valaki az ádámi halál hatalmában van, akkor valószínűleg a hádeszben is van. Ezek a prófétai szavak biztosítanak minket afelől, hogy senkiről sem fognak megfeledkezni.
8 Természetesen lesznek olyanok is – nem tudjuk, hányan –, akik nem fognak feltámadni. Köztük vannak a megbánást nem tanúsító írástudók és farizeusok, akik elvetették Jézust és az apostolokat; a vallásos „törvénytelenség embere”; és azok a felkent keresztények, akik „elpártoltak” (2Tesszalonika 2:3; Héberek 6:4–6; Máté 23:29–33). Jézus beszélt kecskékhez hasonló egyénekről is, akik a végidőben elmennek „az örök tűzre, amely az Ördögnek és angyalainak készült”, más szóval az „örök levágatásra” (Máté 25:41, 46). Számukra nincs feltámadás!
9. Hogyan mutatott rá Pál apostol, hogy némelyek különleges áldásban részesülnek a feltámadáskor, és kik tartoznak közéjük?
9 Viszont lesznek olyanok is, akik különleges áldásban részesülnek majd a feltámadáskor. Pál apostol rámutatott erre, amikor ezt mondta: „reménykedem az Istenben . . . , hogy lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). Ami a földi feltámadást illeti, ’az igazságosak’ magukban foglalják az ókori hűséges férfiakat és nőket: Ábrahámot, Ráhábot és még sokan másokat, akiket igazságossá nyilvánítottak abban az értelemben, hogy Isten barátai lehettek (Jakab 2:21, 23, 25). Ebbe a csoportba tartoznak majd ’az igazságos’ más juhok is, akik hűségben haltak meg napjainkban. Ezek a feddhetetlen személyek valószínűleg mindannyian Jézus millenniumi uralma elején fognak feltámadni (Jób 14:13–15; 27:5; Dániel 12:13; Héberek 11:35, 39, 40). Nem kétséges, hogy ezek közül a feltámasztott igazságosak közül sokan különleges kiváltságokra lesznek kijelölve, hogy felvigyázzák a Paradicsom helyreállításának hatalmas munkáját (Zsoltárok 45:16; vesd össze: Ézsaiás 32:1, 16–18; 61:5; 65:21–23).
10. Kik azok ’az igazságtalanok’, akik fel fognak támadni?
10 De kik azok az ’igazságtalanok’, akiket a Cselekedetek 24:15 említ? Köztük van az a rengeteg ember, aki meghalt a történelem folyamán, főként, akik a ’tudatlanság idejében’ éltek (Cselekedetek 17:30). A születési helyük miatt, vagy a kor miatt, amelyben éltek, nem volt lehetőségük arra, hogy megtanuljanak engedelmeskedni Isten akaratának. Ezenkívül néhányan talán hallották a megmentés üzenetét, de akkor nem reagáltak rá teljes mértékben, vagy meghaltak, mielőtt átadták volna az életüket Istennek, és megkeresztelkedtek volna. A feltámadás után nekik további kiigazításokat kell tenniük a gondolkodásukban és az életmódjukban, ha szeretnék elnyerni az örök életet.
Az élet tekercse
11. a) Mi „az élet tekercse”, és kiknek a neve van beírva ebbe? b) Miért nyitják fel az élet tekercsét az ezeréves uralom alatt?
11 János említést tesz ’az élet tekercséről’. Ebbe azok neve van feljegyezve, akik arra számíthatnak, hogy örök életet kapnak Jehovától. Ide van feljegyezve Jézus felkent testvéreinek, a nagy sokaság tagjainak, és az ókori hűségeseknek a neve, például Mózesé (2Mózes 32:32, 33; Dániel 12:1; Jelenések 3:5). Az ’igazságtalan’ feltámadók közül még senkinek sincs beírva a neve az élet tekercsébe. Az ezeréves uralom alatt tehát felnyitják az élet tekercsét, hogy mások nevét is beírhassák, azokét, akik megfelelnek majd a követelményeknek. Akiknek a nevét nem írják be az élet tekercsébe vagy könyvébe, azokat ’a tűz tavába vetik’ (Jelenések 20:15; vesd össze: Héberek 3:19).
