Olvasók kérdései

● A Zsidók 12:22, 23 (Authorized Version) szerint Pál apostol beszél a „tökéletessé tett igaz emberek szellemé”-ről. Vajon ezek az „emberek” azok a hűségesek lennének, akikről Pál a Zsidók 11. fejezetében írt?

Az a gondolat, hogy ezek a szavak olyan hittel rendelkező és hű férfiakra vonatkoznak, akik a keresztény korszak előtti időkben éltek egészen Alámerítő Jánosig, nem újkeletű. Már az Őrtorony 1913. augusztus 15-i száma (angolban) a 248. és 249. oldalon óvatosan felvetette ezt a gondolatot, és számos éven át ez volt az általános nézet. Ebben a versben az „emberek” szó nem szerepel az eredeti görög szövegben. Ezért az Újvilág Fordítás így szól: „és a tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez” (Lásd: Jeruzsálemi Biblia, Emphatic Diaglott, Rotherham, Westminster Fordítás, Királyság Sorközi Fordítás).

A Zsidók 11:8–10 Ábrahámra, Izsákra és Jákobra utal és rámutat, hogy Ábrahám otthagyta a káldeai Úr városát, s hogy Izsák és Jákob sátorlakóként élt mindaddig, amíg Jákob nem költözött le Egyiptomba fiának, Józsefnek napjaiban. Tehát ez alatt az idő alatt nem olyan meghatározott, telepített helyen éltek, mint amilyen egy város. A Héber Iratokban sehol sem olvassuk, hogy Isten megígért volna ennek a három férfinak „valódi alapokkal bíró várost, amelynek építője Isten”. Ez Pál magyarázata ebben a dologban. Ez a kifejezés kétségkívül Isten felállított kormányzatára utal, amelynek feje ,Ábrahám magva’, s amely kormányzat alatt ez a három patriarcha élni fog majd a földön s emberi tökéletességre jut az ezer év végére (Gal 3:16).

Amikor Isten kihozta Egyiptomból Ábrahám, Izsák és Jákob leszármazottait és bevitte őket arra a földre, amelyet megigért Ábrahámnak, azok a kánaániták városaiban telepedtek le, mivel Jerikó volt az egyetlen város, amely Isten erejétől elpusztult. Ezután az összes ókori hű próféta és hithű nő városokban talált otthonra. Következésképpen nem mondható el róluk, ami Ábrahám, Izsák és Jákob esetében elmondható, tudniillik, hogy jövőbeni várost vártak volna a földön. Jeruzsálem i. sz. 70-ben pusztult el, vagyis 39 évvel azután, hogy Alámerítő Jánost lefejezték. Tehát még zsidó keresztények is éltek abban a látható, földi városban egészen addig, amíg Gallus tábornok vissza nem vonult Jeruzsálem alól, s amikor a keresztények engedelmeskedtek Jézus prófétai parancsának, hogy meneküljenek el a városból (Máté 24:15–22).

A Zsidók 13:12–14 arra utal, hogy Jézust a földi Jeruzsálem falain kívül vagy a „kapun kívül” feszítették oszlopra. Tekintettel erre a körülményre, Pál így folytatja: „Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre [miként a bűnbak vagy „Azazel bakja”, amelyet az engesztelés napján a pusztába küldtek (3Móz 16:10)], viselve a szégyent, amelyet ő hordozott, mert nincs nekünk itt maradandó városunk, hanem komolyan keressük az eljövendőt.” Ez a „város” a mennyei Királyságra utal, az Új Jeruzsálemre, amelyet Pál a Zsidók 12:22-ben említ.

Ennek megfelelően arra kapnak buzdítást, hogy „mutassák be a testüket élő, szent, Isten előtt elfogadható áldozatul, mint értelmes szent szolgálatot” (Róma 12:1). Ezért mennek ki „a táboron kívülre, viselve a szégyent, amelyet ő hordozott” (Zsid 13:13). Ezek a szellemtől nemzett keresztények valóban „szellemi élettel” rendelkeznek most a földön, és arra kapnak buzdítást, hogy a szerint a szellem szerint járjanak, amely nemzette őket.

Pál apostol ezeknek az igaznak nyilvánított keresztényeknek a „szellemi életére” utal ugyanabban a fejezetben, a Zsidók 12:9-ben: „Nem kell-e sokkal inkább alávetni magunkat a szellemi életünk Atyjának és élnünk?” A görög szöveg betű szerint ezt mondja: „a szellemek Atyjának”. Ő a szellemtől nemzett gyülekezet atyja, azé a gyülekezeté, amelynek Pál írt s ezért az Újvilág Fordítás itt személyes vonatkozásban magyarázza a kifejezést, amikor azt mondja: „szellemi életünk Atyjának”. Ez a kifejezés 14 verssel előzi meg a Zsidók 12:23-at, így a közvetlen kapcsolt szövegrészben van.

