A „Jó Pásztor” és az ő „más juhai”
„És vannak nekem más juhaim, amelyek nem ebből az akolból valók; ezeket is elő kell hoznom” (Ján 10:16).
1. Miben különbözik a „jó pásztor” a „béres”-től?
JÓ PÁSZTOR különbözik a bérestől, akit csak a fizetés érdekel, amit kapni fog. Jézus ezt mondta: „Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor a lelkét adja a juhokért. A béres, aki nem pásztor, és akinek a juhok nem a saját tulajdona, látja jönni a farkast s elhagyja a juhokat és elmenekül — a farkas pedig elragadja és szétszórja őket — mert béres ő és nincs gondja a juhokra” (Ján 10:11–13).
2. a) Mire utalt jézus a saját tapasztalatát illetően, amikor azt mondta, hogy ’a jó pásztor a lelkét adja a juhokért’? b) Nagy általánosságban kinek a javára szolgált az, hogy Jézus odaadta emberi lelkét?
2 Akkoriban ott a Közép-Keleten bizony sok veszéllyel járt a juhok legeltetése. Emlékszünk rá, hogyan kellett egyszer az ifjú Dávidnak megölnie egy medvét és egy oroszlánt, hogy megmentse atyja, Jesse juhainak az életét (1Sám 17:34–36). Jézus beszélt a juhokat prédául szedő farkasokról. A farkas elűzése testi sebesüléssel járhat a pásztor számára. A jó pásztor nem futna el a saját biztonsága érdekében, mint a béres, hanem megoltalmazná nyáját a prédára éhes vadállatoktól. A „jó pásztor” még arra is kész lenne, hogy az ’életét adja a juhokért’, hogy egyetlen egyet se veszítsen el közülük. Amikor Jézus felhívta erre a figyelmet, bejelentette a saját halálát mint emberi lélekét Jehova „juhai” érdekében. Jézus kész volt betölteni a „jó pásztor”-nak ezt a jellemvonását. Mennyei Atyja, Jehova Isten, aki a földi „juhok” Tulajdonosa, azt akarta, hogy az ő Fia odaadja az életét a „juhok”-ért, akiket az ő Atyja oly nagyon szeretett. Jézus az emberi „lelkét” adta oda váltságáldozatul, hogy visszavásárolja az emberiséget a halálból, amelyet a bűnös Ádámtól örököltek.
3. a) Jézus kihez hasonlította önmagát az Atyjára való tekintettel a János 10:14, 15 szerint? b) Jézus mit volt hajlandó megtenni azért, hogy a „kicsiny nyájá”-t is az ábrahámi ígéretben részesíthesse?
3 A „jó pásztor” bensőséges kapcsolatban áll a nyájban levő juhok mindegyikével és egyéni nevet ad mindegyiknek és azon a néven is hívja őket; dédelgeti a juhokat és gondoskodik a szükségleteikről. Jézus a közép-keleti pásztornak ezekre a jellemvonásaira gondolt, amikor így folytatta: „Én vagyok a jó pásztor, és én ismerem a juhaimat és a juhaim ismernek engem, amiként az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát; és én a lelkemet adom a juhokért” (Ján 10:14, 15). Jézus önmagát is jelképes „juh”-nak tekintette. Ő volt az „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Ján 1:29). A Biblia legutolsó könyvében, a Jelenésekben 28 esetben nevezik őt „Bárány”-nak. Jézus úgy tekintette magát, mint akit az a kos ábrázolt, amelyet Ábrahám patriarcha feláldozott a fia, Izsák helyett, akit kész volt áldozatul bemutatni Jehova parancsára (1Móz 22:1–13). Izsák maga is megkapta és tovább adta Jákobnak az ábrahámi ígéretet. Izsákhoz hasonlóan Jézus is örökölte az ábrahámi ígéretet és szintén hajlandó volt feláldozni magát, hogy megossza az ígéretet a „kicsiny nyáj”-ával.
