Tanúskodjatok Jehova mellett, és ne fáradjatok el!
„Figyeljetek pontosan őrá, aki a bűnösöktől a saját érdekeik ellen szóló ellentmondást tűrt el. . ., hogy el ne fáradjatok és el ne csüggedjetek lelketekben” (ZSIDÓK 12:3).
1, 2. Milyen meggyőző bizonyítékokat adott Jézus a tanítványainak arról, hogy feltámadt?
„LÁTTAM az Urat!” Ezekkel a meglepő szavakkal kezdte Mária Magdolna hírül adni Jézus feltámadását (János 20:18). Ez jelezte a kezdetét annak az izgalmakban bővelkedő 40 napnak, amelyben a Krisztus halála miatt korábban szomorkodó tanítványoknak részük lehetett.
2 Jézus nyilván nem akart semmi kétséget hagyni a tanítványai elméjében afelől, hogy ő valóban él. Ezért Lukács így számol be erről: „Miután szenvedett, [Jézus] sok meggyőző bizonyítékkal is megmutatta, hogy él, mivel negyven napon keresztül láthatták őt” (Cselekedetek 1:3). Valóban, egy alkalommal „megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre” (1Korinthus 15:6). Most már bizonyosan nem volt helye további kétkedésnek. Jézus él!
3. Milyen kérdéseket tettek fel a tanítványok Jézusnak a Királyságra vonatkozóan, és miért lepte meg őket Jézus válasza?
3 Jézus tanítványai abban az időben csak az Izrael számára helyreállított földi „Isten királyságá”-ra gondoltak (Lukács 19:11; 24:21). Ezért megkérdezték Jézustól: „Uram, ebben az időben állítod helyre Izrael számára a királyságot?” A válasz kétségtelenül meglephette őket, mert Jézus ezt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok megismerni az időket vagy az időszakokat, amelyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett; hanem erőt nyertek majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:6–8). Micsoda kihívás állt most a tanítványok előtt! És mekkora felelősség! Hogyan lesznek képesek elvégezni ekkora feladatot? Nemsokára meglepő módon kaptak választ erre a kérdésre.
Elfogadták a kihívást
4. Írd le, mi történt pünkösd napján?
4 Lukács elbeszélése így folytatódik: „Amikor a pünkösd ünnepének napja elkezdődött, mindannyian egyazon helyen együtt voltak, és hirtelen hangos szélroham zúgásához hasonló zaj támadt az égből, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És mint valami lángnyelvek váltak láthatóvá előttük, és szétoszolva egy-egy leereszkedett mindegyikükre, és mindannyian beteltek szent szellemmel, és kezdtek különböző nyelveken beszélni, ahogy a szent szellem szólásra indította őket.” Oly erős volt a zaj, hogy felkeltette az ünnep miatt Jeruzsálemben tartózkodó zsidók sokaságának figyelmét. Elámultak, amikor ʼa saját nyelvükön hallották őket beszélni Isten nagyszerű dolgairólʼ (Cselekedetek 2:1–11).
5. Milyen mértékben teljesedett be Jézusnak a Cselekedetek 1:8-ban leírt jövendölése?
5 Péter nem vesztegette az idejét, hanem erőteljes beszédet mondott, és minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy „a Názáreti Jézus”, akit a zsidók oszlopra szegeztek, volt az „Úr”, akiről Dávid e szavakkal beszélt: „Jehova így szólt az én Uramhoz: ʼÜlj az én jobb kezem felől, amíg lábaid alá zsámolyul teszem ellenségeidet.ʼ” Mintha tőrt döftek volna a szívükbe, Péter hallgatói megkérdezték: „Férfiak, testvérek, mit tegyünk?” Válaszul Péter így buzdította őket: „Tartsatok bűnbánatot, és mindannyian merítkezzetek alá a Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára.” És az eredmény? Háromezren alámerítkeztek! (Cselekedetek 2:14–41). Máris megtörtént a tanúskodás Jeruzsálemben. Később azután kiterjedt egész Júdeára, majd Szamáriára és végül „a föld legtávolabbi részéig”. Oly gyors volt a Királyság-prédikálásnak ez a kiterjesztése, hogy i. sz. 60 körül Pál apostol elmondhatta, hogy a jó hírt „az egész teremtésben prédikálták az ég alatt” (Kolossé 1:23).
A Királyság-terjeszkedés és az üldözés
6, 7. a) Hogyan járt együtt az első században a Királyság-terjeszkedés és a keresztények üldözése? b) Milyen sürgős szükség támadt a Jeruzsálemben levő keresztények között és hogyan elégítették ki ezt a szükségletet?
