LÁMPATARTÓ

Oszlopszerű állvány, melyen egy vagy több olajlámpa volt. Jóllehet a Biblia lakóházakban és egyéb épületekben lévő lámpatartókról is beszél (2Ki 4:10; Dá 5:5; Lk 8:16; 11:33), az igaz imádattal kapcsolatos lámpatartóknak különösen nagy fontosságot tulajdonít.

A hajlékban: Jehova látomásban arra utasította Mózest, hogy készítsen a hajlékba „színaranyból”, „vert aranyból” lámpatartót (héb.: menó·ráʹ; gör.: lü·khniʹa). A rajta lévő lámpákkal és a hozzá tartozó eszközökkel együtt egy talentum volt a súlya (2Mó 25:31, 39, 40; 37:17, 24; 4Mó 8:4; Héb 9:2). Ez úgy 34 kg-nak felel meg, az értéke pedig mai pénzegységben kifejezve 385 350 dollár.

Hogy nézett ki? A hajlék első részében – melyet „a szenthelynek” neveztek – volt egy lámpatartó (Héb 9:2), melynek volt egy főága, és ebből még hat ág jött ki. Ezek az ágak a főág két szemközti oldalából indultak ki, és felfelé íveltek. A lámpatartó főágát négy, mandulavirág alakú csésze, illetve váltakozva bimbó és virág díszítette. Nem tudni, hogy milyen virágok voltak ezek, a héber szó bármilyen virágra utalhat. Mindegyik ágon három csésze volt, és váltakozva bimbó és virág. A leírás azt sejteti, hogy a főágon levő bimbók ott helyezkedtek el, ahol az oldalágak kijöttek belőle. A főág és mindegyik oldalág tetején egy-egy lámpa volt, melyekben zúzott olajbogyóból készült finom olívaolaj égett. A lámpatartó tartozékai voltak a lámpabélcsipeszek, a tűztartók és az olajosedények (2Mó 25:31–38; 37:18–23; 3Mó 24:2; 4Mó 4:9).

A lámpatartó elkészítését a Júda törzséből való Bécalel és a Dán törzséből való Oholiáb felügyelte (2Mó 31:1–11; 35:30–35). Ezek a férfiak kétségkívül kiváló szakemberek voltak, lehetséges, hogy az egyiptomi rabszolgaság idején tanulták a mesterségüket. A hajlék építésekor azonban megkapták Jehova szellemét, hogy tökéletesen el tudják végezni a munkát, pontosan követve azt a mintát, melyet Isten meghagyott Mózesnek (2Mó 25:9, 40; 39:43; 40:16).

Használata: Mózes „a találkozás sátrában az asztal előtt, a hajlék déli oldalán” helyezte el a lámpatartót. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy a lámpatartó a sátor d. oldalával párhuzamosan állt (a sátorba lépve a bal oldalon), a jelenlét kenyerének asztalával szemben. A lámpák „a lámpatartó előtti területet” világították meg, bevilágítva így a szenthelyet, melyben az arany füstölőoltár is volt (2Mó 40:22–26; 4Mó 8:2, 3).

Amikor Mózes i. e. 1512. niszán hónap 1-jén felállította a hajlékot, Jehova utasításának megfelelően meggyújtotta a lámpákat (2Mó 40:1, 2, 4, 25). Később Áron is így tett (4Mó 8:3), és ezt követően az ő feladata volt – majd a mindenkori főpapé – gondoskodni arról, hogy a lámpatartón levő lámpák „estétől reggelig mindig [égjenek] Jehova előtt” (3Mó 24:3, 4). Amikor Áron „reggelről reggelre” rendbe tette a lámpákat, illetve amikor „a két este között” meggyújtotta azokat, füstölőszert is felajánlott az aranyoltáron (2Mó 30:1, 7, 8).

A pusztai vándorlás idején a lámpatartót és a hajlék többi felszerelési tárgyát a Lévi törzséhez tartozó kehátita család szállította. Ám szállítás előtt a papoknak be kellett takarniuk az eszközöket. Ezt azért kellett megtenni, mert Jehova a következőképpen figyelmeztette azokat, akik nem szolgáltak papokként: „Egy pillanatra se jöjjenek be, hogy meglássák a szent dolgokat, mert akkor meg kell halniuk.” A lámpatartót a tartozékaival együtt befedték egy kék ruhával, majd egy fókabőr takaróba tették őket, végül pedig rátették egy hordozórúdra (4Mó 4:4, 9, 10, 15, 19, 20).

