Hallgass lelkiismereted hangjára!
AZ EMBERI kapcsolatokat érintő kérdésekben, különösen amelyek a becsületes, igazságos és egyenes eljárást érintik, gyakran mondják az embereknek: „Hallgass lelkiismereted hangjára!” Az illető rendszerint megvonja vállát, amikor ezt a tanácsot adja — részint mert vonakodik józan tanácsot adni, részint pedig mert érzi, hogy a határozott tanácsot úgyse fogadnák meg.
A kifejezés annyira megszokottá vált, hogy jelentése elvesztette értékét. Most csaknem ugyanazt jelenti, mintha azt mondanák: ,Tedd meg mindazt, amire a lelkiismereted mentséget talál.’ Az embernek lehet lelkiismeretfurdalása valamivel kapcsolatban, de magában érvelhet s kigondolhatja a módját, hogy kérdéses vagy becstelen cselekedetét igazolja, megnyugtatva lelkiismeretét, mentséget találva számára, hogy hagyja őt cselekedni.
Ha valaki ilyen érvelést követ, „érzéketlen” lelkiismeretet fejleszthet ki, amelynek hangjára már egyáltalán nem lehet hallgatni. Olyan lesz, mint a csúnya égés helyén keletkezett hegg szövete, amely érzéketlenné vált, nem vezeti a fájdalmat, hogy tulajdonosát figyelmeztetve, eltávolítsa a veszélytől. (1Tim 4:2) Mivel ez megtörténhet, bárki számára jó tanács lenne az előbb említett közmondás ellentéte: Sohase erőltess rá valamit lelkiismeretedre.
A legtöbb embernek olyan lelkiismerete van, mely érzékenyen reagál az élet sok vitás kérdésében. De a lelkiismeret nem mindig a legjobb pályán vezeti az embert, azon a pályán, mely élethez vezet. Mert bár lelkiismeretünk mint bíró tevékenykedik, tolmácsolja és alkalmazza az irányadó mértékeket és törvényeket, melyeket mi helyesnek tartunk, mégis lehetséges, hogy nem a helyes irányadó mértékeken — Isten irányadó mértékein — alapszik.
Például egyes országokban szokás a többnejűség (poligámia). Az emberek nem is ismertek semmi mást. De miután megtudták, hogy mit mond a Biblia, látják, hogy a többnejűség ellentétben van Istennek — a keresztények számára lefektetett — elrendezésével. Akkor helyreigazítják lelkiismeretüket és életüket.
Vannak olyan keresztények is, akiknek hitében vannak gyenge pontok, vagyis nincsenek tisztában bizonyos, az erkölcsöt és magatartást érintő dolgokkal. Tanításra van szükségük, hogy az alapelvek és alkalmazásuk tisztán álljanak előttük, hogy „gyakorlott legyen felfogó képességük a helyes és helytelén megkülönböztetésében”. — Zsid 5:14.
Következésképpen mindnyájunknak ki kell iskoláznunk lelkiismeretünket, hogy döntései szilárdan Isten Igéjén alapuljanak. Amikor értesülünk valamiről, igazodnunk kell hozzá, nehogy ‚szándékosan legyünk tudatlanok’-ká. (2Pét 3:5, Jóváhagyott Fordítás) Csakis akkor lehetünk biztosak, hogy ‚hallgatunk lelkiismeretünk hangjára’. Ugyanakkor nem akarjuk azt, hogy saját lelkiismeretünk szavára más hallgasson. Bár segíthetünk másnak a Bibliából világosabban felismerni a vitás kérdéseket az alapvető alapelvek világosságánál, szeretnénk ugyanazt a szabadságot megadni neki, mint amilyent mi kívánunk. Nem próbáljuk meg vezetni lelkiismeretét, mert ily módon megbánthatnánk, megakadályozva őt abban, hogy jó lelkiismerete legyen Isten előtt. — 1Kor 8:12.