„Tegyetek mindent Isten dicsőségére!”
Kiemelkedő részletek a korinthusiaknak írt első levélből
JEHOVA ISTEN dicsősége létfontosságú mindazok számára, akik őt „szellemmel és igazsággal” imádják (János 4:23,24). Ennélfogva, mondta Pál apostol az ősi Korinthusban élő keresztény társainak: „Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Korinthus 10:31). Ez az eljárásmód megkívánja, hogy nehézségeink megoldását illetően Jehova módját fogadjuk el ebben az anyagias, erkölcstelen világban, amely át- meg át van itatva a hamis vallással.
A korinthusi keresztényeknek isteni segítségre volt szükségük, hogy megoldják a nehézségeket, mivel jómódban élő, erkölcstelen városban laktak, ahol burjánzott a hamis vallás. Az európai Görögország és a Peloponnészosz közötti földnyelven fekvő Korinthus, Achaia római tartomány fővárosa volt, összlakossága pedig becslések szerint elérte a 400 000-ret. A korinthusi gyülekezetet Pál alapította i. sz. 50 körül (Cselekedetek 18:1–11).
Először a korinthusiak keresték meg Pált levélben a házassággal és a bálványoknak felajánlott hús elfogyasztásával kapcsolatban (7:1). Pált igen bántotta az is, hogy megosztottság és a durva erkölcstelenség esete forog fenn körükben. Tanácsra szorultak az Úr vacsorája illő megünneplésével kapcsolatban is. Sőt fönnállt a hitehagyás veszélye is, és a gyülekezetnek arra is sürgős szüksége volt, hogy a szeretetet illetően tanácsot kapjon. Ilyen okok indították Pált arra, hogy megírja első ihletett levelét a korinthusiaknak i. sz. 55 táján Efézusból. Ezt a levelet azonban mi is hasznunkra fordíthatjuk.
Az egység és az erkölcsi tisztaság életbe vágó
Ha „mindent Isten dicsőségére” akarunk tenni, senkit sem fogunk követni, aki meg akarja bontani a gyülekezet egységét —, ez volt ugyanis az egyik gond, amellyel a korinthusiaknak szembe kellett nézniük (1:1-4:21). Pál arra intette őket, hogy ’egyetértésben beszéljenek és legyenek egységesek ugyanabban az értelemben és ugyanabban a gondolatmenetben’. Mi is egységesek leszünk, ha követjük ezt a tanácsot és egyidejűleg szellemi tulajdonságokat fejlesztünk ki magunkban. Ahelyett, hogy bűnös emberekkel kérkednénk, emlékeznünk kellene rá, hogy noha mi ’ültetünk és öntözünk, Isten adja a — szellemi — növekedést’. A hencegő egyének Korinthusban nem rendelkeztek semmivel, amit ne kaptak volna; ez arra int bennünket, hogy sohase tartsuk magunkat jobbnak hívőtársainknál. Az ilyen alázatos szellem segítségünkre lesz abban, hogy előmozdítsuk az egységet.
Ha azt akarjuk, hogy az egység domináljon, akkor a kinevezett véneknek oda kell hatniuk, hogy a gyülekezetet szellemileg tisztán tartsák (5:1-6:20). Mivel „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti”, a bűnbánást nem tanúsító paráznákat, a kapzsi egyéneket, bálványimádókat, gyalázkodókat, részegeseket vagy zsarolókat ki kell közösíteni. Erkölcsi tisztátalanság, amely megszentségteleníti, bemocskolja Isten templomát, tűrhetetlen Jehova népe között. Egyedül azt kell tenniük, ami dicsőíti Istent.
