Világméretű gond

„Az öngyilkosság egy súlyos közegészségügyi gond” (David Satcher, az Egyesült Államok tiszti főorvosa, 1999).

A TÖRTÉNELEM során ez volt az első alkalom, hogy egy egyesült államokbeli tiszti főorvos a fenti kijelentéssel felhívta a figyelmet az öngyilkosságra mint problémára. Ebben az országban ma több ember vet véget saját kezűleg az életének, mint amennyi valaki másnak a keze által hal meg. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok Szenátusa az öngyilkosságok megelőzését az ország egyik elsődleges feladatának nyilvánította.

Mindamellett az Egyesült Államokban az öngyilkossági arány — mely szerint 1997-ben 100 000 főre 11,4 fő jutott — nem éri el a világviszonylatban érvényes arányt, melyet az Egészségügyi Világszervezet közölt 2000-ben, és amely szerint 100 000 ember közül 16-an végeznek magukkal. Az utóbbi 45 év során 60 százalékkal növekedett világszerte az öngyilkosságok száma. Ma egyetlen év alatt körülbelül egymillió ember oltja ki a saját életét — azaz világszerte úgy 40 másodpercenként egy élet veszik így el!

De csupán statisztikai adatok alapján nem kapunk teljes képet a helyzetről. A halott személy családtagjai sokszor letagadják, hogy öngyilkosság történt. Továbbá a becslések szerint minden befejezett öngyilkossághoz 10-25 öngyilkossági kísérlet társul. Egy felmérésből kiderült, hogy az Egyesült Államokban a középiskolások 27 százaléka bevallotta, hogy az azt megelőző évben komolyan fontolgatta az öngyilkosságot, a megkérdezettek 8 százaléka pedig meg is kísérelte. Egyéb vizsgálatok arra mutatnak rá, hogy a felnőttek 5-15 százaléka foglalkozott már valamikor az öngyilkosság gondolatával.

Kulturális különbözőségek

Az emberek nagyon eltérő véleménnyel vannak az öngyilkosságról. Vannak, akik bűncselekménynek tartják, mások gyáva módon való meghátrálásnak. Megint mások úgy gondolják, hogy ez egy tiszteletre méltó módja annak, hogy az ember bocsánatot kérjen egy melléfogásért, némelyek pedig még ennél is tovább mennek: úgy tartják, hogy igen nemes cselekedet öngyilkosságot elkövetni egy ügy előmozdításáért. Hogyhogy ennyire más a szemléletmódunk? A kultúra nagy szerepet játszik — méghozzá olyan nagyot, hogy a The Harvard Mental Health Letter című hírlevél szerint akár még „arra is kihatással lehet, hogy valaki milyen nagy valószínűséggel lesz öngyilkos”.

Nézzünk meg például egy közép-európai országot: Magyarországot. Dr. Rihmer Zoltán szerint a magas öngyilkossági arány tekintetében Magyarország „szomorú »hagyományt«” mondhat magáénak. Dr. Buda Béla, az Országos Egészségügyi Intézet igazgatója megjegyezte, hogy a magyarok rendkívül könnyen menekülnek öngyilkosságba, és jóformán bármilyen okból. „Rákos volt — tudta, mint kell véget vetni a dolognak.” Az effajta kijelentések Buda Béla szerint gyakoriak.

Indiában korábban létezett egy szatinak nevezett vallási szokás — az özvegy rávetette magát a férjének állított halottégető máglyára. Noha ezt a gyakorlatot már régen betiltották, még mindig nem tűnt le teljesen. Egyszer, amikor a hírek szerint egy nő ily módon lett öngyilkos, a helybéliek közül sokan dicshimnuszt zengtek a tragédiáról. Az India Today International című folyóirat szerint az országnak ezen a részén „25 év alatt közel 25 nő választotta a halált a férjének állított, égő máglyán”.

Szembetűnő az a tény, hogy Japánban háromszor annyian lesznek öngyilkosok, mint ahányan autóbalesetben halnak meg! „A hagyományos japán kultúra, mely soha nem ítélte el az öngyilkosságot, egy rendkívül szertartásos és intézményes szokásról, a has felmetszésével végrehajtott öngyilkossági módról (a szeppukuról vagy harakiriről) ismert” — mondja a Japan—An Illustrated Encyclopedia című mű.