6 Nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után Jézus tanítványai okkal emlékeztek vissza az ő szavaira: „A rabszolga nem nagyobb az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (János 15:20). A zsidó vezetőket feldühítette, amikor „az Isten szava tovább növekedett, és a tanítványok száma megsokszorozódott Jeruzsálemben”. István tanítványt hamis vádak alapján halálra kövezték. Úgy látszik, ez volt a jel, amelyre sokan vártak, mert „azon a napon nagy üldözés támadt a Jeruzsálemben levő gyülekezet ellen; az apostolok kivételével mindannyian szétszóródtak Júdea és Szamária egész területén” (Cselekedetek 6:7; 7:58–60; 8:1).
7 Az üldözés egy időre alábbhagyott. De rövid idővel később, I. Heródes Agrippa meggyilkolta Jakab apostolt. Pétert bebörtönözték, de egy angyal által kiszabadult. Később a Jeruzsálemben levő testvérek anyagilag rossz helyzetbe kerültek, ezért a hittestvéreik más helyekről kénytelenek voltak segélyszállítmányokat küldeni nekik (Cselekedetek 9:31; 12:1–11; 1Korinthus 16:1–3). Pál apostol egyik jeruzsálemi látogatása alkalmával igencsak megnyilvánult a vallási fanatizmus, amikor a sokaság így ordítozott: „Töröld el a föld színéről az ilyen embert, mert nem méltó arra, hogy éljen!” (Cselekedetek 22:22). Azoknak a Jeruzsálemben és Júdeában élő keresztényeknek nyilvánvalóan nagy buzdításra volt szükségük, hogy továbbra is hűséggel tanúskodjanak a Királyságról. Jézus megígérte a tanítványainak, hogy „a szent szellem, amit az Atya küld az én nevemben” „segítő” gyanánt fog cselekedni (János 14:26). De vajon hogyan fog az Atya most ilyen szükséges segítségről vagy vigasztalóról gondoskodni? A válasz, részben Pál apostol által érkezett meg.
Pál levele a zsidókhoz
8. a) Mi késztette Pált arra, hogy megírja levelét a zsidóknak? b) A levél melyik vonására fogjuk összpontosítani figyelmünket, és miért?
8 I. sz. 61 körül Pált börtönbe vetették Rómában, de pontos értesülései voltak arról, mi történik a Jeruzsálemben levő testvéreivel. Ezért Jehova szellemének vezetésével, megírta időszerű levelét a zsidóknak. Ez a levél tele van a zsidó testvérei és testvérnői iránt érzett szerető érdeklődéssel. Pál tudta; azoknak szükségük van arra, hogy épüljön a Jehovába, mint Segítőjükbe vetett hitük. Akkor képesek lesznek ʼkitartással végigfutni az előttük levő versenypályátʼ és bizalommal kijelenthetik majd: „Jehova az én segítőm; nem félek. Ember mit árthat nekem?” (Zsidók 12:1; 13:6). Most a figyelmet Pál Zsidókhoz írt levelének erre a vonására (11–13. fejezet) kívánjuk összpontosítani. S hogy miért? Azért, mert a helyzet, amellyel azoknak az első keresztényeknek szembe kellett nézniük ugyanaz, amivel ma Jehova Tanúinak kell szembenézni.
9. Milyen vitakérdéssel kellett szembenézniük az első századi keresztényeknek és kell szembenézniük ma is a keresztényeknek, és csakis milyen módon lehet azt megoldani?
9 A mi nemzedékünkön belül tömegek reagáltak kedvezően a Királyság-üzenetre azáltal, hogy átadták magukat Jehovának és az ő Tanúiként alámerítkeztek. De az igaz imádatnak ezzel a terjeszkedésével együtt kegyetlen üldözés is következett rájuk és sokan elvesztették az életüket, miként István, Jakab és más hithű első századi tanúk. A kérdés tehát ma is az, mint akkor volt: Ki lesz képes kiállni a feddhetetlenség próbáját a Királyság-üzenettel szemben megnyilvánuló egyre növekvő ellenállás dacára? Továbbá, ki lesz képes szembenézni a példa nélkül álló „nagy nyomorúság” félelmetes eseményeivel, amelyek nemsokára bekövetkeznek erre a nemzedékre? (Máté 24:21). A válasz ez: azok lesznek képesek, akik felkészültek arra, hogy ʼmegvívják a hit nemes harcátʼ, akik ʼszilárdak a hitbenʼ. Ezek azok, akik végül elmondhatják majd: „A győzelem pedig, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1Timótheus 6:12; 1Péter 5:9; 1János 5:4).