4. Vajon Jézus „kiragadta” a „kicsiny nyájat” az Atyja kezéből és hogyan tekintette Ő azt a „nyáj”-at?
4 Világos tehát, hogy Jézust őszintén érdekelte az ábrahámi szövetség-elrendezés alatt levő „akol”-ban megtalálható „kicsiny nyáj” megmentése. Ő a mennyei Atyja igen nagy értékű ajándékának tekintette őket. Amint megmondta: „Amit az Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja el őket az Atya kezéből” (Ján 10:29).
„VANNAK NEKEM MÁS JUHAIM”
5. Mi mutatja, hogy Jézust nem csupán az érdekelte, hogy mennyei életre mentsen meg juhokhoz hasonló embereket?
5 Még ha a kereszténység egyházai nem úgy gondolják és nem úgy tanítják is, Jézust nem csupán az érdekli, hogy megmentsen néhány emberi teremtményt a mennyei élet számára. Jézus ezt mondta: „Vannak nekem más juhaim, amelyek nem ebből az akolból valók, ezeket is elő kell hoznom, és ők hallgatnak a szavamra és egy nyáj, egy pásztor lesznek” (Ján 10:16). Nos, kik hát ezek a „más juhok”?
6. a) Mit tanítanak a kereszténység egyházai az „akol”-lal és a „más juhok”-kal kapcsolatban? b) Mire mutat az, amit Jézus a Lukács 23:43-ban a Paradicsomról, továbbá a juhokról és a kecskékről szóló példázatában említ?
6 A kereszténység egyházai azt állítják, hogy a Jézus által ott említett „akol”-ban csak zsidó keresztények lehettek, míg a „más juhok” azok, akik a nem zsidók vagy az úgynevezett pogányok közül lettek keresztényekké; így mind a hivő zsidók, mind a hivő pogányok „egy nyáj”-já lettek az „egy pásztor” alatt az egyetlen szellemi akolban. Ez a tanítás azonban nincs összhangban a Bibliának más írásszövegeivel, amelyek ugyanerre a témára vonatkoznak. Bár János apostol nem említi meg az evangéliumi beszámolójában, Jézus beszélt egy földi Paradicsomról, amely az ő Királysága alatt valósul meg és beszélt másokról is mint „juhok”-ról a mennyei társörököseinek „kicsiny nyáj”-án kívül. Amikor Jézus az akkor még jövendő jelenlétéről és a dolgok jelen rendszerének a végéről prófétált, a Máté beszámolója szerint a juhokról és a kecskékről szóló példázattal zárta próféciáját. Azoknak a „juhoknak” különbözniük kellett Krisztus szellemi „testvéreitől”, akikkel ezek a juhokhoz hasonló egyének jót cselekednek (Luk 23:43; Máté 24:3; 25:31–46).
7. Miért emlékezhetett János nagyon is jól Jézusnak a juhokról és a kecskéről szóló példázatára, és miből ismerhette meg az „ebbe az akolba” tartozók létszámát?
7 János apostol ismerte ezt a példázatot, mert ő és a testvére Jakab, valamint Péter és András is azok közé tartoztak, akik előmozdították Jézus jövendölésének elmondását, amikor külön érdeklődtek a „jel” felől, János pedig teljes egészében hallotta a jövendölést (Márk 13:3, 4). Amikor tehát feljegyezte Jézusnak a „más juhok”-kal kapcsolatos szavait, nagyon jól az emlékezetébe idézhette Jézus példázatát a juhokról és a kecskékről. Ő volt az idős apostol, aki a Jelenéseket kapta, amely feltárta, hogy a szellemi Izrael 12 törzse csupán 144 000 tagot számlál. Ő tehát tudta, hogy az „akol”, amelyben a „kicsiny nyáj” lesz, az összes megmentetteknek csupán egy korlátozott számát öleli majd fel.
8. Mihez hasonlítja Pál apostol a szellemi Izrael 12 törzsét egy fával kapcsolatban és előképes értelemben mit ábrázoltak annak a „fá”-nak a fő részei?
