ÍTÉLETNAP

Az a konkrét „nap”, vagyis időszak, amely során Isten számadásra von bizonyos csoportokat, nemzeteket, illetve magát az egész emberiséget. Utalhat arra az időszakra, amikor kivégzik azokat, akiket halálra méltónak ítéltek, illetve olyan ítéletről is szó lehet, melynek köszönhetően egyesek megmenekülhetnek, és akár örök életet is nyerhetnek. Jézus Krisztus és az apostolai említést tettek egy olyan jövőbeli ’ítéletnapról’, amikor az élőkön kívül a halottak is megítéltetnek (Mt 10:15; 11:21–24; 12:41, 42; 2Ti 4:1, 2).

Ítéletek a múltban: Jehova a múltban többször is számadásra vont népeket és nemzeteket a tetteik miatt, és végrehajtotta rajtuk az ítéletét, elpusztította őket. Ezen ítéletek végrehajtása nem a nyers erő vagy a mindent elsöprő hatalom önkényes megnyilvánulása volt. A Szentírásban néhány helyen az „ítélet”-nek fordított héber szót (mis·pátʹ) úgy is visszaadják, hogy ’igazság’ vagy „ami helyes” (Ezs 7:10; 1Mó 18:25). A Biblia kiemeli, hogy Jehova „szereti az igazságosságot és a jogot”, tehát amikor végrehajtja az ítéleteit, mindig igazságosan és jogosan jár el (Zs 33:5).

Időnként az emberek mindennapi gonosz viselkedése miatt volt szükség ítélet-végrehajtásra. Példa erre Szodoma és Gomorra. Jehova szemügyre vette a két várost, és látta, hogy a benne lakók bűnei nagyon súlyosak, ezért úgy döntött, hogy elpusztítja a városokat (1Mó 18:20, 21; 19:14). Júdás később azt írta, hogy a két város örök tűznek „bírói büntetését [gör.: diʹkén; „ítéletét”, Raff.; „igazságszolgáltatását”, Yg; „megtorló igazságszolgáltatását”, ED]” szenvedte el (Júd 7). Elmondható tehát, hogy annak idején a két városra elérkezett az ítélet „nap”-ja.

Jehova perbe szállt az ókori Babilonnal, mely birodalom neki is, és népének is az ősi ellensége volt. Babilonra ítélet várt, amiért túlzottan kegyetlen volt a zsidókkal, nem volt hajlandó szabadon bocsátani őket a 70 éves fogság letelte után, és mert Marduknak tulajdonította az Isten népe feletti győzelmét (Jr 51:36; Ézs 14:3–6, 17; Dá 5:1–4). Az ítélet i. e. 539-ben lett végrehajtva Babilonon, amikor is a médek és a perzsák megdöntötték a birodalmat. A végrehajtandó ítéletet Jehova hozta, ezért utal úgy a Szentírás erre az időre, hogy „Jehova napja” (Ézs 13:1, 6, 9).

Hasonló példa szerepel Jeremiás próféciájában, amelyben az olvasható, hogy Isten ’maga ítéli meg’ Edomot, illetve más népeket is (Jr 25:17–31). Jehova tehát ítéletként pusztulást hozott arra a nemzetre, amely gyűlöletet táplált iránta és a népe iránt. Ez az ítélet-végrehajtás is ’Jehova napján’ történt (Ab 1, 15, 16).

Amikor Júda és Jeruzsálem hűtlenné vált, és elveszítette Isten kegyét, Isten kijelentette, hogy ’bírói döntéseket hajt végre’ a városon (Ez 5:8). I. e. 607-ben Jehova a „bősz haragjának napján” végre is hajtotta az ítéletét, pusztulást hozva a zsidókra (Ez 7:19). Ám a Szentírás jövendölt egy másik „nap”-ról, azaz időszakról is, amikor újból ítéletet hajtanak végre Jeruzsálemen. Jóel arról jövendölt, hogy „Jehova nagy és félelmetes napja” előtt kitöltetik a szellem (Jóe 2:28–31). Ihletés által Péter elmagyarázta, hogy ez a prófécia akkor, i. sz. 33 pünkösdjén teljesedett be (Cs 2:16–20). „Jehova [pusztító] napja” i. sz. 70-ben érkezett el, amikor a római hadsereg végrehajtotta Isten ítéletét a zsidókon. Ahogyan Jézus előre megmondta, azok „az igazságszolgáltatás napjai” voltak (Lk 21:22; lásd: PUSZTÍTÁS, PUSZTULÁS).

