SZÍNHÁZ

Olyan építmény (a görögök a theʹa·tron szóval utaltak rá), ahol drámai színjátékokat, tragédiákat, komédiákat, táncos és zenés darabokat vagy más látványos előadásokat vittek színpadra. A színházakban gyakran erkölcstelen darabokat mutattak be, melyeket a hithű keresztények határozottan kerültek (Ef 5:3–5). De a színház helyet adott más jellegű nyilvános gyűléseknek is.

Pál útitársait az efézusi színházba hurcolták, amikor egy Demetriusz nevű ezüstműves lázadást szított ezek ellen a keresztény misszionáriusok ellen. Az apostol be akart menni a színházba, az összegyűlt nép elé, de a tanítványok és az ünnepekkel és játékokkal foglalkozó bizottság néhány tagja, akik barátságosak voltak vele, lebeszélték erről (Cs 19:23–31).

Görögországban az i. e. V. századtól kezdődően építettek színházakat, és idővel számos fontosabb városban lettek ilyen építmények. A legtöbb görög színházat félkör alakban építették egy domb lejtőjére. Az ülőhelyek valószínűleg fából vagy kőből készültek. A nézőteret részekre osztották a feljárók, az ülőhelyek sorokba voltak rendezve, követve a domb emelkedőjét. Középen volt az or·khéʹsztra (ez volt a táncosok és a kórusok fellépésének helye), mögötte pedig a megemelt színpad, melynek hátterében a színfalként szolgáló szké·néʹ állt.

Színházromokat találtak például Efézusban, Athénban és Korintuszban is. Az Efézusban feltárt nagy színházban 66 sor ülőhely volt, és kb. 25 000 személy befogadására volt alkalmas. Olyan jó volt az akusztikája – és még ma is az –, hogy még ha halkan beszélt is valaki a színpadon, a legfelső sorban is jól hallható volt.

A rómaiak gyakran olyan színházat építettek, mely önálló épület volt, és nem volt szükség hozzá természetes, lejtős domboldalra. Ezekben a színházakban olykor-olykor tető volt a színpad, illetőleg a nézőtér egy része felett. Egy másik típusú épület a római amfiteátrum volt, egy kör vagy ovális alakú, fedetlen épület, mely egy nagy teret, az arénát zárta közre. Az ülőhelyek az arénától kiindulva sugár irányban helyezkedtek el, egyik sor a másik felett. Rómában részben még ma is áll a Colosseum, a híres római amfiteátrum, melynek az építését i. sz. 80-ban fejezték be. Nagy Heródes több városban is épített színházakat, így például Damaszkuszban és Cezáreában. Josephus azt írta, hogy Heródes „Jeruzsálemben színházat épített, lent a síkságon pedig hatalmas amfiteátrumot” (A zsidók története. XV. könyv, 8. fej., 1.).

A görög theʹa·tron szó utalhat arra a helyre, ahol előadásokat tartottak, de magára a ’színházi látványosságra’ is. Ezt írta Pál: „Mert úgy tűnik nekem, hogy az Isten minket, az apostolokat utolsókként tett szemlére mint halálra szántakat, mivelhogy színházi látványosság [theʹa·tron] lettünk a világnak és angyaloknak és embereknek” (1Ko 4:9). Pál ezzel a római gladiátorjátékok szokásos utolsó eseményére utalhatott: bevittek néhányakat ruha nélkül és védtelenül az amfiteátrum arénájába, hogy lemészárolják őket; a sorsuk a biztos halál volt.

A görög, illetve a római szokás szerint a halálraítélt bűnözőket bevitték a színházba, ahol el kellett viselniük az összegyűlt tömeg gúnyolódását. Amikor Pál a héber keresztényeknek írt, minden jel szerint erre a szokásra utalt. Noha nincs feljegyzés arról, hogy ilyen bánásmódnak tették volna ki ezeket a keresztényeket, a szenvedés, amit ki kellett állniuk, felért ezzel. Az apostol így buzdította őket: „továbbra is emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben, miután megvilágosítottak benneteket, nagy küzdelmet tűrtetek kitartással, szenvedések közepette, olykor úgy, hogy közben gyalázásoknak is, nyomorúságoknak is ki voltatok téve, akárcsak egy színházban, olykor pedig úgy, hogy közben részestársak lettetek azokkal, akik ilyesmit éltek át” (Héb 10:32, 33).