Utánozzuk Jehova irgalmát

„Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas” (LUKÁCS 6:36).

 1. Mivel mutatták ki a farizeusok, hogy irgalmatlanok?

IGAZ ugyan, hogy az emberek Isten képére lettek megteremtve, gyakran mégsem tudják utánozni az irgalmát (1Mózes 1:27). Vegyük például a farizeusokat. Ha a csoportjuk egészét nézzük, nem tudtak örülni, amikor Jézus irgalmasan meggyógyította egy férfi elszáradt kezét sabbaton. Sőt tanácsot tartottak Jézus ellen, „hogyan veszíthetnék el őt” (Máté 12:9–14). Egy másik alkalommal Jézus olyan embert gyógyított meg, aki születésétől fogva vak volt. „Némelyek a farizeusok közül” megint csak nem tudtak örülni Jézus könyörületességének. Sőt így panaszkodtak: „Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot” (János 9:1–7, 16).

 2., 3. Mit értett Jézus ezen a kijelentésén: „őrizkedjetek a farizeusok . . . kovászától”?

² A farizeusok szívtelensége az emberiség és Isten elleni bűntett volt (János 9:39–41). Jó okkal figyelmeztette Jézus a tanítványait, hogy ’őrizkedjenek’ ennek az erőteljes befolyású csoportnak és más hitbuzgó személyeknek — például a szadduceusoknak — a „kovászától” (Máté 16:6). A Biblia a kovászt a bűn vagy romlás jelképeként használja. Jézus tehát azt mondta, hogy az „írástudók és farizeusok” romboló hatással lehetnek a tiszta imádatra. Hogyan? Úgy, hogy arra tanították az embereket, hogy Isten Törvényét csakis az ő önkényes szabályaik és szertartásaik fényében lássák, miközben figyelmen kívül hagyták a „nehezebbeket”, köztük az irgalmat is (Máté 23:23). Ez a szertartásos vallásforma elviselhetetlen teherré tette Isten imádatát.

³ Jézus a tékozló fiúról szóló példázatának a második felében leleplezi a zsidó vallásvezetők tisztességtelen gondolkodását. A példázatban az apa, aki Jehovát szemlélteti, szíves örömest megbocsátott megbánást tanúsító fiának. De a fiú bátyja, aki „a farizeusokat és az írástudókat” ábrázolta, teljesen másképp érzett ebben (Lukács 15:2).

A testvér haragja

 4., 5. Milyen értelemben volt a tékozló fiú bátyja „elveszett”?

⁴ „Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni” (Lukács 15:25–28).

⁵ Jézus példázatában nyilván nemcsak a tékozló fiúval volt a baj. „Az itt említett mindkét fiú elveszett volt, az egyik az őt lezüllesztő igazságtalan cselekedetek miatt, a másik pedig önelégültsége miatt, amely vakká tette” — mondja egy forrásmű. Figyeld meg, a tékozló fiú bátyja nemcsak hogy nem volt hajlandó örülni, de ’meg is haragudott’. A „harag”-nak fordított görög szó gyökere nem is annyira haragkitörésre, mint inkább tartós elmebeli állapotra utal. A tékozló fiú bátyja valószínűleg mélyen gyökerező neheztelést táplált magában, s ezért úgy érezte, nem ildomos megünnepelni olyan valakinek a visszatértét, akinek egyáltalán nem lett volna szabad elhagynia az otthonát.

 6. Kiket szemléltet a tékozló fiú bátyja, és miért?

⁶ A tékozló fiú bátyja jól szemlélteti azokat, akik nehezteltek a miatt a könyörület és figyelmesség miatt, melyet Jézus a bűnösök iránt mutatott. Ezeket az önelégült személyeket nem hatotta meg Jézus irgalma, és azt az örömet sem tükrözték vissza, mely az égben támad, ha megbocsátanak egy bűnösnek. Sőt Jézus irgalma haragot váltott ki belőlük, és kezdtek ’gonoszt gondolni’ az ő szívükben (Máté 9:2–4). Egyik alkalommal a farizeusok haragjukban arra ragadtatták magukat, hogy beidézzenek egy olyan férfit, akit Jézus meggyógyított, és hogy ’kivessék’ a zsinagógából; nyilván kiközösítették! (János 9:22, 34). A tékozló fiú bátyjához hasonlóan, aki „nem akara bemenni”, a zsidó vallásvezetők is nyersen elutasítóak voltak, amikor lehetőségük lett volna ’örülni az örülőkkel’ (Róma 12:15). Jézus a példázatának folytatásában ezenkívül leleplezte, hogy gonosz az érvelésük.

