Hogyan lehet kiegyensúlyozott nézetünk a pénzről?

A pénz szeretete és az anyagi javak utáni vágyakozás nem új jelenségek. A Biblia nem is kezeli úgy a témát, mintha valami új dolog lenne, hiszen nem is egyszer szót ejt róla. Valójában nagyon régóta megvannak ezek a vágyak az emberekben. Isten a Törvényben így utasította az izraelitákat: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát . . . és semmit, a mi a te felebarátodé” (2Mózes 20:17).

A PÉNZ és az azon megvásárolható dolgok szeretete általános volt Jézus napjaiban is. Figyeljük meg a következő beszámolót Jézusnak egy „nagyon gazdag” fiatalemberrel folytatott beszélgetéséről. Jézus „így szólt hozzá: »Egyvalaminek még híjával vagy: adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!« Ennek hallatán az mélységesen bánatos lett, mert nagyon gazdag volt” (Lukács 18:18–23).

Pénz — a helyes szemléletmód

Nem lenne azonban helyes arra a következtetésre jutni, hogy a Biblia szerint a pénz vagy annak alapvető felhasználási módjai elítélendőek. A Biblia megmutatja, hogy a pénz kézzelfogható védelmet nyújt a szegénységgel és az azzal együtt járó gondokkal szemben, mivel az emberek meg tudják rajta vásárolni az életük fenntartásához szükséges dolgokat. Salamon király ezt írta: „oltalom a bölcsesség, akárcsak a pénz.” Ezenkívül rámutatott: „Mulatság kedvéért rendeznek lakomát, és vidámmá teszi az életet a bor, de pénz kell mindehhez!” (Prédikátor 7:12; 10:19, Újfordítású revideált Biblia [10:16]).

Isten nem ítéli el a pénz helyes használatát. Jézus például ezt mondta: „szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalan gazdagság által” (Lukács 16:9). Ezt többek között úgy tudjuk megtenni, ha anyagilag hozzájárulunk Isten igaz imádatának az előmozdításához, hiszen mindenképpen jó lenne, ha arra törekednénk, hogy Isten a Barátunk legyen. Maga Salamon — apjának, Dávidnak a példáját követve — óriási pénzösszegeket és egyéb értékeket adományozott Jehova templomának az építésére. A keresztények egy másik kötelessége, hogy anyagilag támogassák az arra rászorulókat. „Osztozzatok a szentekkel a szükségleteik szerint” — mondta Pál apostol. Majd hozzátette: „Kövessétek a vendégszeretet útját” (Róma 12:13). Ez gyakran némi pénz kiadásával jár. Mit mondhatunk azonban a pénz szeretetéről?

’Az ezüst gyengéd szeretete’

Pál részletesen beszélt „a pénz szeretetéről” — szó szerint ’az ezüst gyengéd szeretetéről’ —, amikor fiatal keresztény hittársának, Timóteusnak írt. Pál intő szavait az 1Timóteus 6:6–19-ben találhatjuk. Pál itt az anyagi dolgokról ír bővebben, és ennek keretén belül szól „a pénz szeretetéről”. Jól tesszük, ha gondosan megvizsgáljuk Pál ihletett megjegyzéseit, mivel napjaink társadalma igen nagy hangsúlyt fektet a pénzre. Mindenképpen hasznunkra fog válni ez a vizsgálódás, mert fel fogja fedni előttünk, hogy hogyan ’ragadhatjuk meg szilárdan a valódi életet’.

Pál így figyelmeztet: „a pénz szeretete mindenfajta ártalmas dolognak gyökere, és erre a szeretetre törekedve némelyek eltévelyedtek a hittől, és mindenütt sok fájdalommal szegezték át magukat” (1Timóteus 6:10). Sem ez a vers, sem egyetlen más bibliavers nem mondja azt, hogy a pénz önmagában rossz. Azt sem állítja az apostol, hogy alapvetően a pénz okolható az ’ártalmas dolgokért’, vagy hogy a pénz lenne minden probléma forrása. Inkább azt mondja, hogy a pénz szeretete lehet mindenfajta „ártalmas dolog” előidézője, noha nem feltétlenül az egyetlen előidézője.

