CSÓK

A vonzalmat vagy a tiszteletet a bibliai időkben úgy fejezték ki, hogy megcsókolták a másik személyt, vagyis ajkukat egy másik személy ajkához (Pl 24:26), arcához vagy kivételes esetekben a lábához érintették (Lk 7:37, 38, 44, 45). A csók nemcsak a különböző nemű rokonok között volt megszokott (1Mó 29:11; 31:28), hanem két férfi rokon között is (1Mó 27:26, 27; 45:15; 2Mó 18:7; 2Sá 14:33). Két barát között is hasonlóképpen a vonzalom kimutatására szolgált (1Sá 20:41, 42; 2Sá 19:39).

Az áldást csók is kísérhette (1Mó 31:55). Az idős Izrael, vagyis Jákob megcsókolta és megölelte József fiait, Efraimot és Manassét, mielőtt megáldotta az apjukat és őket (1Mó 48:8–20). Miután a patriarcha később befejezte a 12 fiának adott parancsait, kilehelte utolsó leheletét, és „József ekkor apja nyakába borult, könnyekre fakadt felette, s csókolgatta” (1Mó 49:33–50:1). Sámuel megcsókolta Sault, amikor felkente, hogy Izrael első királya legyen (1Sá 10:1).

A szívélyes üdvözlésnek része volt a csók, és talán az ölelés, valamint a sírás is (1Mó 33:4). A Jézus Krisztus szemléltetésében szereplő apa a visszatérő tékozló fiú nyakába borult, és „gyengéden megcsókolta” (Lk 15:20). A szeretetteljes búcsúnál is csókot adtak (1Mó 31:55; Ru 1:9, 14). Amikor Pál apostol éppen távozni készült Milétuszból, az efézusi gyülekezet vénei annyira meghatódtak, hogy sírtak, „Pál nyakába borultak, és gyengéden csókolgatták” (Cs 20:17, 37).

A Biblia röviden utal a nemek közti szerelmes csókra is (Én 1:2; 8:1). Amikor a Példabeszédek könyve óva int a gonosz asszony fortélyaitól, figyelmeztetésében a szajha csábító csókját is említi (Pl 7:13).

A csók lehet képmutató is. Absolon alattomos módon próbált hatalomra jutni, ezért megcsókolta azokat, akik odamentek, hogy meghajoljanak előtte (2Sá 15:5, 6). Az álnok Joáb csókja halált jelentett a gyanútlan Amasának (2Sá 20:9, 10). Ezenkívül Iskariót Júdás is csalárd csókkal árulta el Jézus Krisztust (Mt 26:48, 49; Mk 14:44, 45).

Hamis imádat: Jehova megtiltotta, hogy a hamis istenek felé csókkal mutassák ki a rajongásukat. Megemlít 7000 embert, aki nem hajtott térdet Baál előtt, és nem csókolta meg őt (1Ki 19:18). Isten megfeddte Efraim lakosait, amiért bálványokat készítettek, és ezt mondták nekik: „Csókoljanak borjúkat az áldozó emberek!” (Hó 13:1–3). A görögök és a rómaiak csókot dobtak a kezükkel a bálványaik felé, ha azok megközelíthetetlen helyen voltak, és ily módon köszöntötték a felkelő napot is. A Jób 31:27 talán hasonló bálványimádó szokásra utal.

A ’szent csók’: A korai keresztények „szent csókkal” (Ró 16:16; 1Ko 16:20; 2Ko 13:12; 1Te 5:26) vagy „a szeretet csókjával” (1Pt 5:14) üdvözölték egymást, és ez valószínűleg azonos nemű személyekre értendő. A keresztény üdvözlési formának ez a korai változata talán az ókori héber üdvözlési szokásra vezethető vissza, amikor is megcsókolták egymást. Noha a Szentírás nem ad meg további részleteket, de a ’szent csók’ és a ’szeretet csókja’ nyilvánvalóan a keresztény gyülekezetben uralkodó egészséges szeretetet és egységet tükrözte (Jn 13:34, 35).

Jelképes értelem: A tisztelet és odaadás jelképeként jelenik meg a csók az ihletett tanácsban, miszerint „szolgáljátok Jehovát félelemmel”, és „csókoljátok a fiát, nehogy haragra gyúljon Ő, és kiirtassatok az útról” (Zs 2:11, 12). Azok a személyek, akik kedvezően reagálnak, és alávetik magukat az Isten által kinevezett Királynak és a Királyságának, olyan nagyszerű áldásokat tapasztalhatnak, melyekről elmondható, hogy az „igazságosság és [a] béke csókot vált”, mivel ennek a kettőnek a kapcsolata olyan nyilvánvaló lesz mindenki számára, mint a szerető barátok szoros kapcsolata (Zs 85:10).