Mutass buzgóságot a jó hír hirdetése iránt!
„Részemről kész vagyok nektek is. . . buzgón hirdetni a jó hírt” (Róma 1:15).
1., 2. Hogyan reagálnak gyakran az emberek szükséghelyzetben?
„MINDENFELŐL. . . százával özönlöttek az önkéntesek a kétmegyés területre teherautószámra hozták az élelmet és a ruházatot, sátrakat állítottak fel; egyesek 18-20 órát dolgoztak naponta, némelyek le sem hunyták a szemüket az első nap a borzalmas gátszakadás után.”
2 Nos, így reagáltak az emberek, amikor árvíz sújtotta múlt tavasszal Közép-Kaliforniát és mintegy 24 000 embert arra kényszerített, hogy elmeneküljön otthonából. Igen, amikor árvíz, földrengés, vagy nukleáris katasztrófa sújt egy vidéket, az emberek gyakran önként reagálnak és bajban levő társaik segítségére sietnek. Nekigyürkőznek, nem törődnek a veszéllyel és a kényelmetlenséggel, buzgón sietnek a néha vadidegen emberek megsegítésére.
Amikor sürget az idő
3. Milyen rendkívüli veszélyhelyzet előtt áll ma az emberiség?
3 Napjainkban az emberiség a történelem legnagyobb katasztrófája előtt áll. Nem a saját maga okozta kár miatt, nem is a nukleáris háború veszélye miatt, s nem is a bűnözés egyre növekvő méretei miatt — bármilyen súlyosak is ezek. Az emberiség inkább azzal a nyomorúsággal néz most szembe, amelyet Jézus így határozott meg: „. . . nagy nyomorúság lesz, amilyen még nem volt a világ kezdete óta egészen mostanáig, és nem is lesz többé”. S hogy milyen pusztító méretű lesz az a „nagy nyomorúság”, arra vonatkozóan Jézus ezt mondta: „Valóban, ha azok a napok nem lennének megrövidítve, egyetlen test sem menekülne meg” (Máté 24:21, 22).
4. Hogyan kellene reagálnunk ilyen veszélyhelyzet esetén?
4 Hogyan reagálnál, ha tudnád, hogy sok ember, köztük a hozzád közelállók is, nemsokára elpusztulnak abban a nyomorúságban? Buzgón segítenél-e? Jusson eszedbe Ezékiel prófétai látomása a titkári tintatartóval felszerelt férfiról! Tudatták vele, hogy csak azok élik túl Jeruzsálem pusztulását, akik a szimbolikus jelt megkapják a homlokukra, ezt az életadó jelt pedig neki kellett az emberek homlokára tenni. Hogyan végezte el ezt a feladatot? „Megtettem, amit parancsoltál nekem” — szólt a jelentése (Ezékiel 9:1–11).
5. Minek az elvégzésére kaptunk parancsot, és mennyire sürgős az?
5 Vajon te is ilyen készséget és buzgóságot tanúsítasz-e, mint a gyolcsba öltözött férfi, s azt teszed-e, amit Jehova megparancsolt? És mit parancsolt meg Jehova? Fia, Jézus Krisztus által elrendelte: „Menjetek azért, és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, . . .megtanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20). Ez éppen olyan életmentő munka, mint Ezékiel idejében a jelképes megjelölés a homlokon. Aki nem reagál helyesen és nem lesz Jézus Krisztus tanítványa, azt Isten Fő Ítéletvégrehajtója megsemmisíti (2Thessalonika 1:6–8). Érzed-e, hogy sürget az idő? Mutatsz-e buzgóságot abban a tekintetben, ahogy a jó hírt hirdeted?
Hogyan nyilvánul meg a buzgóság?