Légy tekintettel másokra is
Hogy valóban „mindent Isten dicsőségére” tegyünk, alkalmaznunk kell Pálnak a házasságra és a magános életre vonatkozó tanácsát (7:1–40). Az egy testté lett házastársaknak kellő figyelmességet kell tanúsítaniuk egymás szexuális igényeinek kielégítését illetően. A nős vagy férjezett keresztény ne különüljön el hitetlen társától, mert ha együtt maradnak, az a hitetlen felet megmentéshez vezetheti. Amíg a házasság több nyugtalansággal jár, addig a magános élet hasznára válhat az egyénnek, aki szellemileg óhajt támogatni másokat, mert semmi nem vonja el figyelmét az Úr szolgálatától.
Mások szellemi jóléte iránt tanúsított figyelem, minden keresztény kötelessége, akár egyedülálló, akár házasságban él (8:1-10:33). Eképpen a korinthusiaknak szóló tanács így hangzott: ne okozzanak botlást másoknak azzal, hogy bálványoknak bemutatott eledeleket esznek. Pál még azzal a jogával sem élt, hogy a gyülekezetet terhelje meg anyagi szükségletei kielégítésével, nehogy bárkit is megakadályozzon a jó hír elfogadásában. ’Testét is megsanyargatta, hogy miután másoknak prédikált, valahogy kifogásolhatóvá ne legyen.’ Ha megszívleljük a bűnös Izrael pusztában történt tapasztalatait, az segít elkerülnünk a bálványimádást, valamint egyéb bűnök elkövetését. Sőt mi több, ha ’mindent Isten dicsőségére teszünk’ elkerülhetjük, hogy bárkinek is botlást okozzunk.
Tanúsíts tiszteletet és tartsd fenn a rendet!
Az, hogy ’mindent Isten dicsőségére tegyünk’ azzal a következménnyel jár, hogy illő tiszteletet tanúsítsunk (11:1–34). Egy első századi keresztény nő tiszteletet tanúsított a főség alapelve iránt, amikor fejét befedte imádkozás és prófétálás közben a gyülekezetben. Hasonló tiszteletet tanúsítanak a főség iránt az istenfélő asszonyok napjainkban is. Azonfelül annak elkerülése végett, hogy olyanokká legyünk mint a korinthusiak, akik helyreigazításra szorultak, mindnyájunknak mély tiszteletet kell tanúsítanunk az Úr vacsorája iránt.
A „tegyetek mindent Isten dicsőségére” azt is jelenti, hogy összejöveteleinket fegyelmezetten vezessük le (12:1-14:40). Amikor a korai keresztények összejöttek, a szellem oly adományait mint a nyelveken szólást tisztelettel kellett alkalmazni, valamint forrása és célja iránti értékeléssel. Noha ezekkel az adományokkal ma nem rendelkezünk, dicsőséget szerzünk Istennek a szeretet kimutatásával, ami fölülmúlja ezeket az adományokat. Dicsőséget hozunk Jehovára azzal is, ha összejöveteleink jól szervezettek, s mi tiszteletteljesen alkalmazzuk Pál tanácsát: „Minden dolog illendően és rendben menjen végbe.”
’Mindent Isten dicsőségére tenni’ megköveteli azt, hogy tartsuk tiszteletben a Biblia hittételeit és álljunk szilárdan szellemileg (15:1-16:24). Valószínűleg a görög filozófia befolyása következtében, némelyek a korinthusi gyülekezetben ezt mondták: „Nincs feltámadásuk a halottaknak.” (Vö. Cselekedetek 17:18, 32.) Azt a hittagadó nézetet vallották, hogy nem lesz feltámadás a jövőben, hanem hogy az élő keresztényeknek jelképes, szellemi feltámadásban volt részük (2Timótheus 2:16–18). Pál az igaz reménységet támogatta, amikor Jézus feltámadását idézte s amikor ki is mutatta, hogy a felkent keresztényeknek meg kell halniuk, hogy égi életre támasztassanak fel. Szavai más módokon is segítséget nyújtanak nekünk a hittagadás elkerülésében, valamint abban, hogy „szilárdan álljunk a hitben”.
Mindig Isten dicsőségére cselekedjetek!
