Most a feltámadás „utolsó nap”-ján élünk
1. Korábban, évtizedekig milyen időpontra gondolták a túlélő keresztények maradékának megdicsőülését, viszont mit jövendölt meg az 1Thessalonika 4:16, 17, ami azóta beteljesedett?
MIVEL a „Krisztusban meghaltak” emberi szernek számára láthatatlan szellemi testben támadnak fel az „utolsó napon”, nekünk, embereknek hit által kell járnunk nem pedig látás által, ami a feltámadás jelenleg végbemenő részét illeti. Emlékszünk rá, hogy néhány évtizedig elég sokan azt gondolták: a keresztény gyülekezet összes életben maradt tagjának megdicsőülése a pogányok idejének végén, 1914. október 1. körül fog bekövetkezni. (Luk 21:24) De semmi olyasmi nem következett be akkor, amit az 1Thessalonika 4:16, 17 leírásában olvashatunk. Ehelyett harc kezdődött a mennyben, a vesztesek pedig — Sátán és démonai — gyors letaszításban részesültek a föld felé. (Jel 12:7–13) Érdekes, hogy a szellemtől-nemzett keresztények közül, akik 1914-ben életben voltak és tevékenykedtek a földön, sokan még ma is itt vannak testben közöttünk. Valami nyilvánvalóan téves volt az „utolsó nap” kiszámítása körül a szellemtől-nemzett gyülekezet megdicsőülésével kapcsolatban.
2, 3. Milyen időszak alatt kell bekövetkezni a megdicsőülésnek és ezért milyen kérdés merül fel az 1Korinthus 15:50–57 beteljesedésével kapcsolatban?
2 Mindazonáltal a megdicsőült Jézus Krisztus láthatatlan „jelenléte” vagy parousiája a pogányok idejének végén, 1914-ben kezdődött. Attól kezdve tart tehát az az időszak, amely alatt be kellett következnie az 1Thessalonika 4:16, 17-ben megjövendölt dolgoknak az életben maradt, szellemtől-nemzett keresztényeket illetően, az „utolsó nap”-nak megfelelően. — Ján 6:54.
3 Ésszerű következtetés szerint tehát, mikor kezdődik az 1Korinthus 15:50–57 beteljesedése: „Hús és vér nem örökölheti az Isten királyságát, sem romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: Nem mindnyájan merülünk halálalvásba [amikor a romlandó emberi test meghal], de mindannyian elváltozunk, egy pillanat alatt, egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszó idején. Mert trombitaszó fog hangzani és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig [a Pálhoz hasonló keresztények] elváltozunk. Mert ami romlandó, annak romolhatatlanságot kell felöltenie, s ami halandó, annak halhatatlanságot kell felöltenie. De amikor ez a romlandó felölti a romolhatatlanságot és ez a halandó felölti a halhatatlanságot, akkor történik meg a mondás, amint írva van: ,Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’ A halált okozó fullánk a bűn, a bűn ereje a [mózesi] Törvény. De hála Istennek, mert megadja nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által!”
4. Mikor halt meg Jézus, és hogyan mutat rá erre a Dániel 9:24–27?
4 Összehasonlíthatjuk a bibliai időszámítással azokat az eseményeket, amelyek azzal párhuzamosak, vagy amelyek természetükben megfelelnek annak. Megkérdezhetjük tehát: Maga Jézus Krisztus mikor támadt fel, hogy „Krisztus az első zsenge” legyen? Ez i. sz. 33. Nizán hó 16-án, vasárnap történt. Két nappal korábban, a Pászka napján, vagyis Nizán hó 14-én oszlopon függött, amíg meghalt. Krisztus áldozatának az a napja meghatározott idő volt, amely szerepelt Jehova Isten eseménytervében, és amit a Dániel 9:24–27 feljegyzett. A „hetven hét”-ből álló sorozat utolsó hetének közepét jelölte meg, s ezek a hetek évekből, nem pedig napokból állnak. Dániel jövendölése előre bejelentette, hogy az utolsó, vagyis a 70-ik évhét alatt „kivágatik a Messiás és semmije sem lesz”. De mikor lesz ez az utolsó évhét alatt, amely i. sz. 29 őszén kezdődött? A Dániel 9:27 így válaszol: „A hét felén véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak.” Ezért Jézus halála után már értéktelenek voltak az állatáldozatok.