6. Mit jelent a „buzgóság” szó?
6 Jehova népe, egészben véve, valóban tisztában van azzal, hogy sürget az idő. Mindannyian azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb ember megmeneküljön a küszöbön álló „nagy nyomorúság” idején. A buzgóság — egy szótár szerint — „lelkes és erőteljes vágy valaminek a végzésére vagy elérésére”. Az, aki buzgó valamiben, mind a gondolatát, mind a cselekedeteit annak a bizonyos dolognak a megvalósítására összpontosítja. Megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy elhárítson minden akadályt, és kitartóan addig munkálkodik, amíg eléri a kitűzött célt. Ezt tette Pál is a szolgálata vonatkozásában, és mi is jól tesszük, ha őt követjük ebben (1Korinthus 4:16).
7. Miért akart Pál Rómába menni?
7 Vegyük figyelembe például Pálnak a római keresztényekhez intézett szavait a Róma 1:13–16 versében. „Sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok” — mondja nekik. Miért? „Hogy közöttetek is legyen a munkámnak valami gyümölcse” — magyarázza Pál. Nos, ezzel csak arra gondolt, hogy meglátogatja a Rómában élő testvéreket és esetleg arra buzdítja őket, hogy még teljesebb mértékben teremjék meg a „szellem gyümölcseit”, ahogyan azt egyes bibliamagyarázók állítják? (Galata 5:22, 23). Nem, mert hozzáfűzi: „mint ahogy a többi nemzet között is volt”, és ezek a szavak világossá teszik előttünk, hogy a célja Királyság-gyümölcsök elnyerése volt a Rómában élő nem-keresztény közösség tagjai közül. El akarta vinni a jó hírt Rómába, s talán a Rómán túli részekre is (Róma 15:23, 24).
8. Mi „hátráltatta” Pált abban, hogy elutazzon Rómába?
8 „De eddig megakadályoztattam abban” — mondja Pál. Vajon mi az, ami megakadályozta őt az utazásban? Talán a személyes ügyei miatt volt túlságosan elfoglalt? Nos, Pál valóban nagyon elfoglalt ember volt, de nem a személyes érdekei foglalták le az idejét. Amikor a rómaiakhoz írt (i. sz. 56 körül), már két nagy misszionáriusi utazás volt mögötte és a harmadikra készült. Ezeknél az utazásoknál gyakran a szent szellem irányította valamilyen különleges feladat elvégzésére. (Lásd: Cselekedetek 16:6–9.) Még amikor a levelét írta, akkor is kész tervek voltak már előtte, hogy Jeruzsálembe utazzon és ott „szolgáljon a szenteknek” (Róma 15:25, 26). És sok egyéb dolog is ’hátráltatta’. (Lásd: 2Korinthus 11:23–28.)
9. Hogyan mutatta meg Pál a jó hír prédikálása iránti buzgóságát?
9 De még így sem érezte Pál, hogy eleget végzett, sem azt, hogy megvolt a maga feladata, és az bőségesen elég volt számára. Még többet akart tenni. Valójában ezt mondta: „Részemről kész vagyok nektek is, akik ott Rómában vagytok, buzgón hirdetni a jó hírt.” Erről a buzgóságról van szó! F. F. Bruce professzor, The Epistle of Paul to the Romans című könyvében ezt mondja az apostolról: „Az evangélium hirdetése a vérében van, képtelen ellenállni, fékezni magát; soha sincs ’szabadságon’, folyton munkálkodik, s igyekszik egyre többet törleszteni az emberiséggel szembeni adósságából; abból az adósságból, amelyet soha nem képes teljesen letörleszteni, bármeddig éljen is.” Vajon te is így tekinted a szolgálatodat?