A jövőben végrehajtandó ítéletek: A Héber Iratok próféciáin kívül a Biblia konkrétan említ még jövőbeli ítéletnapokat is. A Jelenések könyve beszél arról az időről, amikor ’Nagy Babilont’ teljesen elégetik tűzzel. Azért éri majd ez a büntetés, mert paráználkodik a nemzetekkel, és mert részeg Jézus tanúinak a vérétől (Je 17:1–6; 18:8, 20; 19:1, 2). Péter írt egy másik ítélet-végrehajtásról is, és párhuzamba állította azt a Noé napjaiban történtekkel. ’Az ítéletnek és az istentelen emberek elpusztításának napjáról’ jövendölt (2Pt 3:7). A Jelenések könyve is ír ilyen pusztításról, melyet „az Isten Szava” hoz el, az, aki lesújt a nemzetekre egy hosszú karddal (Je 19:11–16; vö.: Júd 14, 15). Ezenkívül a Szentírásból látható, hogy az Ördög, Sátán felett már az első századra ki lett mondva az ítélet, és a démonai tisztában voltak azzal, hogy a mélységbe vettetnek vele együtt (1Ti 3:6; Lk 8:31; Je 20:1–3). Ebből az következik, hogy a rájuk váró ítélet nem más, mint annak az ítéletnek a végrehajtása, mely már ki lett mondva felettük (Júd 6; 2Pt 2:4; 1Ko 6:3).

Kedvező vagy kedvezőtlen ítéletek: A Keresztény Görög Iratokban szereplő „ítélet” szó (gör.: kriʹszisz és kriʹma) legtöbbször kedvezőtlen, vagyis elmarasztaló ítéletre vonatkozik. A János 5:24, 29-ben olvasható „ítélet” szembe van állítva az ’élettel’ és az ’örök élettel’, ami félreérthetetlenül kedvezőtlen ítéletre, az élet elvesztésére, azaz a halálra utal (2Pt 2:9; 3:7; Jn 3:18, 19). De ez nem jelenti azt, hogy minden kedvezőtlen ítélet egyenesen pusztuláshoz vezet. Ezt támasztja alá Pál egyik megjegyzése is, melyet az Úr vacsorájának megünnepléséről tett (1Ko 11:27–32). Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy mit tesz, előfordulhat, hogy „ítéletet eszik és iszik önmaga ellen”. Még ezt is írta Pál: „Amikor azonban ítéltetünk, Jehova fegyelmez minket, hogy el ne ítéltessünk a világgal együtt.” Egy személy tehát kedvezőtlen ítélet alá eshet, de ha megbánást mutat, nem hal meg örökre.

A 2Korintusz 5:10-ből is látható, hogy egy-egy ítélet nem feltétlenül kedvezőtlen. Itt ez olvasható azokról, akik a bírói szék előtt állnak: „ki-ki megkapja jutalmát. . ., aszerint, amiket cselekedett, akár jó, akár hitvány az.” Az az ítélet, amelyről a Jelenések 20:13 ír, minden bizonnyal sokak számára kedvező. A halottak megítéléséről azt írja a Szentírás, hogy „a tűz tavába” vettetnek azok, akik kedvezőtlen ítéletben részesülnek. A többiek viszont kedvező ítéletet kapnak, és ’beíratnak az élet könyvébe’ (Je 20:15).

Egyéni számadás: A keresztény kor előtt élt héberek tudták, hogy Isten számadásra vonja őket egyénenként a tetteikért (Pr 11:9; 12:14). A Keresztény Görög Iratok ír arról, hogy a jövőben lesz egy konkrét időszak, azaz „nap”, amikor minden ember, az élők és a holtak is egyénenként meg lesznek ítélve (2Ti 4:1, 2).

A bírák azonosítása: A Héber Iratokban az olvasható, hogy Jehova „az egész föld Bírája” (1Mó 18:25). A Keresztény Görög Iratok ugyancsak azt írja Istenről, hogy ő ’mindenek Bírája’ (Héb 12:23). Ám Isten felhatalmazza a Fiát arra, hogy helyette ítélkezzen (Jn 5:22). A Biblia ilyen kifejezéseket társít Jézushoz: „[bírául] rendelt”, „[ítélkezésre] kinevezett”, „ítélnie kell” (Cs 10:42; 17:31; 2Ti 4:1). Így az, hogy Isten felhatalmazza Jézust az ítélkezésre, eloszlat minden látszólagos ellentmondást, amely a között a kijelentés között van, hogy mindnyájan „Isten bírói széke előtt” fognak állni, és a között, hogy „nyilvánvalóvá lesz Krisztus bírói széke előtt” az, hogy ki milyen (Ró 14:10; 2Ko 5:10).

