Vajon minden igaz kereszténynek szolgának kell lennie?
„Minden pedig Istentől van, akit Krisztus kiengesztelt irántunk és ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát” (2KORINTHUS 5:18).
1. Mi volt a helyzet a papi osztály tekintetében a gyülekezetben Pál apostol napjaiban?
[PÁL apostol napjaiban] „nem volt különbség a papság és a laikus osztály között, mert egyszerűen nem volt papi osztály”. Ez a kijelentés amely a londoni Times című lapban látott napvilágot, alapvető igazságot tár fel a korai keresztényiséggel kapcsolatban. Ott nem létezett papságra és laikusokra történő megosztás. De vajon azt jelenti ez, hogy a keresztény gyülekezet minden látható vezetést nélkülözött? És semmiféle formában nem voltak ott szolgák?
2. Milyenfajta vezetés létezett a korai gyülekezetben? (Filippi 1:1).
2 Valamivel i. sz. 33 pünkösdje után, ezrekkel szaporodott a felkent keresztények száma. Szükség volt tehát arra, hogy minden gyülekezetben kinevezzenek arra alkalmas férfiakat, hogy felvigyázókként és kisegítő szolgákként működjenek. Ezek azonban nem képeztek papi osztályt. Kinevezésük nem függött egyetemi vagy szemináriumi végzettségtől. A szolgálatukért pedig nem kaptak fizetést. Szellemi képesítésű, alázatos férfiak voltak ők, akiket a szent szellem nevezett ki, hogy gondját viseljék a nyájnak. De vajon csak ők prédikálták ’a Királyságnak ezt a jó hírét’? Egyedül ők voltak ’szolgák’ a gyülekezetben? (Máté 24:14; Cselekedetek 20:17, 28; 1Péter 5:1–3; 1Timótheus 3:1–10).
3., 4. Pál szerint kinek van része a keresztény szolgálatban?
3 Ezekre a kérdésekre Pál tanácsai adják meg a választ a korinthusi keresztényeknek írt leveleiben. Figyeljük meg, hogyan vezeti be a második levelét: „Pál . . . az Isten Korinthusban levő gyülekezetének, az egész Akhájában lakó összes szentekkel együtt.” Semmi kétség afelől, hogy Pál a Korinthusban és az Akhájában levő felkentek egész gyülekezetének írt, nemcsak a vezetőknek. A keresztény szolgálatra vonatkozó magyarázatai tehát az „összes szentek”-nek szóltak. Pál a saját tevékenységére és Timótheus tevékenységére alapozta érveit: „Mivel Isten irgalmából ez a hivatásunk, nem veszítjük el bátorságunkat.” „De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott . . . Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk.” Majd így folytatja: „Senkinek sem okozunk semmiféle botrányt, hogy ne becsmérelhessék szolgálatunkat. Ehelyett mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája; nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban” (2Korinthus 1:1; 4:1; 5:18–20; 6:3, 4, Katolikus fordítás).
4 Ezek a szavak arra utalnak, hogy minden felkent kereszténynek Krisztus szolgájának és követének kellett lennie. Vajon miért? Azért, mert a világ a bűne miatt ’elidegenedett az élettől, amely Isten tulajdona’, és szüksége van a kiengesztelődés szolgálatára, hogy minden nemzetből való engedelmes és lojális emberek Krisztus által kapcsolatba kerülhessenek a szuverén Úrral, Jehovával (Efezus 4:18; Róma 5:1, 2).
5., 6. Hogyan erősítette meg Pál ezt a nézetét a rómaiakhoz írt levelében?
5 Pál a következőket írta a Rómában levő gyülekezetnek: „Mit mond [Isten Szava]? ’Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben’, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk. Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz [ÚV: megmentésben részesülsz]. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk [ÚV: megmentésben részesüljünk]” (Róma 10:8–10, Ö.f.).
6 Vajon egy kiválasztott kisebbséghez intézte Pál ezeket a szavait? Bevezetője egészen mást mutat, mert így szól: „Mindazoknak RÓMÁBAN, akik az Isten szerettei.” Majd hozzáfűzte: „Hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van.” Világos, hogy tanácsát és buzdítását, a 10. fejezetet is beleértve, Pál az egész gyülekezethez intézte. Mindenki számára nyitva állt ugyanis a nyilvános hitvallás kiváltsága. Sőt, Pál így erősítette meg az érvelését: „Hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan halljanak igehirdető nélkül? És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: ’Milyen kedves azoknak a jövetele, akik a jót hirdetik!” (Róma 1:7, 8; 10:14, 15, Ö.f.).