8 A Róma 11. fejezetében Pál apostol a szellemi Izrael 12 törzsét egy szelíd olajfa ágaihoz hasonlítja. Annak a jelképes olajfának a gyökerét Ábrahám patriarcha ábrázolta elő, a test szerinti Izrael nemzetének az ősatyja. A fa törzse tehát az egymást követő patriarchákat, Izsákot, Jákobot és a természetes Izrael 12 törzsének a 12 patriarchális fejét ábrázolta (Csel 7:8). Az ebből a törzsből kinövő ágak a természetes Izrael 12 törzsének a tagjait, a körülmetélt izraelitákat ábrázolták. Ezek természetesen a „mag”-ra vonatkozó ábrahámi ígéret örökösei voltak, akik által a föld összes családjai és nemzetei áldásban részesülnek az örökké tartó élet elnyerése érdekében. Ezért a természetes körülmetélt zsidók voltak az elsők, akiknek megadatott a lehetőség, hogy ’Ábrahám magvá’-t képezhessék.
9. Természetüket illetően mik voltak azok a jelképes „ágak” és ezért ki volt a valódi „gyökér” és ki volt a fa törzse?
9 Most már tudjuk, hogy az a „mag” szellemi mag, amelyet Jehova Isten nemzett, hogy szellemi fiaivá legyenek. Ő volt annak a szellemi olajfának a valóságos „gyökere”. Fia, Jézus Krisztus volt a Nagyobb Ábrahám, Jehova Isten „magvá”-nak fő és lényeges tagja, ezért Jézus Krisztust ennek a jelképes olajfának a törzse ábrázolta. Ennek megfelelően, ennek a fának az „ágai” a hű tanítványokat ábrázolták, akik vele együtt társörökösökké lettek mint ’Ábrahám magvá’-nak másodrendű tagjai. De vajon ezekből az „ágak”-ból korlátlan szám lehet?
10. Hogyan mutat rá Pál apostol a Róma 11:11–32-ben arra, hogy csupán meghatározott számú „ág” lesz azon a jelképes olajfán?
10 Pál apostol rámutat arra, hogy azon a szellemi olajfán csupán korlátozott számú „ág” lehet. Vajon miért? Azért, mert kiemeli, hogy amikor a természetes ágak közül valamelyik letörött, a fa nem hozott újabb természetes ágat, hanem egy vad olajfának az ágát kellett beoltani a helyébe. Ez a beoltott vad olajfaág tehát nem növeli a fa ágainak a számát. A fa törzsének az ágai számában nincs változás, ugyanannyi marad. Amikor tehát a természetes, körülmetélt zsidókat letörték arról a szellemi fáról, mivel hitetlenül elvetették Jézus Krisztust mint a Nagyobb Ábrahám Fő Magvát, akkor a letört természetes „ágak” helyébe nem zsidókat vagy pogányokat oltottak be (Róma 11:11-13).
11. Hogyan mutatja meg Pál a Galata 3:26–29-ben, hogy a szellemi Izrael aklában levőket nem lehet zsidóknak és pogányoknak osztályozni?
11 Ennek megfelelően tehát az ábrahámi szövetség fájának ezeket az ágait nem tekinthetjük természetes zsidóknak és idegen pogányoknak. Mindnyájukat szellemi izraelitáknak kell tekinteni. Maga Pál apostol ad ennek hangsúlyt. Miután az ábrahámi ígéretről és Ábrahám magváról magyaráz, így folytatja: „A valóságban ti mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hitetek által. Mivel mindannyian, akik a Krisztusban alámerítkeztetek, felöltöztétek a Krisztust. Nincs sem zsidó, sem görög, nincs sem rabszolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő; mert ti mindannyian egyek vagytok, egységben a Krisztus Jézussal. Ha pedig Krisztuséi vagytok, valóban Ábrahám magva vagytok, ígéret szerint örökösök” (Gal 3:8, 16, 26–29).
12–14. a) Kinek a szellemi anyaságára utal Pál a galatabeli keresztények előtt a Galata 4:21–31-ben? b) Ezért hangsúlyoz-e Pál egyáltalán valamilyen zsidó elemet az „ez akol”-hoz tartozó „kicsiny nyáj” esetében?