Nitobe Inadzo, aki később a Népszövetség főtitkárhelyettese lett, a Bushido—The Soul of Japan című könyvében kifejtette, hogy miért olyan nagy a vonzereje a halálnak a japán kultúrában: „A [szeppuku] a középkorban jött létre. Olyan módszerről van szó, mely által a harcosok vezekelhettek a bűntetteikért, bocsánatot kérhettek a tévedéseikért, elkerülhették a szégyenkezést, jóvátehették a barátaiknak okozott sérelmeket, vagy éppen bebizonyíthatták őszinte szándékaikat.” Noha az emberek általában már nem folyamodnak az öngyilkosságnak ehhez a szertartásos formájához, egyszer-egyszer még mindig megesik, hogy valaki így végez magával, mert valamilyen reakciót szeretne kiváltani az emberekből.

Ezzel szemben a kereszténység sokáig bűncselekménynek tartotta az öngyilkosságot. A VI-VII. századra kialakult az a szokás, hogy a római katolikus egyház kiközösítette azokat, akik öngyilkosságot követtek el, illetve az ilyenek esetében nem volt hajlandó levezetni a temetési szertartást. Néhány helyen a vallásos túlbuzgóság furcsa szokásokat szült — például azt, hogy felakasztották az öngyilkos holttestét, és még egy karót is átdöftek a szívén.

Meghökkentő módon azok, akik öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, halálbüntetést kaphattak. Egy XIX. századi angol férfit felakasztottak, amiért megpróbálta elvágni a saját torkát. A hatóságok így sikerre vitték a férfi sikertelen próbálkozását. Bár az öngyilkossági kísérletekért kirótt büntetés az évek során megváltozott, az öngyilkosság, illetve annak megkísérlése bűncselekménynek számított egészen 1961-ig, amikor is a brit parlament másként rendelkezett. Írországban 1993-ig számított büntetendő cselekménynek.

Napjainkban néhány író arra buzdítja olvasóit, hogy nyugodtan tekintsék az öngyilkosságot egy lehetséges megoldásnak. Egy könyv, melyet 1991-ben adtak ki a halálos betegek halálba segítéséről, különböző módokat javasol arra, hogy miként vethet véget valaki az életének. Később olyanok alkalmazták a javasolt módszerek egyikét — méghozzá nem is kevesen —, akik nem voltak halálos betegek.

Csakugyan az öngyilkosság lenne a megoldás a gondokra? Vagy léteznek olyan okok, melyek indokolttá teszik, hogy ne dobja el valaki az életét? Mielőtt rátérnénk ennek a két kérdésnek a megvizsgálására, nézzük meg, hogy miért lesz valaki öngyilkos.

[Oldalidézet a 4. oldalon]

Egyetlen év alatt körülbelül egymillió ember oltja ki a saját életét — azaz világszerte úgy 40 másodpercenként egy élet veszik így el!

Miért dobja el valaki az életét?

„Minden útnak, mely az öngyilkosságba vezet, megvan a maga sajátossága: mindegyiken csak egy személy jár, mind kifürkészhetetlen, mind iszonyattal van kikövezve” (Kay Redfield Jamison pszichiáter).

„ÉLNI nagyon fájdalmas” — írta Akutagava Rjunoszuke, egy XX. század elején élt népszerű japán író, mielőtt öngyilkos lett. E kijelentését azonban így vezette be: „Természetesen nem akarok meghalni, de . . . ”

Akutagavához hasonlóan sok öngyilkos valójában nem meghalni akar, hanem „véget vetni annak, amit éppen átél”, jelentette ki egy pszichológiaprofesszor. A tartalmukban oly sokszor hasonló búcsúlevelek is ezt sejtetik. A „már nem bírtam tovább”, „nincs miért tovább élnem”, és az ehhez hasonló szavak arról árulkodnak, hogy az illető nagyon szeretett volna elmenekülni a keserű valóságtól. Ám, egy szakember megfogalmazásával élve, az öngyilkosság olyan, „mintha atombombával orvosolnánk egy megfázást”.

Bár az öngyilkosok más-más okból fordulnak maguk ellen, van néhány kiváltó esemény, mely általánosan megfigyelhető az életükben.

Az öngyilkosságot kiváltó események

Azok a fiatalok, akiken elhatalmasodik a kétségbeesés, sokszor olyan okok miatt is öngyilkosok lesznek, melyek mások szemében jelentéktelennek tűnhetnek. Amikor egy fiatalt sérelem ér, és semmit sem tud tenni ellene, a saját halálát tekintheti a bosszú eszközének azokkal szemben, akik bántották őt. Inamura Hirosi, egy japán szakember, aki olyan emberekkel foglalkozik, akiknél öngyilkos magatartást lehet megfigyelni, a következőket írta: „A gyermekek a saját halálukban fejezik ki azt a dédelgetett vágyukat, hogy megbüntessék a bántalmazóikat.”

