Remény — Létfontosságú védelem lehangoló világunkban

Egy fiatal koreai fiú segíteni kívánt édesanyjának, aki egy egyetemista lányt szeretett volna meggyőzni arról, mennyire fontos reménységgel rendelkezni a jövőt illetően. A fiú visszaemlékezett egy szemléltetésre, amit az egyik keresztény összejövetelen hallott és azt kérdezte a lánytól, segítene-e egy találós kérdés megfejtésében. A lány beleegyezett. A fiú ezt mondta: „Volt két család. Mindkettő szegény volt. Nagyon esett az eső, mindkét ház tetején befolyt a víz. Az egyik család nagyon szomorú volt, és rengeteget panaszkodott a szivárgás miatt. A másik család ellenben boldog volt és örült, mialatt betapasztotta a tetőjét. Miért volt ekkora különbség e két család között?” A fiatal nő kiváncsian azt válaszolta, hogy nem tudja. „Nos — mondta a fiú — a második család azért volt boldog, mert éppen értesítést kapott a városi kormányzattól, hogy új házat kap. Így volt reménységük. Ez volt a különbség!”

A FIÚ találós kérdése egyszerű igazságot szemléltet: A remény megváltoztatja a felfogásunkat az életről, gyakran körülményeink ellenére is. A két családhoz hasonlóan legtöbbünknek viharokat kell kiállnia az életben: egészségi problémákat, pénzügyi gondokat, családi feszültségeket, bűnözést, valamint számtalan egyéb próbát és visszaélést. Gyakran éppannyira képtelenek vagyunk elhárítani ezeket a problémákat, mint amennyire képtelenek vagyunk elhárítani környékünkről egy zivatart. Ezért csalódottnak, magányosnak — egyszóval elhagyatottnak érezhetjük magunkat. S ami még tovább rontja a helyzetet: azt tanították nekünk a templomban, hogy a legtöbb bűnösre sivár jövő vár, talán örökre büntetve leszünk.

Azt mondják, hogy a depresszió kialakulásához a legjobb recept az elhagyatottság és a reménytelenség. Mi viszont kétségtelenül el tudjuk távolítani ezek közül az egyik összetevőt: egyikünknek sem kell reménytelennek lennie. És a remény önmagában is a legjobb fegyver lehet a másik tényező, az elhagyatottság elhárításában. Ha van reményünk, akkor, ahelyett hogy nyomorúságos gyötrelemben küszködnénk, bizonyos mértékű higgadtsággal és belenyugvással tudjuk átvészelni az élet viharait. Igen, a remény létfontosságú védelem.

Talán kétkedést vált ki belőled ez a kijelentés? Valóban olyan erőteljes hatású a remény, hogy ilyen nagy változást eredményez? Létezik-e mindannyiunk számára elérhető, megbízható remény?

Sisak gyanánt

Az orvostudomány kezdi felismerni a remény figyelemre méltó erejét. Dr. Shlomo Breznitz stresszel foglalkozó szakember — aki a náci holocaust egyik túlélője — megállapította, hogy az életben adódó nehézségek legtöbbjében „a stressz a problémák súlyosságának felméréséből ered, nem magából a problémából. A remény csökkenti súlyukat”. A The Journal of the American Medical Association egyik cikke kijelentette, hogy a remény „hatékony gyógyszer”. Az American Health című folyóirat ezt közölte: „Sok beteg esete — különösen a rákbetegeké — példa arra, hogy hirtelen rosszabbra fordul az állapotuk, ha valami miatt elveszítik a reményüket — vagy hirtelen jobban lesznek, amikor találnak valamilyen új célt, amiért éljenek.” (Vö. Példabeszédek 17:22.)

A Biblia tanulmányozói már régóta ismerik a remény jelentőségét. Az 1Thessalonika 5:8-ban Pál apostol így sürgette a keresztényeket: „Maradjunk józanok, viseljük . . . sisakként pedig a megmentés reménységét” (New World Translation). Hogyan hat sisakként a „megmentés reménysége”?