Óvakodjunk a kapzsiságtól

Attól még, hogy önmagában a pénzt nem ítéli el a Szentírás, nem szabad leértékelnünk Pál figyelmeztetését. Azok a keresztények, akikben szeretet ébred a pénz iránt, mindenféle gonddal szembekerülhetnek, köztük a legsúlyosabbal is — eltévelyedhetnek a hittől. Hogy ez mennyire igaz, azt Pálnak a Kolosszéban élő keresztényekhez intézett szavai is alátámasztják: „Öljétek meg azért földön levő testtagjaitokat . . . a káros kívánság és a mohóság dolgában, ami bálványimádás” (Kolosszé 3:5). Milyen értelemben lehet egyenlő a mohóság, a kapzsiság vagy a „pénz szeretete” a bálványimádással? Vajon ez azt jelenti, hogy helytelen lenne, ha nagyobb házat, egy új kocsit vagy egy jobban jövedelmező állást szeretnénk? Nem, önmagában véve ezen dolgok egyike sem rossz. A kérdés az, hogy milyen indítékok rejlenek az illető szívében, amiért szeretné megszerezni ezen dolgok valamelyikét, és vajon igazán szüksége van-e rájuk.

A természetes vágyaink és a kapzsiság között ugyanolyan különbség figyelhető meg, mint egy étel megfőzéséhez rakott kis tábortűz meg egy pusztító erdőtűz között. Az egészséges és helyénvaló vágyakozás építő és hasznos lehet. Arra indít minket, hogy dolgozzunk, és eredményesek legyünk. A Példabeszédek 16:26 ezt mondja: „A munkálkodó lelke magának munkálkodik; mert az ő szája kényszeríti őt.” A kapzsiság azonban veszélyes és romboló. Akkor válik valaki kapzsivá, ha nem tartja féken a vágyait.

Igen, alapvetően a vágyak féken tartásával van a gond. Vajon a pénz, amelyet felhalmozunk, vagy azok a dolgok, melyeket meg akarunk szerezni, azt a célt szolgálják, hogy kielégítsék a szükségleteinket? Vagy inkább arról van szó, hogy a szükségleteink a pénz rabjaivá tesznek minket? Ezért mondja azt Pál, hogy ha valaki ’kapzsi, az bálványimádó’ (Efézus 5:5). Valójában, ha mohón vágyunk valami után, az azt jelenti, hogy alárendeljük az akaratunkat a kívánságunk tárgyának — tulajdonképpen az lesz az urunk, az istenünk, az óhajtott dolgot fogjuk szolgálni. Ezzel szemben Isten megköveteli: „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem” (2Mózes 20:3).

Ha kapzsik vagyunk, az arról is árulkodik, hogy nem bízunk Istenben, hogy teljesíteni fogja az ígéretét, és gondoskodni fog a szükségleteinkről (Máté 6:33). A kapzsiság ezért ugyanazt jelenti, mint elfordulni Istentől. Ebben az értelemben is „bálványimádásnak” felel meg. Nem csoda, hogy Pál olyan határozottan figyelmeztet a kapzsiság veszélyére!

Jézus is egyértelműen figyelmeztetett a kapzsiság ellen. Arra intett minket, hogy ne vágyjunk olyasmire, ami nem a miénk: „Tartsátok nyitva a szemeteket, és őrizkedjetek mindenfajta mohóságtól, mert még ha bőségnek örvend is valaki, az élete nem azokból a dolgokból származik, amelyek vannak neki” (Lukács 12:15). Ez a vers, valamint ezt követően a Jézus által használt szemléltetés rámutat, hogy a kapzsiság azon az ostoba hiedelmen alapul, hogy az a fontos az életben, hogy mi mindene van az embernek. Lehet ez pénz, pozíció, hatalom vagy ezekhez hasonló dolgok. Bármi, amit az ember megszerezhet, a kapzsiság tárgyává válhat. A kapzsi emberek azt hiszik, hogy ha megkapják, amit szeretnének, akkor megelégedettek lesznek. De mind a Biblia, mind az emberi tapasztalatok azt mutatják, hogy csakis Isten az, aki ki tudja és ki is fogja elégíteni a valódi szükségleteinket, amint azt Jézus kifejtette a követőinek (Lukács 12:22–31).