5. Hogyan kell kiszámítani a 70-ik év-„hét” kezdetét, mi jelölte meg azt és milyen korszak kezdődött akkor Jeruzsálem és a zsidó rendszer számára?
5 Mivel Jézus feláldozta tökéletes emberi életét „a hét felén”, vagyis i. sz. 33. Nizán hó 14-én, az a „hét” három és fél hold-évvel korábban kezdődött, i. sz. 29. Tisri hónap 15-én. Nos, akkor milyen esemény jelölte meg annak a 70-ik év-„hétnek” a kezdetét? Jézus a Messiásnak bizonyult, ami azt jelenti: „Felkent”. Ez akkor volt, amikor Alámerítő János alámerítette Jézust. Közvetlenül azután Isten „felkente” Jézust szent szellemmel, hogy Jehova népének messiási Királyává legyen. Jézus akkor 30 éves volt. (Luk 3:21–23; 4:1–21) Ez az esemény valóban a „vég idejének” kezdetét jelentette Jeruzsálem és az áldozatok zsidó rendszere számára. Nem egészen 41 évvel később, i. sz. 70 nyarán Jeruzsálem és annak temploma teljesen elpusztult. Amint a Dániel 9:26 megjövendölte: „Egy [i. sz. 70-ben] eljövendő vezér [Titus tábornok] népe lerombolja a várost és a szent helyet. És annak vége [a római légiók által véghezvitt] elözönlés által történik. És mindvégig háború lesz.”
6, 7. Mi következett közvetlenül a pogányok idejének vége után 1914-ben, és milyen mennyei bejelentés valósult meg a földünkre és annak halottaira vonatkozóan?
6 Ezzel párhuzamban, amikor 1914 őszén véget ért a pogányok ideje, elkezdődött a dolgok ezen rendszerének „végideje”. (Dán 12:4) Közvetlenül a pogányok idejének lejárta után, a felkent Jézust királlyá iktatták be a mennyben mint ősének, a jeruzsálemi Dávid királynak állandó örökösét. Akkor és ott vált valóra a bejelentés, amely a hetedik trombitaszót követően hangzott el. Ezzel kapcsolatban a Jelenések 11:15–18-ban ezt olvassuk:
7 „És a hetedik angyal megfújta trombitáját. És hangos hangok hallatszottak a mennyből, ezt mondva: ,A világ királysága a mi Urunknak [a Szuverén Úrnak, Jehovának] és az ő Krisztusának királysága lett és Ő [a Szuverén Úr, Jehova] királyként uralkodik örökkön örökké.’ . . . ,Hálát adunk neked Mindenható Jehova Isten, aki van és aki volt, mert átvetted nagy hatalmadat és királyként uralkodni kezdtél. De megharagudtak a nemzetek és eljött a te saját haragod és a halottak számára a meghatározott idő, hogy megítéljék őket és hogy jutalmat adj a te rabszolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, akik félik a te nevetet, kicsinyeknek és nagyoknak és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.”
8. a) Kire haragudtak meg akkor a nemzetek és miért, s milyen mértékben? b) Hogyan volt ez párhuzamban azzal, ami a felkent Jézussal történt a „hét felén”?
8 Az i. sz. 1914-1918-as első világháború alatt „megharagudtak a nemzetek” és haragjukat a Szuverén Úr, Jehova népe ellen öntötték ki. Miért? Azért, mert ezek az emberek a pogányok idejének 1914-ben bekövetkező végét és Krisztus királyságának a mennyben történő teljes beiktatását prédikálták. A nemzetek haragja 1918 tavaszán érte el a tetőfokát figyelemreméltó módon az Amerikai Egyesült Államokban. Ez három és fél évvel a pogányok idejének vége után és a felkent Jézus Krisztusnak mennyei királyként történt beiktatása után következett be. Ami a Királyság hirdetőivel 1918-ban történt itt a földön, pontosan párhuzamban van azzal, ami Jézussal történt Jeruzsálemben „a hét felén”. Az ő esetében szükségessé vált a feltámadás a halottak közül. Ennek megfelelően 1918-ban az ő királyságának hirdetőivel úgy bántak, hogy az üldözők azt „halálos csapás”-nak vélték, ezért a Királyság hirdetésének is szüksége volt újjáéledésre, feltámadásra.
