Felvillanyozó látomások, amelyek erősítik a hitet
A Jelenések könyve főbb részeinek kiemelése
JEHOVA szolgája, János a Patmos-nak nevezett kicsiny szigeten tartózkodik éppen, amely Kis-Ázsia nyugati partjától jobbra fekszik. Az idős apostol ott csodálatos látvány szemlélője — jelképes, gyakran megdöbbentő és nagy jelentőségű látványok ezek valóban! János ott találja magát az Úr napján, amely a Jézus trónra emelése, azaz 1914 óta tart egészen Millenniumi Uralma végéig. Bár János lát olyan eseményeket is, amelyek az emberiség legsötétebb órájában fognak bekövetkezni, betekintést nyer azokba a ragyogó dolgokba is, amik Krisztus Ezeréves Uralkodása alatt történnek! Micsoda áldásoknak örvend majd akkor az engedelmes emberiség!
Ezekről a látomásokról János a Biblia Jelenések című könyvében számol be. A könyv, amelyet körülbelül i. sz. 96-ban írt meg János, nagyban megerősítheti Jehovába, a prófécia Istenébe és az ő Fiába, Jézus Krisztusba vetett hitünket. Hogy a részletek se maradjanak ismeretlenek előttünk, forduljunk A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! című könyvhöz, amelyet a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. adott ki.
Krisztus szerető tanácsot ad
Rögtön a jelenések elején, amelyeket Isten adott Jézus Krisztus által, megjelennek a Krisztus királyi társörökösei hét gyülekezetének szóló levelek (1:1-3:22). A levelek összeségükben dicséretet tartalmaznak, megállapítják a nehézségeket, gondoskodnak helyreigazításról és/vagy buzdításról, és megemlítik azokat az áldásokat, amelyeket a hűséges engedelmesség eredményez. Jóllehet az efézusiak kitartottak, de elhagyták az első szeretetüket. A szellemi értelemben gazdag szmirnai gyülekezet arra kapott buzdítást, hogy maradjon hűséges a nyomorúság közepette. A pergamumi gyülekezet fölött nem győzedelmeskedett az üldözés, de a gyülekezet megtűrte a szektásságot. Annak ellenére, hogy a thiatirai keresztények növelték tevékenységüket, fennáll közöttük a Jezabel-befolyás. A sárdisi gyülekezetnek szellemileg fel kell ébrednie, amíg a Filadelfiában levő gyülekezetet arra ösztönzik, hogy tartson ki amellett, amit már megszerzett; a langyos laodiceaiakat pedig arra, hogy lépjenek a szellemi gyógyulás útjára.
Mily nagyszerű szavak ezek a jövendőbeli égi királyok kiképzésére — valójában az összes keresztény kiképzésére! Például: langyossá lett-e valaki közülük? Nos, akkor vesse bele magát a szolgálatba! Legyen olyan felfrissítő, mint egy pohár hideg víz egy nagyon meleg napon, de kezdjen forró buzgóságot kifejteni Jehova és a szolgálata iránt. (Vö. Máté 11:28, 29; János 2:17.)
A Bárány felnyit egy tekercset
Jehovát látjuk ezután a trónusán tündöklő ragyogásban (4:1-5:14). Körülötte 24 vén és négy élő teremtmény. Egy hét pecséttel ellátott tekercs van a kezében. Vajon ki tudja felnyitni a tekercset? Nos, a Bárány, Jézus Krisztus méltó rá, hogy felnyissa!
