Miért tegyük azt, ami helyes?
,MI HASZNOM van nekem ebből?’ Hányszor halljuk elhangzani a kérdést, mielőtt valaki hozzáfogna valamilyen feladat elvégzéséhez! Valószínűleg te is megfigyelted már, hogy az emberek ritkán fordítanak erőt olyasmire, amiből biztosan nem számíthatnak valamilyen haszonra. A gyermekeknél gyakran egészen magas fokát tapasztaljuk az ilyen beállítottságnak. Sokszor nem hajlandók helyesen viselkedni, ha csak „le nem kenyerezik” őket valamilyen jutalommal.
A Biblia rávilágít a baj gyökerére, amikor ezt mondja: „Mindannyian vétkeztek, és nem érik el Isten dicsőségének mértékét.” (Róma 3:23) Az öröklött bűn következtében az emberek természetes hajlamot éreznek arra, hogy a rosszat tegyék. Jelentős erőfeszítés kell ahhoz, hogy az ember azt tegye, ami helyes.
Vajon ez a beállítottság hatással van-e az Isten imádatára? Igen. A Teremtő azt kívánja, hogy szolgái azt tegyék, ami helyes. A helyes viselkedés irányadó mértékei megtalálhatók a Szent Bibliában. Abból a forrásból azt is megtudhatjuk, hogy „Isten . . . megjutalmazója lesz azoknak, akik komolyan keresik Őt”. (Zsid 11:6) Ha az emberek nem vigyáznak, nagyon könnyen abba a tévedésbe eshetnek, hogy az imádat cselekedeteit és az Isten iránti odaadásukat a jóindulata megnyerésére szolgáló eszköznek tekintsék.
Tulajdonképpen ez történt az ókori zsidókkal. A Mózesi Törvény iránt való engedelmességet eszköznek tekintették, amellyel „érdemeket” szerezhetnek Istennél, és biztosíthatják maguknak a jövőbeli áldásokat. A Mishna egy rabbi szavait idézi: „A Szent — áldott legyen Ő! — érdemeket kívánt biztosítani Izraelnek; ezért sokszorozta meg számukra a Törvényt és a parancsolatokat.” E nézet szerint már maga az a tény, hogy Isten törvényében számos parancsolat van, minden lehetőséget megadott Izraelnek, hogy a Törvény betartása által érdemeket szerezzen. Ez segít nekünk jobban megérteni, hogy egy bizonyos jómódú fiatal férfi miért tett fel Jézusnak ilyen kérdést: „Jó Tanító, minek a cselekvése által nyerhetem el az örökké tartó életet?” (Luk 18:18) Ez az ember azt hitte, hogy az örök életet el lehet nyerni jó cselekedetek cselekvése által.
A régi zsidóktól eltérően a keresztények nincsenek a Mózesi Törvény hatálya alatt. A Biblia mégis arra buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek serények „a szent viselkedés cselekedeteiben és az isteni önátadás tetteiben”. (2Pét 3:11) Ehhez hozzátartozik, hogy az egyén időt fordítson arra is, hogy megossza embertársaival a bibliai igazságot, a Szentírás irányelveihez szabja az életformáját, és rendszeres összejöveteleken vegyen részt keresztény hívőtársaival a Biblia megbeszélése végett. — Máté 24:14; 28:19, 20; Kol 3:5–10; Zsid 10:23–25.
De vajon mi ösztönözzön ilyen istenfélő viselkedésre? Mindenekelőtt a szilárd hit — olyan hit, amely arra indítja a keresztényt, hogy nyújtózzon ,a cél felé’, az örök élet felé. (Fil 3:13, 14; 2Tim 4:7, 8) Az ilyen hit Isten egész szívű szolgálatában tükröződik vissza, nem pedig színlelt szolgálatban, vagy a szabályok és rendeletek betartásában, miként a zsidók esetében történt. Pál ezt írta: „Mivel tudjuk, hogy az embert nem a törvény cselekedetei jelentik ki igaznak, hanem csak a Krisztus Jézusba vetett hit, mi is hiszünk a Krisztus Jézusban, hogy a Krisztusba vetett hitből, nem pedig a törvény cselekedetei által leszünk kijelentve igaznak (mert a törvény cselekedetei által egy test sem lesz igaznak kijelentve).” (Gal 2:16) Ezért senki sem nyerheti el Isten jótetszését és áldását az imádat formális cselekedetei vagy jótékonykodás által, tekintet nélkül arra, hogy milyen természetű és milyen mértékű jótetteket hajt végre. Az Isten előtti igazságos állapot ,csakis a Krisztus Jézusba vetett hit által’ valósítható meg.