9. a) Miért nem volt igazi párhuzamban Jézusnak az i. sz. 33. Nizán hó 16-án történt feltámadása az üldözött Királyság-hirdetők újjáéledésével vagy jelképes feltámadásával egy megújult tevékenységre? b) Kinek a szellemi feltámadását nem előzhette meg az ő ,elragadtatásuk, hogy találkozzanak az Úrral’?
9 Jézus feltámadása i. sz. 33. Nizán hó 16-án szellemi természetű feltámadás volt a mennyei birodalomba, de földi sírból. A még testben levő Királyság-hírnökök esetében az újjáéledésük egy földi tevékenységre irányult, a „Királyság e jó hírének” felújított prédikálására az egész lakott földön „tanúskodás végett az összes nemzeteknek”. (Máté 24:14) Ezek a szellemtől-nemzett keresztények még nem dicsőülhettek meg a mennyben, nem „ragadtathattak el felhőkben, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben”. Az ilyen élményt nem úgy ütemezték be számukra, hogy „megelőzzék azoknak a keresztényeknek a feltámadását, akik „Jézus Krisztusban merültek halálalvásba” egészen 1918-ig. Amint az 1Thessalonika 4:14–17 rámutat, „akik Krisztussal egységben haltak meg, először azok támadnak fel”. Ezeknek az előbb történő feltámadása tehát megelőzi a Királyság hirdetőinek újjáéledését vagy feltámadását további munkájukra vonatkozólag a testben itt a földön, a „vég ideje” alatt. Ez az újjáéledés 1919 tavaszán következett be.
10. Kiknek a feltámadása van valóban párhuzamban Jézus feltámadásával i. sz. 33. Nizán hó 16-án és az ő feltámadásuk milyen időpontra tehető?
10 A „Krisztusban meghaltak” szellemi feltámadása 1918 tavaszán történt meg, vagyis három és fél évvel azután, hogy Jézus Krisztust trónra emelték a pogányok idejének végén, 1914 őszén. Ez párhuzamban van Jézus saját feltámadásával i. sz. 33. Nizán hó 16-án, a „hét felén”. (Dán 9:27) Tehát ezek ,keltek fel először’. Ez pedig ,megelőzte’ azoknak a feltámasztását, akik életben maradtak Krisztus „jelenléte” vagy parousiája idejéig, és a Királyság-prédikálás „megöléséig”.
11. Milyen megfelelő időszak jön számításba Isten prófétai tanúival kapcsolatban a Jelenések 11. fejezete alapján, és vajon az ő felmenetelük a mennybe az 1Thessalonika 4:17-nek a beteljesedését ábrázolja?
11 Hasonló időszak elevenedik meg Isten prófétai tanúival kapcsolatban is a Jelenések 11. fejezetében. A Jelenések 11:3–7 szerint akkor ölték meg őket, miután 1260 napig vagy 3 1/2 évig prédikáltak. De volt feltámadásuk. „S a három és fél nap elteltével Istentől az élet szelleme ment beléjük, és lábra álltak s nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. És hallották, hogy hangos hang szól hozzájuk a mennyből: ,Jöjjetek fel ide!’ És felmentek a felhőben a mennybe és az ellenségeik nézték őket.” (Jel 11:11, 12) Ez prófétailag ábrázolta a szellemtől-nemzett keresztények maradékának újjáéledését a Királyság-szolgálatban 1919 tavaszán. A világméretű kiválóságra történt felemelkedésük nem volt az 1Thessalonika 4:17-nek a beteljesedése. Ebben a vonatkozásban emlékszünk arra, hogy Jézus Krisztus 120 tanítványa nem éledt újjá a nyilvános tevékenységre Jeruzsálemben, míg el nem telt 51 nap az Úr Jézus Krisztus oszlopra szegezése és eltemetése után.