Egy nemrégiben végzett brit felmérés feltárta, hogy azok a gyermekek, akiket társaik kegyetlen módon bántalmaznak, majdnem hétszer akkora valószínűséggel kísérlik meg az öngyilkosságot. Ezeknek a gyermekeknek a lelki fájdalmai valósak. Egy 13 éves fiú, aki felakasztotta magát, a búcsúlevelében megnevezte azt az öt személyt, akik bántalmazták őt, és még arra is rákényszerítették, hogy odaadja nekik a pénzét. „Kérem, mentsék meg a többi gyereket!” — írta.

Egyéb okai is vannak, amiért a gyermekek elvethetik maguktól az életüket, például ha bajba keverednek az iskolában, vagy összetűzésbe kerülnek a törvénnyel, ha véget ér egy romantikus kapcsolatuk, ha rossz bizonyítványt kapnak, ha a vizsgák miatti stressz elhatalmasodik rajtuk, vagy ha túl nehéznek találják a jövőjük miatti aggodalmak terheit. A kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő tizenéveseket, akik hajlamosak lehetnek a maximalizmusra, egy vélt vagy valós balsiker, illetve kudarc is arra indíthatja, hogy öngyilkosságot kíséreljenek meg.

A felnőttek esetében az öngyilkosságot gyakran anyagi gondok vagy munkahelyi problémák váltják ki. Japánban a többéves gazdasági visszaesés hatására az egy évben elkövetett öngyilkosságok száma nemrégiben túllépte a 30 000-et. A Mainichi Daily News című újság szerint azoknak a középkorú férfiaknak, akik öngyilkosok lettek, majdnem a 75 százaléka azért végzett magával, mert „eladósodásból eredő gondokkal találta szembe magát, üzleti kudarcok érték, szegénységgel kellett küszködnie, vagy munkanélküli lett”. Ezenkívül a családi problémák is öngyilkosságba sodorhatnak valakit. Egy finn napilapban a következőt olvashatjuk: Többek között „azoknál a középkorú férfiaknál, akik nemrég váltak el”, nagy a kockázata annak, hogy öngyilkosságot követnek el. Egy Magyarországon készült tanulmányból kiderült, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozó lányok túlnyomó többsége felbomlott családban nőtt fel.

A nyugdíjba vonulás és a fizikai betegségek ugyancsak nagyban hozzájárulnak az öngyilkossághoz, főleg az idősek körében. Az öngyilkosságot gyakran kiútnak tekintik — nem feltétlenül csak azok, akik halálos betegségben szenvednek, hanem azok a betegek is, akik úgy érzik, nem bírják elviselni a fájdalmakat.

Ám nem mindenki menekül az öngyilkosságba ilyen élmények hatására. Sőt, a legtöbben nem dobják el az életüket, ha hasonló stresszhelyzetbe kerülnek. Akkor miért van az, hogy néhányak szerint az öngyilkosságban rejlik a megoldás, míg a legtöbben nem így gondolják?

A háttértényezők

„Az, hogy valaki úgy dönt-e vagy sem, hogy meghal, nagyban arra vezethető vissza, hogy miként értelmezi az eseményeket” — mondja Kay Redfield Jamison, a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem professzora. Majd hozzáteszi: „A legtöbb ember elméje, ha egészséges, nem fog fel semmilyen eseményt annyira lesújtónak, hogy az indokolttá tegye az öngyilkosságot.” Eve K. Mościcki, az Egyesült Államok Országos Elmegyógyászati Intézetének munkatársa kifejti, hogy az öngyilkos magatartás több tényező — köztük háttértényezők — kölcsönhatásából ered. Ilyen háttértényezők például a mentális zavarok, a szenvedélybetegségek, a genetikai felépítés, illetve az agy kémiája. Vizsgáljunk meg néhányat közülük.

Ezen tényezők közül a legkiemelkedőbbek a mentális zavarok és a szenvedélybetegségek, úgymint a depresszió, a bipoláris hangulatzavar, a skizofrénia és az alkohollal, illetve a kábítószerekkel való visszaélés. Mind az Európában, mind az Egyesült Államokban végzett kutatások rámutatnak, hogy a befejezett öngyilkosságok több mint 90 százaléka ilyen rendellenességekkel hozható kapcsolatba. Ezt támasztja alá az is, amire svéd kutatók bukkantak, mégpedig hogy azoknál a férfiaknál, akiknél semmilyen mentális zavart nem találtak, az öngyilkosságok száma 100 000 főre vetítve 8,3 volt, míg a depresszióval küszködőknél ugyanez a szám 650 főre szökött! A szakemberek rámutatnak, hogy a keleti országokban is hasonló tényezők rejlenek az öngyilkosságok mögött. De még a depresszió és az öngyilkosságot kiváltó események együttvéve sem jelentik azt, hogy valakinek törvényszerűen végeznie kell magával.