Vedd figyelembe, mire szolgál a sisak. A bibliai időkben a katona rézből vagy vasból készült sisakot viselt, melyet nemezből, gyapjúból vagy bőrből készült sapkára húzott. A háborúban ez a sisak megvédte a fejét a repülő nyílvesszőktől, a meglóduló furkósbottól és éles kardtól. Így valószínűleg kevés katona vonakodott viselni a sisakot, ha volt neki. A sisak viselése azonban nem jelentette azt, hogy a katona legyőzhetetlen lett volna vagy semmit sem érzett volna, amikor ütés érte a fejét; a sisak egyszerűen afelől biztosította, hogy az ütések többnyire lepattannak, ahelyett hogy halálos sérülést okoznának.

Ahogyan a sisak védelmezi a fejet, úgy védelmezi a reménység az elmét. A remény nem arra képesít minket, hogy félvállról vegyünk minden válságos helyzetet vagy kudarcot, mintha azok jelentéktelenek lennének. A remény tompítja az ilyen csapásokat és afelől biztosít, hogy ne okozzanak végzetes sérülést elmebeli, érzelmi vagy szellemi egészségünknek.

A hűséges férfi, Ábrahám kétségtelenül viselte ezt a jelképes sisakot. Jehova azt kérte tőle, hogy áldozza fel szeretett fiát, Izsákot (1Mózes 22:1, 2). Mennyire könnyű lett volna Ábrahámnak kétségbeesnie, engedni olyan érzések eluralkodásának, amelyek bizonyára az Isten iránti engedetlenséghez vezették volna. Mi védte meg az elméjét az ilyen érzésektől? A remény játszott ebben kulcsszerepet. A Zsidók 11:19 szerint ’úgy gondolkozott, hogy Isten a halálból is képes [Izsákot] feltámasztani’. Hasonlóképpen Jób feltámadásba vetett reménysége segített megvédeni az elméjét a keserűségtől, amely Isten megátkozásához vezethette volna őt (Jób 2:9, 10; 14:13–15). Jézus Krisztus a gyötrelmes hallálal szemben erőt és vigaszt talált a jövőre vonatkozó örömteljes reményében (Zsidók 12:2). Az igazi reménység alapja az, hogy Isten sohasem tesz helytelent és mindig megtartja a szavát (Zsidók 11:1).

Alap a valódi reménységhez

A hithez hasonlóan a remény is tényen, valóságon és igazságon alapul. Ez talán némelyeket meglep. Az egyik író szerint „a legtöbb ember úgy látszik azt gondolja, hogy a remény mindössze az igazság ostoba tagadása”. A valódi reménység azonban nem csupán meseszép állapotot tükröző derűlátás, bárgyú hit abban, hogy megkapunk mindent, amit csak akarunk, vagy minden kis dolog remekül megoldódik számunkra. Az élet néha úgy viselkedik, hogy a rideg valóságot zúdítja hideg zuhanyként ezekre a képzelet szülte illúziókra (Prédikátor 9:13).

Az igazi reménység különbözik ettől. Ismereten, nem vágyálmokon alapul. Figyeld meg a bevezetőben említett találós kérdés második családját. Milyen reménységük lehetett volna, ha kormányuk arról lett volna híres, hogy megszegi ígéreteit? Nos, az ígéret, valamint az ígéret megbízhatósága adhatott a családnak szilárd alapot a reményre.

Jehova Tanúinak ma hasonlóképpen olyan reménységük van, amely szoros összefüggésben áll egy kormányzattal — Isten Királyságával. Ez a Királyság képezi a bibliai üzenet magvát. Évezredeken keresztül ez volt a reménység alapja férfiak és nők számára, így Ábrahám számára is(Zsidók 11:10). Isten azt ígéri, hogy az ő Királysága által véget vet ennek a romlott régi világnak, és egy új világot vezet be (Róma 8:20–22; 2Péter 3:13). Ez a Királyság-reménység valóságos remény, nem álom. Forrása — Jehova Isten, a világegyetem Szuverén Ura — túlzás nélkül minden bírálattól mentes. Csupán meg kell vizsgálnunk Isten fizikai teremtésművét, hogy meglássuk, ő létezik és minden hatalma megvan ahhoz, hogy valamennyi ígéretét beváltsa (Róma 1:20). Csak tüzetesen meg kell vizsgálnunk az emberiséggel kapcsolatos bánásmódjáról készült beszámolót, hogy meglássuk, az ő szava sohasem marad teljesületlenül (Ésaiás 55:11).