Drámai események bontakoznak ki, ahogyan a Bárány felnyitja az első hat pecsétet (6:1-7:17). Amint az első pecsétet felnyitja, Krisztus megjelenik egy fehér lovon, koronát kap és elindul [1914-ben], hogy győzedelmeskedjen. További lovasok háborúval éhínséggel és halállal sújtják az emberiséget, amikor a soron következő három pecsétet felnyitják. Az ötödik pecsét felnyitásával a Krisztusért vértanúhalált halt szentek vérük megbosszulásáért kiáltanak és mindegyiküknek „egy fehér ruha adatik, ami igazságos mivoltjukat jelzi, valamint köze van olyan halhatatlan szellemi teremtményekként való feltámadásukhoz, akiknek királyi kiváltságaik vannak. (Vö. Jelenések 3:5; 4:4.) Isten és a Bárány haragjának a napját fölrengés adja hírül, amikor a hatodik pecsétet nyitják fel. De „a föld négy szele”, amelyek pusztító ítéletet jelképeznek, vissza lesz tartva, amíg Isten 144 000 rabszolgája nincs elpecsételve. Amikor Isten felkeni őket szellemével és szellemi fiaiként fogadja el őket, egy megelőlegezett jelet kapnak — egy pecsétet vagy zálogot —, hogy égi örökséggel rendelkeznek. Csak kipróbálásuk után lesz ez az elpecsételésük maradandó (Róma 8:15–17; 2Korinthus 1:21, 22). S mekkora ámulatba ejtheti Jánost, hogy „egy nagy sokaságot” lát minden nemzetből — egy tömeget, amelynek reményége van örökké tartó életre egy földi paradicsomban! Ők kijönnek „a nagy nyomorúságból” az emberiség példa nélkül álló pusztulásának idején.
Mily meghökkentő események történnek, amikor a hetedik pecsét felnyittatik (8:1-11:14)! Egy félórás szünet következik, amely arra szolgál, hogy a szentek imái hallhatóak legyenek, valamint arra, hogy ezt követően az oltárról tüzet dobjanak le a földre. Ekkor hét angyal készül fel arra, hogy megfújják trombitáikat, bejelentve Isten csapásait, melyeket a kereszténységre mér. A trombiták állandóan szólnak a vég egész ideje alatt a nagy nyomorúságig. Négy trombita adja hírül a földre, a tengerre, a vizek forrásaira, és a napra, holdra és csillagokra mért csapásokat. Az ötödik megfújása sáskák előhívását eredményezi, amelyek a felkent keresztényeket ábrázolják, akik elözönlik a földet, hadjáratot folytatva 1919-től kezdődően. A hatodik trombitafújás lovassági támadást indít el. Ennek beteljesedéseként, a felkentek, akik számbelileg megnövekedtek 1935 óta „a nagy sokaság” tagjai révén, kínzó ítéletüzeneteket hirdetnek a kereszténység vallási vezetői ellen.
Ezek után János megeszik egy kis könyvtekercset, ami azt ábrázolja, hogy a felkentek elfogadják megbízatásukat és táplálékért Isten Szavának ahhoz a részéhez fordulnak, amelyik a kereszténység ellen kinyilatkoztatott isteni ítéletek kifejezéseit tartalmazza. Az apostolt felszólítják, hogy mérje meg a templomszentélyt, jelezve Jehova szándékainak kétségtelen beteljesedését a templom elrendezést illetően, valamint az isteni irányadó mértékek betartását azok részéről, akik ezzel az elrendezéssel kapcsolatban állnak. Most Isten felkent „két tanúja” zsákruhába öltözve prédikál, de megölik őket, majd később feltámadnak. Ez az esemény 1918-19-re mutat rá, amikor az ellenség befolyására a prédikálómunka csaknem teljesen abbamaradt, Jehova szolgái azonban csodálatos módon életre keltek, hogy folytassák szolgálatukat.
Megszületett a Királyság!
A hetedik trombita hangja a Királyság megszületését jelzi (11:15-12:17). Az égben egy jelképes asszony (Jehova Isten égi szervezete) egy fiúgyermeknek ad életet (ez Isten Királysága Krisztussal mint királlyal az élen) ámde a sárkány (Sátán) hiába próbálja meg elnyelni azt. A Királyság 1914-ben bekövetkezett megszületését követően egy égi háború csúcspontjaként, a győzedelmes Mihály (Jézus Krisztus) leveti a sárkányt és annak angyalait a földre. Ott a sárkány folytatja hadakozását az égi asszony magvának felkent maradéka ellen.