Jamison professzor, aki egyszer már maga is megkísérelte az öngyilkosságot, elmondja: „Úgy tűnik, az ember képes elviselni a depressziót mindaddig, amíg hisz abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak majd.” Rájött azonban arra, hogy amint a növekvő kétségbeesés elviselhetetlenné válik, az elme egyre kevésbé képes harcolni az öngyilkosság körüli gondolatok ellen. Ahhoz hasonlítja a helyzetet, mint amikor az állandó használat miatt egy gépjárműben a fék fokozatosan elkopik.

Életbe vágóan fontos észrevenni, ha valakiben ez a folyamat zajlik, mivel a depresszió gyógyítható, és a reménytelenség érzését el lehet oszlatni. Ha a háttértényezőket orvosolják, az illető talán másképp reagál azokra a lelki fájdalmakra és nehézségekre, melyek gyakran öngyilkossághoz vezetnek.

Néhányan úgy vélik, hogy sok öngyilkos esetében a genetikai felépítés is hozzájárulhat az öngyilkossághoz. Az igaz, hogy a gének szerepet játszanak abban, hogy milyen lesz az ember lelki alkata, és különböző vizsgálatok feltárták, hogy egyes családokban több öngyilkosság fordul elő, mint másokban. Ám „az, hogy valaki a génjeiben hordozza az öngyilkosságra való hajlamot, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető öngyilkos is lesz” — mondja Jamison.

Az agy kémiája is háttértényező lehet egy öngyilkosságnál. Az agyban több milliárd idegsejt áll kapcsolatban egymással elektrokémiai úton. Az idegrostok elágazó végeinél parányi térközök találhatók, melyeket szinapszisoknak neveznek. A neurotranszmitterek kémiai folyamatok segítségével ezeken keresztül szállítanak különböző információkat. A neurotranszmitterek egy fajtájának, a szerotoninnak a szintje közrejátszhat abban, hogy valaki biológiailag hajlamosabb az öngyilkosságra. Egy könyv kifejti: „Az alacsony szerotoninszint . . . miatt kiapadhat az életöröm kútforrása, és az ember elveszítheti az életkedvét, mellyel egyidejűleg megnő annak a kockázata, hogy depressziós lesz, illetve hogy öngyilkosságot követ el” (Inside the Brain).

Ám az tény, hogy senki sincs öngyilkosságra kárhoztatva. Emberek millióinak sikerül megbirkózniuk a lelki fájdalmakkal és a nehézségekkel. Azért választja néhány ember a halált, mert az elme és a szív másként reagál a nehéz helyzetekre. Nem csupán az öngyilkosság közvetlen okaival, hanem a háttértényezőkkel is foglalkozni kell.

Hogyan lehet hát olyan optimista szemléletmódot kialakítani, amely segíteni fog, hogy az öngyilkosságot latolgató személy legalább bizonyos mértékben újból örülni tudjon az életnek?

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

A nemek és az öngyilkosság

Egy vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek, rávilágított, hogy míg a nők kétszer vagy háromszor nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a férfiak, addig az utóbbiaknak négyszer akkora valószínűséggel fog sikerülni, mint a nőknek. A nők legalább kétszer annyira hajlamosak a depresszióra, mint a férfiak, ami magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért gyakoribbak a nőknél az öngyilkossági kísérletek. A nők esetében viszont kevésbé súlyosak a depressziós megbetegedések, ezért talán nem is nyúlnak olyan drasztikus módszerekhez, míg a férfiak hajlamosak erőszakosabb, határozottabb lépéseket tenni a biztos végkimenetel érdekében.

Ugyanakkor Kínában több nőnek, mint férfinak sikerül az öngyilkossági kísérlet. Egy tanulmányból kiderül, hogy világviszonylatban a nők által elkövetett öngyilkosságok körülbelül 56 százaléka Kínában történik, ott is főleg vidéken. Az erősen mérgező növényvédő szerekhez való könnyű hozzáférést nevezik meg azoknak a kínai nők által elkövetett, indulatos, nem tervezett öngyilkossági kísérleteknek az egyik okaként, melyek halállal végződnek.

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

Az öngyilkosság és a magány

A magány az egyike azon okoknak, amelyek miatt az emberek depresszióba zuhannak, és öngyilkosságot követnek el. Jouko Lönnqvist, egy, a Finnországban elkövetett öngyilkosságokról készített vizsgálat vezetője elmondta: „Nagyon sokan [akik öngyilkosságot követtek el] nap mint nap magányosnak érezték magukat. Rengeteg szabad idejük volt, de keveset voltak emberek között.” Ohara Kensiro, a japán Hamamacu Orvostudományi Egyetem egyik pszichiátere kifejtette, hogy az „elszigetelődés” rejlik a japán középkorú férfiak körében nemrégiben tapasztalt öngyilkossági hullám mögött.