Jézus azt is tudatta az apostolaival, hogy amikor az „újjáteremtéskor” leül a trónjára, ők is „ülni [fognak] tizenkét trónon”, hogy ítélkezzenek (Mt 19:28; Lk 22:28–30). Pál arról írt, hogy azok a keresztények, „akiket elhívtak, hogy szentek legyenek”, ítélni fogják a világot (1Ko 1:2; 6:2). Emellett János apostol látomásban látta azt az időt, amikor egyesek „hatalmat kaptak az ítélkezésre” (Je 20:4). A fenti írásszövegeket figyelembe véve nyilvánvaló, hogy ez utóbbi vers az apostolokról és más szentekről beszél. A vers utolsó része is ezt támasztja alá. Ebben azokról a személyekről van szó, akik Krisztussal fognak uralkodni a millenniumi uralma idején. Királyi bírák lesznek Jézussal.

Az ítélkezés biztosan az igazságnak megfelelő lesz az ítéletnapon, ugyanis Jehova „ítéletei igazak és igazságosak” (Je 19:1, 2). Az általa átruházott ítélkezés is igaz és igazságos lesz (Jn 5:30; 8:16; Je 1:1; 2:23). Nem lesz elferdítve az igazság, és semmi sem marad rejtve.

Része lesz a feltámadás is: Amikor Jézus az ’ítéletnapról’ beszélt, beleértette a halottak feltámadását is. Elmondta, hogy lehet egy-egy olyan város, amely elutasítja majd az apostolokat és az üzenetüket. Ezt jelentette ki: „Szodoma és Gomorra földjének elviselhetőbb dolga lesz az ítéletnapon, mint annak a városnak” (Mt 10:15). Jóllehet túlzással élt (hiszen Szodoma és Gomorra örökre el lett pusztítva), a kijelentésével igenis utalt olyan ítéletre, mely idővel legalább néhány első századi zsidó várost sújtott. (Vö.: Mt 11:22–24; Lk 10:13–15; Júd 7.) Még egyértelműbb Jézusnak az a kijelentése, hogy „dél királynője feltámad az ítéletkor” (Mt 12:41, 42; Lk 11:31, 32). Az ítéletnapon lesz feltámadás is, és ezt észben tartva kell értelmeznünk azokat a bibliai írásszövegeket, melyek arról szólnak, hogy Jézus „az élők és a halottak” bírája lesz (Cs 10:42; 2Ti 4:1).

A Jelenések 20:12, 13 az utolsó utalás arra, hogy sokan, akik megítéltetnek az ítéletnapon, feltámasztott személyek lesznek. A leírás szerint halottak állnak „a trón előtt”, és szó esik arról is, hogy a halál és a hádesz kiadja a benne levő halottakat, akik megítéltetnek.

Az ítéletnap ideje: A János 12:48 szerint Krisztus az emberek megítélését ’az utolsó naphoz’ kötötte. A Jelenések 11:17, 18 feltárja, hogy a halottak megítélése azután történik, hogy Isten magához veszi nagy hatalmát, és különleges módon királyként uralkodni kezd. A Jelenések könyvének 19. és 20. fejezetében leírt események sorozata további segítséget nyújt az ítéletnap idejének meghatározásához. Ezek a részek egy olyan háborúról írnak, amelyben a „királyoknak Királya” elpusztítja ’a föld királyait és a seregeiket’. (A Szentírás a Jelenések könyvének korábbi részében [16:14] ezt a háborút úgy nevezi, hogy ’a mindenható Isten nagy napjának háborúja’.) Ezt követően Sátán megkötöztetik ezer évre. Ez alatt az ezer év alatt királyi bírák fognak Krisztussal szolgálni. Ezekben a részekben még említés történik a feltámadásról és a halottak megítéléséről. Mindebből kiderül, hogy mikor lesz az ítéletnap. Ezenkívül a Szentírást alapul véve nem lehetetlen egy ezeréves időszakot egy „nap”-nak tekinteni, mert a Biblia ír erről (2Pt 3:8; Zs 90:4).

Az ítélet alapja: A Jelenések 20:12 azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni a földön az ítélet idején, azt írja, hogy ’megítélik’ a feltámasztott „halottakat a tekercsekben megírtakból, a tetteik szerint”. Ezeket a feltámasztott személyeket nem a haláluk előtt véghezvitt tetteik alapján fogják megítélni, hiszen a Róma 6:7 ezt jelenti ki: „aki meghalt, azt felmentették a bűne alól.”

Azonban Jézus elmondta, hogy lesznek olyanok, akik nem hajlandók felfigyelni az ő hatalmas cselekedeteire, nem tanúsítanak megbánást, és nem hallgatnak Isten üzenetére. Számukra egyáltalán nem lesz elviselhető az ítéletnap (Mt 10:14, 15; 11:21–24).