12. Hogyan jövendölte meg az Ezékiel 37:1–14 látomása is a szellemi maradék ilyenfajta újjáéledését?
12 A túlélő maradéknak ilyen újjáéledését az Ezékiel 37:1–14 is megjövendölte. Ott Jehova látomást adott Ezékielnek egy völgyről, amely tele volt az izraeliták kiszáradt csontjaival. Ezek a csontok azután élő izraelitákká alakultak át, akik készek voltak elhagyni száműzetésük helyét, a pogány Babilont. Miután elmondta, hogyan teljesedik be majd a látomás, Jehova ezt mondja: „Íme megnyitom sírjaitokat és felhozlak sírjaitokból, ó népem [amely száműzetésben van Babilonban] és Izrael földjére viszlek titeket. És megtudjátok majd, hogy én vagyok Jehova, amikor megnyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, ó népem.” — Ez 37:12, 13.
13. Hogyan teljesedett be a modern időkben a kiszáradt csontok völgyéről szóló látomás és hogyan felel meg ez annak, ami Jézus tanítványaival történt a ,hét felének’ eseményei után?
13 A látomás beteljesedéseként a szellemi izraeliták maradékát 1919 tavaszán Jehova újjáélesztette és kiszabadította a Nagy Babilonból, a hamis vallás világbirodalmából, valamint annak politikai, bírói és katonai szeretői sötét elnyomása alól, akik az ő parancsát teljesítették az első világháború alatt. Hasonlóképpen, az események modernkori időrendjére vonatkozó prófétai jelentéssel, Jézus személyes tanítványainak újjáéledése és megszabadulása az elnyomó zsidó rendszer alól nem történt meg, csakis Jézus halála, eltemetése, valamint i. sz. 33. Nizán hó 16-án bekövetkezett feltámadása után. Ez röviddel a „hét fele” után következett be, amikor Jézus váltságáldozati halált halt az egész emberiségért.
14. Az 1Thessalonika 4:15–17-ben említett melyik osztályhoz tartoznak ezek az újjáélesztett, ismét tevékennyé vált tanúk a modern időkben, és hogyan mondható „boldog”-nak számukra az, amit Jézus „utolsó nap”-nak nevez?
14 A modern időkben, az újjáéledt, újra tevékeny szellemi izraeliták maradékának tagjai, akik 1919 tavaszán ismét felvették a tanúskodást, azok, akikről Pál apostol így beszél: „Mi, az élők, akik életben maradunk az Úr jelenlétéig.” (1Thess 4:15) Ezek arra számítanak, hogy miután elvégzik a világméretű végső Királyság-tanúskodást, az „Úrral egységben” az ő jelenléte alatt halnak meg. Az ő haláluk az alatt az „utolsó nap” alatt következik be, amelyen — amint Jézus mondta — feltámasztja a halottak közül azokat a tanítványokat, akiknek kiváltságuk enni az ő húsát és inni az ő vérét. Számukra ez azt jelenti, hogy „elragadtatnak”, hogy találkozzanak vele, az ő Urukkal „a levegőben”. Ez a mennyei életre történő, pillanat alatt végbemenő feltámadásuk láthatatlan a földön maradt emberek szemei számára, mintha „felhők” homályosítanák vagy takarnák el a látásukat. Ők természetesen „boldogok”, mert „ettől kezdve az Úrral egységben” vannak, amikor meghalnak „az Úr jelenléte alatt”, s nincs szükségük arra, hogy halálalvásban várják az ő második eljövetelét. — Jel 14:13; Ján 6:53, 54; 1Kor 15:52, 53.
15. Milyen újkori munkatársak lesznek kéznél, amikor a túlélő maradék eltávozik az „utolsó nap” végén, és milyenfajta távozásnak bizonyulhat ez?
