LAODICEA, LAODICEAIAK

Egy város Kis-Ázsia ny. területén, melynek romjai Denizli közelében, Efézustól (Epheszosztól) kb. 150 km-re K-re találhatóak. Korábban Diospolis, valamint Rhoas néven volt ismert, de valószínűleg az i. e. harmadik században II. Antiokhosz, szeleukida uralkodó újjáépíttette, és a feleségéről, Laodikéról nevezte el. A Lükhosz folyó termékeny völgyében elhelyezkedő Laodicea fontos kereskedelmi útvonalak találkozási pontjánál feküdt, emellett utak kötötték össze más városokkal, mint például Efézussal, Pergamonnal és Filadelfiával.

Laodicea igen gazdag kézműipari város és pénzügyi központ volt. A jólétet mutatja, hogy amikor a várost romba döntötte egy súlyos földrengés Néró uralma idején, újjá tudott épülni, anélkül hogy Róma bármiféle anyagi támogatására szorult volna (Tacitus: Évkönyvek. XIV. könyv, 27.). A fényes laodiceai fekete gyapjú és a belőle készített ruhák sok helyütt ismertek voltak. Laodicea otthont adott egy híres orvosi iskolának, így valószínűleg itt állították elő a frígiai porként ismert szemorvosságot is. Az egyik fő istenség, akit a városban imádtak, Aszklépiosz, a gyógyítás istene volt.

Laodicea egy szempontból igen kedvezőtlen helyzetben volt. Nem volt állandó vízkészlete, ellentétben a közeli Hierápolisz városával, amely híres volt gyógyító hatású hőforrásairól, valamint Kolosszéval, ahol frissítő hideg víz állt rendelkezésre. A vizet elég messziről kellett Laodiceába vezetni, így mire a városba ért, feltehetően langyossá vált. Az út elején vezeték szállította a vizet, majd a város közelébe érve egymáshoz tapasztott, középen átfúrt, kocka alakú kőtömbökön haladt át.

Laodiceában vélhetően elég jelentős zsidó közösség élt. Egy laodiceai tisztviselőktől érkezett levél szerint (miként Josephus idézi) Gaius Rabellius rendeletének megfelelően a zsidók engedélyt kaptak arra, hogy megtartsák sabbatjaikat és a többi szent rítusukat (A zsidók története. XIV. könyv, 10. fej., 20.). A városban élő zsidóknak legalább egy része igen tehetős volt. Erre abból következtethetünk, hogy amikor Flaccus kormányzó elrendelte a jeruzsálemi templom javára összegyűjtött éves adományok elkobzását, az összeg állítólag több mint 20 font (6,5 kg) arany volt.

Az i. sz. első században már létezett keresztény gyülekezet a városban, s úgy tűnik, tagjai egy ottani keresztény testvérnő, Nimfa otthonában gyűltek össze. Bizonyára Epafrász igyekezetének is köszönhető, hogy megalakult a laodiceai gyülekezet (Kol 4:12, 13, 15), és Pál efézusi tevékenységének a hatása is alighanem egészen Laodiceáig terjedt (Cs 19:10). Bár személyesen nem szolgált a városban, mégis szívén viselte a laodiceai gyülekezet sorsát, és levelet is írt nekik (Kol 2:1; 4:16). Néhány tudós véleménye szerint azonban Pálnak ez a levele mindössze az Efézusba küldött levelének a másolata lehetett. Természetesen ez pusztán feltételezés, arra tett erőfeszítés, hogy megmagyarázzák, miért nem tartalmazza a Biblia Pál laodiceaiaknak írt levelét, noha ő valóban írt nekik. A laodiceaiaknak írt levél talán egyszerűen olyan felvilágosítást tartalmazott, melyre nincs szükségünk napjainkban, vagy olyan gondolatokat ismételhetett, melyek kellően kifejtésre kerültek a többi kanonikus levélben.

A laodiceai gyülekezet egyike volt annak a hét kis-ázsiai gyülekezetnek, melyekhez a megdicsőített Jézus Krisztus személyes üzeneteket intézett, egy kinyilatkoztatásban tárva fel azokat Jánosnak (Je 1:11). Akkortájt, az i. sz. első század vége felé, a laodiceai gyülekezet nem sok dicséretet érdemelt. Anyagilag gazdag volt, de szellemileg szegény. A laodiceai bankárok kezén átfolyó szó szerinti arany helyett, a fényes fekete gyapjúból helyben készített ruhák helyett, a bizonyára laodiceai orvosok által előállított szemorvosság helyett, és a közeli Hierápolisz hőforrásaiból eredő gyógyvíz helyett a laodiceai gyülekezetnek szellemi értelemben volt ugyanezekre szüksége. ’Tűzben finomított aranyra’ volt szüksége, hogy gazdagítsa személyiségét (vö.: 1Ko 3:10–14; 1Pt 1:6, 7), fehér felsőruhákra, hogy feddhetetlen keresztényként jelenjen meg, keresztényhez nem méltó, mezítelenséghez hasonló szégyenletes tulajdonságok nélkül. (Vö.: Je 16:15; 19:8.) Szüksége volt szellemi ’szemkenőcsre’ is, hogy megszűnjön vaksága, és lássa a bibliai igazságot és a keresztény felelősségeket. (Vö.: Ézs 29:18; 2Pt 1:5–10; 1Jn 2:11.) A gyülekezet megvehette volna ezeket az ajtón zörgető Krisztus Jézustól, amennyiben szívélyesen beengedi és vendégül látja őt. (Vö.: Ézs 55:1, 2.) Ösztönzően forróvá kellett válnia (vö.: Zs 69:9; 2Ko 9:2; Tit 2:14), vagy frissítően hideggé (vö.: Pl 25:13, 25), de nem maradhatott langyos (Je 3:14–22).