12 Pál apostol i. sz. 50–52 körül írta a Galatabeliekhez intézett levelet. Ez legalább 17 évvel azután történt, hogy Jehova a Törvényszövetséget arra a fára szegezte, amelyen Fiát, Jézus Krisztust megfeszítették. Mégis akadtak a Galatában levő gyülekezet tagjai között olyanok, akik rabszolgái akartak maradni a Törvényszövetség Törvényének, amelynek Mózes volt a közvetítője az arábiai Sínai hegynél. Ebben azokkal a keresztényellenes zsidókkal kívántak együtt járni, akik a földi Jeruzsálemhez és annak anyagi templomához ragaszkodtak, amelyet Nagy Heródes király épített, aki annak idején megpróbálta megölni a gyermek Jézust. Azt a Jeruzsálemet Hágár árnyékolta elő és anyaként szerepelt azoknak a zsidóknak, akik meg akartak maradni a mózesi törvény hatálya alatt, ahelyett, hogy elfogadták volna Jézus Krisztust mint a Nagyobb Mózest. Erre való tekintettel írta aztán Pál a következőket
13 „A fenti Jeruzsálem azonban szabad, és ő a mi anyánk. . . . Így tehát testvéreim, nem a szolgálólány, hanem a szabad nő gyermekei vagyunk. Mert Krisztus ilyen szabadságra szabadított meg bennünket. Álljatok ezért szilárdan, és ne engedjétek magatokat ismét a rabszolgaság igájába hajtani” (Gal 4:21-tól az 5:1-ig).
14 Izsák, Ábrahám fia nem volt zsidó vagy izraelita. Mint Ábrahám szabad feleségének, Sárának a fia, Jákobnak atyja volt, aki az Izrael nevet kapta, és Júda atyjává lett. A keresztények, akik a Jó Pásztor, Jézus Krisztus ’ebből az aklából való’ „kicsiny nyáj”-ához tartoznak olyanok, mint Izsák, amennyiben az ábrahámi ígéret örökösei. A mennyei Jeruzsálem a szellemi anyjuk, amelyet Sára, a héber, nem pedig zsidó Izsák anyja ábrázolt elő.
15, 16. Vajon a János 10:16–18-ban Jézus azt mondja, hogy a „más juhok”-at is be kell hoznia az egy „akol”-ba ahhoz, hogy „egy pásztor”-uk legyen?
15 Miután beszélt az „akol”-ról, amelyben az összetett ’Ábrahám magva’ tagjai vannak, Jézus egy másik irányba tereli a figyelmet, amikor így folytatja: „És vannak nekem más juhaim, amelyek nem ebből az akolból valók; ezeket is elő kell hoznom, és ők hallgatnak a szavamra, és egy nyáj, egy pásztor lesznek. Ezért szeret engem az Atya, mert a lelkemet adom, hogy újból visszakaphassam azt. Senki nem vette el azt tőlem, hanem saját magamtól adom oda azt. Hatalmamban áll azt odaadni, és hatalmamban van azt ismét megkapni. Erre vonatkozóan parancsot az Atyámtól kaptam” (Ján 10:16–18).
16 Megfigyelhetjük: Jézus nem azt mondja, hogy „be kell hoznia” ezeket a „más juhok”-at „ebbe az akolba”. Inkább azt mondja, hogy azok „egy nyájjá” lesznek, mert csupán „egy pásztor” lesz.
17. Hogyan érvelhetnek egyesek abból a tényből eredően, hogy Jézus simán és megszakítás nélkül tér át az „ez akol” megvizsgálásából a „más juhok” témájára, de vajon szükségszerűen így van ez?
17 Nos, mivel Jézus oly simán tér át az említett „akol” megvizsgálásából a „más juhok” témájára, az olvasó talán hajlamos azt gondolni, hogy a két dolog sorrendben szorosan követi egymást, mindenféle időmegszakítás nélkül, legalábbis nem több évszázados időmegszakítással. S azt is gondolhatja, hogy éppen ezért utalt Jézus arra, hogy „ebbe az akolba” viszi be a nem zsidó népeket, a pogányokat annak megfelelően, ahogyan azt a keresztény gyülekezet növekedésének története az apostolok napjaiban megmutatja. Ebből talán arra lehetne következtetni, hogy Jézus itt nem egy távoli dolog hosszú távú jövendölését mondta el. De az ilyen következtetés nem szükségszerűen a helyes megállapítás. Nem tesz különbséget ugyanis az „ez akol” és az „egy nyáj” között. (Hasonlítsd ezt össze a Jelenések 7:8, 9-cel!)