[Kép az 5. oldalon]

A felnőttek esetében az öngyilkosságot gyakran anyagi gondok vagy munkahelyi problémák váltják ki

Van segítség!

EGY 28 éves svájci férfi, aki mély depresszióba zuhant, mert a felesége és a gyermekei elhagyták, azon gondolkodott, hogy bevegye-e azt a 49 altatót, amely a poharában volt, vagy sem. Ám miután lenyelte a gyógyszeradagot, ez futott át az agyán: „Nem! Én nem akarok meghalni!” Szerencsére életben maradt, így megoszthatta velünk a történetét. Nem mindenki hal meg, akiben öngyilkos gondolatok kavarognak.

Alex Crosby, az Egyesült Államok Járványügyi Központjának munkatársa a következőket mondta a tizenévesek által elkövetett öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatban: „Ha el tudjuk érni, hogy csupán egy-két órát várjanak az öngyilkossággal, akkor meg tudjuk állítani őket. Ha közbelépünk, sok embernek segíthetünk, hogy ne vigye véghez az öngyilkossági tervét. Megmenthetjük az életüket.”

Amikor Kuroszava Hiszasi professzor a Japán Orvosi Egyetem életmentéssel és vészhelyzetekkel foglalkozó központjában dolgozott, több száz olyan embernek segített visszanyerni az életkedvét, aki előtte öngyilkos magatartást tanúsított. Igen, ha teszünk valamit, életeket lehet megmenteni. Milyen segítségre van szükségük ezeknek az embereknek?

Oda kell figyelni a háttérben rejlő gondokra

Ahogyan az előző cikk rámutatott, a kutatók szerint az öngyilkosok 90 százalékának volt valamilyen pszichiátriai rendellenessége, vagy visszaélt valamilyen élvezeti szerrel. Ezért Eve K. Mościcki, aki az Egyesült Államok Országos Elmegyógyászati Intézetében dolgozik, elmondja: „A legnagyobb sikerrel az kecsegtet az öngyilkosságok megakadályozásáért folytatott harcban — bármelyik korosztályról legyen is szó —, ha sikerül megelőznünk a mentális zavarok és a szenvedélybetegségek kialakulását.”

Sajnos sokan, akik ilyen betegségben szenvednek, nem szívesen kérnek segítséget. Miért nem? „A társadalomnak a velük szemben táplált, heves előítélete miatt” — jegyzi meg Takahasi Jositomo, a Tokiói Fővárosi Pszichiátriai Intézet munkatársa. Hozzáteszi, hogy emiatt még azok is vonakodnak azonnal orvoshoz fordulni, akik csupán annyit éreznek, hogy valami nincsen rendjén.

Néhány ember azonban nem hallgat szégyenkezve. Ogava Hirosi, egy híres japán tévébemondó, aki 17 éven keresztül saját show-jának a műsorvezetője volt, a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy depressziós, és hogy már volt úgy, hogy egy hajszál választotta el az öngyilkosságtól. „Azt mondják, a depresszió olyan, mint a nátha, csak éppen az elmét támadja meg” — mondta Ogava, majd rámutatott, hogy bárki „elkaphatja”, de ki lehet lábalni belőle.

Beszélj valakivel

„Amikor valaki egyedül érzi magát egy nehéz helyzetben, rendszerint aránytalanul nagynak és megoldhatatlannak látja a gondot” — mondja Buda Béla, a korábban már idézett magyar egészségügyi szakember. Ez a megjegyzés egy ősi bibliai példabeszéd bölcsességét hangsúlyozza: „Aki elszigeteli magát, az a saját önző vágyát hajszolja majd, és minden gyakorlati bölcsesség ellen kifakad” (Példabeszédek 18:1, NW).

Hallgass ezekre a bölcs szavakra. Ne engedd, hogy összecsapjanak a fejed fölött a hullámok azáltal, hogy egyedül szállsz szembe a személyes problémáid sokaságával. Találj valakit, akiben megbízhatsz, és akinek elmondhatod, mi bánt. De talán úgy érzed, hogy senki sincs, akinek kiönthetnéd a szíved. Dr. Szato Naoki, elmegyógyász szakértő szerint sokan éreznek így. Szato megjegyezte, hogy a betegek esetenként azért hallgatnak a gondjaikról, mert nem akarják feltárni a gyengeségeiket.

