ELJEGYZÉS

Kölcsönös ígérettétel a későbbi házasságkötésre. A héberek között az ezt kísérő tárgyalásokat általában a pár szülei, főleg az apák folytatták (1Mó 24:1–4; 38:6; 21:21). Gyakran figyelembe vették a fiatal férfi kívánságát (Bí 14:2). Az olyan lányok, akik örökölték az ősi birtokot, mivel az apjuk fiúgyermek nélkül halt meg, bárkihez hozzámehettek, aki jónak tűnt a szemükben, de csak a törzsükön belül (4Mó 36:6). Izsáknak igazából Jehova választotta ki a menyasszonyát (1Mó 24:50, 51). Rendszerint a vőlegény szülei vagy csak az apja választotta ki a menyasszonyt, és a lánykérés után megtartották az eljegyzést. Ez hivatalos eljárás volt, melyet a menyasszony részéről a szülők, a vőlegény részéről pedig gyakran egy barát vagy egy jogi képviselő intézett (1Mó 24:1–4; Jn 3:29).

Az eljegyzés jellegzetes vonása volt a móʹhar, vagyis a menyasszonyár. A móʹhar kifejezés háromszor fordul elő a Bibliában (1Mó 34:12; 2Mó 22:16, 17; 1Sá 18:25). A menyasszonyárat általában a szülők kapták meg. Ábrahám szolgája „elsőrangú ajándékokat” adott Rebeka anyjának és bátyjának, Lábánnak, akinek fő szerepe volt a megállapodásban (1Mó 24:53). A móʹhar szolgálatot is magában foglalhatott (1Mó 29:15–30; Jzs 15:16). A 2Mózes 22:16, 17 szerint egy elcsábított lány apjának is fizettek móʹhart kártalanításul a törvénysértés miatt, még akkor is, ha az apa nem adta feleségül a lányát az elkövetőhöz. Előfordult, hogy a menyasszony ’búcsúajándékot’ kapott az apjától, és néha az eljegyzésen adtak neki ajándékokat, mint ahogy Rebekának is (1Ki 9:16; Jzs 15:17–19; 1Mó 24:53).

A héberek egymáshoz tartozónak tekintették az eljegyzett párt, mintha már házasok lennének, noha nem laktak együtt, míg véget nem értek a menyegzővel járó hivatalos eljárások (1Mó 19:8, 14; Bí 14:15, 16, 20).

A zsidók annyira szoros köteléknek tartották az eljegyzést, hogy ha nem lett esküvő, mert a vőlegény meggondolta magát, vagy más, jogos indok merült fel, a fiatal nő nem mehetett hozzá egy másik férfihoz, amíg törvényesen fel nem szabadították egy válólevéllel (Mt 1:19). Ha az eljegyzett lány paráznaságot követett el egy másik férfival a jegyessége alatt, házasságtörőnek bélyegezték, és halálra ítélték (5Mó 22:23, 24). Még akkor is, ha egy férfi olyan rabszolganővel létesített nemi kapcsolatot, akit egy másik férfinak választottak ki, de nem váltották meg, és nem szabadították fel, mindketten bűnösnek számítottak, és büntetést kaptak. De nem kellett megölni őket, mivel a rabszolganő nem volt felszabadítva (3Mó 19:20–22).

Az eljegyzett férfiak felmentést kaptak a katonai szolgálat alól (5Mó 20:7).

A Biblia nem állapít meg semmilyen korhatárt az eljegyzést illetően. Ma a közel-keleti országokban gyakran akkor tartják meg az esküvőt, amikor a menyasszony már betöltötte a 16. évét, olykor pedig korábban. A talmudisták megtiltották a házasságot a 13 éves és egynapos kor alatti fiúk, valamint a 12 éves és egynapos kor alatti lányok esetében.

Általában nem telt el sok-sok év az eljegyzés és a házasság között, bár lehetett olyan helyzet, hogy szükség volt erre, hogy a vőlegény ki tudja fizetni a megállapított árat, vagy el tudja végezni a megkívánt szolgálatot. Jákob hét évig járt jegyben Ráhelért szolgálva, de végül Leát kapta meg. Utána még egy hetet várt, míg megkapta Ráhelt, és hét további évig szolgált érte Lábánnak (1Mó 29:20–28).

A keresztényeknek kötelező érvényűnek kell tartaniuk az ígéretüket, és az eljegyzés esetében azt az alapelvet kell követniük, amelyet Jézus így fogalmazott meg: „Hanem beszédetekben legyen a ti igenetek igen, a nemetek pedig nem, mert ami ezeken felül van, a gonosztól van” (Mt 5:37), Jakab pedig ezt írta: „Legyen a ti igenetek igen, a nemetek pedig nem, hogy ítélet alá ne kerüljetek” (Jk 5:12).

Krisztus menyasszonya: Jézus Krisztusnak van egy menyasszonya, a keresztény gyülekezet, amely az ő teste (Ef 1:22, 23). I. sz. 33 pünkösdjén a „menyasszony” első tagjai megkapták a szent szellemet a nyelveken szólás csodálatos ajándékával együtt. Ez olyan volt, mint az eljegyzési ajándékok, és Krisztus szellemi menyasszonya számára ’előzetes záloga volt az örökségének, az Isten saját tulajdonának váltság általi megszabadítása céljából, az ő dicsőséges dicséretére’ (Ef 1:13, 14). Amikor Pál apostol azokról beszélt, akiknek ő mondta el az igazságot Krisztusról, és akik keresztények lettek, úgy fogalmazott, hogy feleségül ígérte őket, és arra intette őket, hogy őrizzék meg tisztaságukat, mint egy tiszta szűz, a Krisztusnak (2Ko 11:2, 3). Azok, akik el vannak jegyezve Krisztussal, azaz oda vannak ígérve neki, eljegyzettnek számítanak, amíg a földön élnek, és meghívást kapnak a Bárány menyegzőjének vacsorájára (Je 19:9).