Helytelen érvek

 7., 8. a) Milyen vonatkozásban nem értette meg a tékozló fiú bátyja, hogy mit jelent fiúnak lenni? b) Miért nem hasonlított az idősebb fiú az apjára?

⁷ „Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt. Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot” (Lukács 15:28–30).

⁸ A tékozló fiú bátyja ezekkel a szavakkal nyilvánvalóan elárulta, hogy nem értette meg, mit is jelent igazából fiúnak lenni. Leginkább úgy szolgálta apját, mint ahogyan egy alkalmazott szolgálja a munkaadóját. Amint az apjának mondta: „szolgálok néked.” Igaz, ez az idősebbik fiú sosem hagyta el az otthont, és sosem hágta át apja parancsolatait. De vajon szeretet indította az engedelmességre? Igazi örömet talált atyja szolgálatában, vagy inkább önelégült nyugalomba ringatta magát, azt feltételezve, hogy jó fia ő az apjának, hiszen eleget tett a kötelességének „a mezőn”? Ha igazán odaadó fiú volt, miért nem tükrözte vissza apja gondolkodásmódját? Amikor alkalom lett volna rá, hogy irgalmas legyen öccsével, miért nem volt helye szívében a könyörületnek? (Vesd össze: Zsoltárok 50:20–22.)

 9. Magyarázd meg, miért hasonlítottak a zsidó vallásvezetők az idősebb fiúra.

⁹ A zsidó vallásvezetők erre az idősebb fiúra hasonlítottak. Azt hitték, lojálisak Istenhez, mivel szigorúan ragaszkodtak egy törvénygyűjteményhez. Igaz, az engedelmesség nagyon fontos (1Sámuel 15:22). De mivel túlhangsúlyozták a cselekedeteket, ez Isten imádatát könyvszagú mindennapi foglalatossággá tette, az odaadás üres formájává, melyben nem volt igazi szellemiség. Elméjükben a hagyományok megszállottjai voltak. Szívük szeretetlen volt. Nos, az átlagembereket a talpuk alatt lévő pornak tartották, sőt így emlegették őket megvetően: ’átkozottak’ (János 7:49). Igazából hogyan is hathattak volna Istenre az ilyen vezetők cselekedetei, amikor a szívük messze eltávolodott tőle? (Máté 15:7, 8).

 10. a) Miért volt jó tanács: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot”? b) Mennyire súlyos dolog az irgalmatlanság?

¹⁰ Jézus megmondta a farizeusoknak: „Elmenvén . . . tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Máté 9:13; Hóseás 6:6). Homályos volt előttük, mi áll első helyen, hiszen irgalom nélkül mindegyik áldozatuk értéktelen volt. Ez valóban komoly dolog, mivel a Biblia kijelenti, hogy az „irgalmatlanokat” Isten azok közé számítja, akik „méltók a halálra” (Róma 1:31, 32). Nem meglepő tehát, ha Jézus azt mondta, hogy a vallásvezetők osztályát örökké tartó pusztulásra szánták. Irgalmatlanságuk nyilván nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ilyen ítéletet érdemeljenek (Máté 23:33). De ebből az osztályból egyéneknek talán lehetett segíteni. Példázatának a végén Jézus igyekezett kijavítani az ilyen zsidók gondolkodását azokkal a szavakkal, melyeket az apa mondott az idősebb fiának. Lássuk csak, hogyan.

Apai irgalom

11., 12. Hogyan próbál a Jézus példázatában szereplő apa érvelni idősebb fiának, és mi lehet fontos abban, hogy az apa ezt a kifejezést használja: „a te testvéred”?