12. Mitől függ, hogy bekerül-e valakinek a neve az élet tekercsébe, és hogyan mutatott példát Jehova kinevezett Bírája?
12 Mitől függ, hogy bekerül-e valakinek a neve az élet tekercsébe, amely fel lesz nyitva abban az időben? A legfontosabb az lesz, ami Ádám és Éva idejében is a legfontosabb volt: a Jehova iránti engedelmesség. Ahogy János írta a szeretett keresztény társainak, „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:4–7, 17). Az engedelmességben Jehova kinevezett Bírája mutatott példát: „Jóllehet [Jézus] Fiú volt, engedelmességet tanult azokból, amiket elszenvedett; s miután tökéletessé tétetett, felelős lett mindazok örök megmentéséért, akik engedelmeskednek neki” (Héberek 5:8, 9).
Más tekercsek felnyitása
13. Hogyan kell majd a feltámasztottaknak bebizonyítaniuk az engedelmességüket, és milyen alapelveket kell követniük?
13 Hogyan kell majd a feltámasztottaknak bebizonyítaniuk az engedelmességüket? Maga Jézus a két nagy parancsolatot emelte ki: „Az első ez: »Halld, ó, Izrael, Jehova, a mi Istenünk egy Jehova, és szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel, egész elméddel és egész erőddel.« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat«” (Márk 12:29–31). Ezenkívül a már jól bevált alapelveket is követniük kell, például kerülniük kell a lopást, a hazugságot, a gyilkosságot és az erkölcstelenséget (1Timóteusz 1:8–11; Jelenések 21:8).
14. Milyen tekercseket nyitnak még fel, és ezek mit tartalmaznak?
14 János azonban épp most említett meg más tekercseket is, amelyeket a millenniumi uralom alatt nyitnak fel (Jelenések 20:12). Milyen tekercsek ezek? Jehova bizonyos helyzetekben különleges utasításokat adott. Például Mózes idejében részletekbe menő törvényekkel látta el az izraelitákat, melyek életet jelentettek nekik, amennyiben betartották azokat (5Mózes 4:40; 32:45–47). Jehova az első században új utasításokat adott, amelyek segítettek a hűségeseknek követni az isteni alapelveket a keresztény elrendezésen belül (Máté 28:19, 20; János 13:34; 15:9, 10). János most elmondja nekünk, hogy a halottakat ’a tekercsekben megírtakból ítélik meg, a tetteik szerint’. Nyilvánvaló tehát, hogy a tekercsek megnyitásával Jehova tudatja majd az emberekkel az ezer évre vonatkozó részletes követelményeit. Ha alkalmazzák a tekercsekben levő rendelkezéseket és parancsolatokat, az engedelmes emberek meghosszabbíthatják napjaikat, és végül örök életet kaphatnak.
15. Milyen oktatási programra lesz szükség a feltámadás alatt, és valószínűleg hogyan megy majd végbe a feltámadás?
15 Milyen kiterjedt teokratikus oktatási programra lesz szükség! Jehova Tanúi 2005-ben világszerte átlagosan 6 061 534 bibliatanulmányozást vezettek. De a feltámadás alatt kétségkívül sok millió tanulmányozást vezetnek majd a Biblia és az új tekercsek alapján! Isten minden szolgájának részt kell majd vennie az oktatásban, és minden tőle telhetőt meg kell tennie. A feltámasztottak, amint előrehaladnak, minden bizonnyal maguk is bekapcsolódnak ebbe a hatalmas oktatási programba. A feltámadás valószínűleg úgy fog végbemenni, hogy az élőknek lehetőségük lesz örömmel üdvözölni és oktatni korábbi családtagjaikat és ismerőseiket. Ők aztán üdvözölhetnek és oktathatnak majd másokat. (Vesd össze: 1Korintusz 15:19–28, 58.) Jehova több mint hatmillió Tanúja most tevékenyen terjeszti az igazságot. Ezzel jól megalapozzák azokat a kiváltságokat, melyekben a feltámadás idején szeretnének részesülni (Ézsaiás 50:4; 54:13).
16. a) Kiknek a neve nem lesz beírva az élet tekercsébe vagy könyvébe? b) Kiknek a feltámadása lesz az „élet” feltámadása?