Kihez fordulhat az ember, ha szeretné, hogy meghallgassák? Sok helyen az öngyilkosság megelőzésével foglalkozó központokat, illetve válságkezelő „forró drót” szolgálatokat hoztak létre, ahová segítségért lehet fordulni. Ezenkívül egy elismert orvos is segíthet, aki a lelki betegségek gyógyítására szakosodott. Ám néhány szakember szerint egy további segélyforrás is létezik: a vallás. Hogyan segíthet a vallás?

Megtalálták a segítséget, melyre szükségük volt

Marinban, aki Bulgáriában él, és munkaképtelen, elhatalmasodott a vágy, hogy megölje magát. Egy nap véletlenül a kezébe került Az Őrtorony című vallási folyóirat, amelyet Jehova Tanúi adnak ki, és elfogadta a folyóirat által felkínált lehetőséget, hogy Jehova Tanúi személyesen felkeressék őt. Marin elmeséli, hogy milyen eredménye lett ennek a döntésének: „Megtanultam, hogy az élet egy ajándék égi Atyánktól, és hogy nincs jogunk kárt tenni magunkban, vagy szándékosan véget vetni az életünknek. Így sikerült leküzdenem magamban korábbi vágyamat, hogy öngyilkos legyek, és újból megszeretnem az életet!” Marint a keresztény gyülekezet is szeretetteljesen támogatta. Noha még mindig munkaképtelen, ezt mondja: „Napjaim most már örömtelien és békésen telnek, és telis-tele vannak olyan tevékenységekkel, melyekben kedvemet lelem. Sőt annyi tennivalóm van, hogy nincs is mindenre időm! És mindezt Jehovának és az ő Tanúinak köszönhetem.”

A cikk elején említett fiatal svájci férfi is segítséget kapott Jehova Tanúitól. Ma hálával beszél annak „a keresztény családnak a kedvességéről”, mely befogadta őt az otthonába. Majd elmondja: „Később [Jehova Tanúi] gyülekezetének tagjai hosszú időn át egymást váltogatva hívtak meg magukhoz, hogy együtt étkezhessek velük. Nemcsak az segített, hogy vendégszeretettel bántak velem, hanem az is, hogy beszélni tudtam valakivel.”

Ebbe a férfiba az is lelket öntött, amit a Bibliából tanult. Különösen az buzdította, amikor arról tanult, hogy mennyire szereti az igaz Isten, Jehova az emberiséget (János 3:16). Jehova Isten fülei bizony nyitva vannak, és figyel rád, amikor ’kiöntöd előtte a szívedet’ (Zsoltárok 62:9). „Szemei forognak az egész földön”, nem azért, hogy a hibát keresse az emberekben, hanem azért, „hogy hatalmát megmutassa azokhoz, a kik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak” (2Krónika 16:9). Jehova így bátorít minket: „Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ézsaiás 41:10).

Istennek az új világra tett ígéretével kapcsolatban a svájci férfi megjegyezte: „Hihetetlenül megkönnyítette a reményvesztettség érzése miatt rám nehezedő terhet.” Ez a reménység, melyet „a lélek horgonyaként” emleget a Biblia, magában foglalja azt az ígéretet is, hogy örökké élhetünk paradicsomban a földön (Héberek 6:19; Zsoltárok 37:10, 11, 29).

Mások fontosnak tartják az életedet

Igaz, kerülhetsz olyan helyzetekbe, amikor teljesen egyedül érzed magad, és úgy tűnik, senkit nem érdekel, hogy élsz-e vagy sem. De ne feledd: óriási különbség van aközött, hogy az ember egyedül érzi magát, és aközött, hogy egyedül is van. Illés, aki a bibliai időkben élt, élete mélypontján így fordult Jehovához: „a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam.” Igen, Illés teljesen egyedül érezte magát, és jó okkal. Számtalan prófétát, akikkel együtt szolgált, megöltek, és őt is halállal fenyegették, így menekülnie kellett, hogy mentse az életét. De valóban egyedül volt? Nem. Jehova tudatta vele, hogy mintegy 7000 lojális ember van még; ők ugyanolyan hűségesen próbálták szolgálni az igaz Istent azokban a sötét napokban, mint Illés (1Királyok 19:1–18). De térjünk vissza hozzád. Lehetséges, hogy te sem vagy olyan egyedül, mint ahogy azt hiszed?