¹¹ „Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott” (Lukács 15:31, 32).

¹² Figyeld csak meg, az apa „a te testvéred” kifejezést használta. Miért? Nos, ha visszaemlékszel, a beszámolóban még korábban az idősebb fiú „a te fiadnak” nevezte a tékozló fiút, és nem úgy, hogy „a testvérem”. Úgy tűnik, nem ismerte el, hogy családi kötelékek vannak közte és a fivére között. Ezért most az apa lényegében elmondja idősebb fiának: Ő nem csupán az én fiam. Ez a te öcséd, a te véred. Minden okod megvan rá, hogy örülj a visszatérésének! Jézus üzenete biztosan világos volt a zsidó vezetők előtt. Azok a bűnösök, akiket megvetettek, valójában a testvéreik voltak. Bizony „nincs egy igaz ember is a földön, a ki jót cselekednék és nem vétkeznék” (Prédikátor 7:20). A vezető zsidóknak tehát minden okuk megvolt rá, hogy örüljenek, ha a bűnösök megbánást tanúsítottak.

13. Milyen elgondolkodtató kérdés merül fel bennünk, amiért Jézus példázata hirtelen ér véget?

¹³ Az apa kérésével a példázat hirtelen véget ér. Mintha Jézus arra hívta volna fel a hallgatóit, hogy fejezzék be ők maguk a történetet. Bármit felelt is erre az idősebb fiú, mindegyik hallgató érezte, hogy nekiszegezik a kérdést: „Te vajon osztozol a mennyeiek örömében, amikor megbánást tanúsít egy bűnös?” A mai keresztényeknek is lehetőségük van kimutatni, miként válaszolnak erre a kérdésre. Hogyan?

Utánozzuk ma Isten irgalmát

14. a) Hogyan alkalmazhatjuk Pálnak az Efézus 5:1-ben található tanácsát, ha irgalomról van szó? b) Isten irgalmát illetően milyen téves értelmezéstől kell őrizkednünk?

¹⁴ Pál így figyelmeztette az efézusiakat: „Legyetek . . . követői az Istennek, mint szeretett gyermekek” (Efézus 5:1). Keresztényekként tehát értékelnünk kell Isten irgalmát; ültessük mélyen a szívünkbe, és utána mutassuk ki ezt a tulajdonságot azáltal, ahogyan másokkal bánunk. De azért jó elővigyázatosnak lenni. Isten irgalmát ne értelmezzük tévesen úgy, hogy félvállról veszi a bűnt. Vannak például némelyek, akik közönyösen így érvelnek: „Ha bűnt követek el, mindig imádkozhatok Istenhez megbocsátásért, és ő irgalmas lesz velem.” Az ilyen gondolkodásmód felér azzal, amit a bibliaíró Júdás így fogalmazott meg: „a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják” (Júdás 4). Igaz ugyan, hogy Jehova irgalmas, de semmiképpen „nem hagyja a bűnöst büntetlenül”, amikor bűnüket meg nem bánó helytelenül cselekvőkkel bánik (2Mózes 34:7; vesd össze: Józsué 24:19; 1János 5:16).

15. a) Miért van a véneknek különösen nagy szükségük arra, hogy kiegyensúlyozott maradjon az irgalomról alkotott nézetük? b) Bár nem nézik el a szándékos helytelenséget, mire kell a véneknek igyekezniük, és miért?

¹⁵ Ugyanilyen óvatosnak kell lennünk, nehogy a másik végletbe essünk — nehogy hajlamossá váljunk arra, hogy merevek és ítélkezők legyünk azokkal szemben, akik őszinte megbánást és Isten szerint való szomorúságot tanúsítanak bűnük miatt (2Korinthus 7:11). Mivel a vének vannak megbízva azzal, hogy törődjenek Jehova nyájával, nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott maradjon a nézetük e tekintetben, különösen akkor, amikor bírói ügyekkel foglalkoznak. A keresztény gyülekezetet tisztán kell tartani, és az Írások szerint helyénvaló, ha ’kivetik a gonoszt’, vagyis ha kiközösítik (1Korinthus 5:11–13). Ugyanakkor jó, ha irgalmat gyakorolnak, amikor egyértelmű alap van rá. Így tehát a vének ugyan nem nézik el a szándékos helytelenséget, de igyekeznek szeretetteljes és irgalmas módon eljárni, amennyire az igazságosság engedi. Mindig tudatában vannak a következő bibliai alapelvnek: „az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen” (Jakab 2:13; Példabeszédek 19:17; Máté 5:7).