Fordítsuk javunkra a hit szép példáit!
10. a) Mi a hit? b) Mit érzett Isten a régi idők hithű férfiai és női iránt?
10 Mi a hit? Pál így válaszol: „A hit a remélt dolgok biztos várása és a nem látott valóságok nyilvánvaló bizonyítása. Mert ilyen hitről tettek tanúbizonyságot a régi korok férfiai” (Zsidók 11:1, 2). Pál ezután a hitről adott meghatározását azzal támasztja alá, hogy megmutatja, milyen a hit tevékenység közben. Kiragad a „régi korok férfiai” és asszonyai, mint például Sára és Ráháb életéből néhány kiemelkedő eseményt. Milyen buzdító azt látni, hogy „Isten nem szégyenkezik miattuk, amiért Istenükként hívják segítségül őt!” (Zsidók 11:16). Vajon rólunk is elmondhatja Isten ugyanezt a hitünk miatt? Bárcsak sohase adnánk okot arra, hogy szégyenkeznie kelljen miattunk, amikor egy-egy nap véget ér!
11. Hogyan fordíthatjuk a javunkra ma a ʼminket körülvevő tanúk fellegétʼ?
11 Folytatva az ilyen férfiakról és nőkről szóló beszámolót, Pál ezt mondja: „Így tehát, mivel a tanúknak ily nagy fellege vesz körül bennünket, tegyünk félre minden terhet és a minket könnyen behálózó bűnt, és fussuk végig kitartással az előttünk levő versenypályát” (Zsidók 12:1). Jóllehet jelenleg a sírban alusznak, vajon ezek a példamutató hű tanúk elevenen élnek az emlékezetünkben? Eléggé ismered őket és a tapasztalataikat ahhoz, hogy igennel válaszolj? Ez egyike annak a sok jutalomnak, amely a rendszeres bibliatanulmányozásból ered, ahol minden érzékszervünket felhasználjuk arra, hogy felelevenítsük e „tanúk nagy fellegé”-nek felvillanyozó tapasztalatait. Való igaz, ha megszívleljük hithű példájukat, az nagyban hozzásegít ahhoz, hogy leküzdjünk bármilyen hitetlenséget. Másrészt ez segít nekünk bátran és félelem nélkül tanúskodni az igazságról mindenféle körülmények között (Róma 15:4).
Ne fáradjunk el!
12. a) Hogyan segíthet Jézus példája abban, hogy ʼne fáradjunk el és ne csüggedjünk el a lelkünkbenʼ? b) Milyen mai példákat találunk olyan egyénekről, akik nem fáradnak el?
12 Számunkra a hit legnagyobb példája: Jézus. Pál így buzdít: „Fussuk végig kitartással az előttünk levő versenypályát, mialatt teljes figyelemmel hitünk Főközvetítőjére és Tökéletesítőjére, Jézusra tekintünk. . . Valóban figyeljetek pontosan őrá, aki a bűnösöktől a saját érdekeik ellen szóló ilyen ellentmondást tűrt el, hogy el ne fáradjatok és el ne csüggedjetek a lelketekben” (Zsidók 12:1–3). Mennyire „pontosan” figyeled Jézus példáját? Mennyire tekintesz „teljes figyelemmel” Jézusra? (1Péter 2:21). Sátán azt akarja, hogy ʼelfáradjunk és elcsüggedjünk a lelkünkbenʼ. Azt akarja, hogy hagyjuk abba a tanúskodás munkáját. És hogyan próbálja ezt elérni? Néha úgy, hogy közvetlen ellenállást vált ki a vallási és világi hatalmak részéről, ahogyan az első században történt. A múlt évben például mintegy 40 országban korlátozták a Királyság-prédikálás munkáját. De vajon ezzel kifárasztották a testvéreinket? Nem! Hithű munkájuk azt eredményezte, hogy 17 000-nél is többen merítkeztek alá 1988-ban azokban az országokban. Milyen serkentőleg hathat ez azokra, akik olyan országokban élnek, ahol viszonylagos szabadság van! Sohase fáradjunk bele a Királyság jó hírének a prédikálásába!
