Megtanuljuk Jehova akaratát cselekedni
„Taníts meg akaratodat cselekedni, hiszen te vagy az én Istenem” (ZSOLTÁROK 143:10, NW).
1., 2. a) Mikor kell tanulnunk, és milyen ésszerű céllal? b) Miért létfontosságú, hogy Jehova tanítson minket?
MÍG valaki él és tevékeny, mindennap meg lehet tanítani valami hasznosra. Ez igaz a te esetedben is, és mások esetében is. De mi történik a halál alkalmával? Nem lehet semmit sem tanítani, illetve tanulni abban az állapotban. A Biblia világosan megmondja, hogy a halottak „semmit nem tudnak”. Nincs tudás a Seolban, vagyis az emberiség közös sírjában (Prédikátor 9:7, 12). Vajon ez azt jelenti, hogy amit tanulunk, vagyis az ismeret felhalmozása hiábavaló? Ez attól függ, hogy mire tanítanak minket, és hogy miként használjuk fel azt az ismeretet.
2 Ha csak világi dolgokat tanítanak nekünk, nincs maradandó jövőnk. De örömmel elmondhatjuk, hogy minden nemzetben több millió embert tanítanak az isteni akaratra, azzal a céllal, hogy örökké éljenek. Ennek a reménynek az az alapja, hogy Jehova, az életadó ismeret Forrása tanít minket (Zsoltárok 94:9–12).
3. a) Miért mondható el, hogy Jézus volt Isten első tanítványa? b) Milyen biztosítékot kaptunk arra, hogy az emberek Istentől fognak tanulni, és mi ennek az eredménye?
3 Isten elsőszülött Fia, első tanítványaként megtanulta cselekedni Atyjának akaratát (Példabeszédek 8:22–30; János 8:28). Jézus pedig rámutatott, hogy emberek milliárdjai fognak Atyjától tanulni. Milyen kilátásaik vannak azoknak, akik Istentől tanulnak? Jézus ezt mondta: „Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő . . . Bizony, bizony mondom néktek: A ki . . . hisz, örök élete van annak” (János 6:45–47).
4. Hogyan hat több millió emberre az isteni tanítás, és milyen kilátásaik vannak?
4 Jézus az Ésaiás 54:13-ból idézett, amely Isten jelképes asszonyának, az égi Sionnak szólt. Ez a prófécia főképpen a fiaira, Jézus Krisztus 144 000, szellemtől nemzett tanítványára vonatkozik. Ezeknek a szellemi fiaknak a maradéka ma tevékeny, egy világméretű tanítóprogramnak jár az élén. Ennek eredményeként több millió más ember „egy nagy sokaságot” alkot, s szintén hasznát látja annak, hogy Jehovától tanított. Övék az egyedülálló kilátás, hogy tanulásuknak nem vet véget a halál. Ez hogyan lehetséges? Nos, afelé haladnak, hogy túléljék a gyorsan közelgő „nagy nyomorúságot”, és hogy egy paradicsomi földön élvezzék az örökké tartó életet (Jelenések 7:9, 10, 13–17).
Nagyobb hangsúlyt kap Isten akaratának a cselekvése
5. a) Mi az 1997-es éviszöveg? b) Hogyan kellene érezned a keresztény összejövetelekre való eljárással kapcsolatban?
5 Jehova Tanúi 1997-ben világszerte több mint 80 000 gyülekezetben jól az elméjükben fogják tartani a Zsoltárok 143:10 (NW) szavait: „Taníts meg akaratodat cselekedni.” Ez lesz az 1997-es éviszöveg. Ezek a szavak szembetűnő helyre téve a Királyság-termekben, emlékeztetőül fognak szolgálni, hogy kiemelkedő alkalmak az isteni tanítás megszerzésére a gyülekezeti összejövetelek, amelyeken folyamatos oktatási programban részesülhetünk. Ha csatlakozunk testvéreinkhez az összejöveteleken, hogy Nagy Oktatónk tanítson minket, akkor a zsoltáríróhoz hasonlóan érezhetünk, aki ezt így fogalmazta meg: „Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába!” (Zsoltárok 122:1; Ésaiás 30:20).