János most egy vadállatot lát, amelyről egy undorító képmást készítenek (13:1–18, [12:18-13:18 Károli]). Ez a hétfejű, tízszarvú politikai vadállat „a tengerből”, az emberiség féktelen tömegeiből jött fel, amelyből az emberi kormányzat ered. (Vö. Dániel 7:2–8; 8:3–8, 20–25.) Vajon mi e jelképes teremtmény hatalmának a forrása? Nos, senki más mint Sátán, a sárkány! És képzeld csak el! Azt látjuk, hogy erről a politikai szörnyetegről egy kétszarvú vadállat (az angol—amerikai világhatalom) egy „képmást” készít, amely mint Egyesült Nemzetek Szervezete ismeretes. Sokakat arra kényszerít, hogy imádják a vadállatot és magukra vegyék a „jelét” azáltal, hogy az ő módján cselekszenek és hagyják, hogy az életüket irányítsa. Jehova Tanúi azonban hűségesen elutasítják a vadállat démoni jelét!
Jehova szolgái akcióba lépnek
Isten különféle szolgáit látjuk tevékenységük közepette, amikor haragjának hét csészéjét öntik ki (14:1-16:21). Hallgasd csak! Az égi Sion hegyén János hallja a 144 000-et, mintha új éneket énekelnének. Egy angyal, aki az ég közepén repül birtokában az örökké tartó jó hírrel, kinyilatkoztatja azt a föld lakosainak. Ugyan mire hívja ez fel a figyelmet? Nos arra, hogy Jehova Tanúi angyali segítséggel hirdetik a Királyság üzenetet.
Bizonyára János meghökken, amikor látja, hogyan szüretelik le a föld szőlőjét és egész nemzeteket zúznak össze, amikor Isten haragjának borsajtóját tapossák. (Vö. Ésaiás 63:3–6; Jóel 3:12–14.) Jehova parancsára most hét angyal önti ki az isteni harag hét csészéjét. A földre, a tenger és a vizek forrásaira, valamint a napra, a vadállat trónjára és az Eufrátesz-folyóra van kihatással, amikor az első hat csészét kiöntik. Képzeld csak el, milyen izgatottan figyeli János, amint a démoni propaganda összegyűjti az emberiség királyait Isten háborújára, Har-Magedonra. A következmények pedig egyszerűen megsemmisítőek, amikor a hetedik csésze tartalmát kiöntik a levegőre.
Két jelképes asszony
János bizonyára beleborzong, hogy Nagy-Babilon, a hamis vallás világbirodalma pusztulását látja, és megfigyelheti az ezt követő örömteli eseményeket (17:1-19:10). A szentek vérétől ittasan látjuk Nagy-Babilont, amint egy skarlátszínű vadállaton lovagol, melynek hét feje és tíz szarva van (a Népszövetség és utódja, az Egyesült Nemzetek Szervezete). Ó, de milyen megsemmisítő számára, amikor azok a szarvak ellene fordulnak!
Égi hangokat hallunk, amelyek Jaht dicsőítik Nagy-Babilon elpusztításáért. És milyen harsogó dicséret hangzik el, amikor ünnepélyesen bejelentik a Bárány és a menyasszony, a feltámasztott felkentek házasságát!
Krisztus győzedelmeskedik és uralkodik
János ezután látja a királyok Királyát, amint az égi seregeket Sátán dolgainak rendszerének elpusztítására vezeti (19:11–21). Igen Jézus, „Az Isten Szava” háborút folytat a nemzetek ellen. Az apostol látja, ahogyan a vadállatot (Sátán politikai szervezetét) és a hamis prófétát (az angol—amerikai világhatalmat) bevetik a „tüzes tóba”, amely a teljes, örök pusztulást jelképezi.
