Sabbat

Kötelesek-e a keresztények megtartani a hetenkénti sabbatnapot?

2Móz 31:16, 17: „Őrizzék meg Izrael fiai a sabbatot, megtartva a sabbatot nemzedékeiken át. Időtlen időkre szóló szövetség ez [„örök szövetségül”, ÚRB]. Jel ez köztem és Izrael fiai között időtlen időkre.” (Figyeld meg, hogy a sabbat megtartása jel volt Jehova és Izrael között; nem így lenne, ha másoknak is meg kellene tartaniuk a sabbatot. Az ÚRB által „örök”-nek fordított héber szó az ‛ó·lámʹ, mely alapvetően olyan időtartamot ölel fel, amely a jelenből nézve meghatározhatatlan vagy homályba vész, mindenesetre hosszú. Tarthat tehát örökké, de nem szükségképpen addig. A 4Mózes 25:13 ugyanezt a héber szót használja a papságra, amelynek a Héberek 7:12 szerint később vége szakadt.)

Róma 10:4: „a Törvény vége Krisztus, mindazok igazságosságára, akik hitet gyakorolnak.” (A sabbat megtartása ennek a Törvénynek része volt. Isten arra használta fel Krisztust, hogy véget vessen e Törvénynek. Hogy igazságos állapotban vagyunk-e Isten előtt, az a Krisztusba vetett hitünktől, és nem a hetenkénti sabbat megtartásától függ.) (Lásd még: Galácia 4:9–11; Efézus 2:13–16.)

Kol 2:13–16: Isten „kedvesen megbocsátotta minden vétségünket, és eltörölte az ellenünk szóló, kézzel írt okiratot, amely rendeletekből állt, és amely ellenünk volt . . . Senki tehát meg ne ítéljen titeket evés és ivás dolgában, vagy ünnep vagy az újhold megtartása vagy sabbat tekintetében.” (A 2Mózes 31:14 és a 4Mózes 15:32–35 szerint ha valakit a Mózesi Törvény alatt bűnösnek találtak a sabbat megszentségtelenítésében, azt az egész gyülekezetnek halálra kellett köveznie. Sokan, akik a sabbat megtartása mellett érvelnek, örülhetnek tehát, hogy nem állnak e Törvény alatt. Az itt idézett írásszöveg rámutat, hogy az Izraelnek adott sabbat megtartására vonatkozó követelményre már nincs szükség ahhoz, hogy helyeselt állapotban legyünk Isten előtt.)

Hogyan vált a kereszténység nagy részénél a vasárnap az istentisztelet legfontosabb napjává?

Bár Krisztus a hét első napján (amely egykor a vasárnap volt) támadt fel, a Bibliában nincs útmutatás arra, hogy ezt a napot meg kellene szentelnünk.

„Az, hogy a régi pogány név a »dies solis«, vagyis a ’Nap napja’ [vesd össze: angol Sunday, illetve német Sonntag] fennmaradt a heti keresztény ünnep számára, túlnyomórészt a pogány és az [úgynevezett] keresztény érzések egyesítésére vezethető vissza, amiért is Konstantin [egy i. sz. 321-ben kiadott rendeletben] a hét első napját ajánlotta pogány és keresztény alattvalóinak egyaránt a »Nap napjának tiszteletére« . . . Így akarta birodalma egymásnak ellentmondó vallásait közös intézmény alapján összebékíteni” (Lectures on the History of the Eastern Church. [New York, 1871] A. P. Stanley, 291. o.).

Kapott-e parancsot Ádám a sabbat megtartására, miáltal az kötelező lenne az összes leszármazottjának?

Miután Jehova Isten előkészítette a földet az emberi élet számára, megpihent munkájától, az anyagi, földi dolgok teremtésétől. Ezt jelenti ki az 1Mózes 2:1–3. Ám a Biblia egyetlen szóval sem beszél arról, hogy Isten utasítást adott Ádámnak minden hét hetedik napjának sabbatként való megtartására.

5Móz 5:15: „Emlékezzél arra [Izrael], hogy rabszolga voltál Egyiptom földjén, és Jehova, a te Istened kihozott téged onnan erős kézzel, kinyújtott karral. Ezért parancsolta meg Jehova, a te Istened, hogy tartsd meg a sabbatnapot.” (Eszerint Isten a sabbatnap törvényét nem az édeni eseményekkel hozza kapcsolatba, hanem azzal, hogy Izrael kiszabadult az egyiptomi rabszolgaságból.)

