Szolgáljuk Istent készséges szellemmel
„SZÍVES örömest fogok költeni és teljesen elköltetni a lelketekért” — írta Pál apostol (2Korintus 12:15). Mit mondanak neked ezek a szavak arról a szemléletmódról és magatartásról, melynek ápolására Jehova szolgáinak törekedniük kell? Egy bibliatudós szerint, Pál a korintusi keresztényekhez intézett szavaival ezt akarta mondani: „Kész vagyok az erőmet, időmet és az életemet és mindenemet, amim van, a ti jólétetek érdekében elkölteni, ahogyan azt egy apa szívesen megteszi a gyermekeiért.” Pál kész volt arra, hogy ’teljesen elköltessen’ vagyis hogy „kimerült legyen és teljesen odalegyen a fáradtságtól”, ha éppen erre volt szükség ahhoz, hogy elvégezze a keresztény szolgálatát.
Azonfelül Pál mindezt „szíves örömest” tette. „Teljesen kész” volt így tenni, mondja a The Jerusalem Bible. Veled mi a helyzet? Kész vagy az idődet, energiádat, képességeidet és erőforrásaidat Jehova Isten szolgálatára és mások érdekeire költeni, még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy időnként kimerült vagy és teljesen odavagy a fáradtságtól? És ezt „szíves örömest” tennéd?
Egyáltalán nem hajlandók szolgálni
Az emberek többsége nemcsak hogy vonakodik szolgálni Istent, hanem határozottan visszautasítja, hogy így tegyen. Szellemük hálátlanságot, önzésből fakadó függetlenséget, sőt lázadást tükröz. Sátán ilyen gondolkodásmódra vette rá Ádámot és Évát. Helytelenül azt állította, hogy ’olyanok lesznek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói’ — azaz maguk is el fogják tudni dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz (1Mózes 3:1–5). Azok, akik napjainkban hasonló szellemet nyilvánítanak ki, úgy gondolják, hogy teljesen szabadon kellene hogy tehessenek bármit, amit csak akarnak. És mindezt anélkül, hogy bármiféle kötelezettségük lenne Isten iránt, vagy hogy Isten beleavatkozna a dolgaikba (Zsoltárok 81:12, 13). Mindent, ami a birtokukban van, arra akarnak felhasználni, hogy a saját személyes érdekeiket mozdítsák elő (Példabeszédek 18:1).
Te valószínűleg nem osztod ezt a szélsőséges nézetet. Minden bizonnyal őszintén értékeled az élet ajándékát, melynek most örvendesz, és a paradicsomi földön való örökké tartó élet még csodálatosabb kilátását (Zsoltárok 37:10, 11; Jelenések 21:1–4). Mélységesen hálás lehetsz Jehovának az irántad megnyilvánuló jóságáért. De mindannyiunknak éberséget kell tanúsítanunk annak veszélye miatt, hogy Sátán olyannyira el tudja ferdíteni a gondolkodásunkat, hogy a szolgálatunk elfogadhatatlanná válhat Isten előtt (2Korintus 11:3). Hogyan történhet ez meg?
Készséges szolgálatra van szükség
Jehova készséges, teljes szívű szolgálatot szeretne. Soha nem kényszerít arra, hogy az akaratát tegyük. Sátán az, aki mindent elkövet, hogy arra kényszerítse vagy csábítsa az embereket, hogy az ő akaratát tegyék. Isten szolgálatával kapcsolatban a Biblia valóban beszél kötelezettségről, parancsolatokról, követelményekről és így tovább (Prédikátor 12:15; Lukács 1:6). De az elsődleges indítékunk Isten szolgálatában az, hogy szeretjük őt (2Mózes 35:21; 5Mózes 11:1).
Tekintet nélkül arra, hogy Pál milyen mértékben ’költötte el’ magát Isten szolgálatában, tudta, hogy ez egyáltalán semmit nem jelentene, ’ha nem lenne benne szeretet’ (1Korintus 13:1–3). Amikor a bibliaírók úgy utalnak a keresztényekre mint Isten rabszolgáira, nem kényszerből fakadó nyomorúságos rabszolgaságra utalnak (Róma 12:11; Kolosszé 3:24). Ez inkább készséges alávetettséget jelent, mely az Isten és a Fia, Jézus Krisztus iránti mély, szívből jövő szereteten alapul (Máté 22:37; 2Korintus 5:14; 1János 4:10, 11).
