„A valódi alapokkal bíró város”

MINDEN városnak vannak alapjai, ezért ha egy várost úgy írnak le, mint amelynek valódi alapjai vannak, akkor annak igencsak maradandó természetűnek kell lennie. Olyan ősi fővárosokra, mint Babilon, Petra, Assur és Teotihuacan aligha illene ez a leírás. Ezek az egykor pezsgő élettel és emberi beszéddel teli városok ma már kihaltak és csendbe burkolóztak. Az általuk képviselt nemzetek szintúgy feledésbe merültek.

A modern nemzetek fővárosai is általában véve egészen biztosak alapjaikban. Talán nem mindig a legnagyobb városok a saját országukban, de az a tény, hogy a város a nemzete fővárosaként szolgál, méretétől függetlenül kiválósággal ruházza fel. Tekintsünk meg négy példát.

Egy kissé skizofrén

Az USA Kongresszusa 1790-ben elrendelte, hogy a nemzet kormányának állandó székhelye ne legyen egyik létező állam határain belül sem. Ezért egy különlegesen beékelt területet hoztak létre erre a célra, amelyet elneveztek District of Columbiának. Washington városa, amely az Egyesült Államok keleti partján a District of Columbiában helyezkedik el, nem tévesztendő össze Washington állammal, amely a Csendes-óceán partján fekszik több ezer kilométerre északnyugatra a nemzet fővárosától.

Az eredeti terv, amelyeket 1791-ben fejezett be Pierre L’Enfant francia mérnök, megkívánta a nyilvános parkok és a nyitott terek kifinomult rendszerét, hogy háttérként szolgáljanak, és így a Capitoliumot és más szövetségi épületeket a legelőnyösebbnek mutathassák. Magát az elnöki lakosztályt James Hoban ír építész tervezte. Fehéresszürke homokköve élesen kitűnik a közeli vöröstéglás épületek közül, ezért nem sokkal később Fehér Háznak nevezték, ezt a nevet 1902-ben fogadták el hivatalosan.

Washington bármely jellegzetességét tekintve egyedülálló. Szövetségi épületek — valamint több mint 300 emlékmű és szobor — díszítik több száz politikus ezen időleges otthonát. Egy forrásmű szerint a város legalább 55 000 ügyvéd és 10 000 újságíró otthona!

Washingtonról azt mondják, hogy „Amerika legrosszabb és legjobb oldalait tükrözi vissza”. A legrosszabbhoz tartoznak azok a problémák, amelyek minden USA-beli nagyvárost sújtanak: munkanélküliség, szennyezés, bűnözés, kifogásolható lakáskörülmények és a rasszok közötti feszültség, hogy csak néhányat említsünk. Washington, ahogy egy neves referenciamunka hívja, „egy kissé skizofrén metropolisz, olyan, amely hírhedt csúfságáról, valamint a bűnözésről, és amely híres különféle és igazán megkapó szépségeiről”.

Harmadik Róma?

Az utóbbi időkig Washingtonnak és Moszkvának kevés olyan közös jellegzetessége volt, mint a Fehér Ház — az Orosz Köztársaság központi épületének szintén ezt a becenevet adták márvány homlokzata miatt — és mint a metrónak hívott kiváló földalatti rendszer.

A moszkvai metró gyors és olcsó, valamint olyan szépségei vannak, amely ritkán tapasztalható a földalattiknál. 1993 augusztusában egy utazás viteldíja — tekintet nélkül annak hosszára — egy USA centtel volt egyenlő. Néhány állomást márványból építettek és mély benyomást keltőek a képei, a szobrai és a mennyezeten levő színes freskói. Szokatlanul gyors mozgólépcsői a felszínről villámgyorsan a metrókocsikhoz szállítják az utasokat és vissza.

Moszkva Oroszország egyik legrégibb városa, a hagyomány szerint 1147-ben alapították. A XV. században ez lett a fővárosa az újonnan megalakult egyesített orosz államnak, ezt a helyzetét azonban elvesztette 1712-ben, amikor a főváros Szentpétervár lett. Két évszázaddal később, 1918-ban, a bolsevik forradalom után Moszkva visszanyerte fővárosi rangját Oroszországban, és az új Szovjetunió fővárosa is lett egyben.

A Kreml — évtizedeken át a kommunizmus szimbóluma és az a központ volt, amelyhez Moszkva ragaszkodik — keleti oldalát a Vörös tér határolja.

