ÖZVEGY

Olyan nő, akinek a férje meghalt, s aki még nem ment újra férjhez. A férj halála megszünteti a házasságot, így az özvegy újból férjhez mehet, ha úgy dönt (Ru 1:8–13; Ró 7:2, 3; 1Ko 7:8, 9). A patriarchális korban, később pedig a mózesi törvény alatt, ha egy férfi gyermektelenül halt meg, a testvérének feleségül kellett vennie az özvegyét, és gyermeket kellett nemzenie, hogy fennmaradjon az elhunyt férj családi vonala (1Mó 38:8; 5Mó 25:5–10; Ru 4:3–10; lásd: SÓGORHÁZASSÁG).

Az özvegyek férjük halála után visszamehettek az apjuk házába (1Mó 38:11). A Törvény külön rendelkezett a papok azon lányairól, akik megözvegyültek, vagy akiktől elváltak. Mivel a pap a háznépe eltartására kapta a tizedet, a lánya részesülhetett belőle. Így nem szegényedett el, és a papság sem került szégyenbe (3Mó 22:13). Azoknak az özvegyeknek, akik nem részesültek ilyen támogatásban és védelemben, Isten törvénye biztosította, hogy tallózhassanak a szántóföldeken, az olajfaligetekben és a szőlőkben (5Mó 24:19–21), részt vehessenek az évenkénti gazdag ünnepeken (5Mó 16:10–14), és minden harmadik évben kapjanak a nemzet által adományozott tizedből (5Mó 14:28, 29; 26:12, 13).

Jehova és Krisztus törődik az özvegyekkel: Jehova úgy mutatta be magát, mint aki „igazságot szolgáltat az apátlan fiúnak és az özvegynek” (5Mó 10:18). A Törvényben szigorú rendelkezések írták elő, hogy az özvegyeknek teljesen és egyenlőképpen szolgáltassanak igazságot (2Mó 22:22–24; 5Mó 24:17). Átkot mondtak azokra, akik elferdítették az özvegyek ítéletét (5Mó 27:19), és a próféták írásai az özvegyekkel való megfelelő bánásmódra szólítottak fel (Ézs 1:17, 23; 10:1, 2; Jr 22:3; Ez 22:7; Za 7:9, 10; Ma 3:5).

Jézus kimutatta, hogy szívén viseli az Izraelben élő özvegyek sorsát, amikor elítélte az írástudókat, amiért azok ’felemésztették az özvegyek házát’ (Mk 12:38–40; Lk 20:46, 47).

A keresztények segítik az özvegyeket: Abban a váratlan helyzetben, mely röviddel i. sz. 33. pünkösd napja után alakult ki a keresztény gyülekezetben, a görögül beszélő özvegyeket elhanyagolták az eledel naponkénti kiosztásánál. Amikor ez az apostolok tudomására jutott, ők annyira fontosnak tartották az ügyet, hogy kineveztek „hét, jó bizonyságot szerzett férfit. . ., akik telve [voltak] szellemmel és bölcsességgel”, hogy ügyeljenek rá, hogy egyenlően legyen elosztva az élelem (Cs 6:1–6).

Pál apostol az 1Timóteusz 5:3–16-ban teljes körű utasításokat adott azzal kapcsolatban, hogy szeretettel gondoskodni kell a keresztény gyülekezetben levő özvegyekről. A gyülekezetnek gondot kellett viselnie a szűkölködő özvegyekre. De ha az özvegynek voltak gyermekei vagy unokái, nekik kellett vállalniuk a felelősséget, hogy ellátják az özvegyet, vagy ahogy Pál mondta, „ha valamely hívő asszonynak özvegy rokonai vannak, segítsen rajtuk, és ne a gyülekezetre nehezedjen a teher. Akkor a gyülekezet segíteni tud azokon, akik valóban özvegyek”, azaz valóban rokonok és támasz nélkül maradtak. Azt az özvegyet vették fel a gyülekezet anyagi támogatására szorulók jegyzékébe, aki „nem [volt] fiatalabb hatvanévesnél”; arról volt ismert, hogy erkölcsös, hűségesen és szeretettel ragaszkodik Jehovához; valamint vendégszeretetet és szeretetet tanúsít mások iránt. A fiatalabb özvegyeknek viszont azt ajánlja az apostol, hogy menjenek újból férjhez, szüljenek gyermekeket, és vezessenek háztartást, így elkerülhetnek egy csapdát, mely a nemi ösztöneik miatt áll fenn, és nem fenyegeti őket az a veszély, hogy ’tétlenkedők, pletykálkodók és mások dolgába avatkozók legyenek’.

Jézus féltestvére, Jakab kiemelte, milyen fontos gondot viselni az árvákra és az özvegyekre nyomorúságukban, amikor ezt – az Isten álláspontja szerinti tiszta és beszennyezetlen imádatra vonatkozó követelményként – azzal együtt említette, hogy meg kell tartanunk magunkat szennyfolt nélkül a világtól (Jk 1:27).

Kimagasló hitük volt többek között a következő özvegyeknek: Támárnak (1Mó 38:6, 7), Naominak és Ruthnak (Ru 1:3–5), Abigailnak (1Sá 25:37, 38, 42), a sareptai özvegynek (1Ki 17:8–24) és Anna prófétanőnek (Lk 2:36, 37; vö. azt, amit Lukács Annáról ír, azokkal a feltételekkel, amelyeknek meg kell felelnie egy özvegynek ahhoz, hogy méltó legyen a támogatásra, ahogyan arról Pál az 1Ti 5:3–16-ban írt). Jézus ezenkívül nagyon megdicsért egy özvegyet – akinek nem tudjuk a nevét –, mivel az mindenét a templomnak adományozta (Mk 12:41–44).

Jelképes értelem: Az elvetett és lakatlanná vált városokat jelképesen özvegyekhez hasonlították (Si 1:1; vö.: Jr 51:5). Nagy Babilon, ’a nagy város, melynek királysága van a föld királyai felett’, az őt előárnyékoló ókori Babilonhoz hasonlóan azzal dicsekszik, hogy soha nem lesz özvegy. De ahogy az ókori Babilon mégiscsak ’özveggyé’ lett, ugyanígy lesz a mai Nagy Babilonnal is (Ézs 47:8, 9; Je 17:18; 18:7, 8).