Az Istennek végzett szolgálatunknak az emberek iránti mély szeretetet is tükröznie kell. „Finoman törődővé váltunk köztetek, mint mikor a szoptató anya dédelgeti saját gyermekeit” — írta Pál a tesszalonikai gyülekezetnek (1Tesszalonika 2:7). Napjainkban az anyákat sok országban törvény kötelezi arra, hogy gondoskodjanak a gyermekeikről. De a legtöbb anya biztosan nem csak azért teszi ezt, hogy engedelmeskedjen a törvénynek, nem igaz? Azért teszik, mert gyöngéden szeretik a gyermekeiket. Hiszen a szoptató anya boldogan hoz tetemes áldozatokat a gyermekeiért! Mivel Pál hasonló „gyöngéd vonzalommal” volt azok iránt, akiket szolgált, ’igen kedvére volt’ az, hogy még magát az életét is a megsegítésükre használja fel, vagy ahogy más fordítások mondják, „szívesen” (Vida fordítás), illetve „kész örömest” (Dr. Masznyik fordítás) tegye ezt meg (1Tesszalonika 2:8). A szeretet arra indít minket, hogy utánozzuk Pál példáját (Máté 22:39).
Mi a helyzet a kelletlen szolgálattal?
Természetesen nem szabad hagynunk, hogy önmagunk szeretete fontosabb legyen, mint az Isten és emberek iránti szeretetünk. Különben annak a tényleg valós veszélynek tesszük ki magunkat, hogy félszívvel, kelletlenül végzünk szolgálatot. Még neheztelést is kezdhetünk táplálni, és zaklatottak lehetünk amiatt, hogy nem tudjuk az életünket pusztán a saját vágyaink szerint élni. Ez történt néhány izraelitával, akik elveszítették az Isten iránti szeretetüket, de kötelességtudatból valamilyen mértékben még mindig szolgálták őt. Mi lett ennek az eredménye? Isten szolgálata ’fáradtsággá’ vált számukra (Malakiás 1:13).
Bármely felajánlásnak, melyet Istennek teszünk, mindig ’épnek’, fogyatkozás nélkülinek kell lennie, a „legjava” kell hogy legyen annak, amit adhatunk (3Mózes 22:17–20; 2Mózes 23:19, Katolikus fordítás). A Malakiás napjaiban élő emberek ahelyett, hogy állataik legjavát adták volna Jehovának, azokat kezdték felajánlani, amelyek saját maguknak igazából nem kellettek. Hogyan reagált Jehova? Ezt mondta a papoknak: „Hogyha vakot hoztok áldozatul [azt mondjátok]: nem bűn-é az? vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é az? Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? . . . a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest; ételáldozatot is hoztok, de hát kedves-é az a ti kezetekből?” (Malakiás 1:8, 13).
Hogyan történhet ez meg bármelyikőnkkel? Áldozataink ’fáradtsággá’ válhatnak a számunkra, ha hiányzik belőlünk az igazán készséges szív és szellem (2Mózes 35:5, 21, 22; 3Mózes 1:3; Zsoltárok 54:8; Héberek 13:15, 16). Például, vajon Jehova a feleslegesen megmaradó időnket kapja?
Gondolhatja-e bárki is komolyan azt, hogy Isten számára elfogadható lett volna, ha egy jószándékú családtag vagy egy buzgó lévita valahogyan kikényszeríti egy vonakodó izraelitából, hogy válassza ki a legjobb állatát az áldozatra, amikor ő igazából nem akarta feláldozni azt? (Ézsaiás 29:13; Máté 15:7, 8). Jehova megvetette ezeket az áldozatokat, és végül azokat az embereket is, akik felajánlották (Hóseás 4:6; Máté 21:43).
Leljük kedvünket Isten akaratának cselekvésében
Ahhoz, hogy olyan szolgálatot mutassunk be Istennek, melyet ő elfogad, követnünk kell Jézus Krisztus példáját. „Nem a magam akaratát keresem — mondta —, hanem annak akaratát, aki küldött engem” (János 5:30). Jézus nagy boldogságot talált az Istennek végzett készséges szolgálatában. Jézus beteljesítette Dávid prófétai szavait: „Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem” (Zsoltárok 40:9).
Bár Jézus kedvét lelte Jehova akaratának cselekvésében, ez nem mindig volt könnyű. Figyeld meg, mi történt közvetlenül a letartóztatása, büntető tárgyalása és kivégzése előtt. A Gecsemáné-kertben Jézus „mélységesen bánatos” volt és „gyötrődni kezdett”. Olyan erős volt az érzelmi nyomás, hogy amint imádkozott, „verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vércseppek” (Máté 26:38; Lukács 22:44).