2Móz 16:1, 23–29: „Izrael fiainak egész közössége megérkezett Szin pusztájába . . . a második hónap tizenötödik napján, miután kijöttek Egyiptom földjéről. [Mózes] ezt mondta nekik: »Ez az, amiről Jehova beszélt. Holnap lesz a sabbat megtartása, szent sabbat Jehova tiszteletére . . . Hat napon át szedjétek [a mannát], de a hetedik nap sabbat, akkor nem lesz« . . . Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek: ». . . Vegyétek már tudomásul, hogy Jehova adta nektek a sabbatot.«” (Ezt megelőzően is megvolt a hét hétnapos időfelosztása, de ez az első utalás a sabbat megtartására.)

Felosztható-e a Mózesi Törvény „szertartási” és „erkölcsi” részre, és kötelező-e a keresztényeknek az „erkölcsi törvény” (tízparancsolat) betartása?

Úgy utal Jézus a Törvényre, mintha az két részre lenne felosztva?

Máté 5:17, 21, 23, 27, 31, 38: „Ne gondoljátok, hogy megsemmisíteni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat. Nem megsemmisíteni jöttem, hanem betölteni.” És most figyeljük meg, hogy Jézus mit foglalt bele a további mondanivalójába: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: »Ne gyilkolj [2Móz 20:13; a hatodik parancsolat]« . . . Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed [5Móz 16:16, 17; nem része a tízparancsolatnak] . . . Hallottátok, hogy megmondatott: »Ne kövess el házasságtörést [2Móz 20:14; a hetedik parancsolat].« Ezenkívül megmondatott: »Aki elválik feleségétől, adjon neki válólevelet [5Móz 24:1; nem része a tízparancsolatnak].« Hallottátok, hogy megmondatott: »Szemet szemért és fogat fogért [2Móz 21:23–25; nem része a tízparancsolatnak].«” (Jézus tehát felváltva hivatkozott a tízparancsolatra és a Törvény többi részére, anélkül hogy különbséget tett volna köztük. Nekünk másként kellene tennünk?)

Különválasztotta-e Jézus a tízparancsolatot, amikor ezt kérdezték tőle: „Tanító, melyik a legnagyobb parancsolat a Törvényben?” Nem. Ehelyett ezt mondta: „»Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.« Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második ehhez hasonló: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancsolaton alapul az egész Törvény és a Próféták” (Máté 22:35–40). Ha egyesek ragaszkodnak a tízparancsolat megtartásához (5Móz 5:6–21), mondván, hogy a Törvény többi részével ellentétben ezeket kötelesek betartani a keresztények, valójában nem éppen azt vetik el, amit Jézus a két legnagyobb parancsolatnak nevezett (az 5Mózes 6:5-öt és a 3Mózes 19:18-at idézve)?

Amikor a Mózesi Törvény megszűnéséről van szó, utal-e a Biblia közvetlenül arra, hogy a tízparancsolat is beleértendő abba, ami megszűnt?

Róma 7:6, 7: „Most azonban fel lettünk oldva a Törvény alól, mivel meghaltunk annak, ami fogva tartott minket . . . Mit mondjunk tehát? A Törvény bűn? Soha ne legyen úgy! Valójában nem ismertem volna meg a bűnt, ha nem lett volna a Törvény; és például nem ismertem volna a mohó kívánságot, ha a Törvény nem mondta volna: »Ne kívánj mohón.«” (Milyen példára utalt itt Pál közvetlenül azután, hogy megírta, hogy a zsidó származású keresztények ’fel lettek oldva a Törvény alól’? A tizedik parancsolatra, s ezzel rámutatott, hogy ez hozzátartozott ahhoz a Törvényhez, amely alól fel lettek oldva.)