18. Képes volt-e Jézus arra, hogy hosszú távú jövendölést mondjon és mire kellett még várni ahhoz, hogy a föld összes családja áldásban részesülhessen?
18 Jézus prófétai látomás képességével volt felruházva, ezért mondhatta el a juhokról és a kecskékről szóló példázatát, jóllehet ennek 1900 évvel később kellett valóra válni. Ő volt a megígért ’Ábrahám magva’ alapvető tagja, s ezért nagyon is érdekelte őt az emberiség összes családjainak és nemzeteinek a megmentése, akik a mag által örökké tartó áldásban részesültek. Ennek az áldásnak azonban váratnia kellett magára mindaddig, amíg az összetett ’Ábrahám magvá’-nak 144 000-res taglétszáma Jézus alatt teljessé nem lett. Ehhez 19 évszázadra volt szükség, amint arról a történelem tanúskodik. Igaz, azok az áldásban részesülők minden családból és nemzetből valók, de azért „más juhok”, mert nem „ebből az akolból” valók, vagyis nem tartoznak az ábrahámi ígéret örökösei közé. Nem lehetnek tehát szellemi izraeliták, hanem képletesen szólva: pogányok.
19. Annak fényében, ami a Jelenések 7. fejezetében előzőleg olvasható, kik alkotják a Jelenések 7:9–17-ben leírt „nagy sokaság”-ot?
19 Ezzel teljesen összhangban van az a tény, hogy miután János apostol a szellemi Izrael 12 törzsének az elpecsételését látta, amit a Jelenések 7:1–8 versében írt le, látomást kapott azoknak az egyéneknek a szám nélküli „nagy sokaság”-áról, akik nem szellemi izraeliták s akik ennélfogva „más juhok”. Ezek a látomásban az isteni trónszék előtt álltak és ezt mondták: „A megmentés a mi Istenünké, aki a trónon ül és a Bárányé.” Ezekről azt mondják, hogy túl fogják élni a „nagy nyomorúság”-ot és szent szolgálatot végeznek Jehova Istennek az ő templomában éjjel és nappal. A „jó pásztor” szerető gondviselésében részesíti ezeket a „más juhok”-at, mert ezt olvassuk: „A Bárány . . . fogja legeltetni őket és elvezetni az élet vizének forrásaihoz” (Jel 7:9–17).
20. Mikor és hol kezdett beteljesedni a „nagy sokaság”-gal kapcsolatos látomás és mi demonstrálta azt?
20 A Jelenések 7. fejezetében leírt sorrenddel összhangban 1935 tavaszán, mintegy 20 évvel azután, hogy 1914-ben elkezdődött a „dolgok rendszerének vége”, jelent meg a „nagy sokaság”-gal kapcsolatos látomás magyarázata. Ez 1935 május 31-én történt az Amerikai Egyesült Államok fővárosában megtartott kongresszuson. Abból az alkalomból J. F. Rutherford, az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat elnöke beszédet mondott a „Nagy Sokaság”-ról és megmagyarázta, hogy az nem egy másodlagos mennyei osztály, hanem egy földi osztály, a „jó pásztor” „más juhai”. Ezt az információt később az Őrtorony folyóirat hasábjain is közzétették. Akkor természetesen a „jó pásztor” kezdte előhozni az ő „más juhait”, azok pedig kezdtek hallgatni az ő szavára és követni Őt, mert a Jelenések 7:9–15 magyarázata elhangzásának másnapján 840-en szimbolizálták Istennek Krisztus által végzett önátadásukat vízben való alámerítkezéssel. Ezeknek a többsége Krisztus „más juhai” „nagy sokaságá”-hoz tartozónak vallotta magát.