Vannak, akik törődnek veled. Gondolj csak a szüleidre, a házastársadra, a gyermekeidre és a barátaidra. De ez még nem minden. Jehova Tanúi gyülekezetében érett keresztényekkel találkozhatsz, akik érdeklődnek irántad, akik szívesen meghallgatnak, és akik készek imádkozni veled és érted (Jakab 5:14, 15). De még ha minden tökéletlen emberben csalódnál is, van Valaki, aki soha nem fog cserbenhagyni. Dávid király hajdanán ezt mondta: „Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem” (Zsoltárok 27:10). Igen, Jehova ’törődik veled’ (1Péter 5:7). Soha ne feledd, hogy Jehova szemében nagyon értékes vagy.

Az élet Isten ajándéka. Való igaz, időnként az élet sokkal inkább tehernek, mintsem ajándéknak tűnhet, de képzeld csak el, hogy mit éreznél, ha valakit egy értékes ajándékkal lepnél meg, és az illető eldobná az ajándékodat, még mielőtt használná? Mi, tökéletlen emberek, épphogy csak „felbontottuk” az élet ajándékát. Sőt a Biblia rámutat, hogy a mostani életünk még csak nem is „a valódi élet” Isten szemében (1Timóteus 6:19). Igen, a közeljövőben sokkal teljesebb, gazdagabb és boldogabb életet élhetünk. Hogyan lesz ilyenné az életünk?

A Biblia elmondja: Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:3, 4). Próbáld elképzelni, hogy milyen lesz majd az életed akkor, amikor ezek a szavak beteljesednek. De ne csak futólag gondolj a jövőre, hanem próbálj meg egy teljes, színekben gazdag képet alkotni az elmédben. Az általad festett kép nem csak üres képzelgés. Ha elmélkedsz azon, hogy Jehova hogyan bánt népével a múltban, meg fog erősödni a belé vetett bizalmad, és a kép, melyet a jövőről alkottál, még valóságosabb lesz számodra (Zsoltárok 136:1–26).

Időbe telhet, amíg teljesen visszatér az életkedved. Továbbra is imádkozz a „minden vigasztalás Istenéhez, aki megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban” (2Korintus 1:3, 4; Róma 12:12; 1Tesszalonika 5:17). Jehova megadja majd neked a szükséges erőt, és megtanít téged arra, hogy élni érdemes (Ézsaiás 40:29).

[Kiemelt rész/kép a 9. oldalon]

Hogyan segíthetünk annak, akit az öngyilkosság gondolata foglalkoztat?

Mit tegyünk, ha valaki felfedi nekünk öngyilkossági szándékát? „Figyeljünk oda arra, amit mond” — tanácsolja az Egyesült Államok Járványügyi Központja (CDC). Engedjük, hogy a személy feltárja az érzéseit. Igen ám, de sok esetben az, aki az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, inkább zárkózott, és nem szívesen társalog. Adjuk tudtára ennek a személynek, hogy elismerjük, hogy a fájdalma vagy az őt gyötrő reménytelenség érzése nagyon is valós. Ha tapintatosan elmondjuk neki, hogy konkrétan milyen változásokat vettünk észre a viselkedésében, azzal segíthetünk neki, hogy megnyíljon, és megossza velünk, ami a lelkét nyomja.

Miközben hallgatjuk őt, legyünk együtt érzőek. „Fontos, hogy megerősítsük őt abban, hogy mind mi, mind pedig mások fontosnak tartjuk az életét” — mondja a CDC. Adjuk tudtára, hogy ha meghalna, az óriási csapásként érne minket is, és másokat is. Segítsünk neki meglátni, hogy a Teremtő törődik vele (1Péter 5:7).

A szakemberek azt is javasolják, hogy rakjunk el minden olyan tárgyat, amellyel a személy kiolthatná a saját életét — főleg a lőfegyvereket. Ha a helyzetet aggasztónak ítéljük meg, talán jobb lenne arra buzdítani őt, hogy forduljon orvoshoz. Válsághelyzetben lehet, hogy nincs más választásunk, mint valamilyen sürgősségi szakellátást kérni.

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

„Megbocsát-e nekem Isten ezekért az érzésekért?”

Sokaknak sikerült elvetniük az öngyilkosság gondolatát azáltal, hogy kapcsolatot ápolnak Jehova Tanúival. Ennek ellenére napjainkban bárkit maga alá temethet egy megrázó esemény vagy a depresszió. Gyakori, hogy rettenetesen erős bűntudat gyötri azokat a keresztényeket, akiknek megfordult a fejükben az öngyilkosság gondolata, a bűntudat pedig még elviselhetetlenebbé teheti a terheket. Miként lehet hát megbirkózni az ilyen érzésekkel?