Pál tanácsa a korinthusiaknak írt első levélben éppúgy hasznunkra szolgál ma, mint az i. sz. első században. Arra indítja Jehova Tanúit napjainkban, hogy mint tiszta nép Istent egységben szolgálják. Az apostol szavai arra kell, hogy ösztönözzenek: legyünk figyelmesek mások iránt és mutassunk ki illő tisztetletet. A Pál által mondottak megerősíthetnek minket abban is, hogy ellenálljunk a hitehagyásnak, valamint, hogy szilárdan álljunk az igaz hit mellett.
Jehova összes hűséges szolgájának bizonyára az az őszinte szívből fakadó kívánsága, hogy áldja Jehovát, hirdesse Királyságát és dicsőítse szent nevét (Zsoltárok 145:1, 2, 10–13). Pálnak a korinthusiakhoz írt első levele valóban segítséget nyújt nekünk, hogy „mindent Isten dicsőségére tegyünk”.
[Kiemelt rész/kép a 24., 25. oldalon]
BIZTOS, HOGY MEGHALNAK: A korinthusiaknak írt leveleiben Pál többször is hivatkozik az arénában rájuk váró halálra. Például így írt: „Úgy tűnik nekem, hogy Isten minket, az apostolokat utolsóknak jelölt ki mint halálra szánt embereket mivel színházi látványosságai lettünk a világnak és az angyaloknak és az embereknek” (1Korinthus 4:9). Pál itt esetleg a bestiarii (állatokkal küzdő emberek), valamint a gladiátorok (emberekkel küzdő emberek) bemutatására utal. Némelyek fizetségért vagy bérért küzdöttek, a gonosztevőket azonban kényszerítették a küzdelemre. Eleinte megengedték a fegyver használatát, utóbb a foglyokat mezítelenül, védtelenül engedték az arénába, és biztos volt, hogy meghalnak.
„Angyalok” és „emberek” (nemcsak az emberiség „világa”) voltak a szemlélői az apostoloknak, akik a végső dicsőség ilyen látványosságaként álltak a haláluk előtt. Pál leírta, hogy „vadállatokkal küzdött Efézusban”, némelyek azonban kételkednek benne, hogy egy római állampolgárt mint Pált alávetették volna ilyesminek és azt mondják, hogy ő vadállatias ellenfelekre célzott (1Korinthus 15:32). Mégis, Pál kijelentése azt illetően, hogy Isten megmentette őt „ilyen nagy dologtól mint a halál” Ázsia körzetében (ahol Efézus feküdt) inkább igazi vadállatokkal egy arénában végbement küzdelemre, mint emberi ellenállókkal megtörtént küzdelemre mutat (2Korinthus 1:8–10; 11:23; Cselekedetek 19:23–41, [19:23–40, Károli]).
[Kiemelt rész/kép a 25. oldalon]
TARTSD A DÍJAT SZEM ELŐTT: Pál ősi görög sportjátékok jellegzetes vonásait használta lényeges pontok megvilágítására (1Korinthus 9:24–27). Az olyan versenyekben mint az Iszthmoszi Játékok, melyeket két évenként tartottak meg Korinthus közelében, a programot futás, ökölvívás és egyéb sportesemények képezték. Amíg ezekre a versenyekre készültek fel, a futóknak, ökölvívóknak önuralmat kellett gyakorolniuk, egészséges, sovány diétán kellett élniük és tíz hónapon át nem ihattak bort. Az Iszthmoszi Játékok győzteseinek adományozott veszendő fenyő- vagy borostyánkoszorú helyett, a felkent keresztény a halhatatlan élet romolhatatlan koronáját törekszik megszerezni. A díj elnyerése végett szemeit állandóan a díjra kell szegeznie, valamint önuralmat kell gyakorolnia. Ugyanez az alapelv vonatkozik Jehova azon Tanúira, akik előtt a földi örök élet kilátása van.