Napjaink fogyasztói társadalma mestere annak, hogy felébressze az emberekben a kapzsiságot. Sokakat szinte észrevétlenül, de nagyon is hatásos módon befolyásol, így ezek az emberek, bármijük van is, meg vannak győződve arról, hogy valami még mindig hiányzik. Még többre, még nagyobbra és még jobbra vágynak. Noha arra nem számíthatunk, hogy majd megváltoztatjuk a körülöttünk lévő világot, mégis mit tehetünk egyénenként, hogy ez a tendencia ne ragadjon ránk is?

Válasszuk a megelégedettséget a kapzsiság helyett

Pál rámutat a kapzsiság alternatívájára, a megelégedettségre. Ezt mondja: „Így hát, ha van élelmünk és ruházatunk meg hajlékunk, elégedettek leszünk ezekkel” (1Timóteus 6:8). Talán túl egyszerűnek és naivnak tűnik azt állítani, hogy amire igazán szükségünk van, az csupán ’élelem és ruházat meg hajlék’. Sokan szeretik azokat a tévéműsorokat, melyek a nézőket híres emberek pazar otthonaiba kalauzolják el. De így egyáltalán nem fognak megelégedettségre lelni.

Természetesen Isten nem kívánja meg a szolgáitól, hogy szegénységben éljenek (Példabeszédek 30:8, 9). Pál azonban felhívja a figyelmünket arra, hogy valójában mit is jelent a szegénység: azok az igazán szegények, akik olyan helyen élnek, ahol nem tudják előteremteni a létfenntartásukhoz szükséges élelmet, nem tudnak ruházkodni, és nincs hol lakniuk. Ha viszont mi nem szenvedünk hiányt ezekben a dolgokban, minden okunk megvan arra, hogy megelégedettséget találjunk.

Hihetünk Pálnak, hogy komolyan mondta, amit a megelégedettségről mondott? Valóban elégedett lehet az ember csupán az alapvető dolgokkal — élelemmel, ruházattal és hajlékkal? Nos, Pálnak tudnia kellett. Ő maga is élvezhette a magas ranggal járó gazdagságot és dicsőséget, hiszen ilyen rang illette meg korábban a zsidó közösségben, és a római állampolgársága révén is (Cselekedetek 22:28; 23:6; Filippi 3:5). Viszont komoly nehézségekkel is meg kellett küzdenie misszionáriusi munkája során (2Korintus 11:23–28). Ezen tapasztalatok útján megtanulta a titkát annak, hogy hogyan őrizheti meg a megelégedettségét. Nos, mi volt ez a titok?

„Megtanultam a titkát”

Pál az egyik levelében kifejtette: „Tudom én, hogyan kell szűkölködni, tudom én, hogyan kell bővelkedni. Mindenben és minden körülmények között megtanultam a titkát a jóllakottságnak is, és az éhezésnek is, a bővelkedésnek is, és annak is, hogyan kell szükséget szenvedni” (Filippi 4:12). Micsoda határozottságot és optimizmust tükröznek Pál szavai! Könnyű lenne azt feltételezni, hogy amikor ezeket a sorokat írta, felhőtlen volt az élete. De korántsem ez volt a helyzet. Rómában volt — börtönben! (Filippi 1:12–14).

Ennek a kijózanító ténynek a fényében a bibliavers határozott mondanivalója az, hogy nemcsak anyagi javainkkal kell megelégedettnek lennünk, hanem a körülményeinkkel is. A túlzott gazdagság is, és a túlzott szegénység is próbára tehet minket abban a tekintetben, hogy mit tartunk fontosnak. Pál elmondta, hogy a szellemi erőforrások képessé tették arra, hogy megelégedett legyen, függetlenül attól, hogy milyen anyagi körülmények között élt: „Mindenre megvan az erőm [Istennek] köszönhetően, aki erőt ad nekem” (Filippi 4:13). Pál nem az anyagi javaiban vagy a körülményeiben bízott. Akár gazdag volt, akár szegény, akár kedvező helyzetben volt, akár hátrányos helyzetben, a szükségletei kielégítésében Pál Istenre bízta magát. Ennek eredményeként elégedett volt.