21. a) A „kicsiny nyáj”-on kívül tehát még kikért adta a „jó pásztor” a lelkét? b) Hogyan kapta vissza ez a jó pásztor ismét a lelkét s kinek a szeretetének a bizonyítékaként?
21 A „jó pásztor” ezekért a „más juhok”-ért is életét adta, akik nem tartoznak az ábrahámi ígéret örököseinek az „aklához”. János apostol, aki az ábrahámi „mag”-osztály egyik tagja volt, ezt írta: „Ő [Jézus Krisztus] engesztelő áldozat a bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Ján 2:1, 2). Jehova Isten, a mennyei Atya azért szerette a Fiát, mert megtette ezt. Ennek szívbeli értékelése késztette Jézust, a „jó pásztort”, hogy ezt mondja a zsidók előtt, akik gyűlölték Őt: „Ezért szeret engem az Atya, mert a lelkemet adom, hogy újból visszakaphassam azt” (Ján 10:17). Az Atya azzal mutatta ki szeretetét az önfeláldozó „jó pásztor” iránt, hogy harmadnapon feltámasztotta Őt a halottak közül. Ily módon az Isten Fia visszakapta a „lelkét”, vagyis a létét, de már mennyei életformában.
22. Az élete elleni merényletek ellenére, miért nem vehette el senki Jézustól az ő emberi lelkét addig az időpontig, amikor a János 10:18-ban feljegyzett szavakat elmondta?
22 Addig az időpontig, amikor Jézus a „más juhok”-ról beszélt, az emberek megkísérelték elvenni a „jó pásztor” életét. De Ő soha nem tett semmi olyasmit, amivel rászolgált volna arra, hogy az emberek halálra adják Őt. Ez magyarázza meg azt, hogy miért mondta ezeket a szavakat: „Senki nem vette el azt tőlem, hanem saját magamtól adom oda azt. Hatalmamban áll azt odaadni, és hatalmamban van azt ismét megkapni. Erre vonatkozóan parancsot az Atyámtól kaptam” (Ján 10:18).
23. Mikor adta oda Jézus az emberi lelkét a saját kezdeményezéséből és miért?
23 Néhány hónappal később bebizonyosodott ez a kijelentés. Azon az éjszakán, amikor Jézust elárulták a Getsemáné kertben s amikor Péter megkísérelte karddal megvédeni Őt, Jézus ezt mondta: „Azt gondolod, nem tudnék Atyámhoz fordulni, hogy gondoskodjon számomra ebben a pillanatban több mint tizenkét légió angyalról? Ebben az esetben miként teljesednének be az Írások, amelyek szerint mindezeknek így kell megtörténniük?” (Máté 26:53, 54). Ezért, miután hagyta, hogy apostolai megfutamodjanak mellőle, Jézus önként megadta magát a tömegnek, amely azért jött, hogy elfogja őt és még egyszer utoljára megpróbálja halálra adni. Ezzel Jézus nem dobta el magától az életét.
24. Milyen teljhatalmat kapott Jézus az Atyjától az emberi lelkével kapcsolatban és hogyan vallott kudarcot az utolsó kísérlet, amely meg akarta gátolni Őt e hatalom gyakorlásában?
24 Jézus hatalmat kapott mennyei Atyjától arra, hogy ezt az utat válassza, de ennek megtevése a saját szabad akaratától függött. Az a hatalma, hogy a feltámadás által újra megkapja a lelkét, attól függött, hogy hajlandó-e önként odaadni azt. Mivel valóban önként halálra adta a lelkét, mennyei Atyja felruházta Őt azzal a hatalommal, hogy ismét megkaphassa azt attól az Egyetlentől, aki képes volt feltámasztani őt a halottak közül. Semmilyen hatalom égen vagy földön nem gátolhatta meg Jézust abban, hogy újból megkapja „lelkét” vagy életét. Ezért sem a kormányzó pecsétje, amelyet a sír bejáratát elzáró hatalmas kőlapra tettek, miután Jézus meghalt a fán és a sírba helyezték, de még a katonai őrség sem, amely őrt állt a sírnál, nehogy a tanítványai ellopják Jézus holttestét, nem gátolhatták meg Jézust az Istentől kapott hatalmának a gyakorlásában a harmadik napon (Máté 27:62-től a 28:15-ig).