A Zsidók 12:1-ben Pál apostol a figyelmet a keresztényiség-előtti korszak hithű férfiairól és asszonyairól a szellemtől nemzett keresztény gyülekezet felé irányítja s a felé a szent szolgálat felé, amely ezekre a szellemtől nemzett keresztényekre vár. Tehát a Zsidók 12:23-ban nem tér vissza arra, amit a 11. fejezetben magyarázott. Tekintettel ezekre a tényekre, „a tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez” kifejezés egészen más nézőpontból mutatja be „az elsőszülöttek gyülekezetét”, akik be lettek jegyezve a mennyben” és nem szükségtelen megismétlése annak, amit a 22. versben mondott. Nem szükséges tehát megpróbálni, hogy az istenfélő egyének egy másik osztályára alkalmazzuk azt, mint amilyenek például az ókori hűséges férfiak és nők Ábeltől Alámerítő Jánosig.

Hogy a Zsidók 12:22, 23-at teljes egészében a szellemtől nemzett keresztény gyülekezetre korlátozza, Pál azzal folytatja, hogy „Jézushoz, egy új szövetség közbenjárójához és a meghintés véréhez, amely jobban beszél, mint Ábelé” (Zsid 12:24). A szellemtől nemzett gyülekezet szerepel ebben az új szövetségben, ezért tehát Jézus a közbenjárójuk. Ők azok, akiket szellemi értelemben a Jézus Krisztus „vérével” hintettek meg, ezért az sokkal jobb hatást gyakorol rájuk, mint a vértanú Ábel vére gyakorolhatna (Zsid 11:4). Vagyis most valóban igaznak jelentik ki őket az abban a vérben való hitükért (Róma 5:9).

Mindezzel összhangban Pál tovább beszél a szellemtől nemzett gyülekezethez a Zsidók 12:25–28-ban, arra buzdítva őket, hogy bizonyuljanak méltónak a mennyei Királysághoz, amely „az élő Isten városa, a mennyei Jeruzsálem”, amelyhez elközelítettek. A 144 000 tagból álló szellemtől nemzett gyülekezet maradéka ma sokkal közelebb áll azokhoz a dolgokhoz, amelyeket Pál a 22. és 23. versben felsorol, mint az első századi zsidó keresztények álltak. És a „más juhok” nagy sokasága együtt örvendezik velük annak, hogy ez így van. Ez a „nagy sokaság” ma valójában hit által jár éppen úgy, mint a keresztény korszak előtti hithű férfiak és nők jártak.

Az ókori hithű férfiak, különösen Ábrahámtól Alámerítő Jánosig, nem törekedtek arra, hogy a mennybe jussanak és bemenjenek a mennyei Jeruzsálembe. Fogalmuk sem volt ilyen dolgokról (Máté 11:11). Nem táplálhattak ilyen reménységet, hiszen nem részesültek szellemi nemzésben Isten szent szelleme által. A János 7:39 bizonyítja ezt, ahol ezt olvassuk: „Ezt pedig a szellemmel kapcsolatban mondta, amelyet azok fognak elnyerni, akik hisznek benne; mert Jézus még nem dicsőült meg.” A keresztény férfiak és nők szellemtől való nemzése nem kezdődött el i. sz. 33. Pünkösdje előtt. A szent szellemtől nemzettek attól kezdve tekintettek előre várakozással a mennyei városban való életre, amely várost a földi Jeruzsálem árnyékolt elő.

Ezért mondhatta joggal Pál — amikor a zsidó keresztényeknek írt — a Zsidók 12:22-ben: „De ti egy Sion hegyéhez járultatok [nem az Arábiában levő Sinai hegyhez] és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és angyalok ezreihez.” Pál idejében „az elsőszülöttek gyülekezete, akiknek neve fel van jegyezve a mennyekben” még nem volt egészen 30 éves, tehát még közel volt a kezdethez és számuk jóval kevesebb volt 144 000-nél. Az „elsőszülöttek . . . akiknek a neve fel van jegyezve a mennyekben” csupán az úgynevezett keresztény korszak végére érik el a 144 000-es létszámot, ez a korszak pedig a Jelenések 7:14-ben valamint a Máté 24:21, 22-ben említett „nagy nyomorúsággal” fejeződik be. Pál apostol tehát és a zsidó keresztények, akikhez a levelét írta, csupán közeledtek a „gyülekezet” felé, annak teljes, 144 000-es létszáma tekintetében.

A Zsidók 12:23, 24 ezután ezt mondja: „ . . . és Istenhez, mindenek Bírájához, a tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez [lábjegyzet: szellemekhez és Jézushoz, egy új szövetség közbenjárójához és a meghintés véréhez, amely jobban beszél, mint Ábelé”. Isten tehát mindenkinek bírája, még a 144 000 elhívottnak is. A megdicsőült „gyülekezet” jövendő tagjainak ezért előbb át kell esniük egy ítélet-időszakon, mielőtt Jehova, a Legfőbb Bíró, elismerné őket. Ezért van az, hogy közvetlenül azután, hogy megemlítette őt, a vers így folytatódik: . . . „és, a tökéletessé tett igazságosak szellemi életéhez”. A szellemtől nemzett keresztény „gyülekezet” tagjai azok, akiket a hitük alapján igazaknak nyilvánítottak ki (Róma 5:1; 8:1–4). Ezért utalnak rájuk úgy, mint akik „tökéletessé tett igazságosok”.