A lámpatartó nincs megemlítve abban a beszámolóban, mely arról szól, hogy Dávid király a Sion-hegyre hozatta a szövetségládát. Nyilván a hajlékban maradt; ahova a hajlékot vitték, oda vitték a lámpatartót is.

A templomokban: Dávid átadta Salamonnak a templom építési terveit, melyeket ihletés által kapott. Ezekben az arany lámpatartókra és az ezüst lámpatartókra vonatkozóan is voltak utasítások (1Kr 28:11, 12, 15, 19). A templom szenthely nevű részében a tíz arany lámpatartó közül „ötöt jobb felől, ötöt bal felől” helyeztek el, vagyis ha valaki K felé fordult, akkor öt lámpatartó a d. oldalon, öt pedig az é. oldalon volt (1Ki 7:48, 49; 2Kr 4:20). Mind a tíz „egyazon terv szerint” készült (2Kr 4:7). Bizonyára sokkal nagyobbak voltak, mint az, amelyik a hajlékban volt. A templom és a felszerelése – például az öntött tenger – nagyobb volt, és ezzel arányosan a lámpatartók is nagyobbak voltak (2Kr 3:3, 4; 1Ki 7:23–26). Mivel a szenthelyen és a szentek szentjében minden aranyból készült, az ezüst lámpatartók kétségkívül más helyiségekben vagy az udvarokon álltak. Az arany lámpatartók lámpáit „estéről estére” mindig meggyújtották, éppen úgy, ahogyan azt a hajlékban is tették (2Kr 13:11).

Amikor a babilóniaiak i. e. 607-ben lerombolták a templomot, a lámpatartókat is elvitték Jehova házából a többi arany- és ezüsttárggyal együtt (Jr 52:19).

A Zorobábel által újjáépített templomban: A Szentírás semmit sem mond az ebben a templomban levő lámpatartókról. Josephus azonban azt írja, hogy Antiokhosz Epiphanész „teljesen kifosztotta a templomot, elhurcolta. . . az arany mécstartókat” (A zsidók története. XII. könyv, 5. fej., 4. bek.). Az apokrif Makkabeusok könyve beszámol róla, hogy a „mécstartót [„lámpatartót”, JB]” elvitték, és ezért egy újat kellett készíteni (1Makkabeusok 1:21–23; 4:49, 50; Kat.).

A Heródes által újjáépített templomban: Mivel ez a templom igencsak impozáns volt, feltételezhető, hogy ebben a templomban is voltak lámpatartók, mégpedig ugyanolyan gyönyörű és pazar lámpatartók, mint amilyenek Salamon templomában. A Szentírás azonban nem tesz róluk említést. A létezésüket Josephus szavai bizonyítják, valamint egy dombormű, melyet Rómában Titus diadalívének belső oldalára készítettek. Ezen az emlékművön olyan tárgyak ábrázolásai is láthatók, melyeket Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásakor vittek el a rómaiak. Josephus állítólag szemtanúja volt Vespasianus császár és fia, Titus győzelmi menetének, mely a diadalíven meg van örökítve. Josephus elmondja, mi mindent vittek a menetben. Volt például egy „arany lámpatartó, de egészen más alakú, mint azok, amelyek Rómában használatosak; mert a talapzatán emelkedő oszlopszerű tengelyből egymással szemben háromszög alakban karok nyúlnak ki, mindegyik kar végén fent egy-egy bronzlámpa, tehát összesen hét” (A zsidó háború. VII. könyv, V. fej., 5. bek.).

Ma már senki sem tudja biztosan, hogy a Titus diadalívén látható lámpatartó vajon ugyanúgy néz-e ki, mint az eredeti, mely a jeruzsálemi templomban volt. Leginkább abban nincs egyetértés, hogy a lámpatartó alapzata hogyan nézhetett ki. Az ábrázolás szerint ez a talapzat két egymásra helyezett sokszög alapú tartóelem volt, melyek oldalai párhuzamosak voltak egymással, és a kisebbik volt felül. Az egyik elgondolás szerint a római diadalíven látható ábrázolás pontos, és Heródes változtatta meg a hagyományos, háromlábú zsidó talapzatot, mert „a nyugatosítás” jegyében a rómaiak kedvében akart járni. Más tudósok szerint az ábrázolás pontatlan. A talapzat díszes oldalain sasok és tengeri szörnyek láthatók, mely ábrázolásokról a tudósok azt mondják, hogy egyértelműen megsértik a második parancsolatot.