Szomorú, hogy a legtöbb magát kereszténynek valló személy szem elől tévesztette az igazi reménységet. Paul Tillich teológus egy nemrégiben közzétett prédikációjában ezt mondta: „A [korai] keresztények megtanultak várni a vég idejére. Lassanként azonban abbahagyták a várakozást . . . Meggyengült a földi dolgok új állapotára irányuló várakozásuk, noha minden egyes Miatyánkban — Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is — ezért imádkoztak!”

Micsoda tragédia! Milliónyi, sőt milliárdnyi szorongató szükségben levő embernek semmilyen reménysége sincs, pedig könnyen elérhető számukra a saját Bibliájukból. Nézd, milyen lehangoló eredménnyel jár ez! Szilárd reménység nélkül — amely megvédené az elméjüket — csoda-e, ha reménytelen, ’méltatlan gondolkozásuk’ oly sokukat arra késztetett, hogy féktelen erkölcstelenséggel és erőszakkal szennyezzék a világot? (Róma 1:28). Nagyon fontos, hogy mi soha ne essünk bele ugyanebbe a csapdába. Ahelyett hogy félretennénk a remény sisakját, állandóan erősítenünk kell azt.

Hogyan fejleszd ki a reménységed?

A remény kifejlesztésének legjobb módja az, ha megismered a remény forrását, Jehova Istent. Tanulmányozd szorgalmasan szavát, a Bibliát. A Róma 15:4 ezt mondja: „Mindazt, amit valaha megírtak, okulásunkra írták, hogy az Írásból türelmet és vígasztalást merítsünk reményünk megőrzésére” (Békés–Dalos).

Továbbá meg kell győződnünk arról, hogy a jövőre vonatkozó reménységünk nem valamilyen homályos, elvont fogalom. Valóságossá kell tennünk azt az elménkben. Reméled-e, hogy örökké fogsz élni a Paradicsomban a földön? Szeretnél-e találkozni elhunyt szeretteiddel, amikor feltámadásban részesülnek a földön? Ha igen, odaképzeled-e magad abba az időszakba? Az Ésaiás 65:21, 22 például arról beszél, hogy mindenki felépíti a saját házát, és azután elfoglalja azt. Képes vagy-e becsukni a szemedet és elképzelni, amint ott dolgozol a tetőn az új házadon, és az utolsó zsindelyt erősíted fel? Gondold csak el, amint körülnézel és látod minden munkád és tervezésed eredményét. Az építkezés vidám zaja elcsendesül; végignézel a tájon, amint a délutáni árnyak beborítják azt. Szellő lengeti lágyan a fákat és hűsíti rajtad a munka hevét. Gyermekek nevetésének hangja, madárdallal keveredve üti meg füledet. Szeretteid beszélgetése hallatszik lentről a házból.

Az ilyenfajta boldog pillanatok elképzelése nem üres ábrándozás, hanem elmélkedés olyan jövendölésen, amely biztosan beteljesedik (2Korinthus 4:18). Minél valóságosabb számodra ez a jövő, annál erősebb benned a remény, hogy ott leszel. Az ilyen szilárd, kézzelfogható remény megvéd téged az olyan érzésektől, hogy ’szégyelld a jó hírt’, és kibújj a felelősség alól, hogy megoszd másokkal (Róma 1:16, NW). Ellenkezőleg, ’dicsekedni [akarsz majd] a reménységben’, ahogyan Pál apostol tette, bizakodóan megosztva azt másokkal (Zsidók 3:6).

Nemcsak az örök jövő kínál fel reményt. Vannak reményforrások a jelenünkre vonatkozóan is. Hogyan? Az i. sz. ötödik századi Cassiodorus nevű államférfi ezt mondta: „Az reménykedhet a jövő áldásaiban, aki felismeri a már megvalósultakat.” Bölcs szavak! Milyen vigaszt találhatunk a jövőbeni áldásokra vonatkozó ígéretekben, ha nem értékeljük a jelenlegi áldásokat?

