Önátadás — Kinek és miért?

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet [Jeruzsálemi Biblia: megszentelt nemzet; Új Angol Biblia: odaszentelt vagy önátadott nemzet], különleges tulajdonnak szánt nép vagytok” (1Pét 2:9).

1, 2. a) Tartozott-e a kereszténység valamelyik egyházához Ábrahám Lincoln, és ennek ellenére Gettysburg-i beszédében hogyan utalt arra a nemzetre, amelynek elnöke volt? b) Milyen eljárást tükröz az amerikai nemzet Istenben való bizakodása, és milyen lesz a „nép számára” a világosságot követő kormányzat?

A KERESZTÉNYSÉG egyházai közül egyik sem állíthatja, hogy az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke valamelyiknek is tagja lett volna. Mégis, amikor a híres Gettysburg-i beszédét tartotta 1863. november 19-én, Ábrahám Lincoln, ez a bibliaolvasó ember a következő erőteljes szavakat mondta:

„Nyolcvanhét évvel ezelőtt atyáink egy új nemzetet hoztak létre ezen a kontinensen, amely nemzet szabadságban fogantatott és amely annak a nemes felfogásnak kötelezte el magát, hogy minden ember egyenlőnek született . . . Átfogóbb értelemben már nem ajánlhatjuk fel jobban, nem szentelhetjük meg, illetve nem tehetjük szentté ezt a földet. Azok a derék élő és meghalt férfiak, akik itt küzdöttek, már annyira megszentelték azt, hogy mi ahhoz szerény képességünkből már se hozzátenni, se abból elvenni nem tudunk . . . Nekünk, most élőknek az a dolgunk, hogy az itt küzdők által elkezdett, de még be nem fejezett nemes művön tovább fáradozzunk. Az a dolgunk, hogy a még előttünk álló nagy feladatnak szenteljük életünket . . .”

² A pennsylvániabeli Gettysburg-i nemzeti temetőben elhangzott emlékezetes beszéd óta az Egyesült Államok meghazudtolta azt, ami a dollárbankjegyén mottóként szerepel: „Istenben bízunk.” Az elnök és bármely más őszinte amerikai odaadása ellenére „a nép által a nép javára gyakorolt kormányzat” „el fog veszni a földről”. A „népnek” — hál’ Istennek — ez nem jelent maradandó katasztrófát, mivel azután Isten legfőbb királyi kormányzata, felkent Királya, Jézus Krisztus vezetése alatt fog uralkodni, és ő megáldja földünket, s rajta a mai amerikai kontinens összes lakóit is.

3, 4. a) Milyen „nemzet” kerül majd az érdeklődés homlokterébe? b) Jehova Izraelhez intézett mely szavaiból idézett Péter ez új „nemzet”-re vonatkozólag?

³ Akkor az új nemzet majd az érdeklődés homlokterébe kerül. Melyik nemzet lesz ez? Az, amelyiknek a következő ihletett szavak szólnak: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok” (1Pét 2:9).

⁴ Péter apostol e szavakkal Istennek a 2Mózes 19:5, 6 versében megörökített, Izraelre, a választott népre alkalmazott szavait idézi; a nép akkor ott volt az arábiai Sínai hegynél. Ott ezt olvassuk: „És most, ha szigorúan engedelmeskedtek szavamnak, és megtartjátok a szövetségemet, akkor bizony különleges tulajdonommá lesztek valamennyi nép közül, mert enyém az egész föld. Ti pedig nekem papok királysága és szent nemzet lesztek.”

 5. A bibliai szóhasználat fényében azonos-e a jelentése a „megszentelni” vagy „odaszentelni” [átadni] szónak?

⁵ A fenti, 2Mózes 19:6 és 1Péter 2:9 versekben, egyes fordítók a „szent nemzet” fogalmát egy kicsit kitágítják és így adják vissza: „megszentelt nemzet” vagy „odaszentelt, Istennek átadott nemzet”.a (Lásd Jeruzsálemi Biblia; Moffatt; Knox; Új Angol Biblia angol nyelvű fordításokat. Azzal, hogy az izraeliták elfogadták Jehova irányadó mértékeit és azok szerint éltek, tulajdonképpen mint egy megszentelt vagy Istennek odaszentelt, önátadott nép, elkülönültek a többi népektől. Isten „felszentelhet” vagy „odaszánhat” [„átadhat”, „felavathat”] egy dolgot, illetve egy személyt vagy emberi csoportot. Isten szempontjából ez a két szó alapjában véve egyet jelent. A tökéletlen emberek, jóllehet nem képesek valamit „megszentelni” vagy egy szent célra tisztává tenni, illően és szeretettel „odaszánhatnak” [átadhatnak] valamit — magukat is beleértve — Istennek.