Jó megfigyelnünk, hogy a bibliai időkben is élt néhány hűséges férfi és nő, akinek a szavai erőteljes lehangoltságot tükröznek az élettel kapcsolatban. Rebeka, Izsák patriarchának a felesége egyszer annyira elkeseredett egy családi gond miatt, hogy ezt mondta: „Megutáltam az életemet” (1Mózes 27:46, Újfordítású revideált Biblia). Jób, aki elvesztette a gyermekeit, az egészségét, a vagyonát, és megingott a társadalmi helyzete, így szólt: „Lelkemből útálom az életemet” (Jób 10:1). Mózes egyszer így kiáltott Istenhez: „kérlek ölj meg engemet” (4Mózes 11:15). Illésből, Isten egyik prófétájából ezek a szavak törtek elő: „Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet” (1Királyok 19:4). Jónás próféta pedig többször is kijelentette: „Jobb halnom, mint élnem!” (Jónás 4:8).

Vajon Jehova elítélte ezeket a személyeket az érzéseik miatt? Nem. Sőt, szavaikat megörökítette a Biblia lapjain. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy e hűséges személyek közül egy sem hagyta, hogy az érzései az öngyilkosságba kergessék. Jehova értékesnek tekintette őket; azt akarta, hogy éljenek. Isten valójában még a gonoszok életével is törődik, hiszen arra buzdítja őket, hogy változzanak meg, és ’maradjanak életben’ (Ezékiel 33:11, NW). Akkor mennyivel inkább szeretné, hogy azok, akik igyekeznek elnyerni a tetszését, életben maradjanak!

Jehova gondoskodott a váltságáldozatról a Fián keresztül, létrehozta a keresztény gyülekezetet, nekünk adta a Bibliát, és az ima kiváltsága is a miénk. Imán keresztül bármikor elérhetjük Istent, aki képes meghallani, és kész meghallgatni mindenkit, aki alázatos, őszinte szívvel fordul hozzá. „Járuljunk tehát beszédbeli nyíltsággal a ki nem érdemelt kedvesség trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és ki nem érdemelt kedvességet találjunk megfelelő időben jövő segítségül” (Héberek 4:16).

[Kiemelt rész a 12. oldalon]

Öngyilkos lett egy számodra kedves személy?

Amikor valaki öngyilkos lesz, a családtagok és a közeli barátok szörnyű lelki traumát élnek át. Sokan saját magukat hibáztatják a tragédiáért, ami kiderül abból is, hogy ilyen megjegyzéseket tesznek: „Ha csak egy kicsivel több időt töltöttem volna vele aznap!”„Ha nem mondtam volna azt, amit akkor mondtam!” „Ha csak egy kicsit többet segítettem volna neki!” Más szavakkal: „Ha ezt meg ezt tettem volna, akkor szegény még mindig itt lenne.” De csakugyan indokolt magunkat hibáztatni, ha egy másik ember eldobja a saját életét?

Ne felejtsük el, hogy utólag nagyon egyszerű felismerni az öngyilkosságra utaló jeleket; nemúgy az öngyilkosság előtt. A Biblia rámutat: „A szív tudja az ő lelke keserűségét; és az ő örömében az idegen nem részes” (Példabeszédek 14:10). Van úgy, hogy egyszerűen lehetetlen felismerni, mit forgat a fejében valaki, vagy milyen érzésekkel küszködik. Sokan, akik az öngyilkosság gondolatával foglalkoznak, nem képesek megfelelően megosztani másokkal a legbensőbb érzéseiket — még a közeli családtagjaikkal sem.

Egy könyv a következőket mondja az öngyilkos magatartás jeleivel kapcsolatban: „Az az igazság, hogy általában nem könnyű felismerni ezeket a jeleket” (Giving Sorrow Words). Ugyanez a könyv azt is elmondja, hogy még ha gyanítottad is az öngyilkossági szándékot valakinél, akkor sem biztos, hogy meg tudtad volna állítani őt. Ezért ne kínozd magad. Inkább vigasztaljanak meg a bölcs Salamon király szavai: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). A szeretett személy nem sínylődik egy tüzes pokolban, sem azok az elmebeli és érzelmi gyötrelmek nem kínozzák már, amelyek miatt kioltotta az életét. Nem, már nem szenved; egyszerűen csak pihen.

Most talán az lenne a legjobb, ha azoknak a jóllétével törődnél, akik élnek, önmagadat beleértve. Salamon így folytatta: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed”, amíg élsz (Prédikátor 9:12). És nyugodj meg: azoknak a személyeknek a jövőbeli életre való kilátása, akik öngyilkosok lettek, Jehovának, „a gyöngéd irgalmasságok Atyjának és minden vigasztalás Istenének” a kezében van (2Korintus 1:3).a

[Lábjegyzet]

[Képek a 8. oldalon]

Beszélj valakivel

[Kép a 10. oldalon]

Mások fontosnak tartják az életedet