10. Milyen ’akadályok’ kerülhetnek az utunkba, és hogyan kell elhárítani azokat?
10 Ma Jehova népének minden tagja sokféle feladat ellátásával van elfoglalva. Némelyeknek családról kell gondoskodniuk. Másoknak egyéb területen kell helytállniuk. Vannak, akiket különféle dolog — magas életkor, gyenge egészségi állapot — akadályoz abban, hogy többet végezzenek. Másoknak komoly feladatuk van a keresztény gyülekezetben. De mindannyian úgy érezzük, hogy nemsokára elfogy a dolgok rendszerének az ideje, ezért végeznünk kell a Királyságról szóló tanúskodást (Márk 13:10). Pálhoz hasonlóan, mi is buzgóságot akarunk tanúsítani a prédikálás munkájában a sok ’akadály’ ellenére, amely az utunkba áll. Nem vagyunk elégedettek önmagunkkal; nem tekintjük úgy, mintha már úgyis elegendő tennivalónk volna. (1Korinthus 15:58)
„Adósa” mindenkinek
11. Mit jelent az a kifejezés: „Adósa vagyok”?
11 Egyéb indíték is meghúzódott mozgatórugóként Pál fáradhatatlan erőfeszítése mögött a jó hír prédikálása terén. „Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és eszteleneknek egyaránt adósa vagyok” — mondta Pál apostol (Róma 1:14). Milyen módon volt Pál ezeknek az „adósa”? Más fordítók ezt a kifejezést másképpen adják vissza: „köteles vagyok” (Károli), „kötelességem van [velük szemben]” (Today’s English Version), „tartozom nekik” (The Jerusalem Bible). Vajon azt mondta ezzel, hogy terhes feladat vagy kötelesség hárult rá, amit el kell végezni Isten előtt? Könnyen kialakulhat az emberben ilyen érzés, ha szem elől téveszti az idő sürgető jellegét, vagy ha a világ vonzása eltereli a figyelmét. De Pálnak nem járt ilyesmi az eszében.
12. Kinek volt Pál az ’adósa’ és miért?
12 Mint Isten „választott edénye” és mint „a nemzetek apostola”, Pál súlyos felelősséget vállalt magára Isten előtt (Cselekedetek 9:15; Róma 11:13). De nemcsak Isten iránti kötelességének az érzése volt meg őbenne. Azt mondta: „adósnak” érzi magát ’görögök és barbárok, bölcsek és esztelenek’ tekintetében. A neki nyújtott könyörület és kiváltság miatt úgy érezte, hogy kötelessége úgy prédikálni, hogy minden ember hallhassa a jó hírt. Azzal is tisztában volt: az az Isten akarata, hogy „mindenfajta ember megmeneküljön és az igazság pontos ismeretére jusson” (1Timótheus 1:12–16; 2:3, 4). Ezért fáradozott szüntelenül, nem csupán azért, hogy eleget tegyen az Isten előtti felelősségének, de azért is, hogy megfizesse az embertársainak járó adósságát. Te is érzel ilyen személyes adósságot a területeden élő emberekkel kapcsolatban? Érzed, hogy tartozol nekik, és erőt kell kifejtened, hogy elvidd nekik a jó hírt?
„Nem szégyellem a jó hírt”
13. Hogyan értékelte Pál a jó hírt?
13 Pál kétségkívül kiváló példája annak, hogyan lehet buzgóságot tanúsítani a jó hír prédikálása terén. Ő mélységesen átérezte, milyen ki nem érdemelt kedvességben részesítette őt Isten, és nem akarta, hogy az hiábavaló legyen (1Korinthus 15:9, 10). Ezért így folytatja: „Mert nem szégyellem a jó hírt” (Róma 1:16). Emberi nézőpont szerint, a keresztények nem csupán népszerűtlenek voltak, de megvetettek is. „Szinte a világ szemetjévé és mindenki söpredékévé lettünk mind ez ideig” — mondta Pál (1Korinthus 4:13). Mégsem tartotta szégyennek, hogy elvigye a jó hírt Rómába, a tanult világ központjába és a Római Birodalom császári székhelyére. Ha közönnyel, jogtalansággal, sőt ellenállással találkozunk a prédikálásunk során, jusson eszünkbe Pál buzdító példája!