6. Mit ismertünk el Dávid szavaival egybehangzóan?
6 Igen, arra vágyunk, hogy megtanuljuk inkább Isten akaratát cselekedni, mint ellenségünk, az Ördög vagy a tökéletlen emberek akaratát. Dávidhoz hasonlóan tehát elismerjük Istent, akit mi imádunk és szolgálunk: „Hiszen te vagy az én Istenem. Szellemed jó; az vezessen engem az egyenesség földjén” (Zsoltárok 143:10, NW ). Dávid nem akart igazságtalan emberek társaságában lenni, jobban szeretett ott lenni, ahol Jehovát imádták (Zsoltárok 26:4–6). Isten szelleme irányította a lépteit, s így Dávid az igazságosság ösvényein tudott járni (Zsoltárok 17:5; 23:3).
7. Hogyan működik Isten szelleme a keresztény gyülekezeten?
7 A Nagyobb Dávid, Jézus Krisztus biztosította az apostolokat arról, hogy a szent szellem majd megtanítja őket mindenre, és felidézi elméjükben mindazokat a dolgokat, amelyeket ő mondott nekik (János 14:26). Pünkösdtől kezdve Jehova fokozatosan tárja fel „az Istennek mélységeit”, amely írott Szavában van (1Korinthus 2:10–13). Ezt egy látható csatornán keresztül teszi, amelyet Jézus „a hű és értelmes rabszolgának” nevezett. Ez szellemi táplálékról gondoskodik, amelyet az Isten népe gyülekezeteiben megtartott oktatási programban használnak fel (Máté 24:45–47, Vida fordítás).
Jehova akaratát tanuljuk az összejöveteleinken
8. Miért olyan fontos részt vennünk az Őrtorony-tanulmányozáson?
8 A heti gyülekezeti Őrtorony-tanulmányozás anyaga gyakran foglalkozik a bibliai alapelvek alkalmazásával. Ez biztosan segít nekünk abban, hogy meg tudjunk birkózni az élet gondjaival. Más tanulmányozásokon mély szellemi igazságokat vagy bibliai próféciákat vizsgálunk meg. Milyen sokat tanulunk az ilyen tanulmányozásokon! Sok országban a Királyság-termek teljesen megtelnek ezeken az összejöveteleken. Számos országban azonban az összejövetelen részt vevők száma csökkent. Mit gondolsz, miért? Néhányan esetleg hagyják, hogy a világi munkájuk megakadályozza, hogy rendszeresen járjanak az összejövetelekre „a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett”? Vagy talán sok órát töltenek a társas tevékenységekkel vagy a televíziónézéssel, ami miatt túl szorosnak tűnik az időbeosztás ahhoz, hogy el tudjanak jutni minden összejövetelre? Emlékezz csak vissza a Zsidók 10:23–25-ben található ihletett parancsra. Vajon az isteni utasítás, hogy jöjjünk össze, nem egyre fontosabb most, mivel látjuk, „hogy ama nap közelget”?
9. a) Hogyan tud felkészíteni minket a Szolgálati Összejövetel a szolgálatra? b) Milyen legyen a tanúskodáshoz való hozzáállásunk?
9 Egyik legnagyobb felelősségünk, hogy Isten szolgáiként szolgáljunk. A Szolgálati Összejövetel azért van, hogy megtanuljuk, miként végezhetjük ezt hatékonyan. Megtanuljuk, hogyan szólítsuk meg az embereket, mit mondjunk, milyen módon viselkedjünk, ha kedvezően reagálnak, és még azt is, hogy mit tegyünk, ha az emberek elutasítják az üzenetünket (Lukács 10:1–11). Mivel hatékony módszereket mondanak el és demonstrálnak ezen a heti összejövetelen, felkészültebbek vagyunk arra, hogy elérjük az embereket, nemcsak akkor, amikor házról házra megyünk, hanem akkor is, amikor az utcákon, a parkolókban, a közlekedési eszközökön, a repülőtereken, az üzletekben vagy az iskolákban prédikálunk. Kérésünkkel összhangban, hogy „taníts meg akaratodat cselekedni”, szeretnénk minden lehetőséget kihasználni, hogy azt tegyük, amire a Mesterünk is buzdított: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy . . . dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16).