7. Miben különbözik az igaz keresztényiség más vallásoktól? (Lukács 19:36–40).
7 Mily buzdító ez minden felkent keresztény számára! Azt jelenti, hogy mindannyian örülhetnek a megmentésről szóló Királyság-üzenet terjesztésének. Igen, Isten szemében valóban kedves az ő lábaik „jövetele”, jelképesen szólva. S vajon miért? Azért, mert az igaz keresztényiség nem énközpontú vallás, amely csak a saját megelégedésére, az elkülönülésre és a szótlansági, némasági fogadalomra buzdítja a tagjait. Ellenkezőleg. A tevékeny keresztény szolgálatra buzdít, a szavakban és tettekben megnyilvánuló szolgálatra! Hogy Pál mennyire tudatában volt ennek, az a következő felkiáltásából is kitűnik: „Valóban, jaj nekem, ha nem hirdetem a jó hírt!” (1Korinthus 9:16; Ésaiás 52:7).
8. Milyen létfontosságú kérdés érint ma sokakat?
8 De mit mondhatunk arról a több millió igaz keresztényről, akik nem kenettek fel szent szellemmel, mivel a földi örök életben reménykednek, nem a mennyeiben? (Nos, ezeknek is szolgákká kell lenniük? (Zsoltárok 37:29; 2Péter 3:13).
Vajon szolgák-e a „nagy sokaság” tagjai?
9. Milyen tevékenységben vesz részt a „nagy sokaság”?
9 A Jelenések könyve részben választ ad erre a kérdésre. Például, miután látomást kapott a 144 000 tagból álló felkent gyülekezetről, János ezt mondja: „Ezek után láttam, és íme, egy nagy sokaság — amelyet ember nem volt képes megszámlálni —, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből, a trón előtt és a Bárány előtt álltak, fehér ruhákba öltözötten; és pálmaágak voltak kezeikben. És szüntelenül hangosan azt kiáltották: ’A megmentést a mi Istenünknek köszönjük, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Ezek az emberek, akiket most azért gyűjtenek be, hogy túléljék a nagy nyomorúságot, semmiképpen nem rejtik el a keresztényi azonosságukat. „Hangosan” hirdetik megmentésük forrását. És vajon hogyan végzik ezt ma? Többek közt azzal, hogy segítik a felkent maradékot abban, hogy teljesíteni tudják az egyéb létfontosságú próféciákat és parancsokat (Jelenések 7:9, 10, 14).
10., 11. a) Milyen parancsot adott Jézus a követőinek, mielőtt felment a mennybe? b) Melyik jövendölésnek kell beteljesedni napjainkban?
10 Ez a megszámlálhatatlan sokaság például lényeges szerepet tölt be Jézus azon parancsának a teljesítésében, amely szerint prédikálni és tanítani kell. Ezt a parancsot Galileában adta Jézus a hű tanítványainak. Akkor azt mondta nekik: „Minden hatalmat megkaptam mennyen és földön. Menjetek azért, és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Ez a megbízás az összes kereszténynek szól, nem pedig egy kiválasztott papi osztálynak (Máté 28:18–20; 1Korinthus 15:6).
11 Jézus parancsa szorosan kapcsolódik ahhoz a próféciához, amelyet „a dolgok rendszere befejezéséről” mondott. Kijelentette: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég.” Hogyan lehet eleget tenni annak a felhívásnak, hogy az egész világon hirdessék a Királyság-üzenetet egyetlen nemzedéken belül? Természetesen a felkent keresztények egyre csökkenő ezrei képtelenek lennének egyedül elvégezni ezt az életmentő munkát. Lehetetlen feladat lenne számukra! (Máté 24:3, 14; Lukács 21:32).