14. Miért ’nem szégyellte’ Pál a jó hírt?
14 „Nem szégyellem a jó hírt” — ez más szavakkal valójában azt jelenti: „büszke vagyok a jó hírre”, és nekünk ilyeneknek kell lennünk. Vajon miért? Azért, mert „hiszen Isten ereje az mindenki megmentésére” — magyarázza Pál. Bőséges személyes tapasztalata volt, amivel megerősíthette a kijelentését. A jó hírrel — mondta Pál — „megdöntünk okoskodásokat és minden önteltséget, amit az Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjenek Krisztusnak” (2Korinthus 10:5). A jó hír győzedelmesnek bizonyult akkor is, ha ellenkezett a zsidók hagyományaival, a görögök filozófiájával vagy a rómaiak hatalmával.
15. Milyen módon volt a buzgóság az indíték vagy mozgatórugó Pál életében?
15 Milyen szép dolog is az, amikor Pál — ahelyett, hogy tehernek érezné ’buzgón’ teljesíti Istentől kapott felelősségteljes feladatát! Ahogy ő maga kifejezte: „Mert szükség kényszerít engem. Valóban, jaj nekem, ha nem hirdetem a jó hírt” (1Korinthus 9:16). Ez a buzgóság segítette őt abban, hogy hosszú éveken át fáradhatatlanul végezze a szolgálatot, hogy végül elmondhassa: „A nemes harcot megharcoltam, pályafutásomat befejeztem, a hitet megőriztem” (2Timótheus 4:7).
A hatékonyság növeli az eredményeket
16. Milyen nehézségekre számíthatott szerinted az Ezékiel látomásában szereplő, titkári tintatartóval felszerelt férfi?
16 Pálhoz hasonlóan; az Ezékiel látomásában szereplő, titkári tintatartóval felszerelt férfi is kétségtelenül buzgón végezte a szolgálatát. Jó jelentéssel tért vissza: Elvégezte a küldetését! A bibliai beszámoló nem beszél arról, hogyan akadt rá mindazokra, ’akik nyögtek és sóhajtoztak az utálatosságok miatt, amelyeket egyesek cselekedtek’ (Ezékiel 9:4). Bár semmi sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy miként végezték a homlokon történő megjelölést, teljesen világos, hogy nem lehetett egyszerű dolog!
17. a) Milyen nehézségekkel kell szembenézned a tanítványképző munkában, és hogyan oldod meg azokat? b) Vajon megéri-e mindez a fáradságot?
17 Ugyanúgy, ma sem egyszerű a mi küldetésünk. A kérdés viszont ez: Mennyire vagyunk hatékonyak ebben az életmentő feladatban? Ahhoz, hogy a lehető legtöbb tanítványt képezhessük ki, rendszeresen és módszeresen kell végeznünk a munkát; nem szabad kihagynunk egyetlen alkalmat sem, amikor beszélhetünk a jó hírről. Hozzánk hasonlóan, a környezetünkben élő emberek is el vannak foglalva; talán ritkán találjuk őket otthon, amikor felkeressük őket, s ha otthon vannak is, gyakran mással vannak elfoglalva. Mit tehetünk ilyenkor? Nos, pontos feljegyzést kell készítenünk és különböző időpontokban vissza kell térnünk újra és újra, abban a reményben, hogy végül akad majd valaki, akivel beszélhetünk. Vajon ez megéri a fáradságot? Hadd adjon erre választ két házigazdának rövid megjegyzése:
„Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet Jehova Tanúinak, amiért számtalanszor ellátogattak otthonomba. Tudom, hogy az önök küldetését nem mindig nézik a más vallások tagjai azzal a lelkesedéssel, amelyet megérdemel. Ezért szükségesnek tartottam elmondani a saját élményemet és köszönetet mondani érte önöknek!”