Miért ment Jézus ilyen gyötrődésen keresztül? Bizonyára nem önzés miatt vagy mert kelletlenül cselekedte Isten akaratát. Kész volt meghalni; még Péter szavaira is hevesen reagált, amikor az ezt mondta: „Kedvezz magadnak, Uram; semmiképpen sem lesz ez a sorsod” (Máté 16:21–23). Jézust az nyugtalanította, hogy milyen hatással lesz Jehovára és szent nevére az, hogy ő megvetett bűnözőként hal meg. Jézus tudatában volt annak, hogy Atyjának nagyon fog fájni, amikor látja, hogy szeretett Fiával milyen durván bánnak.
Jézus azt is megértette, hogy Jehova szándéka megvalósulásának döntő fontosságú idejéhez érkezett el. Az Isten törvényeihez való hűséges ragaszkodás vitathatatlanul bebizonyítaná, hogy Ádám választhatott volna ugyanígy. Jézus hűsége leleplezné, hogy Sátán állítása, vagyis hogy az emberek próba alatt nem fogják készségesen és hűségesen szolgálni Istent, teljes mértékben hamis. Jehova végül Jézus által összezúzhatná Sátánt, és megszüntethetné lázadásának hatásait (1Mózes 3:15).
Micsoda óriási felelősség nyugodott Jézus vállán! Atyjának a neve, az egyetemes béke és az emberi család megmentése — mind Jézus hűségén múlott. Felismerve ezt, így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem e pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Máté 26:39). Még a legkeményebb megpróbáltatás alatt sem tétovázott soha készségesen alávetni magát Atyja akaratának.
’A szellem buzgó, de a hústest gyenge’
Minthogy Jézusnak erős érzelmi nyomást kellett elszenvednie mialatt Jehovát szolgálta, mi is számíthatunk rá, hogy Sátán nyomást fog gyakorolni ránk, vagyis Isten szolgáira (János 15:20; 1Péter 5:8). Azonfelül mi tökéletlenek vagyunk. Így még ha készségesen szolgáljuk is Istent, ez nem lesz könnyű. Jézus látta, hogy az apostolai mennyire küzdöttek, hogy mindent megtegyenek, amit Jézus mondott nekik. Ezért mondta: „A szellem persze buzgó, de a hústest gyenge” (Máté 26:41). Semmi veleszületett gyengeség nem volt tökéletes emberi testében. Azonban gondolt a tanítványai testében levő gyengeségre, a tökéletlenségre, melyet a tökéletlen Ádámtól örököltek. Jézus tudta, hogy az öröklött tökéletlenség miatt, és az ebből eredő emberi korlátok következményeként küzdeniük kell, hogy mindazt megtegyék Jehova szolgálatában, amit szeretnének.
Így hát Pál apostolhoz hasonlóan érezhetünk, aki mélységesen szomorú volt, amikor a tökéletlenség gátat vetett azon képességének, hogy teljes mértékben szolgálja Istent. „Az óhajtás képessége megvan nálam — írta Pál —, de az a képesség, hogy véghezvigyem, ami kiváló, nincs meg” (Róma 7:18). A mi esetünkben is igaz, hogy nem tudjuk teljes mértékben véghezvinni mindazokat a jó dolgokat, melyeket óhajtunk (Róma 7:19). Ez nem a részünkről megnyilvánuló bármiféle kelletlenség miatt van, hanem egyszerűen azért, mert a test gyengesége útjában áll még a lehető legnagyobb erőfeszítéseinknek is.
Ne essünk kétségbe. Ha megvan bennünk az őszinte készség, hogy megtegyük mindazt, amit tudunk, Isten biztosan el fogja fogadni a szolgálatunkat (2Korintus 8:12). ’Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt’, hogy Krisztus szellemét utánozzuk, vagyis teljesen vessük alá magunkat Isten akaratának (2Timóteus 2:15; Filippi 2:5–7; 1Péter 4:1, 2). Jehova meg fogja jutalmazni, és támogatni fogja az ilyen készséges szellemet. Meg fogja adni nekünk „a szokásosnál nagyobb erőt”, hogy ellensúlyozza a gyengeségeinket (2Korintus 4:7–10). Jehova segítségével, Pálhoz hasonlóan ’szíves örömest fogunk költeni és teljesen elköltetni’ az Ő drága szolgálatában.
[Kép a 21. oldalon]
Pál készségesen, a legjobb képességei szerint szolgálta Istent
[Kép a 23. oldalon]
Jézus még a legkeményebb megpróbáltatás alatt is az Atyja akaratát cselekedte