12. Mit ismernek el ma örömmel a felkentek?
12 Krisztus felkent „társörökösei” örömmel ismerik el a „nagy sokaság” több mint kétmillió szolgájának a szerepét, akik ebben a viszonylag rövid időszakban széles körben terjesztik világszerte a Királyság-üzenetet. Már 1930-ban is sok igaz keresztény vállalta a szolgálatot más országokban, és felajánlotta magát, hogy ott szolgáljon, ahol nagyobb a szükség. Hála e testvérek és testvérnők önfeláldozó példájának — akár a felkentek, akár a „más juhok” soraiból kerültek is ki —, a Királyság-munka erőteljes gyökereket eresztett Európában, Afrikában, Ázsiában és Amerikában (Róma 8:17).
13. a) Hogyan gyorsította fel Jehova a munkát 1943 óta? (Ésaiás 60:22). b) Milyen része van a „nagy sokaság” tagjainak a misszionáriusi tevékenységben?
13 1943 előtt a felkent keresztényekből álló „hű és értelmes rabszolga” osztály felismerte annak szükségességét, hogy misszionáriusiskolát létesítsenek és a keresztény szolgák bővebb kiképzést kapjanak, felkészülve azzal a céllal, hogy számos országban felgyorsuljon a prédikálómunka. Az 1943-ban történt megnyitásától kezdve 1984 márciusáig, a Gileád-iskola („Gileád” héberül azt jelenti: „tanú tömeg”) mintegy 6100 diplomást képzett ki, akik közül a túlnyomó többség idegen országokba kapott megbízást világszerte. Ezek közül a Gileád-diplomások közül mindössze 292 (4,8 százalék) vallotta magát a felkent osztályhoz tartozónak, tehát e különlegesen kiképzett szolgák túlnyomóan a „nagy sokaság”-hoz tartoznak. Miként a többi Jehova Tanúja világszerte, ők is úgy tekintik a keresztény szolgálatot, mint a keresztény életforma szerves részét, amit a Jehovának Jézus Krisztus által tett önátadásuk alkalmával mindannyian elfogadtak (Máté 24:45–47; Zsidók 10:7).
A hivatásuk alapja
14., 15. Min alapszik a keresztények elhívatottsága a szolgálatra? (Máté 22:37–40).
14 Vajon ez azt jelenti, hogy a keresztényeknek személy szerinti hivatásuk vagy elhívásuk van Istentől erre a szolgálatra? Igaz, hogy némely keresztény leírta, milyen „elhívásban” részesült, és ezt rendkívüli érzelmi élménynek tekintette, mintha közvetlenül Isten hívta volna el az ő szolgálatára. De vajon a keresztény szolgálat túlnyomórészt olyan „átmeneti” alapon nyugszik, mint amilyen az érzelem?
15 Amikor Pál az Isten szent szolgálatáról beszélt, vajon mit tekintett e szolgálat alapjának? Ezt írta: „Ezért nyomatékosan kérlek benneteket testvérek, az Isten ki nem érdemelt kedvessége által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, elfogadható áldozatként Istennek, mint értelmi képességetekkel végzett szent szolgálatot [„mint okos istentiszteleti aktust”, Phillips; „mint értelmes teretmények”, New English Bible, lábjegyzet].” Igen, az Istennek végzett szent szolgálat alapja az értelem. Hogyan? Nos, igen, a Jehovának végzett önátadás és a Jehovával való személyes kapcsolat az igaz Isten ismeretén nyugszik. Ezért a keresztény elhívása a szolgálatra, bár önmagában boldog érzés és élmény, nem pusztán érzelmi reakció eredménye. Szilárd indítékból fakad: az Isten iránti és a felebarát iránti szeretetből (Róma 12:1; János 17:3).
16. Vajon a teljes idejű világi munka kizár valakit abból, hogy szolga legyen? (Cselekedetek 18:1–5).
16 De talán azt kérdezed: Hogyan lehettek azok az első századi keresztények szintén szolgák, ha teljes idejű világi foglalkozást űztek vagy háziasszonyok voltak? Pedig mindannyian Isten szolgái voltak! Talán az idejüknek csupán kis hányadát tudták a keresztény szolgálatra fordítani, prédikálni és tanítani, de ez volt az elsődleges életcéljuk. Tudták, hogy mint Krisztus igaz tanítványai, ’ragyogtatni kell a világosságukat’. Valójában munkásszolgák voltak jóval azelőtt, hogy a kereszténység elkezdte a munkáspapok mozgalmát! (Máté 5:16; 1Péter 2:9).
