Fiatalok kérdezik . . .
Élj kettős életet? — Miért ne?
„Kettős életet éltem — az egyiket a keresztény barátaimmal a másikat pedig az iskolatársaimmal.”
A fent idézett fiatal nő helyzete aligha egyedülálló. De mit jelent „kettős életet élni”? Ruth Bell, a Changing Bodies, Changing Lives (Változó testek, változó életek) című könyv szerzője úgy határozta meg ezt a szokást, mint „bármi, amit úgy teszel, hogy nem beszélsz róla a szüleidnek”.
Ez a szerző több tucat fiatallal készített interjút és erről számolt be: „Sok tizenéves azt mondta, hogy történtek olyan dolgok az életükben, amelyekről egyszerűen nem tudtak beszélni a szüleiknek. A leggyakoribb területek, melyeket titokban tartottak a szex, a kábítószer és az italozás volt, de a fiatalok olyan dolgokat is megemlítettek, mint amikor késő estig kimaradtak, idegeneket szedtek fel, titokban lógtak az iskolából, verekedtek, és olyan barátokkal jártak össze, akiket a szülők nem kedveltek.”
Szomorú, de azt kell mondani, hogy még néhány olyan fiatal is, akit keresztény szülők neveltek fel, eltitkolja a szülei és mások elől, hogy milyen ő.a (Vö. Zsoltárok 26:4.) A szülők és hittársak körében ezek a fiatalok becsületesnek és istenfélőnek tűnnek. Ám a fürkész pillantásoktól távol úgy viselkednek, mintha teljesen más emberek lennének.
Mégis mi indítja a fiatalokat arra, hogy kettős életet folytassanak?
A függetlenség vonzereje
A Biblia azt mondja, hogy végül „elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját” (1Mózes 2:24). Az csak természetes, hogy fel akarsz nőni, a saját fejeddel akarsz gondolkodni és saját döntéseket akarsz hozni. A probléma az, hogy talán nem vagy kész a felnőtt állapotra. Az élettapasztalatok hiányában még szükséged van az istenfélő szüleid támogatására (Példabeszédek 1:8).
Sok fiatal makacsul visszautasítja ezen tény elfogadását. A How to Survive Your Child’s Rebellious Teens (Hogyan vészeld át gyermeked lázadó éveit) című könyv szerint sok fiatal „meg akarja feszíteni fejlődő izmait, mondhatni ki akarják próbálni újonnan kifejlődött erejüket, és ki akarják jelenteni függetlenségüket”. Amikor a szülők nem hajlandók engedélyt adni olyan dolgok megtételére, amiket esztelennek — vagy helytelennek — tartanak, néhány fiatal lázadozik. És talán alig éreznek bűntudatot ezért a hűtlenségért. Egy tizenéves lány ezt mondja: „Jól érzem magam, amikor olyan dolgokat teszek, amikről [a szüleim] nem tudnak, mert így fontosnak érzem magam. Tőlük független életet élek és nem hiszem, hogy ezzel egyáltalán tisztában vannak . . . A felét se hinnék el annak, amit teszek.”
’A szüleim túl szigorúak’
Mégis miért bocsátkozik titkolt, rossz cselekedetbe még néhány olyan fiatal is, aki helyes keresztény nevelést kap? Amikor az Ébredjetek! ezt a kérdést tette fel egy csoport fiatalnak, egy tizenéves lány így válaszolt: „Mérgesek a szüleikre. Meg akarnak fizetni azért, amiért korlátozzák őket.” Nem kétséges, hogy a keresztényiség korlátozza az ember életét. Jézus ezt mondta: „szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz” (Máté 7:14). Ha el akarod nyerni Isten ajándékát, az örökké tartó életet, akkor egyszerűen nem teheted meg az úgynevezett mulatságos dolgok némelyikét, amit a többi fiatal megtesz. Például a vad partik, a versengő ivászatok, a házasság előtti szex, a gátlástalan viselkedés — ezek mind olyan dolgok, melyeket helytelenít a Biblia (Galátzia 5:19–21).
Azután tény, hogy egyes szülők szokatlanul szigorúnak tűnhetnek. „Alig nézhetünk meg egy mozifilmet — panaszkodott egy Kim nevű fiatal lány. — Sokat lefaragtam már abból az időből is, amit zenehallgatással töltöttem, és próbáltam igényes válogató lenni. De az édesapám szinte mindenfajta zene hallgatását megtiltotta nekünk! Csak klasszikus és jazz felvételeket hallgathatunk.” Szembekerülve azzal, amit indokolatlan korlátozásnak vélnek, néhány fiatal irigykedni kezd azon szabadság iránt, melyet az egykorú társaik élveznek.
A beilleszkedés vágya
Egy Tammy nevű fiatalasszony így emlékszik vissza: „Nálam azzal kezdődött, hogy csúnyán beszéltem az iskolában. Ezzel úgy éreztem, hogy jobban hasonlítok a többi gyerekre. Később kipróbáltam a dohányzást. Alkoholt is fogyasztottam, egészen a lerészegedésig. Azután kezdtem fiúzni — titokban, mert a szüleim szigorúak voltak, és nem engedték, hogy randevúzzak.”