2Kor 3:7–11: „ha a halállal szolgáló és betűkkel kövekbe vésett törvénygyűjtemény dicsőségben jött létre, úgyhogy Izrael fiai nem tudtak kitartóan Mózes arcára nézni az ő arcának dicsősége miatt, amely megszüntetendő dicsőség volt, hogyan ne övezné sokkal inkább dicsőség a szellem szolgálatát? . . . Mert ha a megszüntetendőt dicsőséggel vezették be, sokkal inkább dicsőségnek kell öveznie a megmaradót.” (Itt „betűkkel kövekbe vésett” törvénygyűjteményről van szó, és azt olvassuk, hogy „Izrael fiai nem tudtak kitartóan Mózes arcára nézni”, amikor azt átnyújtotta nekik. Minek a leírása ez? A 2Mózes 34:1, 28–30-ból megtudjuk, hogy ez a tízparancsolat átnyújtása; ezek voltak a kövekbe vésett parancsolatok. Nyilvánvaló, hogy ezek is ahhoz tartoznak, amiről a bibliavers kijelenti, hogy ’megszüntetendő’.)

A Mózesi Törvény — s vele együtt a tízparancsolat — megszűnése egyben mindennemű erkölcsi korlát megszűnését is jelenti?

Semmi esetre sem! A tízparancsolat sok erkölcsi irányadó mértéke a Keresztény Görög Iratok ihletett könyveiben újra elhangzik. (A sabbat törvénye azonban nem hangzott el újra.) De akármilyen jó is egy törvény, amíg az ember vágyai a bűnös hajlamok befolyása alatt állnak, lesz törvénytelenség. A Törvényszövetség helyébe lépő új szövetségről viszont a Héberek 8:10 kijelenti: „»Mert ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök ama napok múltán — ezt mondja Jehova. — Törvényeimet elméjükbe fogom helyezni, és szívükbe írom be azokat. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.«” Mennyivel célravezetőbbek ezek a törvények a kőtáblákra vésetteknél!

Róma 6:15–17: „Vajon bűnt kövessünk el, mivel nem törvény alatt, hanem ki nem érdemelt kedvesség alatt vagyunk? Sose legyen úgy! Nem tudjátok, hogy ha valakinek mindig rabszolgaként mutatjátok be magatokat, hogy engedelmeskedjetek neki, akkor rabszolgái vagytok, mivel engedelmeskedtek neki: vagy a bűnéi a halálra, vagy az engedelmességéi az igazságosságra? De hála az Istennek, hogy a bűn rabszolgái voltatok ugyan, ám szívből engedelmesek lettetek az iránt a tanítási forma iránt, amelyre átadattatok.” (Lásd még: Galácia 5:18–24.)

Milyen jelentősége van a hetenkénti sabbatnak a keresztények számára?

A keresztények mindennap örülhetnek a ’sabbatnapi nyugalomnak’

A Héberek 4:4–11 ezt írja: „az egyik helyen [1Móz 2:2] a következőképpen szólt [Isten] a hetedik napról: »És az Isten a hetedik napon megnyugodott minden munkájától«, és ezen a helyen [Zsolt 95:11] ismét: »Nem fognak bemenni nyugalmamba.« Mivel tehát hátravan, hogy némelyek bemenjenek abba, és akiknek először hirdettetett a jó hír, azok nem mentek be engedetlenség miatt, ismét megjelöl egy bizonyos napot azzal, hogy oly hosszú idő múltán azt mondja Dávid zsoltárában [Zsolt 95:7, 8], hogy »ma«; mint ahogy a fentiekben mondatott: »Ma, ha az ő hangjára figyeltek, ne keményítsétek meg szíveteket.« Mert ha Józsué nyugalomnak helyére vezette volna be őket, akkor Isten nem szólt volna azután egy másik napról. Hátravan tehát egy sabbatnapi nyugalom az Isten népe számára. Mert aki bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a saját munkáitól, mint ahogy az Isten is a magáéitól. Tegyünk meg hát minden tőlünk telhetőt, hogy bemenjünk abba a nyugalomba, nehogy bárki is elessen az engedetlenség ugyanazon példája szerint.”