 6. a) Mit vállalt egyénileg és közösen Izrael nemzete azzal, hogy azt mondta: „Mindazt megtesszük, amit Jehova parancsolt? b) Milyen elrendezésbe hozta be őket Jehova belekényszerítés nélkül?

⁶ Isten azt akarta, hogy a megszabadított izraeliták szent nemzetté legyenek. Ennek az volt a feltétele, hogy szigorúan engedelmeskedniük kellett Isten parancsainak, és meg kellett tartaniuk szövetségét. Vagyis egyénileg is, közösségileg is, visszavonhatatlanul át kellett adni önmagukat Megmentőjüknek, Jehova Istennek. Bár Jehova már korábban kiválasztotta őket, hiszen Ábrahám test szerinti leszármazottai voltak, és Egyiptomból a Vörös-tengeren át csodálatos módon megszabadította őket, mégis elvárta tőlük, hogy önként szenteljék oda magukat neki és imádatának. Ilyen alapon lettek Jehova szövetséges népévé. Erre vonatkozóan olvassuk:

„Amikor Mózes a Törvény szerinti összes parancsolatot kihirdette az egész népnek, vette a fiatal bikák és bakok vérét, vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet e szavakkal: ,Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Isten rendelt számotokra’” (Zsid 9:19, 20; 2Móz 24:1–8).

 7. a) Mi volt a zsidók helyzete a soron következő nemzedékekben? b) Hogyan veszítették el megszentelt státusukat?

⁷ A zsidók soron következő nemzedékei ebbe az Istennek odaszentelt nemzetbe, következésképpen az Istennel való önátadási viszonyba születtek. Egyénileg persze a felelős korát elérve, mindannyiuknak utánozniuk kellett a Sínai hegy lábánál levő zsidókat, s be kellett bizonyítaniuk szívük indítékával és tetteikkel, hogy igazában átadták magukat Jehovának, hogy e szent nemzeten belül jó hírnevüket megőrizzék. Nemzeti és egyéni jólétük s maga az életük függött ettől. Ugyanis Isten megfoszthatta őket e kapcsolatra való méltatlanság alapján a „szent” vagy „megszentelt” státusoktól, és e „szent” státust átruházhatta azokra, akik arra érdemesebbnek bizonyultak. Ezért alkalmazta Péter Istennek a testi Izraelre vonatkozó eredeti szavait, ti. hogy ,papok királysága és szent nemzet lesztek nekem’, az új keresztény nemzetre, amely i. sz. 33 pünkösdjén jött létre. Hogyan ment végbe a szent elismerésnek ez az átruházása?

 8. a) Amikor Péter első ihletett levelét írta, milyen katasztrófa elé nézett Izrael, és milyen kapcsolatát nem tudta többé megőrizni Jehova Istennel? b) Kikből tevődik össze a „megszentelt nemzet”?

⁸ Amikor az apostol az 1Péter 2:9. vers szavait írta, a zsidó nép egy nemzeti katasztrófához közeledett. A római légiók éppen készülődtek Jeruzsálemet, templomvárosukat lerombolni, őket pedig mint nemzetet szétszórni a föld legkülönbözőbb részeire Jézus jövendölésének megfelelően (Luk 21:20–24). I. sz. 33-ban sajnos elvetették Jézus Krisztust, mint az új szövetség Közbenjáróját. Az a Törvényszövetség pedig, amelynek Mózes próféta volt a közbenjárója, érvényét vesztette (1Kor 10:18; Máté 23:38). A „test szerinti Izraelt” Jehova Isten akkor elvetette. Helyette létrehozta a szellemi Izrael új nemzetét (Róma 9:6; Gal 6:15, 16). Ez az új „megszentelt nemzet” Jézus Krisztus tanítványaiból állt. Péter hozzájuk intézte levelét e szavakkal: „Azoknak, akiket kiválasztott Isten, az Atya — előre tudása alapján — a szellem megszentelésével” (1Pét 1:1, 2).