„Oly sokan éheznek ma közülünk az igazságra és oly sokan hiszik, hogy minden út a megmentéshez vezet. Önök, akik veszik azt a bátorságot, hogy kitartóan kutatnak azok után, akiket kiszolgálhatnak, ne adják fel velünk kapcsolatban a reményt! Mi nem vagyunk szörnyű emberek, jóllehet szidalmazzuk önöket, kellemetlenséget okozunk és elutasítjuk önöket. Ne adják fel, mert mi oly sok hazugságot tanultunk, oly sok rettenetes dolgot mondtak el önökről és arra neveltek, hogy gyűlöljük önöket, azért, hogy távol tartsanak minket Jehova Királyság-üzenetétől.”
18. a) Hogyan segíthetsz másoknak abban, hogy felfogják a jó hír értelmét? b) Hogyan győzte le egy hírnök a látszólagos közönyt?
18 Ahhoz, hogy eljuthassunk az emberek szívéig és segíthessünk nekik megérteni a jó hírt, a felszínes kapcsolatnál többre van szükség. Nem elég elmondani nekik az előre betanult üzenetet, vagy hátrahagyni náluk némi bibliai irodalmat. Igyekeznünk kell megismerni a gondjaikat és a szükségleteiket; azt, hogy mi tetszik nekik és mi nem; meg kell tudni, mitől félnek, és milyen előítéleteik vannak. Mindez alapos gondolkodást és erőfeszítést követel: buzgóságot a magunk részéről. Nézzük az alábbi tapasztalatot:
Egy hírnök beszélt egy hölgynek az ajtónál, de nem sok reagálást tapasztalt. Látva, hogy sok gyermek vette körül, a testvérnő megkérdezte a hölgyet, hogy hány gyermeke van. A hölgy azt válaszolta, hogy azok nem az ő gyermekei, hanem a sógoráé, aki nemrég érkezett ide egy idegen országból. A beszélgetés nemsokára a nehéz lakásviszonyokra terelődött. A hírnök elismerte, hogy nehéz megfelelő lakást találni a nagyobb városokban, és mivel nemsokára őhozzá is rokonok jönnek, felajánlotta a segítségét. A hölgy fölengedett egy kicsit a merevségéből és odahívta az ajtóhoz a sógorát. A beszélgetés folytatódott, és kicserélték a telefonszámaikat. Nem feledkezve meg a látogatás céljáról, a hírnök tapintatosan fellapozta az Örökké élhetsz könyv 157. oldalát és megmagyarázta, hogy a megígért új rendszerben nem lesznek már lakásgondok és nem lesz munkanélküliség. A férfira nagy hatással volt ez és elfogadta a könyvet. Később, a hírnök visszatért egy bérelhető lakás ügyében, és felújíthatta a bibliai beszélgetést.
19. Minek az ideje van most? Mit kell a továbbiakban megbeszélnünk?
19 Nemsokára kifogyunk az időből, amely alatt hirdethetjük a jó hírt. Nem tudjuk, hogy a „négy angyal” meddig tartja még vissza „a föld négy szelét” (Jelenések 7:1). Mindenesetre még előttünk áll a „nagy nyomorúság”, és még be lehet gyűjteni a becsületes szívű embereket. A „mezők” azonban „fehérek az aratásra” (Máté 24:21, 22; János 4:35). Itt az ideje, hogy minden erőnkkel részt vegyünk a soha meg nem ismétlődő munkában! Hogyan használhatnánk fel a legjobban a még hátralevő időt? Mit tehetünk azért, hogy még jobban részt vehessünk az életmentő munkában? És mi segíthet abban, hogy készségesen, buzgón prédikáljuk a jó hírt? Ezeket a kérdéseket vitatjuk meg a következő cikkben.
Vizsgáljuk meg Pál példáját Róma 1:13–16 szerint —
◻ Miért volt kész elutazni Rómába?
◻ Mi akadályozta meg az elutazásban? Ámde hogyan reagált rá?
◻ Kinek volt az „adósa”, és miért?
◻ Mit érzett a jó hír tekintetében? Miért?
◻ Pálhoz hasonlóan, mit tehetünk mi azért, hogy eredményesen hirdethessük a jó hírt?