És vajon mi következik ezután? Nos, János látja, amint Sátánt a mélységbe vetik. Ezt követően betekintést nyer Krisztus Ezeréves Uralmába, amelynek folyamán Jézus és feltámasztott uralkodótársai megítélik az emberiséget, s az engedelmes egyéneket emberi tökéletességre juttatják (Jelenések 20:1–20). Most érkezett el az utolsó próba ideje. Amikor Sátánt szabadon bocsátják a mélységből, hozzálát, hogy félrevezesse a tökéletességre jutott embereket, de pusztulás vet véget az Isten ellen fellázadó démonok és emberek életpályájának.
Visszalépve az időben, mennyire elbűvölte Jánost, amikor látta a halálban, a Hádészben (az emberiség közös sírgödrében) valamint a tengerben levő halottakat, feltámasztva és ítélet elé vonva Isten előtt, aki nagy fehér trónon ült (20:11–15). És milyen nagy megkönnyebülésnek örvendhetnek a becsületesek, amikor a Halál és a tűz tavába vettetnek, hogy sohase szedjenek áldozatot!
Amint János látomásai befejeződnek, megpillantja az Új-Jeruzsálemet (21:1-22:21). Ez a kormányzati város az égből száll alá világossággal árasztva el a nemzeteket. Az Új-Jeruzsálemen keresztül folyik „az élet vizének folyója”, amely azokat a szentírásbeli igazságokat szemlélteti valamint minden egyéb, Istentől jövő gondoskodást, amely Jézus áldozatán alapul, avégett, hogy felszabadítsa az engedelmes embereket a bűn és a halál alól, örökké tartó életben részesítve őket (János 1:29; 17:3; 1János 2:1, 2). E folyó mindkét partján, János fákat lát gyógyító levelekkel, amelyek Jehova gondoskodásának egy részét képezik. Ez a gondoskodás arra irányul, hogy az engedelmes emberek elnyerjék az örökké tartó életet. Az Istentől és Krisztustól származó befejező üzeneteket egy meghívás követ. Mily csodálatos hallani, hogy a szellem és a menyasszony minden szomjúhozót meghív, hogy ’jöjjenek, vegyék az élet vizét ingyen’! S amikor a Jelenések befejező szavait olvassuk, kétségkívül csatlakozunk János lelkes felkiáltásához: „Ámen! Jöjj Uram Jézus!”
[Kiemelt rész a 21. oldalon]
Maradjatok éberek: Az Isten har-magedoni (armageddoni) háborúját leíró szavak közepette ezt olvassuk: „Íme, én [Jézus Krisztus] eljövök mint a tolvaj. Boldog, aki ébren marad és megőrzi felsőruháit, nehogy mezítelenül járjon és az emberek meglássák szégyenét” (Jelenések 16:15). Ez esetleg utalás lehet egy felvigyázó kötelességeire vagy a jeruzsálemi templom-hegy tisztviselőjére. Az őrjáratok idején, ő ment végig a templomon, hogy megvizsgálja, vajon annak lévita őrei ébren vannak-e vagy alszanak az őrhelyeiken. Ha egy őrt alva találtak botütést kapott, felsőruháit pedig valószínűleg megégették, megszégyenítő büntetésként. Mivel Armageddon most már oly közel van, a „királyi papság” vagy „szellemi ház” felkent maradéka elhatározta, hogy szellemileg éber marad. Így kell tenniük társaiknak, a „nagy sokaság”-nak is, akiknek földi reménységük van, mert ők is szent szolgálatot végeznek Istennek a templomában (1Péter 2:5, 9; Jelenések 7:9–17). Különösen a keresztény felvigyázók maradjanak éberek és őrizkedjenek a káros állapotok kifejlődésétől a gyülekezetben. Ébrenlétük azt eredményezi, hogy az Isten szellemi templomában levő összes lojális imádó megőrzi „felsőruháit” jelezve ezzel, hogy mint Jehova Tanúi megbecsülik szolgálatukat.