13. a) Milyen ravasz dolgok vannak, amelyek előidézhetik, hogy kimerülünk a prédikáló munkánkban? b) Mi volt ʼa Jézus elébe helyezett örömʼ, és hogyan tehetünk szert mi is hasonló örömteli magatartásra?
13 Vannak azonban egyéb, ravaszabb dolgok is, amelyek előidézhetik, hogy kifáradjunk. Ezek közé tartozik a megosztott családi otthon, a szellemi lehangoltság, az egészségügyi gondok, a velünk egykorúak részéről jövő nyomás, a prédikáló munkában tapasztalt pozitív eredmények hiánya, s az emiatt érzett elkeseredés, vagy talán egyfajta türelmetlenség amiatt, hogy még nem jött el a dolgok jelenlegi rendszerének a vége. Nos, mi segített Jézusnak abban, hogy elviselje a szellemi és a testi szenvedéseket? Az ʼelébe helyezett örömʼ (Zsidók 12:2). Jézust erősen támogatta az az öröm, hogy megörvendeztethette Atyjának szívét azáltal, hogy igazolta Őt, és előre láthatta a későbbi boldogságot, amit akkor tapasztalhat majd, amikor kiárasztja a messiási Királyság csodálatos áldásait (Zsoltárok 2:6–8; 40:9, 10, [40:10, 11, Károli]; Példabeszédek 27:11). Tudnánk-e mi is még jobban megközelíteni Jézusnak ezt az örömteli magatartását? És emlékezzünk, miről biztosít minket az 1Péter 5:9-ben: „Ugyanazon szenvedések mennek végbe a világon élő testvéreitek egész közösségén.” Abban a tudatban, hogy Jehova megértő, érezve a világra szóló testvériség melegét, és szemünket azon az örömön tartva, ami a Királyság-uralom alatt vár ránk – mindez segít abban, hogy ne fáradjunk el, Jehova hit szolgálatában és a prédikálásban most, amikor oly közel van a vég.
Miért fegyelmez Jehova
14. Milyen előnyök származhatnak a próbákból és szenvedésekből, amelyeket kiállunk?
14 Pál most az okra világít rá, ami miatt ki kell állnunk a próbákat és a szenvedéseket. Azt javasolja, tekintsük ezeket egyfajta fegyelmezésnek. Pál így érvel: „Fiam, ne kicsinyeld le Jehova fegyelmezését, ne is csüggedj el, amikor helyreigazít téged; mert Jehova megfegyelmezi azt, akit szeret” (Zsidók 12:5, 6). Még Jézus is „engedelmességet tanult az elszenvedett dolgokból” (Zsidók 5:8). Egész biztos, hogy nekünk is meg kell tanulnunk az engedelmességet. Figyeljük meg, milyen hasznos kihatással van az, ha engedjük, hogy a fegyelmezés alakítson bennünket. Pál ezt mondta: „Békességes gyümölcsöt, azaz igazságosságot terem azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” Milyen bátorító ez a gondolat! (Zsidók 12:11).
15. Hogyan alkalmazhatjuk Pál azon tanácsát, hogy ʼkészítsünk a lábainknak egyenes ösvénytʼ?
15 Ha elfogadjuk „Jehova fegyelmezését” ebben a megvilágításban, akkor Pál következő határozott tanácsát is meg fogjuk szívlelni: „Tehát föl a lankadt kezekkel, és a megroggyant térdeket nyújtsátok ki, és lábaitoknak egyenes ösvényt készítsetek!” (Zsidók 12:12, 13). Néha nagyon könnyű letérni ’az élethez vezető keskeny útrólʼ (Máté 7:14). Péter apostol és más antiokhiai lakosok egyszer ebbe a hibába estek. És vajon miért? Azért, mert ’nem jártak egyenesen a jó hír igazsága szerintʼ (Galata 2:14). Nekünk ma Nagy Oktatónkra, Jehova Istenre kell hallgatnunk. Teljes mértékig fel kell használnunk a „hű és értelmes rabszolga” által nyújtott segítséget. Ez biztosítja az ʼegyenes ösvénytʼ lábaink számára (Máté 24:45–47; Ésaiás 30:20, 21).
16. a) Hogyan kerülhet a gyülekezetbe „mérges gyökér”? b) Miért kapcsolja össze Pál az erkölcstelenséget a szent dolgok értékelésének hiányával, és hogyan óvhatjuk meg magunkat az ilyen veszélyektől?