10. Hogyan segíthetünk igazán ’az arra méltóknak’?
10 Ezeken a gyülekezeti összejöveteleken azt is megtanuljuk, hogyan képezzünk tanítványokat. Ha érdeklődést találunk, vagy irodalmat helyezünk el, az újralátogatásoknál az a célunk, hogy házi bibliatanulmányozást vezessünk be. Bizonyos értelemben ez ugyanolyan, mint amit a tanítványok tettek; ’az arra méltóknál’ maradunk, hogy megtanítsuk nekik azokat, amiket Jézus parancsolt (Máté 10:11; 28:19, 20). Kiváló segédeszközökkel, mint amilyen például az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyv is, igazán jól felkészültek vagyunk, hogy teljesen el tudjuk látni a szolgálatunkat (2Timótheus 4:5). Minden héten, amikor részt veszel a Szolgálati Összejövetelen és a Teokratikus Szolgálati Iskolán, igyekezz megérteni, majd utána felhasználni a hasznos gondolatokat, amelyek Isten megfelelően képesített szolgájaként fognak ajánlani, aki az Ő akaratát viszi véghez (2Korinthus 3:3, 5; 4:1, 2).
11. Hogyan mutatták ki néhányan, hogy hisznek a Máté 6:33-ban található szavaknak?
11 Isten akarata, hogy ’először Istennek országát és az ő igazságát keressük’ (Máté 6:33). Kérdezd csak meg magadtól: „Hogyan alkalmaznám ezt az alapelvet, ha az én világi munkahelyemen [vagy a házastársam munkahelyén] támasztott követelmények megakadályoznák, hogy eljussak [eljusson] az összejövetelre?” Sok, szellemileg érett testvér lépéseket tenne, hogy beszéljen a munkaadójával a helyzetről. Az egyik teljes idejű szolga tudatta a munkaadójával, hogy szabadidőre van szüksége minden héten, hogy el tudjon járni a gyülekezeti összejövetelekre. A munkaadója eleget tett a kérésének. De mivel kíváncsi volt, mi történik az összejöveteleken, megkérdezte, eljöhet-e. Ott hallott egy bejelentést egy közelgő kerületkongresszusról. Ennek eredményeként a munkaadó úgy rendezte, hogy egy teljes napot a kongresszuson tudjon tölteni. Milyen tanulságot vonhatsz le ebből a példából?
Istenfélő szülők tanítják Isten akaratát
12. Mit kell a keresztény szülőknek tenniük türelemmel és eltökéltséggel, hogy gyermekeik megtanulják Jehova akaratát?
12 Az isten akaratának cselekvésére tanító gondoskodás azonban nem csak a gyülekezeti összejövetelekből és a kongresszusokból áll. Az istenfélő szülők azt a parancsot kapták, hogy Jehova dicséretére és akaratának cselekvésére képezzék, fegyelmezzék és neveljék a gyermekeiket (Zsoltárok 148:12, 13; Példabeszédek 22:6, 15). Ehhez megköveteltetik, hogy „kicsinyeinket” vigyük el az összejövetelekre, ahol ’hallhatnak és tanulhatnak’, de vajon tanítjuk őket otthon a szent írásokból? (5Mózes 31:12; 2Timótheus 3:15). Sok család lelkiismeretesen elkezdett egy rendszeres, családi bibliatanulmányozó programot, csakhogy engedték, hogy egy idő múlva ez ellaposodjon, vagy elhanyagolták. Volt már ilyen tapasztalatod? Vajon azt a következtetést vonod le, hogy ez a rendszeres tanulmányozásra adott javaslat nem jó, vagy hogy a te családod annyira más, hogy egyszerűen nem működik a ti esetetekben? Bármilyen legyen is a helyzet, szülők, nézzétek át Az Őrtorony 1995. augusztus 1-jei számában a „Gazdag szellemi örökségünk” és „Az állhatatosság jutalmai” című nagyszerű cikkeket.