15 Sok keresztény társuk, egy „nagy sokaság” marad vissza a földön. A „végidő” alatt és az „Úr” láthatatlan „jelenléte” idején a „nagy sokaság” tagjai a szellemi izraeliták maradékának munkatársai a végső Királyság-tanúskodásban az összes nemzeteknek. Ez a „nagy sokaság” arra számít, hogy túléli a „nagy nyomorúságot”, amelyben a dolgok jelen rendszere elpusztul. (Jel 7:9, 14) Ezek tehát jelen lesznek, amikor eljön az a boldog idő, hogy a szellemi izraeliták maradékának utolsó tagjai „elragadtatnak felhőkben, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben”. (1Thess 4:17) Mily kedves dolog lesz az utolsó feltámadási napon élő „nagy sokaság” számára búcsút venni az életben maradt maradéktól, amikor ezek befejezik földi pályafutásukat az „utolsó nap” végén! (Ján 6:53, 54) Talán nem lesz könnyű távozás, de bizonyára elkíséri őket a szeretet szívből fakadó kölcsönös megnyilvánulása, amely kifejeződik a távozók és azok között, akik itt maradnak a paradicsomi földön. A „nagy sokaság” sohasem látja többé őket.
16. Kivel veszíti el a „nagy sokaság” a személyes kapcsolatot, de kiknek a jövetelét fogadja örömmel a paradicsomi földön?
16 Noha elveszítik fizikai kapcsolatukat a megdicsőült maradékkal, a „nagy sokaság” tagjai mezvigasztalódnak a paradicsomi föld új lakóinak megszámlálhatatlan sokaságával. Kik ezek és honnan jönnek? Ezek az emberiség többi megváltottjai, akik feltámadnak az „utolsó ellenség”, az ádámi halál földjéről. (1Kor 15:26) Mily nagyszerű öröm lesz akkor a „nagy sokaság” számára, hogy találkozhatnak a feltámasztott Jóbbal, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, Alámerítő Jánossal; ó, igen, még a betlehemi kisgyermekekkel is, akiket ellenségük, a Nagy Heródes küldött a holtak birodalmába! Milyen öröm lesz találkozni jól ismert barátokkal, a Jó Pásztor „más juhai”-val, akik nem élték túl a „nagy nyomorúságot”, hanem közvetlenül az ő 1000 évig tartó uralmába lépnek be! (Jel 20:4, 6; Ján 10:16) A felkent maradéknak azok a tagjai, akik túlélik a „nagy nyomorúságot”, vajon tovább élnek-e az Új Rendben, hogy tanúi legyenek a földi halottak feltámadása kezdetének azok „utolsó nap”-ján? (Ján 11:24) Az Írások nem szolgáltatnak erre semmiféle bizonyosságot.
17. a) Tekintettel a földi halottak aratására, mik lesznek — Krisztushoz viszonyítva — az akkor feltámasztottak? b) Noha a „nagy sokaság” tagjainak nem lesz szükségük arra, hogy feltámadjanak a sírból, milyen vonatkozásban lesznek mégis a feltámadtakhoz hasonlók, és milyen áldott helyzetben lesznek Krisztus ezeréves uralmának végén?
17 Ezek a feltámasztott emberi teremtmények mint utótermés kerülnek learatásra, a feltámadt Jézus pedig a „Krisztus, az első zsenge” lesz számukra. (1Kor 15:20, 22, 23) Noha a túlélő „nagy sokaság” tagjainak nem lesz szükségük arra, hogy feltámadjanak a sírból, ők éppen olyanok lesznek, mint a feltámasztott halottak, vagyis még mindig szükségük lesz arra, hogy továbbra is hasznukra fordítsák Jézus Krisztus engesztelő áldozatának érdemeit. Az öröklött halál minden hatása megszűnik. Bizony áldott idő lesz Krisztus 1000 éves uralmának vége, amikor „mint utolsó ellenség, megsemmisül a halál” az egész megváltott és engedelmes emberiség számára, a nyomorúságot túlélő „nagy sokaság”-ot is beleértve. Akkor, nagyon is jogosan, Jehova Isten lesz „minden mindenki számára”. — 1Kor 15:26, 28; Jel 1:18; 20:11–14.
[Kép a 29. oldalon]
A feltámadottak üdvözlése a Paradicsomban