Egy Pete nevű tizenéves fiúnak hasonló tapasztalata volt: „Úgy nevelkedtem mint Jehova Tanúinak egyike. De nagyon féltem attól, hogy kötekednek majd, így mindig megpróbáltam a többség közt lenni. Megpróbáltam közkedvelt lenni. Hazudtam és szabadkoztam, amiért nem kaptam egyetlen ajándékot sem a vallásos ünnepeken.”b Régebben Pete kisebb megalkuvásokba kezdett, nem sokkal azelőtt, hogy komolyabb helytelen viselkedésbe bocsátkozott.
„Rossz társaság” — Hol?
Ezek a tapasztalatok kihangsúlyozzák a keresztény Pál apostol szavainak igazságát: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (1Korinthus 15:33, Újfordítású revideált Biblia). Ha tehát olyan fiatalokkal barátkozol, akik nem tisztelik a Biblián alapuló értékeidet és erkölcsödet, könnyen belesodródhatsz az ő életstílusukba. Érdekes azonban, hogy az apostol nem kimondottan a hitetlenekkel való barátkozásról beszélt, amikor ezt a figyelmeztetést adta. Óva intett attól, hogy a gyülekezeten belül azokkal barátkozzanak, akik nem védték meg a keresztény tanításokat (1Korinthus 15:12). Napjainkban ugyancsak lehetnek olyan fiatalok, akik kapcsolatban állnak a gyülekezettel, de nem ragaszkodnak a megfelelő keresztény életmódhoz vagy életük nem szól amellett. Alig észrevehető nyomást gyakorolhatnak rád, hogy kettős életet élj.
Vegyük újra Tammy esetét, aki beismeri, hogy „nagyon szerető” szülei vannak. Úgy írja le az édesapját, mint aki „majdnem túlárad a buzgalomtól, mindig arról beszél, hogyan gondoskodik rólunk Jehova”. Még vénként is szolgál a gyülekezetben. Akkor hogyan vezették félre Tammyt? „A rossz társaság által a gyülekezeten belül — mondja. — A többiek meséltek nekem a mulatságról, ami a különböző partikon volt, valamint az ivászatról, ami ott folyt. Vagy a barátjukról beszéltek, és arról, hogyan mennek majd táncolni a gyülekezeti összejövetel után.”
Vesd el a gonoszt
Ne mentegesd a fiatalok ezen helytelen viselkedését azzal érvelve, hogy „Ez együtt jár a felnőttéválással” vagy „Minden gyerek titkol dolgokat a szülei elől”. Figyeld meg a figyelmeztetést, melyet Isten ad a fiataloknak a Prédikátor 12:1, 2-ben: „Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von! Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedtől.”
Mulatságosnak tűnhet a kettős élet, de alapjában véve ez egy halálos csapda. (Vö. Zsoltárok 9:17.) Az engedetlen cselekedetek elkerülhetetlenül egy súlyosabb helytelen cselekedethez vezetnek. A fiatal Pete például már helytelen szexuális viselkedést is megengedett magának, amikor elköltözött otthonról tizenhét éves korában. Tizennyolc éves korára Pete-t fegyveres rablásért bebörtönözték.
Sok fiatal gyakran megússza szárazon. Könnyen az az érzésed támadhat, mint a bibliaíró Aszáfnak, aki beismerte: „Irígység fogott el . . . látva, mily jól megy soruk a bűnösöknek. Nem gyötri őket a szenvedés, testük egészséges és erővel teli. A halandók bajából nem éreznek semmit.” Ám a gonoszok látszólagos biztonsága kegyetlen illúziónak bizonyult. Aszáf így fejezte be: ’Isten ingatag talajra állította, és romlásba dönti őket’ (Zsoltárok 73:3–5, 18, Katolikus fordítás). Jó okkal figyelmeztet akkor a Biblia: „Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében légy egész napon” (Példabeszédek 23:17).
Mi a helyzet azzal a nézettel, hogy a szülőkkel szembeni engedetlenség segít a fiatalnak felnőtté és függetlenné válni? Ez szembehelyezkedik a Biblia tanácsával, hogy hallgass a szüleidre (Példabeszédek 23:22). Valóban, az ostoba és felelőtlen viselkedés csak hátráltatná az érzelmi és szellemi fejlődésedet. Inkább a Biblia alapelveinek alkalmazása által válhatsz ’érett férfiúvá a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére’ (Efézus 4:13).
Igaz, úgy tűnhet, hogy néhány szülő indokolatlanul szigorú. De vajon ez nem a mélységes szeretetük miatt van, és azért, mert arra vágynak, hogy megvédjenek? Tehát ha úgy érzed, hogy a szüleidnek engedniük kellene egy kicsit, miért ne beszélnéd meg velük a dolgokat — ahelyett, hogy titokban lázadoznál?c Az utóbbi cselekvése nagy szomorúságot okozna nekik, neked és mindenekelőtt magának Jehova Istennek (Példabeszédek 10:1; 27:11).
De mi van akkor, ha már elkezdtél kettős életet élni? Van valami mód arra, hogy megszabadulj tőle? A következő cikkek ezeket a kérdéseket fogják tárgyalni.
[Lábjegyzetek]
a Lásd a „Fiatalok — őrizkedjetek a kettős élettől!” című cikket Az Őrtorony 1988/21-es számában.
b Jehova Tanúinak a vallásos ünnepekkel kapcsolatos álláspontjáról szóló fejtegetést lásd Az iskola és Jehova Tanúi című füzetben, mely a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadásában jelent meg.
c Lásd a Fiatalok kérdései — gyakorlatias válaszok című könyv 3. fejezetét, amelyet a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. adott ki.
[Képek a 26. oldalon]
Kettős életet élsz?