A Vörös tér déli végén a Vaszilij Blazsennij-székesegyház áll, amelyet a XVI. század közepén IV. Iván cár építtetett, őt leginkább Rettegett Ivánként ismerik. A székesegyház szerkezete és élénk színei egyedülállóak. A hagyomány szerint az építészt, miután felépítette azt, megvakították annak megakadályozása céljából, hogy bármilyen ehhez hasonlót készítsen újra.

A politika és a vallás szorosan összefonódott a Kreml falai mögött évszázadokon át — amiről az itt található székesegyházak némán tanúskodnak —, különösen miután Moszkva lett az orosz ortodox egyház központja 1326-ban. Moszkva később úgy lett ismeretes mint a „Harmadik Róma” és „az oroszoknak meggyőződésévé vált, hogy különleges szerepet töltenek be Isten helyeslését élvezve mint a vallási igazság végső megőrzői”. De a Vörös téren álló mauzóleum, ahol Lenin fekszik bebalzsamozva, és a Kreml falában más kommunista ateisták sírja meghazudtolja ezt a kijelentést.

A reménység fővárosa?

Annak a gondolatát, hogy Brazília fővárosa az ország belsejében helyezkedjen el, már 1789-ben kifejezésre juttatták és még az 1891-es alkotmányba is belefoglalták. Ennek ellenére csak 1956-ban választották ki a helyét. Négy évvel később Brazília szövetségi kormánya egy 1000 kilométer hosszú utazásra indult Rio de Janeiróból, hogy új otthonába költözzön.

Az, hogy az egész várost viszonylag ilyen rövid időn belül építették fel, figyelemre méltó volt. Sok brazíliai büszkén tekintett rá mint nemzete jövőbeni nagyságának szimbólumára. A világ legmodernebb fővárosaként dicsőítették a „remény fővárosának” nevezve. Brasíliának mély benyomást keltő modern építészete van, és szabályos városfejlesztése a nagymérvű várostervezés egyik kiemelkedő példájává teszi.

„Brasília célja — mondja a The New Encyclopædia Britannica — az volt, hogy az ország belsejére összpontosítsa a figyelmet, és előmozdítsa a letelepedést ezen a területen és hasznosítsa a terület kiaknázatlan erőforrásait.” Egy bizonyos fokig elérték ezeket a célokat. De Washingtonhoz hasonlóan, amelynek metropoliszi területe már negyvenszer nagyobb, mint a District of Columbia, Brasília is növekszik. 600 000 ember helyett, amelyre tervezték, most több mint 1 600 000 ember lakik ott és a környező hozzácsatolt városokban. Egyes területeken az élet aligha mondható ideálisnak.

Bizonyos tekintetben még a város pozitív jellegei is hátrányosnak bizonyultak. „Brasília jellemző vonása — jegyzi meg a National Geographic folyóirat — valahol egy szobrászmunkával díszített kert és egy holdbéli település közé esik.” A Das Bild unserer Welt (Világunk képe) című mű megjegyzi: „Egészen mostanáig lehetetlennek tűnt városi légkört teremteni Brasíliában, az új fővárosban. Ehelyett e mesterségesen létrehozott városban az okkultizmus, a titkos társaságok és a szekták jobban virágoznak, mint bárhol másutt — mintegy az emberek válaszaként az ürességre és magányosságra.”

Ezért a „remény fővárosának” nyilvánvalóan megvannak a gyenge pontjai. Meglehetősen hideg, szellem nélküli légköre és tágas, nyitott terei — amelyet a nagyvárosokban általában oly örömmel vesznek — különösen akkor észrevehetőek, amikor a politikusok és a szellemi dolgozók elhagyják a várost a hétvégeken és az ünnepeken.