16 Pál ezután arra figyelmeztet minket, hogy ʼgondosan őrködjünk azon: senki se legyen megfosztva az Isten ki nem érdemelt kedvességétől, hogy semmilyen mérges gyökér fel ne sarjadhasson, nehogy nyugtalanságot okozzon és általa sokan beszennyeződjenekʼ (Zsidók 12:15). Ha rosszkedvűvé, elégedetlenné leszünk, ha hibát találunk abban, ahogy a dolgok a gyülekezetben mennek, könnyen olyanokká válhatunk, mint a „mérges gyökér”, amely gyorsan terjeszkedik, és megmérgezhetjük mások egészséges gondolatait a gyülekezetben. Azzal ellensúlyozhatjuk az ilyen romboló hatású gondolatokat, ha arra a számtalan áldásra gondolunk, amit az igazság az életünkben jelent (Zsoltárok 40:5, [40:6, Károli]). További veszélyként jelentkeznek az erkölcstelen hajlamok, vagy ʼa szent dolgok iránti értékelés hiánya, mint Ézsaunálʼ (Zsidók 12:16). Pál egybekapcsolja ezt a kétfajta veszélyt, mivel az egyik könnyen elvezet a másikhoz. Egyetlen kereszténynek sem szükséges áldozatul esnie az ilyen önző vágyaknak, ha alkalmazza Péter szavait: „Álljatok ellene [az Ördögnek] a hitben szilárdan” (1Péter 5:9).
„Nem látható valóságok”
17. Vesd össze a Sinai-hegynél történt félelmetes eseményeket azokkal, amelyeket a keresztényeknek kell napjainkban elviselni.
17 A mi hitünk nagymértékben „a nem látható valóságok”-tól függ (Zsidók 11:1). Néhány ilyen nem látható valóságról beszél Pál a Zsidók 12:18–27. verseiben. Leírja a Sinai-hegynél történt félelmetes eseményeket, amikor Isten közvetlenül szólt Izraelhez és amikor Mózes ezt mondta: „Félek és rettegek.” Az apostol ezután hozzáteszi: „De ti egy Sion-hegyéhez és az élő Isten városához, az égi Jeruzsálemhez közeledtetek, és az angyalok tízezreihez, az általános gyülekezetben.” Az ókori izraeliták esetében a Sinai-hegynél Isten szava megrázta a földet, mondta Pál, de most azt ígérte: „Még egyszer megrázom nemcsak a földet, de az eget is!” Bár ezek a szavak elsősorban a felkent keresztényeknek szólnak, a más juhok „nagy sokasága” is megszívlelheti azokat (Jelenések 7:9). Teljesen megérted-e, amit Pál mond? Mi az angyalok tízezreinek gyülekezete előtt állunk. Természetesen Jehova előtt is. Az ő jobbjánál ott van Jézus Krisztus. Valóban, sokkal félelmetesebb helyzetben vagyunk mint az ókori izraeliták a Sinai-hegynél! És jusson eszünkbe, hogy Armageddon közelgő csatájában a megrázkódtatás eltünteti a jelenlegi gonosz eget és földet. Ma valóban nem annak az ideje van, hogy ’elutasítsuk’ Isten Szavának a meghallgatását és az iránta való engedelmességet!
18. Csakis milyen módon tanúskodhatunk továbbra is Jehova mellett úgy, hogy ne fáradjunk el?
18 Való igaz, az emberi történelem legfélelmetesebb korszakában élünk. Mint Jehova Tanúit, elküldtek a föld legtávolabbi részéig, hogy prédikáljuk Isten felállított Királysága jó hírét. Ehhez megingathatatlan hitre van szükségünk, olyan hitre, amely nem fárad el; olyan hitre, amely képessé tesz arra, hogy elfogadjuk Jehova fegyelmezését. Ha ilyen hitünk van, azok között leszünk, akiknek ʼtovábbra is ki nem érdemelt kedvesség’ Iesz az osztályrészük, ’amely által Istennek elfogadható módon, istenfélelemmel és tisztelettel végezhetünk szent szolgálatotʼ (Zsidók 12:28). Igen, akkor továbbra is tanúskodni fogunk Jehova mellett, és nem fáradunk el!
Hogyan válaszolnál rá?
◻ Miért hasznos számunkra Pál levele a Zsidókhoz?
◻ Milyen vitakérdéssel néznek szembe ma a keresztények?
◻ Hogyan fordíthatjuk a javunkra az ókori tanúk példáit?
◻ Miért fegyelmezi meg Jehova azokat, akiket szeret?
◻ Mi a kulcsa annak, hogy elfáradás nélkül tanúskodjunk?