 9. Tudta-e Isten előre, kik lesznek egyénileg e szent nemzet tagjai, és hogyan alkottak ők egy „választott nemzetséget”?

⁹ Ez nem jelenti azt, hogy Isten már jó előre név szerint tudta, kik lesznek egyénileg a kiválasztottak. Ellenben előre tudta, hogy létrehoz egy új nemzetet, egy „szent népet”, sőt azt is előre tudta, mit kíván majd azoktól, akik e szent nemzet tagjaiként kiválasztatnak és abba felvétetnek. E szellemi nemzet Isten szent szelleme által különösen szentként jön létre, hiszen ez a szent szellem nemzi őket Isten szellemi fiaivá (Tit 3:4–7). E szent vagy megszentelt nemzetben „királyi papságként” szolgálhatják Istent állandóan. Mint szellemtől nemzettek egy „nemzetséget” alkotnak: a „választott nemzetséget”.

10. Ha Isten a felkent keresztényekkel csoportosan vagy mint „nemzettel” foglalkozik, milyen kérdések vetődnek fel az egyéni felelősség dolgában?

¹⁰ De hogyan történik az új nemzetet alkotó egyének önátadása [vagy odaszentelése] Jehova számára? Bár Isten „megszenteli” vagy „odaszánja” őket mint csoportot vagy nemzetet, de egyénileg mindegyiküknek át kell-e adnia önmagát fenntartás nélkül Istennek, hogy elfogadható legyen, mint ez új nemzet tagja? Vajon nem áll-e az Írásban, hogy „higgy az Úr Jézus Krisztusban és megmentésben részesülsz”? Vagy egyszerűen: „Bánjátok meg bűneiteket és térjetek meg”? Azaz nem elegendő-e a puszta hit, a bűnbánat és a megtérés, hogy valaki Jézus Krisztus tanítványa, vagyis keresztény legyen? Vajon megtette-e Jézus, Isten Fia földönlétekor az önátadás lépést? Nos, vizsgáljuk meg!

„ÍME, ELJÖTTEM . . . AKARATODAT TENNI”

11. Milyen Istennel való szövetségi elrendezés alatt született Jézus, és hogyan is volt ez?

¹¹ Jézus emberi születéséről a Galata 4:4 ezt mondja: „De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól lett és a [mózesi] törvény alatt született.” Miután egy zsidó szűztől csoda folytán megszületett, a születését követő nyolcadik napon körülmetélték. Ez megerősítette azt, hogy Isten szövetséges népe közé született. Ezért kellett Józsefnek és Máriának „felhozni őt Jeruzsálembe, hogy ott bemutassák Jehovának” (Luk 2:22–24).

12. Minek a jeleként merített alá János hozzá jövő zsidókat, és miért vonakodott kezdetben Jézust alámeríteni?

¹² Ehhez az Istennek átadott nemzethez küldetett el Alámerítő János, Jézus Krisztus előfutára azzal a feladattal, hogy bűnbánatra szólítsa fel őket. Jézus is azt mondta: „Nem küldtek el engem senki máshoz, csupán Izrael házának elveszett juhaihoz” (Máté 15:24). Istennek ez az önátadott népe sajátos üzenetet kapott, amely kimondottan nekik szólt és más nemzetre nem vonatkozott. Alámerítő János arra szólította fel „Izrael házának elveszett juhait”, hogy bánják meg a Törvényszövetség ellen elkövetett bűneiket (Máté 3:1–6). „János a bűnbánat jeléül vízben merített alá és azt mondta a népnek, hogy abban higgyenek, aki őutána jön, vagyis Jézusban” (Csel 19:4). Amikor Jézus alámerítkezése céljából megjelent Jánosnál, nyilvánvalóan nem a bűnbánat jeléül akart alámerítkezni, hiszen ő nem volt bűnös, és nem sértette meg a Törvényszövetséget, amelybe beleszületett. János jól tudta ezt, ezért vonakodott őt alámeríteni, de végül is eleget tett Jézus kérésének, miután ő így szólt hozzá: „Engedj most, mert így illik eleget tenni mindannak, ami igazságos” (Máté 3:13–17). Mit jelent ez?

13. a) Hogyan teljesítette be Jézus a Zsoltárok 40:7, 8 [Károli: 40:8, 9] versét? b) Mit jelképezett Jézus alámerítkezése?