Magasan a hegyekben

A világ tíz legmagasabb hegye közül nyolc részben vagy teljesen Nepál határain belül fekszik. Ezért nem meglepő, hogy fővárosa 1300 méterrel a tengerszint felett található. A nagyvárosokhoz viszonyítva Katmandu népessége 235 000 fővel mérsékeltnek mondható. Minden lakosára több mint 80, máshol élő nepáli lakos jut.a

A főváros a Katmandu-völgyben fekszik, amely az ősi időkben tó volt. A völgy mérete — mintegy tizenkilencszer huszonnégy kilométer — nem fokmérője fontosságának. Évszázadokon át jelentős kereskedelmi központ volt az Indiát Kínával és Tibettel összekötő főbb útvonalak mentén. A hegyvidéki országokban mindig a mezőgazdasági terület a legkevesebb, ezért félő, hogy a völgyben a városok esetleg túlzottan megnőnek és elrabolják a nemzettől az értékes termőföldet. Ez nem alaptalan félelem. Katmandu népessége több mint kétszerese lett 1960 óta. A becslések szerint 2020-ra a völgy 60 százaléka fog elveszni a városok terjeszkedése következtében.

Katmandu, Nepál egyetlen jelentősebb városa hosszú ideje játszik vezető szerepet a nemzet társadalmi, gazdasági és politikai ügyeiben, valamint vallási dolgokban is. A The Encyclopedia of Religion megjegyzi, hogy a Katmandu-völgy „bonyolult ideológiák és erős vallási felhangú művészeti stílusok váltakozását tapasztalja . . . A Himalája területének egyik részén sem fonódott egymásba ennyire szorosan a buddhizmus és a hinduizmus.” Érdekes, hogy Siddhārtha Gautama — akit később a Megvilágosodottnak vagy a Buddhának neveztek el — feltételezett szülőhelye a nepáli Lumbini, amely közel 240 kilométerre délnyugatra fekszik Katmandutól.

Ez természetesen körülbelül 2500 évvel ezelőtt volt. Napjainkhoz közelebb, az 1960-as években mások szintén Nepálba és Katmanduba jöttek „megvilágosodásért”, ők a hippi nemzedék tagjai voltak.

Egy város valódi alapokkal

Évszázadok óta építenek az emberek városokat, amelyekből uralkodnak embertársaikon. A keserves tanulság, amelyet a történelem tanított meg, azonban az, hogy „egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését” kifogástalanul (Jeremiás 10:23; Prédikátor 8:9).

Szemmel látható, hogy a városok komoly bajban vannak. Küzdenek a fennmaradásért a politikai rendszerek is, amelyeket képviselnek. Az emberi uralom ingatag alapjai összeomlóban vannak. Nem így azonban „a valódi alapokkal bíró város, amelynek építője és alkotója az Isten” (Zsidók 11:10, NW).

A Biblia ezt a várost égi Jeruzsálemnek hívja (Zsidók 12:22). Ez azért találó, mivel Jeruzsálem volt a földi fővárosa az ősi Izraelnek, Isten mintaképül szolgáló nemzetének. Az égi Jeruzsálemnek — mint Isten egyetemes szervezete fővárosának — azonban valódi alapja van, mert Építője maga az örökkévaló Isten. A Zsoltárok 46:6 prófétailag ezt mondja: „[A város] nem inog meg, Isten lakik benne” (Katolikus fordítás).

Az emberi uralom egészen a végéig inog. Ezen tény elismeréséül egyének milliói „minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből” buzgón és bölcsen alárendelik magukat az isteni uralomnak (Zsoltárok 47:9; Jelenések 7:9, 10).

Emlékezz, az Új Jeruzsálem magasabb, mint a hegyvidékes Katmandu, mivel magában az égben van. És az „élet vizének tiszta folyója, a mely ragyogó vala, mint a kristály”, és amely keresztülfolyik az Új Jeruzsálemen, tisztább és hatékonyabb, mint a Potomac-folyó Washingtonban vagy a Moszkva-folyó a Kreml mellett (Jelenések 22:1, 2). Távol attól, hogy az üresség és a magányosság bármilyen érzését keltse, az Új Jeruzsálem Isten eszköze arra, hogy ’megelégítsen minden élőt’ (Zsoltárok 145:16).

Milyen csodálatos tudni, hogy a világ küzdelmet folytató városaiban levő komoly problémák ellenére nem teljesen reménytelen a helyzet — hála a „valódi alapokkal bíró városnak”! (Ez a városokról szóló sorozat utolsó része.)

[Lábjegyzet]

[Kép a 24. oldalon]

A Fehér Ház, Washington, D. C.

[Kép a 25. oldalon]

A Vaszilij Blazsennij-székesegyház a Vörös téren, Moszkva, Oroszország

[Kép a 26. oldalon]

Hindu templom, Katmandu, Nepál