Néhányan úgy következtetnek, hogy a templom eredeti lámpatartója háromlábú volt. Ezt részben a III–VI. századból származó számtalan európai és közel-keleti ábrázolás alapján jelentik ki, mely ábrázolásokon a lámpatartó három lábon – némely esetben állati lábakon – áll. A legrégibb ábrázolás az i. e. 40–37-ig uralkodó II. Antigonosz érméin figyelhető meg. Az egyik érmén – bár eléggé rossz állapotban maradt fenn – úgy tűnik, hogy a talapzat egy lábakon álló lemez. 1969-ben Jeruzsálem óvárosában napvilágra került egy lakóház, melynek vakolatdarabján a lámpatartó vésete látható. A vázlatos rajzon hét ág és egy háromszögű talapzat van, mindegyik bimbókkal díszített, és a bimbókat két párhuzamos vonal választja el egymástól. Jázon sírjában, melyet Jeruzsálemben tártak fel 1956-ban, és az i. e. I. század elejéről származik, a régészek karcolatokat fedeztek fel a vakolaton egy hétágú lámpatartóról. A rajzokon az látható, hogy a lámpatartó alsó része egy dobozba vagy talapzatba van állítva.

Ezek alapján a régészeti leletek alapján vannak, akik úgy gondolják, hogy a lámpatartó alapzata nem úgy nézett ki, mint a Titus diadalívén ábrázolt lámpatartóé. Többek között azt mondják, hogy a vésetek csupán egy római művész elképzelését tükrözik, melyre nagy hatással voltak az egyéb forrásokból származó zsidó ábrázolások.

Jelképes értelem: Zakariás próféta egy különös arany lámpatartót látott látomásban. A hajlékban lévő lámpatartóhoz hasonlóan ennek is hét lámpája volt, de ezeknek a lámpáknak volt hét csövük. A tudósok szerint ezt úgy kell elképzelni, hogy mindegyik lámpának volt egy csöve. Ezenkívül a lámpatartó tetején volt egy csésze. Ezeknek a csöveknek minden bizonnyal az volt a szerepük, hogy folyamatosan olajjal lássák el a hozzájuk kapcsolódó lámpákat. Az olaj nyilván a látomásbeli lámpatartó mellett lévő két olajfáról származott (Za 4:2, 3, 12).

Jehova Isten a megdicsőített Jézus Krisztus által látomásban megmutatott János apostolnak „hét arany lámpatartót. . ., s a lámpatartók között emberfiához hasonló valakit”. Ez a valaki – aki a leírás alapján Jézus Krisztus – feltárta Jánosnak, hogy a lámpatartók hét gyülekezetet jelentenek (Je 1:1, 12, 13, 20). Ezek a látomásbeli lámpatartók alighanem olyanok voltak, mint az, amelyik bevilágította a hajlékot, hogy a papok elvégezhessék ott a feladataikat. A gyülekezeteknek ez a fajta ábrázolása összhangban van azzal, amit Jézus mondott Isten önátadott szolgáiról: „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5:14). Isten ezen szolgáinak minden tevékenységét, melyben fényhordozóként vesznek részt, Jézus felügyeli, „aki a hét arany lámpatartó között jár” (Je 2:1).

Krisztus arra figyelmeztette az efézusi gyülekezetet, hogy ha nem tanúsít megbánást, el fogja mozdítani helyéről a lámpatartót. Ez kétségkívül azt jelenti, hogy a fényük ki fog hunyni, többé nem áraszthatják az igazság fényét a vidékükön (Je 2:1–5; vö.: Mt 6:22, 23).

A Biblia utoljára olyan lámpatartókról ír, melyek egy kicsit hasonlítanak a Zakariás látomásában említett lámpatartóhoz. Azt a két tanút, akiknek zsákruhában kellett prófétálniuk, „a két olajfa meg a két lámpatartó” jelképezi (Je 11:3, 4).