¹³ Jézus itt a Zsoltárok 40:7, 8 versében [Károli: 40:8, 9] a reá vonatkozó jövendöléssel összhangban cselekedett: „Emiatt azt mondta: Íme, eljöttem, a könyvtekercsben írva van rólam. Akaratodat tenni, ó Istenem, örömet jelentett nekem”. A Zsidók 10:5–10 verse ezt a jövendölést Jézus Krisztusra alkalmazza, mivel Jézustól Isten nem a mózesi Törvényszövetség szerint elrendelt áldozatot kívánt, hanem tökéletes emberi testét kívánta áldozatul, amelyet azért adott Fiának, hogy az új szövetség megalapozásaként feláldozza azt. Így, amikor alámerítkezett, Jézusnak nem kellett odaszánnia vagy odaszentelnie magát Istennek, hiszen ő már az Istennek odaszentelt nemzethez tartozott, és bűntelen lévén, megtérésre sem volt szüksége (Zsid 7:26). Alámerítkezése azt szemléltette, hogy felajánlotta magát mennyei Atyja akaratának cselekvésére. E tekintetben Jézus az alámerítkezésével példát mutatott tanítványainak, hogy mi célból kell alámerítkezniük.

14. a) János bebörtönzése után milyen üzenet hirdetésébe kezdett Jézus? b) Mire készítette elő a bűnbánat és az alámerítkezés abban az időben a népet?

¹⁴ Amikor Jézus meghallotta, hogy Alámerítő Jánost börtönbe vetették, nagyszabású prédikáló hadjáratba kezdett a már önátadott izraeliták között. „Attól fogva kezdte Jézus prédikálni és mondani: ,Tartsatok bűnbánatot, mert elközelített a mennyek Királysága’” (Máté 4:17). A bűnbánat jeléül történő alámerítkezés új lendületet kapott (Ján 3:26; 4:1, 2). Amikor Nagyobb Mózes, Jézus Krisztus felment a mennybe és bemutatta Istennek emberi áldozata értékét, a mózesi Törvényszövetség hatályát vesztette, viszont letétetett az „új szövetség” alapja (Jer 31:31–34). Így i. sz. 33 pünkösdjén Jézus zsidó tanítványai a mózesi Törvényszövetség hatálya alól átkerültek az „új szövetség” hatálya alá, amelynek Közbenjárója Jézus Krisztus, a Nagyobb Mózes lett.b

15. a) A Törvényszövetség megszűnésével mi nem ért véget azonnal a zsidók számára? b) Mi volt Isten akarata a zsidókra vonatkozóan, akik törődtek az Istennel való önátadási viszonyukkal?

¹⁵ Bár a Törvényszövetség ezzel hatályát vesztette, Isten különleges kegyének és figyelmének ideje a zsidók, Ábrahám test szerinti leszármazottai iránt még nem szűnt meg. Tulajdonképpen ez csak i. sz. 36-ban ért véget. A szent szellem i. sz. 33-ban történő első kitöltése után a szellemtől felkent Péter apostol így szólt a Jeruzsálemben összegyűlt zsidókhoz: „Bánjátok meg tehát bűneiteket és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket és eljöjjön a felüdülés ideje magától Jehovától és elküldje Jézust, a számotokra kijelölt Krisztust.” Istenhez fűződő önátadási kapcsolatuk megjavítása nemcsak azt foglalta magában, hogy bánják meg a Törvényszövetség ellen elkövetett bűneiket — ugyanis még mindig odatartozóknak gondolták magukat —, hanem jelentette az új nemzet leendő tagjaikénti önátadásukat is Istennek. Ez volt Isten akarata mindazok számára, akik Jézus tanítványai lettek. Ezt megerősíti Péter pünkösdkor elhangzott beszéde, melyet azokhoz a zsidókhoz intézett, akiknek „szívét fájdalom járta át”, mivel közreműködtek Jézus halálában. Péter azt mondta nekik: „Bánjátok meg bűneiteket és merítkezzen alá mindegyiketek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára és akkor elnyeritek a szent szellem ingyen-ajándékát.” Itt tehát sokkal többről volt szó, mint egyszerű bűnbánatról vagy általános elhatározásról, hogy a Jézusba vetett hit alapján jobban fognak viselkedni (Csel 3:19, 20; 2:37–40).

16. a) Mikor jutott el a Királyság üzenete a körülmetélt szamaritánusokhoz, s mit jelképezett vízben való alámerítkezésük? b)  Mi bizonyította, hogy Istennel szövetséges viszonyba kerültek?