16 A földi feltámadásról beszélve Jézus azt mondta, hogy „akik jó dolgokat tettek, az élet feltámadására, akik hitvány dolgokat cselekedtek, az ítélet feltámadására” jönnek ki. Itt az „élet” és „ítélet” szó egymás ellentéteként szerepel, tehát azok a feltámasztottak, akik ’hitvány dolgokat cselekszenek’, miután oktatást kaptak az ihletett Írásokból és tekercsekből, nem méltók az életre. A nevük nem lesz beírva az élet tekercsébe vagy könyvébe (János 5:29). Ez azokra is vonatkozik, akik hűségesek voltak, de az ezeréves uralom idején elfordultak Istentől valamilyen okból. A neveket ki is lehet törölni az élet tekercséből (2Mózes 32:32, 33). Azoknak viszont, akik engedelmesen követik a tekercsekben leírtakat, megmarad a nevük a feljegyzésben, az élet tekercsében, és továbbra is élni fognak. Számukra a feltámadás az „élet” feltámadása lesz!
A halál és a hádesz vége
17. a) Milyen csodálatos dolgot ír le János? b) Mikor lesz üres a hádesz? c) Mikor ’vetik a tűz tavába’ az ádámi halált?
17 János ezután valami egészen csodálatos dolgot ír le! „A halált és a hádeszt pedig a tűz tavába vetették. Ez jelenti a második halált: a tűz tava. Továbbá akit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt is a tűz tavába vetették” (Jelenések 20:14, 15). A millenniumi ítéletnap végére ’a halál és a hádesz’ teljesen eltűnik. Miért kell ehhez ezer év? A hádesz, az emberiség közös sírja akkor lesz üres, amikor az Isten emlékezetében lévő utolsó személy is feltámad. De amíg bárkit is beszennyez az öröklött bűn, addig az ádámi halál létezik. A földön feltámadottaknak és az Armageddont túlélő nagy sokaságnak mindaddig engedelmeskednie kell a tekercsekben leírtaknak, amíg Jézus váltságáldozatának az értéke alapján teljesen meg nem szűnik a betegség, az időskor és az egyéb öröklött hiányosságok. Akkor az ádámi halált és a hádeszt ’a tűz tavába vetik’. Örökre eltűnnek!
18. a) Hogyan beszél Pál apostol Jézus királyi uralmának sikeréről? b) Mit tesz Jézus a tökéletességre juttatott emberi családdal? c) Mire kerül még sor az ezer év végén?
18 Így a végéhez érkezik az a folyamat, amelyről Pál apostol a korintusziaknak írott levelében beszél: „Mert addig kell [Jézusnak] királyként uralkodnia, míg lába alá nem vet minden ellenséget az Isten. Mint utolsó ellenség semmisül meg [az ádámi] halál.” Mi történik ezután? „Mikor pedig minden alávettetett neki, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki neki mindent alávetett . . .” Más szavakkal, Jézus „átadja a királyságot Istenének és Atyjának” (1Korintusz 15:24–28). Igen, miután Jézus a váltságáldozata értéke által legyőzte az ádámi halált, átadja a tökéletességre juttatott emberi családot Atyjának, Jehovának. Nyilvánvalóan ekkor, az ezer év végén engedik szabadon Sátánt, és ekkor kerül sor a végső próbára, amikor is eldöntik, hogy kinek a neve marad végleg az élet tekercsében. ’Megfeszített erővel küzdj’, hogy a te neved is benne maradjon! (Lukács 13:24; Jelenések 20:5).
[Lábjegyzet]
a A tengerből feltámadók közt nem lesznek ott a föld gonosz lakói, akik Noé napjaiban a Vízözönben pusztultak el. Pusztulásuk végleges volt, mint ahogy a nagy nyomorúságban is végleges lesz azok pusztulása, akiket Jehova ítéletének végrehajtásaként végeznek ki (Máté 25:41, 46; 2Péter 3:5–7).
[Kép a 298. oldalon]
A feltámasztott ’igazságtalanok’ neve szintén bekerülhet az élet tekercsébe, ha engedelmeskednek mindannak, ami az ezeréves uralom alatt felnyitott tekercsekben van