16. a) A Bibliát idézve mutass rá, hogy Jehova miért vágyik igazán arra, hogy a tévelygők visszatérjenek hozzá. b) Hogyan mutathatjuk ki, hogy mi is szívesen fogadjuk a megbánást tanúsító bűnösök visszatérését?

¹⁶ A tékozló fiúról szóló példázat nyilvánvalóvá teszi, hogy Jehova vágyik arra, hogy a tévelygők visszatérjenek hozzá. Bizony egészen addig erre kéri őket, amíg be nem bizonyosodik róluk, hogy reménytelenek (Ezékiel 33:11; Malakiás 3:7; Róma 2:4, 5; 2Péter 3:9). A tékozló fiú apjához hasonlóan Jehova méltósággal bánik a visszatérőkkel, családja teljes jogú tagjának fogadja vissza őket. Te vajon Jehovát utánozod ebben? Ha visszafogadják egy hívőtársadat, akit egy időre kiközösítettek, te hogyan reagálsz? Azt már tudjuk, hogy ’a mennyben örülnek’ (Lukács 15:7). De a földön, a te gyülekezetedben, sőt a szívedben vajon öröm van? Vagy a példázatban lévő idősebb fiúhoz hasonlóan némi neheztelés van benned, mondván, egy olyan valaki, akinek egyáltalán nem lett volna szabad elhagynia Isten nyáját, nem érdemli meg, hogy szívesen fogadd?

17. a) Milyen helyzet alakult ki az első századi Korinthusban, és mit tanácsolt a gyülekezetnek Pál, hogyan kezelje az ügyet? b) Miért volt Pál figyelmeztetése gyakorlatias, és hogyan vonatkoztathatjuk ezt napjainkra? (Lásd még a jobb oldalon lévő bekeretezett részt.)

¹⁷ Nézzük meg, mi történt i. sz. 55 körül Korinthusban, ez segít, hogy önvizsgálatot tartsunk ezen a téren. Itt egy férfi, akit korábban kiközösítettek a gyülekezetből, végül megtisztította életét. Mit kellett tenniük a testvéreknek? Vajon kétkedve kellett fogadniuk a megtérését, és továbbra is kerülniük kellett? Épp ellenkezőleg, Pál így intette a korinthusiakat: „bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet” (2Korinthus 2:7, 8). A helytelenségüket megbánó személyek gyakran különösen hajlamosak a szégyenérzetre és a kétségbeesésre. Ezért biztosítani kell őket arról, hogy Jehova és a hívőtársaik szeretik őket (Jeremiás 31:3; Róma 1:12). Ez létfontosságú. Miért?

18., 19. a) Hogyan bizonyultak korábban a korinthusiak túl engedékenynek? b) Hogyan idézhette volna elő a korinthusbelieknél az irgalom nélküli magatartás, hogy ’megcsalja őket a Sátán’?

¹⁸ Pál többek között azért figyelmeztette a korinthusiakat, hogy legyenek megbocsátók: „hogy meg ne csaljon minket a Sátán: Mert jól ismerjük az ő szándékait” (2Korinthus 2:10, 11). Mit értett ezen? Nos Pálnak már korábban meg kellett feddnie a korinthusi gyülekezetet, amiért az túl engedékeny volt. Itt ugyanarról a férfiról van szó, akinek korábban megengedték, hogy folytassa bűnét büntetlenül. Ezáltal a gyülekezet — de főleg a vének — Sátán kezére játszott, mivel Sátán nagyon szerette volna rossz hírbe keverni a gyülekezetet (1Korinthus 5:1–5).

