KIIRTÁS
Izraelben, ha a Törvény megszegéséért járó büntetéssel kapcsolatban használták ezt a kifejezést, akkor halálbüntetésre utalt. Néhány rabbinikus tudós úgy véli, hogy csupán az Izrael gyülekezetéből való kiközösítést jelentette, de a véleményeik eléggé különböznek egymástól.
Ha megvizsgáljuk azokat a bibliaverseket, amelyek megnevezik, hogy milyen bűnökért járt ez a büntetés, akkor láthatjuk, hogy ez a kifejezés a halálbüntetésre utal, amelyet vagy az arra felhatalmazott személyek hajtottak végre Izraelben, vagy maga Isten. A kiirtás büntetését a legsúlyosabb természetű bűnökért szabta ki a Törvény. Ezekbe beletartozott a Jehovával (Izrael Istenével és Királyával) szembeni tiszteletlenség, a bálványimádás, a gyermekek feláldozása, a spiritizmus, a szent dolgok megszentségtelenítése és az olyan undorító bűnök, mint a vérfertőzés, az állatokkal való fajtalankodás, illetve a homoszexualitás. Néhány esetben a halálbüntetés konkrétan meg van említve azokkal a bűnökkel kapcsolatban, amelyekért ’kiirtás’ volt előírva büntetésként (2Mó 31:14; 3Mó 7:27; 18:6, 22, 23, 29; 20:3–6; 22:3, 4, 9; 23:28–30; 4Mó 4:15, 18, 20; 15:30, 31; lásd még: 2Mó 30:31–33, 38).
A hébereknek írt levél írója kétségkívül a 4Mózes 15:30-ban található kijelentésre gondolva („az a lélek, amelyik szándékosan tesz valamit. . ., azt a lelket ki kell irtani a népe közül”) írta a következőket: „Aki semmibe vette Mózes törvényét, két vagy három személy bizonyságtételére könyörület nélkül meghal” (Héb 10:28). Jézus a következő kifejezést használta, amikor a jelképes „kecskék” büntetéséről beszélt: „ezek elmennek az örök levágatásra [gör.: koʹla·szin; szó szerint: ’levágás’, ’lemetszés’], az igazságosak pedig az örök életre” (Mt 25:46). Itt az élet és a halál van szembeállítva egymással.