Maga az Isten Fia nagyszerű figyelmeztetést közölt a keresztényi viselkedésre vonatkozóan. Például ezt mondta: „Adj annak, aki kér tőled, és ne fordulj el attól, aki [kamatmentes] kölcsönt akar kérni tőled. Hallottátok a mondást: ,Szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet.’ Én azonban azt mondom nektek: Ne szűnjetek meg szeretni ellenségeiteket, és imádkozni azokért, akik üldöznek titeket” — Máté 5:42–44.
De milyen helyes indítékot jelölt meg Jézus az emberek számára, hogy ily módon tegyenek erőfeszítést? Jézus hozzáfűzte: „Hogy a ti Atyátok fiainak bizonyulhassatok, aki a mennyekben van, mivel Ő felhozza napját a gonoszokra és jókra, és esőt ad igazságosaknak és az igazságtalanoknak” (Máté 5:45). Bár ,kitartóan a jutalomra tekinthetünk’, a keresztényi szolgálat és viselkedés mögött rejlő legnagyobb hajtóerő mégis az a vágy legyen, hogy Istent, az egész emberiség Jótevőjét utánozzuk. — Zsid 11:26; 1Kor 11:1, 3.
Erre nagyszerű ösztönzést kapunk, ha azon elmélkedünk, amit Isten már eddig tett az emberi család érdekében. Az egész Biblia legközismertebb versei közé tartoznak a következők: „Mert Isten oly nagyon szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hitet gyakorol Őbenne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen.” „Aki hitet gyakorol a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Ján 3:16, 36) Isten a Fiát, Jézus Krisztust küldte el, hogy nagy váltságdíjat fizessen, és megváltsa az embert a bűntől és haláltól. (Máté 20:28) Jézus ezt úgy teljesítette, hogy áldozati halált halt a kivégzőoszlopon Péter apostol ezt írja: „Bűneinket Ő maga vitte fel saját testében az oszlopra, hogy felhagyhassunk a bűnnel, és az igazságosságnak élhessünk.” (1Pét 2:24) Ez megnyitotta az emberek számára azt a lehetőséget, hogy „örök életet” nyerhessenek, — de nem a jó magaviselet által megszolgált jutalomként. A Biblia leírása szerint az örök élet „Isten ajándéka”. — Róma 6:23.
Mindazonáltal, ha valaki igazán hisz abban a csodálatos adományban, hite meg fog nyilvánulni abban is, hogy nyilvánosan hirdeti másoknak az ő reménységét, és szép keresztényi magaviseletet nyilvánít ki. (Róma 10:8–10) Ez nem is történhet másképpen. Világos magyarázatot ad erre a bibliaíró, Jakab, aki kijelenti: „Mi haszna van annak, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei azonban nincsenek? . . . a hit halott önmagában, ha nincsenek cselekedetei. Igen, amint a test halott szellem nélkül, úgy a hit is halott cselekedetek nélkül” — Jak 2:14–17, 26.
Vajon mit ért Jakab a „cselekedetek”-en? Ezek nem olyan tettek, amelyekért kapni szeretnénk valamit a jövőben. Sokkal inkább olyan tettek, amelyeket a hit bizonyítékaként, s valamilyen már birtokunkban levő dolog értékeléseként hajtunk végre, mint amilyen például az Isten előtti helyeselt állásunk a Jézus Krisztusba vetett hit eredményeként.
Ennek figyelembevételével miért kell tehát az Istent szerető egyéneknek szolgálni Őt, és azt cselekedni, ami helyes? Nem önző indítékból, mintha valami ,hasznuk’ származna belőle. A keresztények azért szolgálnak Istennek, mert felismerik, hogy Isten mily nagy érdeklődést tanúsított az emberiség iránt, és mily nagylelkűen kínálta fel számukra ingyenajándékként az örök életet. Az Isten szeretetének ez a megnyilvánulása készteti imádóit arra, hogy Őt utánozzák. Úgy van ez, ahogyan János apostol megállapítja: „Az Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy Isten az egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy életet nyerhessünk általa. Ebben a tekintetben a szeretet nem azt jelenti, hogy mi szerettük Istent, hanem azt, hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát váltságáldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, akkor nekünk is kötelességünk szeretni egymást” — 1Ján 4:9–11.