A Biblia nézőpontja

Szegénynek kell lenniük a keresztényeknek?

JÉZUS egyszer azt mondta egy gazdag, fiatal elöljárónak, hogy menjen el, adja el mindenét, és amit kap, adja oda a szegényeknek. A beszámolóból megtudjuk, hogy a férfi elszomorodott Jézus beszédén, és bánatosan elment, „mert sok java volt”. Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Milyen nehéz lesz bemenniük az Isten királyságába azoknak, akiknek van pénzük!” Majd hozzátette: „könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten királyságába” (Márk 10:21–23; Máté 19:24).

Mit értett ezen Jézus? Vajon a gazdagság és az igaz imádat összeegyeztethetetlen? Bűnösnek kell érezniük magukat a keresztényeknek, ha van pénzük? Elvárja-e Isten tőlük, hogy aszkéta életet éljenek?

Isten „mindenfajta embert” szívesen fogad

Az ókorban Isten nem követelte meg az izraelitáktól, hogy szegénységben éljenek. Vegyünk egy példát: miután a nemzet tagjai megkapták a föld nekik járó részét, gazdálkodni és kereskedni kezdtek, hogy gondoskodjanak magukról és a szeretteikről. Erőfeszítéseik sikere egyebek között a gazdasági körülményeken, az időjáráson vagy az üzleti érzékükön múlt. A Mózesi Törvény úgy rendelkezett, hogy az izraeliták legyenek könyörületesek, ha bárki közülük nehéz körülmények közé került és elszegényedett (3Mózes 25:35–40). Némelyek azonban meggazdagodtak. Jézus Krisztus egyik ősapjáról, a hithű, feddhetetlen Boázról azt írja a Biblia, hogy „jómódú” volt (Ruth 2:1, Újfordítású revideált Biblia).

Ugyanez volt a helyzet Jézus idejében is. Amikor Jézus a cikk elején említett szavakat mondta a gazdag férfinak, nem az volt a szándéka, hogy önsanyargatásra buzdítson. Fontos leckét akart megtanítani, mégpedig azt, hogy emberi szempontból lehetetlennek tűnhet, hogy a gazdagok alázatosságot mutassanak, és elfogadják azt az eszközt, amely által Isten a megmentésről gondoskodik. Jézus mégis rámutatott: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Máté 19:26).

Az első századi keresztény gyülekezetben „mindenfajta embert” szívesen fogadtak (1Timóteus 2:4). Voltak a gyülekezetben gazdagok, voltak olyanok, akik viszonylag jól éltek, de volt sok szegény is. Néhányan még azelőtt tettek szert vagyonra, mielőtt keresztények lettek. Előfordult az is, hogy némelyek a későbbiekben gazdagodtak meg a kedvező körülményeknek vagy a bölcs üzleti döntéseiknek köszönhetően.

A keresztény testvériséget ma is sokféle anyagi hátterű személy alkotja. Mindannyian próbálják követni a Biblia anyagi kérdésekre vonatkozó tanácsait, mivel tudják, hogy bárki anyagiassá válhat. Az a lecke, melyet Jézus megtanított a fiatal gazdag elöljáró esete kapcsán, arra figyelmeztet minden keresztényt, hogy mennyire uralhatja valakinek az életét a pénz és a vagyontárgyak birtoklása utáni vágy (Márk 4:19).

Intés a gazdagoknak

Bár magát a gazdagságot nem ítéli el a Biblia, a pénz szeretetét viszont igen. A Biblia egyik írója, Pál ezt jelentette ki: „a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere.” Megjegyezte, hogy „némelyek eltévelyedtek a hittől, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat”, mert feláldozták a szellemi érdekeket a gazdagságot hajszolva (1Timóteus 6:10).

Érdekes módon Pál a gazdagoknak külön tanácsokat adott. Ezt mondta: „Utasítsd azokat, akik gazdagok a dolgok jelenlegi rendszerében, hogy ne legyenek kevélyek, és reménységüket ne bizonytalan gazdagságba vessék, hanem Istenbe, aki gazdagon megad nekünk mindent az élvezetünkre” (1Timóteus 6:17). Nyilvánvalóan fennáll a veszélye annak, hogy a gazdagok büszkévé válnak, és magasabb rendűnek érzik magukat másoknál. Talán arra is kísértést éreznek, hogy azt gondolják, a gazdagság nyújt igazi biztonságot, pedig teljes mértékben ez csak Istennek áll módjában.

A gazdag keresztények úgy védekezhetnek az ilyen veszélyek ellen, ha „kiváló cselekedetekben . . . gazdagok”. Ezek közé a cselekedetek közé tartozik a bőkezűség, és a készség az osztozásra, vagyis az, hogy nagylelkűen támogatják a szükségben lévőket (1Timóteus 6:18). A keresztények — legyenek akár szegények, akár gazdagok — arra is használhatják anyagi javaik egy részét, hogy előmozdítsák Isten Királysága jó hírének a terjesztését, ami ma az igaz keresztények szívügye. Nagylelkű szellemük arra vall, hogy helyesen viszonyulnak az anyagi javakhoz, és ezzel kedvessé válnak Jehova Isten és Jézus Krisztus szemében, akik a vidám adakozókat szeretik (Máté 24:14; Lukács 16:9; 2Korintus 9:7).

A fontosabb dolgok

Világos hát, hogy a keresztényektől nem várják el, hogy szegények legyenek. De az se legyen az „elhatározásuk, hogy gazdagok lesznek” (1Timóteus 6:9). Keményen dolgoznak, hogy megkeressék a megélhetésükre valót. Különféle tényezőktől és a gazdasági helyzettől függően az erőfeszítésüket eltérő mértékű siker koronázza (Prédikátor 11:6).

Bármilyenek legyenek is a keresztények anyagi körülményei, törekszenek rá, hogy ’megbizonyosodjanak a fontosabb dolgokról’ (Filippi 1:10). Azáltal, hogy a szellemi értékeket teszik az első helyre, ’biztonságban kiváló alapot gyűjtenek maguknak kincsként a jövőre, hogy szilárdan megragadják a valódi életet’ (1Timóteus 6:19).