¹⁹ De ha ekkor a másik végletbe estek volna, és nem lettek volna hajlandók megbocsátani a megbánást tanúsító férfinak, Sátán más irányból csalta volna meg őket. Hogyan? Úgy, hogy kihasználhatta volna keménységüket és irgalmatlanságukat. Ha a megbánást tanúsító bűnöst ’a felettébb való bánat megemésztette volna’, vagy ahogyan egy angol fordítás (Today’s English Version) visszaadja: ’olyannyira bánatos lett volna, hogy teljesen feladja’, akkor milyen súlyos felelősséget hordoztak volna a vének Jehova előtt! (Vesd össze: Ezékiel 34:6; Jakab 3:1.) Jézus, miután figyelmeztette követőit, nehogy megbotránkoztassanak „egyet e kicsinyek közül”, jó okkal mondta a következőket: „Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér [megbánást tanúsít, »NW«], bocsáss meg néki” (Lukács 17:1–4).a

20. Milyen értelemben van öröm a mennyben is, és a földön is, ha egy bűnös megbánást tanúsít?

²⁰ Az a több ezer ember, aki visszatér évente az igaz imádathoz, hálás az irgalomért, melyet Jehova terjeszt ki felé. „Nem emlékszem, hogy az életemben ennél nagyobb boldogságot éreztem volna” — mondja egy keresztény testvérnő a visszafogadásáról. Örömét természetesen az angyalok is visszhangozzák. Csatlakozzunk mi is a ’mennyeiek öröméhez’, melyet akkor éreznek, ha egy bűnös megbánást tanúsít (Lukács 15:7). Ezáltal Jehova irgalmát fogjuk utánozni.

[Lábjegyzet]

Áttekintésként

◻ Milyen értelemben emlékeztettek a zsidó vallásvezetők a tékozló fiú bátyjára?

◻ Milyen vonatkozásban nem értette meg a tékozló fiú bátyja, hogy mit jelent igazából fiúnak lenni?

◻ Milyen két végletet kerüljünk, miközben Isten irgalmán elmélkedünk?

◻ Hogyan utánozhatjuk ma Isten irgalmát?

[Kiemelt rész a 17. oldalon]

„TANUSÍTSATOK IRÁNTA SZERETETET”

Pál ezt mondta a korinthusi gyülekezetnek a kiközösített helytelenül cselekvőről, aki megbánást tanúsított: „kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet” (2Korinthus 2:8). Az itt „tanúsít”-nak fordított görög szó jogi kifejezés, melynek a jelentése: ’érvényesít’. Igen, a visszafogadott megbánást tanúsítóknak érezniük kell, hogy szeretjük őket, és hogy ismét szívesen fogadjuk őket a gyülekezet tagjaiként.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a gyülekezetből a legtöbben nem ismerik azokat a konkrét körülményeket, amelyek valakinek a kizárásához vagy visszafogadásához vezettek. Ezenkívül lehetnek némelyek, akiket személy szerint ért sérelem — s ez esetleg még hosszú ideig is kihat — a miatt a helytelenség miatt, melyet a megbánást tanúsító követett el. S mivel megértjük mások érzékenységét, a visszafogadás bejelentésekor szívből jövő üdvözlésünket érthető módon visszafogottabban fejezzük ki addig, amíg erre négyszemközt alkalmunk nem adódik.

Mennyire hiterősítő, ha tudják a visszafogadottak, hogy szívesen látjuk őket újra a keresztény gyülekezet tagjaiként! Azáltal buzdíthatjuk ezeket a megbánást tanúsító személyeket, ha beszélgetünk velük, és élvezzük a társaságukat a Királyság-teremben, a szolgálatban és más megfelelő alkalmakkor. Egyáltalán nem csökkentjük az általuk elkövetett bűnök súlyosságát, ha ilyenformán tanúsítjuk vagy érvényre juttatjuk az ilyen drága emberek iránti szeretetünket, hanem inkább az égi seregekkel együtt örülünk annak, hogy hátat fordítottak bűnös életútjuknak, és visszatértek Jehovához (Lukács 15:7).

[Kép a 15. oldalon]

Az idősebb fiú nem volt hajlandó örülni testvére visszatérésének