Szolgai mivoltuk bizonyítéka
17., 18. a) Milyen általános alapelvet határozott meg Krisztus az igaz keresztényekkel kapcsolatban? b) Mi jelent igazi ajánlólevelet a szolga számára?
17 Hogyan bizonyítják be Jehova Tanúi, hogy Isten szolgái, ha se diplomájuk, se egyetemi végzettségük nincsen? Nos, hogyan állapították meg az első századi keresztényekről, hogy Isten szolgái? Maga Krisztus határozta meg az ismertetőjelet: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem.” A keresztény szolgáknak jó gyümölcsöt kell teremniük, s az ilyen jó gyümölcsök közé tartozik a tanítványképzésben való részvétel (Máté 7:17).
18 Pál apostol így magyarázza ezt: „Újra ajánlgatni kezdjük magunkat? Vagy talán ajánlólevelekre van szükségünk hozzátok vagy tőletek, mint ahogy némelyeknek szükségük van ilyesmire. A mi levelünk ti vagytok saját szívünkbe írva, melyet minden ember ismer és olvas, nyilvánvalóvá lévén, hogy a Krisztus levele vagytok a mi szolgálatunkkal, nem tintával, hanem élő Isten szellemével írva, nem kőtáblákra, hanem hússzív táblákra.” Hogyan ment végbe ez a hússzívtáblákra való felírás? A maghoz hasonló hitszavának a prédikálása által, amelyet a szívekbe ültettek el. Ez a mag indította azután a befogadót arra, hogy ő maga is prédikálja másoknak a megmentés ugyanazon üzenetét (2Korinthus 3:1–3, Csia fordítás).
19. Milyen szilárd ajánlólevéllel rendelkeznek Jehova Tanúi mint szolgák?
19 Vajon a keresztények rendelkeznek ’a Krisztus levelével, amelyet mint szolgák írtak’? A tények önmagukért beszélnek. Amikor 1931-ben felvették ezt a páratlan nevet, a Tanúk mintegy 50 000-en voltak és prédikáltak világszerte. Az 1983-as jelentések több mint 2 652 000-es Királyság-hírnök csúcsról számolnak be, akik 46 235 gyülekezetbe tömörülve prédikálják a jó hírt. Igen, ma közel annyi gyülekezet van, mint ahány hírnök volt 1931-ben! Az igazság valóban több millió szívbe lett beírva az elmúlt néhány évtized alatt — ez pedig megcáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy Jehova Tanúi Isten szolgái (Ésaiás 43:10–12).
20. Mire van szükségünk ma, mint keresztény szolgáknak? Milyen kérdésekre várunk még választ?
20 Ma sokkal égetőbb szükség van keresztény szolgákra, mint bármikor azelőtt. Az idő rövid, az aratás pedig nagy. Eggyel több okunk van tehát, hogy jól képesített, alkalmas szolgák legyünk, akik eredményesen prédikálnak és tanítanak. Hogyan érhetjük el ezt? Hogyan lehetünk még eredményesebb szolgák? Vajon Krisztus és az apostolok példája gyakorlati értékű ma is a számunkra? (Efezus 5:15, 16; Máté 9:37, 38).
Ismétlési kérdések
◻ Honnan tudjuk, hogy Krisztus minden felkent követőjének szolgának kell lennie?
◻ Milyen szerepet tölt be a „nagy sokaság” a modernkori szolgálatban?
◻ Min alapszik a keresztényi elhivatottság?
◻ Milyen bizonyítékuk van Jehova Tanúinak arra, hogy ők valóban Isten szolgái?
[Kép a 19. oldalon]
Volt-e keresztény papi osztály az apostoli időkben?
[Képek a 20. oldalon]
1943-ban megnyílt South Lansingben, New York városában a Gileád Iskola. Ez az iskola 1961-ben a New York-i Brooklynba költözött
[Képek a 21. oldalon]
Most a Brooklyn-híd közelében új épületegyüttesben működik a Gileád Iskola és továbbra is misszionáriusokat képez ki, akik idegen országokban szolgálnak