25. Mivel Jézus nem Isten iránti engedetlenség következtében vesztette el emberi életét, hogyan lett az ismét az övé, hogy felhasználhassa az emberiség javára?
25 Jézus valóban mennyei Atyjának a parancsa szerint járt el ezekben a dolgokban. Ezért a halála utáni harmadik napon Jehova Isten kiadta a parancsot engedelmes Fiának, hogy keljen fel a halottak közül és keljen újból életre a szellemi birodalomban, ahol Atyjával együtt lehet. Mivel nem Isten iránti engedetlenség következtében vesztette el emberi életét, jogot és címet kapott a tökéletes emberi életre is, hogy bemutathassa ezeket Jehova Istennek az ő mennyei templomában és engesztelést szerezhessen az egész világ bűnéért.
26. a) Minek a megtevésére nyílt meg ezzel a lehetőség a föld összes családjai számára? b) Mikor kezdett jelentős mértékben áldásban részesülni Jézus „más juhai”-nak „nagy sokasága”?
26 Ezzel megnyílt az út a világ összes családjai és nemzetei előtt, hogy „áldásban részesüljenek” ’Ábrahám magvá’-nak Legfőbb tagja által (1Móz 12:1–3; 22:15–18). A „jó pásztor” „más juhai”-nak „nagy sokaság”-a is kezdett áldásokban részesülni őáltala, amikor átadták magukat Jehova Istennek Jézus Krisztus által és vízben való alámerítkezéssel szimbolizálták ezt az önátadást. Hallgattak a Jó Pásztor szavára és követték őt Ábrahám magva felkent maradékával együtt. Ez az 1935 évi washingtoni (D. C.) kongresszuson vette jelentősen kezdetét. Azóta a felkent maradék szívesen fogadta az összes „más juhok”-at és — amint Jézus előre bejelentette — „egy nyáj” lett az „egy pásztor” alatt.
27. A „nagy sokaság”-on kívül, akik túlélik a „nagy nyomorúság”-ot, kik lesznek még a Jó Pásztor „más juhai”-nak részévé, és mikor lesz ez?
27 Az „egy pásztor”, a trónra emelt Jézus Krisztus ezeréves uralma alatt az emberiség összes megváltott halottai fel lesznek támasztva halálalvásukból és lehetőséget kapnak arra, hogy „áldásban részesüljenek” azáltal, hogy a Jó Pásztor „más juhai”-nak a részévé lesznek. Ezek közé tartozik majd az ábrahámi szövetség-elrendezést ábrázoló „akol” néhai „ajtónállója”, név szerint Alámerítő János is (Ján 10:1–3), Az engedelmeseket Jézus „az élet vizének forrásaihoz” fogja elvezetni. Az eljövendő „nagy nyomorúság”-ot túlélőknek ez a „nagy sokaság”-a áldást jelent majd a feltámadott több milliárd embernek, hogy azok is hozzájuthassanak az „élet vizének forrásaihoz” (Jel 7:9–17). Az összes juhokhoz hasonló egyének csatlakozhatnak majd a „nagy sokaság”-hoz, ezt mondva: „A megmentés a mi Istenünké, aki a trónon ül és a Bárányé” (Jel 7:10; 20:11–14).
[Ábra a 13. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Jehova intézkedése a „juhok” számára
(1) A „jó pásztor”: Jézus Krisztus, aki odaadja lelkét a „juhok”-ért
(2) „Az ajtónálló”: Alámerítő János, aki a „pásztort” bemutatja a „juhok”-nak
(3) „A juhakol”: királysági nyáj az ábrahámi szövetség intézkedésében
(4) A „juhok” ebben az akolban: a „kicsiny nyáj”, melynek tagjai zsidók és nemzsidók közül jönnek
(5) „A juhok ajtaja”: Jézus
(6) Az „idegen”, a „tolvaj”, a „bérmunkás”: hűtlenek és hamis pásztorok
(7) A „más juhok”: a „nagy sokaság” és mások, akik a királyság földi területét öröklik