Mire kapnak ösztönzést a keresztények, hogy mitől nyugodjanak meg? ’A saját munkáiktól.’ Milyen munkáktól? Olyanoktól, amelyek által korábban igazságosnak akarták bizonyítani magukat. Nem hisznek többé abban, hogy bizonyos szabályok és előírások betartásával elnyerhetik Isten helyeslését és az örök életet. Ebbe a tévedésbe estek a hűtlen zsidók, akik ’a maguk igazságosságát igyekeztek megerősíteni’, s ezáltal „nem rendelték alá magukat az Isten igazságosságának” (Róma 10:3). Az igaz keresztények elismerik, hogy mindannyian bűnösként születünk meg, és csakis a Krisztus áldozatába vetett hit alapján lehetünk igazságos állapotban Isten előtt. Arra törekszenek, hogy megszívleljék és kövessék Isten Fiának minden tanítását. Alázatosan elfogadják Isten Szavának tanácsait és feddéseit. Mégsem jelenti ez azt, hogy úgy gondolják, hogy ily módon rászolgálhatnak Isten elismerésére; tetteikkel inkább a szeretetüket és a hitüket nyilvánítják ki. Ilyen életutat járva kerülik a zsidó nemzet által felállított ’engedetlenség példáját’.

Az 1Mózes 2:2-ben említett ’hetedik nap’ nem csupán 24 órás nap volt. (Lásd a „Teremtés” címszó alatt a 369. oldalt.) Az a „sabbatnapi nyugalom”, amelynek az igaz keresztények részesei, szintén nem korlátozódik egy 24 órás napra. Ha hitet tanúsítanak, és megfogadják a Biblia tanácsait, mindennap élvezhetik azt, különösen majd Isten új rendszerében.

Ezeréves „sabbat” nyugalma vár az emberiségre

Márk 2:27, 28: Jézus „ezt mondta még nekik: »A sabbat lett az emberért, és nem az ember a sabbatért; ezért az Emberfia még a sabbatnak is Ura.«”

Jézus tudta, hogy Jehova azért vezette be a sabbatot, hogy jel legyen Isten és Izrael között, valamint hogy azt a célt szolgálta, hogy kipihenhessék munkájuk fáradalmait. Jézus azt is tudta, hogy saját halála szolgáltat alapot a Mózesi Törvény megszüntetésére, mivel ő betöltötte a Törvényt. Számára nem volt kétséges, hogy a Törvény és az azzal összefüggő, sabbatra vonatkozó követelmény „az eljövendő jó dolgok árnyéka” volt (Héb 10:1; Kol 2:16, 17). E ’jó dolgokkal’ kapcsolatban beszélhetünk egy olyan ’sabbatról’, amelynek ő az Ura.

Krisztus mint az uraknak Ura, ezer évig fog uralkodni az egész föld felett (Zsolt 2:6–8; Jel 19:16; 20:6). Amikor a földön élt, irgalmasan a legbámulatosabb gyógyításainak némelyikét sabbaton hajtotta végre, így mutatva meg azt, milyen megkönnyebbülést szerez millenniumi uralma alatt a minden nemzetből való embereknek (Luk 13:10–13; Ján 5:5–9; 9:1–14). Akik megértik, mit jelent valójában a sabbat, azoknak arra is lehetőségük lesz, hogy javukra fordítsák a „sabbat” nyugalmát.

„A keresztények kötelesek megtartani a sabbatot”

Ezt válaszolhatod: „Megkérdezhetném, miért gondolja ezt?” Esetleg tedd még hozzá: „Mindenképpen arra kell bíznunk magunkat, amit a Biblia mond erről, nem igaz? . . . Van néhány olyan bibliavers, amelyet hasznosnak találok ebben a témában. Engedje meg, hogy megismertessem Önnel ezeket.” (Használd fel az előző oldalak anyagából a megfelelő részeket.)

„Önök miért nem tartják meg a sabbatot?”

Ezt válaszolhatod: „Válaszom attól függ, melyik sabbatra gondol. Tudta, hogy a Biblia nem csak egy fajta sabbatról beszél? . . . Isten a zsidóknak adta a sabbat törvényét. De tudta, hogy a Biblia másfajta sabbatról is beszél, amelyet a keresztényeknek meg kell tartaniuk?” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Nem a hét valamelyik napját tartjuk meg sabbatként, mivel a Biblia azt mondja, hogy ez a követelmény »megszüntetendő« volt (2Kor 3:7–11; lásd még a 316—7. oldalon lévő magyarázatokat).” 2. „Van azonban egy olyan sabbat, amelyet rendszeresen megtartunk (Héb 4:4–11; lásd még a 317—8. oldalt).”