Az ima is segít most kifejleszteni a reménységet. A távoli jövőre vonatkozó imádság mellett imádkoznunk kell azért is, amire most van szükségünk. Reménykedhetünk és imádkozhatunk a családtagjainkhoz és a keresztény társainkhoz fűződő jobb kapcsolatainkért, az elkövetkező szellemi táplálékunkért, sőt anyagi szükségleteink kielégítéséért is (Zsoltárok 25:4; Máté 6:11). Ha az ilyenfajta reményeinket Jehova kezébe helyezzük, az segít napról napra kitartanunk (Zsoltárok 55:23). Amikor kitartunk, maga a kitartásunk is erősíti a remény sisakját (Róma 5:3–5).

Reményteljes nézet kialakítása az emberekről

A negatív gondolkodás olyan, mint a rozsda a remény sisakján. Maró hatású és fokozatosan használhatatlanná teheti a sisakot. Megtanultad-e felismerni a negatív gondolkodást és harcolni ellene? Ne hagyd magad félrevezetni ama téves nézet által, hogy a cinikus, bírálgató, borúlátó hozzáállás egyenlő az értelmességgel. A negatív gondolkodás valójában kevés értelmet igényel.

Túlságosan könnyű reménytelen hozzáállást tanúsítani embertársaink iránt. Sokan fájdalmas, múltbeli tapasztalataik miatt lemondanak arról, hogy még egyszer segítséget vagy vigaszt kérjenek valaha is az emberektől. „Akit a kígyó megmart, az a gyíktól is fél” — ez a mottójuk. Még attól is vonakodhatnak, hogy nehézségeik megoldása érdekében a keresztény vénekhez forduljanak segítségért.

A Biblia segít nekünk kiegyensúlyozottabb nézőpontot kialakítani az emberekkel kapcsolatban. Igaz, nem bölcs eljárás minden reménységünket emberekbe vetni (Zsoltárok 146:3, 4). A keresztény gyülekezetben azonban a vének Jehovától kapott „emberadományok”-ként szolgálnak (Efézus 4:8, 11). Ők lelkiismeretes, tapasztalt keresztények, akik komolyan szeretnék, ha olyanok lennének mint „rejtek szél ellen, mint oltalom zivatar ellen” (Ésaiás 32:2).

Sokan mások a keresztény gyülekezetben szintén komolyan törődnek azzal, hogy a reménység forrásai legyenek. Gondolj csak arra, közülük hány százezer bánik most anyaként, apaként, testvérként és gyermekként azokkal, akik elveszítették a saját családjukat; gondold csak el, ezenkívül még hányan bizonyulnak olyan ’barátnak, aki ragaszkodóbb, mint egy testvér’ azok iránt, akik nyomorúságba kerültek (Példabeszédek 18:24, NW; Márk 10:30).

Ha imádkoztál már Jehovához segítségért, ne add fel a reményt. Lehet, hogy már válaszolt is neked; egy vén vagy más érett keresztény talán már készen áll, hogy azonnal segítsen, mihelyt tudatod vele, mire van szükséged. Az emberekkel kapcsolatos kiegyensúlyozott reménységünk megvéd minket attól, hogy elhúzódjunk mindenkitől és elszigeteljük magunkat, ami önző, haszontalan viselkedéshez vezethet (Példabeszédek 18:1).

Továbbá, ha nézeteltérésünk van egy keresztény társunkkal, nem szükséges reménytelen, negatív hozzáállással megközelítenünk a dolgot. Végtére is a „szeretet . . . mindent remél” (1Korinthus 13:4–7). Próbálj úgy tekinteni keresztény testvéreidre és testvérnőidre, ahogyan Jehova teszi — reménységgel. A jó tulajdonságaikra összpontosíts, bízzál bennük és törekedj arra, hogy megoldd a gondjaikat. Az ilyen reménység megvéd minket az ellenségeskedéstől, veszekedéstől, ami senkinek sem használ.

Soha ne engedj e haldokló régi világ reménytelenségének! Van remény — mind az örökké tartó jövőnket, mind számos azonnali gondunk megoldását illetően. Megragadod hát a reménységet? Ha a megmentés reménységét viseli mint védő sisakot, Jehova egyetlen szolgája sem lehet igazán reménytelen — függetlenül attól, mennyire borzalmasak a körülmények. Ha mi magunk nem adjuk fel a harcot, sem az égen, sem a földön semmi nem ragadhatja el tőlünk azt a reménységet, amelyet Jehova adott nekünk. (Vö. Róma 8:38, 39.)