¹⁶ Jézus mennybemenetele előtt azt mondta apostolainak, hogy terjesszék ki a róla való tanúskodásukat Szamáriára és „a föld legtávolabbi részéig” is (Csel 1:8). Jóllehet a szamaritánusok nem izraeliták, hanem „egy más nemzet” tagjai voltak, mégis körülmetélkedtek, mert elfogadták a Mózes által írt bibliai könyveket és őt tekintették közbenjárójuknak Istennél (Luk 17:16–18). Jehova ki nem érdemelt kedvességében jónak látta, hogy Péter az ő esetükben különleges „kulcsot” használhasson, amely megnyitja a távlatokat a mennyei Királyságával kapcsolatban valamivel korábban, mint a körülmetéletlen pogányok esetében. De mivel ezek a szamaritánusok valójában nem voltak a mózesi Törvényszövetség alatt, és ,azt imádták, amit nem ismertek’, így alámerítkezésükkel értelemszerűen azt fejezték ki, hogy most átadták magukat a Messiás Jézus, az új szövetség Közbenjárója nevében Jehova Istennek. A későbbi, szent szellembe való alámerítésük bebizonyította, hogy felvétettek az új szövetségbe (Máté 16:18, 19; Ján 4:4–42; Csel 8:5–25).

17. a) Mikor és hogyan fordította Isten figyelmét a körülmetéletlen nem zsidók felé, hogy „közülük népet vegyen nevének”? b) Mit jelképezett vízben való alámerítkezésük?

¹⁷ I. sz. 36-ban, amikor Istennek a zsidók iránt megnyilvánuló különleges kegyének lejárt az ideje, Jehova Isten a körülmetéletlen pogányok, a nem izraeliták felé fordította figyelmét, hogy „közülük népet vegyen nevének” (Csel 15:14–18). Most megint használnia kellett Péternek egy újabb kulcsot. Ez alkalommal egy római százados, Kornélius házához küldetett, aki rendkívül jóindulatú volt a zsidók iránt. Ezek a pogányok bizonyára elfogadták a Jehova Istenről és a megdicsőített Messiásról szóló tanúskodást, mert a szent szellem rájuk is kitöltetett és nyelveken kezdtek szólni. Isten irgalmasan így „a pogányoknak is megadta az életre vezető bűnbánatot” Jézus Krisztus által, vagyis „Isten Báránya” által, „aki elveszi a világ bűnét” (Csel 11:18; Ján 1:29). Jehova őket is befogadta szellemi nemzetébe, ugyanis szívükben végbement az Istennek való önátadás. Mindezt megerősítette a szent szellem. A Péter társaságában levő, krisztusi hitre tért zsidók közül senki sem tett ellenvetést az utasítása ellen, hogy „merítkezzenek alá Jézus Krisztus nevében”. Ezzel kezdetét vette „a nemzetekből való emberek megtérése” (Csel 10:1–48; 15:3). Azóta mindazoknak, akik Istent óhajtották szolgálni — zsidóknak és pogányoknak egyaránt —, szívükben át kellett adni magukat Jehovának. Vízben való alámerítkezésükkel pedig azt fejezik ki, hogy megjelentek Isten előtt, bemutatták, felajánlották magukat Isten akarata cselekvésére Jézus példáját követve.

18. Milyen kérdések merülnek fel a következő megtárgyalásra váró tanulmánycikkben?

¹⁸ De mennyire fontos az önátadás, amely az alámerítkezésnek a jelképe? Hogy van ez a megmentésre való tekintettel, de különösen arra való tekintettel, hogy közel van Isten haragjának a napja? Alá kell mindazoknak merítkezniük, akik nem Jehova szellemi nemzetéhez tartoznak, de abban reménykednek, hogy örökké a földön élhetnek?

[Lábjegyzetek]

ISMÉTLÉSKÉNT TUDSZ-E VÁLASZOLNI AZ ALÁBBI KÉRDÉSEKRE?

◻ Kik alkotják az 1Péter 2:9-ben említett „szent” vagy „odaszentelt nemzetet”?

◻ Hogyan adták át magukat az egykori izraeliták Jehova Istennek?

◻ Amikor alámerítkezett, Jézus átadta-e magát Istennek?

◻ Mit jelképezett a hívő szamaritánusok és pogányok alámerítkezése?

◻ Mit kellett tenniük a körülmetéletlen nem zsidóknak, hogy Jézus lábnyom követői legyenek?

[Oldalidézet a 15. oldalon]

I. sz. 33 pünkösdjén „új nemzet” jött létre

[Kép a 16. oldalon]

Régi izraeliták Jehova Istennek adták oda magukat