Pál példája különösen fontos volt Timóteus számára. Az apostol arra buzdította ezt a fiatalembert, hogy inkább az Isten iránti odaadást és az Istennel való szoros kapcsolatot tartsa fontosnak az életében, és ne a gazdagságot. Ezt mondta Pál: „Te azonban, ó, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól. Törekedj pedig az igazságosságra, az Isten iránti odaadásra, a hitre, a szeretetre, a kitartásra, az érzületbeli szelídségre” (1Timóteus 6:11). Noha ezek a szavak Timóteusnak íródtak, mindenkinek, aki szeretné tisztelni Istent, és igazán boldog életet szeretne élni, meg kell fogadnia őket.

Timóteusnak, mint bármely más kereszténynek, óvakodnia kellett a kapzsiságtól. Az efézusi gyülekezetben, ahol éppen szolgált, amikor Pál levelet írt neki, minden bizonnyal voltak gazdag hívők is (1Timóteus 1:3). Pál elvitte Krisztus jó hírét ebbe a gazdag kereskedelmi központba, és ennek eredményeként sokan megtértek. Ezek között kétségtelenül sok gazdag ember is volt, ahogyan napjainkban is vannak gazdag emberek a keresztény gyülekezetben.

Ha az 1Timóteus 6:6–10-ben tanultakra gondolunk, a kérdés az: Mit tegyenek azok, akik az átlagosnál nagyobb jómódban élnek, ha tiszteletet szeretnének mutatni Isten iránt? Pál szerint azzal kell kezdeniük, hogy megvizsgálják a szemléletmódjukat. A pénz egyik jellemzője az, hogy elbizakodottá teheti az embert. Pál rámutat: „Utasítsd azokat, akik gazdagok a dolgok jelenlegi rendszerében, hogy ne legyenek kevélyek, és reménységüket ne bizonytalan gazdagságba vessék, hanem Istenbe, aki gazdagon megad nekünk mindent az élvezetünkre” (1Timóteus 6:17). A jómódú embereknek meg kell tanulniuk, hogy ne a pénzükben bízzanak, hanem Istenben, akitől eleve minden gazdagság származik.

De a szemléletmód csak részben a titok nyitja. A gazdag keresztényeknek meg kell tanulniuk, hogy helyesen használják fel a vagyonukat. Pál erre int: ’a jóban munkálkodjanak, kiváló cselekedetekben legyenek gazdagok, bőkezűek legyenek, készek arra, hogy osztozzanak’ (1Timóteus 6:18).

„A valódi élet”

Pál lényegében azt tanácsolja, hogy ne felejtsük el: az anyagi javaknak csak viszonylagos értékük van. Isten Szava ezt mondja: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Példabeszédek 18:11, Úf.). Igen, végeredményben csak az ember képzeletében nyújt biztonságot a gazdagság, valójában azonban csak ámítás az egész. Nem lenne helyes e köré építeni az életünket ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy elnyerjük Isten tetszését.

A bizonytalan anyagi jólét túlságosan mulandó ahhoz, hogy ebbe fektessük a reményünket. A valódi reménység alapja azonban erős, tartós, és igazi értelme van. A keresztények a Teremtőbe, Jehova Istenbe, valamint az örök életre tett ígéretébe vetik a reményüket. Míg az igaz, hogy pénzen nem lehet boldogságot vásárolni, abban még nagyobb igazság rejlik, hogy pénzért nem lehet megvásárolni a megmentésünket. Megmentésben egyedül akkor reménykedhetünk, ha Istenbe vetjük a hitünket.

Tehát függetlenül attól, hogy gazdagok vagyunk, vagy szegények, úgy éljünk, hogy ’Istenre nézve legyünk gazdagok’ (Lukács 12:21). Semmi sem értékesebb annál, mint hogy helyeselt állapotban lehetünk a Teremtő előtt. Minden erőfeszítésünkkel, mellyel erre törekszünk, ’kiváló alapot gyűjtünk magunknak kincsként a jövőre, hogy szilárdan megragadjuk a valódi életet’ (1Timóteus 6:19).

[Kép a 7. oldalon]

Pál megtanulta, hogy mi a megelégedettség titka

[Képek a 8. oldalon]

Boldogok és megelégedettek lehetünk azzal, amink van