Jehova akaratát cselekedték
A szülők hite jutalommal járt
EGY fiúgyermek születése nagy örvendezésre adott okot az izraelitáknak. Ez azt jelentette, hogy a leszármazási vonal nem szakad meg, valamint hogy a földet a családon belül fogják örökölni. I. e. 1593 körül azonban a fiúgyermek születése inkább átoknak tűnt a hébereknek, mintsem áldásnak. Vajon miért? Az egyiptomi fáraót aggasztotta, hogy a zsidó lakosság gomba módra szaporodik a fennhatósága alá tartozó területen, ezért kiadta a parancsot, hogy minden újszülött fiúgyermeket meg kell ölni (2Mózes 1:12, 15–22).
A népirtás érdekében tett ezen iszonyatos próbálkozásnak az idejében történt, hogy egy héber házaspár — Amrám és Jókébed — szülői örömök elé nézett, mert egy gyönyörűséges kisfia született. Nem nehéz elképzelni, hogy örömüket mennyire beárnyékolhatta a rettegés, amikor visszaemlékeztek a fáraó rendeletére. Mégis, mikor Amrám és Jókébed a kisfiukra tekintettek, szilárdan elhatározták, hogy nem hagyják cserben, tekintet nélkül arra, hogy ennek milyen következményei lesznek (2Mózes 2:1, 2; 6:20).
Hitből cselekedtek
Amrám és Jókébed három hónapig rejtegették csecsemőjüket (2Mózes 2:2). Ez kockázatos volt, mert a héberek és az egyiptomiak igen közel éltek egymáshoz. Várható volt, hogy bárkit halállal büntetnek, akit rajtakapnak, hogy megpróbálja kijátszani a fáraó rendeletét — és a csecsemő szintén meghal. Mit tehettek hát ezek az odaadó szülők, hogy életben maradhassanak ők is, és a fiuk is?
Jókébed összeszedett egy-két papiruszhajtást. A papirusz egy erős sásféle, amely hasonlít a bambusznádhoz, a szára pedig háromélű és egyujjnyi vastagságú. A magassága a 6 métert is elérheti. Az egyiptomiak papír, szőnyegek, vitorlák, saruk és könnyű csónakok készítésére használták ezt a növényt.
Jókébed a papiruszszárakból olyan méretű kosarat alakított ki, amelyben elférhetett a csecsemője. Ezután aszfalt és szurok segítségével összetapasztotta, és vízállóvá tette a kosarat. Jókébed ekkor elhelyezte csecsemőjét a kosárban, a kosarat pedig a Nílus folyó menti nád közé tette (2Mózes 2:3).
Rátalálnak a csecsemőre
Jókébed lánya, Miriám a közelben helyezkedett el, hogy lássa, mi fog történni ezután. Ekkor a fáraó lánya jött a Nílushoz fürdeni.a Jókébed talán tudta, hogy a hercegnő sűrűn eljár a Nílusnak ehhez a szakaszához, ezért szándékosan olyan helyen hagyta a kosarat, ahol könnyen rá lehetett találni. Mindenesetre a fáraó lánya nemsokára megpillantotta a nád közé rejtett kosarat, és szólt az egyik szolgálójának, hogy menjen érte. Ahogy meglátta benne a síró kisgyermeket, szánalmat érzett iránta. Észrevette, hogy a csecsemő héber. Mégis, hogyan ölethetne meg egy ilyen szépséges kisgyermeket? Az emberi kedvességen kívül az az Egyiptomban elterjedt hiedelem is hatással lehetett a fáraó lányára, hogy az égbe való bebocsátás az illető élete során véghezvitt kedves cselekedetektől függb (2Mózes 2:5, 6).
Miriam, aki bizonyos távolságból figyelt, odament a fáraó lányához. „Elmenjek-é s hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közűl, hogy szoptassa néked a gyermeket?” — kérdezte. „Eredj el” — válaszolt a hercegnő. Miriám rohant az édesanyjához. Nem telt bele sok idő, és Jókébed már ott állt a fáraó lánya előtt. „Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat” — mondta a hercegnő. Meglehet, hogy a fáraó lánya ekkor már rájött, hogy Jókébed a csecsemő anyja (2Mózes 2:7–9).
Jókébed addig tartotta magánál a gyermekét, amíg el nem választotta.c Ez sok értékes alkalmat nyújtott számára ahhoz, hogy az igaz Istenről, Jehováról tanítsa őt. Jókébed ekkor visszavitte a gyermeket a fáraó lányához, aki a Mózes nevet adta a fiúnak, amely azt jelenti: ’vízből kimentett’ (2Mózes 2:10).
Tanulság számunkra
Amrám és Jókébed teljesen kihasználták a rendelkezésükre álló rövid, alkalmas időt, hogy a tiszta imádat alapelveire tanítsák fiukat. A szülőknek napjainkban is ugyanezt kellene tenniük. Valójában sürgető is, hogy ezt tegyék. Sátán, az Ördög „mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Péter 5:8). Értékes fiatalokat — fiúkat és lányokat — szeretne áldozatul ejteni, akiknek megvan az a kilátásuk, hogy Jehova kiváló szolgáivá válhatnak. Zsenge koruk nem vált ki rokonszenvet belőle! Ennek fényében a bölcs szülők az igaz Isten, Jehova félelmére tanítják a csecsemőkorban lévő gyermekeiket (Példabeszédek 22:6; 2Timótheus 3:14, 15).
A Zsidók 11:23 hitből fakadó cselekedetként írja le Amrám és Jókébed annak érdekében tett erőfeszítését, hogy rejtegessék kicsinyüket az élete első három hónapjában. Mindkét istenfélő szülő azzal mutatta ki a Jehova megmentő erejébe vetett bizalmát, hogy nem mondott le gyermekéről, Jehova pedig megáldotta őket ezért. Mi is ragaszkodjunk szorosan Jehova törvényeihez és alapelveihez, és vegyük biztosra, hogy bármit engedjen is meg Jehova, hogy megessen velünk, az az örökké tartó jólétünket és boldogságunkat segíti elő (Róma 8:28).
[Lábjegyzetek]
a Az egyiptomiak a termékenység isteneként imádták a Nílust. Hitték, hogy a vizében olyan erő rejlik, amely termékennyé tehet valakit, és akár az életet is meghosszabbíthatja.
b Az egyiptomiak abban is hittek, hogy a halál beálltakor az egyén szelleme Ozirisz jelenlétében ilyen állításokat sorol majd fel: „nem szomorítottam meg egyetlen embert sem”, „nem tartottam vissza a tejet csecsemő szájától”, illetve „adtam kenyeret az éhezőnek, és megitattam azt, aki szomjas volt”.
c Az ókori időkben számos gyermeket sokkal tovább szoptattak annál, mint ahogy ez napjainkban szokásos. Sámuel valószínűleg legalább három-, Izsák pedig körülbelül ötéves volt, amikor elválasztották.