13. Hogyan származhat haszna a családnak abból, ha megvizsgálja a napiszöveget?
13 A családok arra kapnak buzdítást, vezessék be, hogy rendszeresen vegyék át a Vizsgáljuk az Írásokat naponta! füzetből a napiszöveget. Már az is jó, ha csupán elolvassuk a szöveget és a kommentárt, de még hasznosabb, ha megbeszéljük a szöveget, és alkalmazzuk. Ha például az Efézus 5:15–17-et vizsgáljuk meg, a családtagok megvitathatják, hogyan lehet ’áron is megvenni az alkalmatosságot’ a személyes tanulmányozásra, hogyan lehetne részt venni valamilyen formában a teljes idejű szolgálatban, és hogy miként lehet eleget tenni más teokratikus megbízatásoknak. Igen, ha a család megbeszéli a napiszöveget, ez arra vezethet, hogy valaki vagy esetleg többen is egyre inkább ’megértik, mi legyen az Úrnak akaratja’.
14. Mit mutat az 5Mózes 6:6, 7, milyen tanítóknak kell lenniük a szülőknek, s ez mit követel meg?
14 A szülőknek szorgalmasan kell tanítaniuk gyermekeiket (5Mózes 6:6, 7). De ez nem csupán azt jelenti, hogy megleckéztetik csemetéiket, vagy parancsolgatnak nekik. Az édesapának és az édesanyának is figyelnie kell, hogy így jobban fel tudják ismerni, mit kell elmagyarázniuk, világosabbá tenniük, szemléltetniük vagy megismételniük. Az egyik keresztény családban a szülők nyílt kommunikációra ösztönöztek azáltal, hogy arra buzdították gyermekeiket, kérdezzenek, ha valamit nem értenek, vagy ha valami foglalkoztatja őket. Így megtudták, hogy az egyik tizenéves fiuknak nehéz megértenie, hogy Jehovának nincsen kezdete. A szülők fel tudták használni a Watch Tower Society kiadványaiban található információt, rámutatva, hogy az idő és a tér elfogadottan végtelen. Ez arra szolgált, hogy szemléltesse a lényeget, és ez kielégítő volt a fiuknak. Tehát szánj rá időt, hogy érthető magyarázatot adj gyermekeid kérdéseire az Írásokból, segítve nekik megérteni, hogy milyen megelégedéssel járhat, ha megtanulják Isten akaratát cselekedni. Mit tanul még Isten népe — fiatal és idős — napjainkban?
Megtanulunk szeretni és harcolni
15. Mikor kerülhet próba alá, hogy őszinte-e a testvéri szeretetünk?
15 Jézus új parancsával összhangban ’Isten azt tanítja, hogy szeressük egymást’ (1Thessalonika 4:9). Ha minden nyugodt és rendben megy, akkor talán úgy érezzük, szeretjük minden testvérünket. De mi történik akkor, ha személyes nézeteltérés merül fel, vagy ha megbántódunk amiatt, amit egy másik keresztény mond vagy tesz? Ilyenkor szeretetünk őszintesége kerülhet próba alá. (Vö. 2Korinthus 8:8.) Mit tanít nekünk a Biblia, mit tegyünk ilyen helyzetekben? Egyrészt küzdenünk kell azért, hogy teljes mértékben kimutassuk a szeretetet (1Péter 4:8). Ne keressük a magunk hasznát, ne váljunk ingerültekké a kisebb hiányosságok miatt, s ne tartsuk számon a sérelmet, inkább dolgozzunk azon, hogy a szeretetünk elfedezze a bűnök sokaságát (1Korinthus 13:5). Tudjuk, hogy ez Isten akarata, hiszen ezt tanítja a Szava.
16. a) Milyenfajta harc megvívását tanulják a keresztények? b) Miként vagyunk felszereltek?
16 Bár sokan nem párosítanák össze a szeretetet a harccal, de ez utóbbi, amit tanulunk, teljesen más; egy különböző fajtájú hadviselésről van szó. Dávid felismerte, Jehovára van utalva abban, hogy megtanítsa őt háborúzni, bár az ő idejében ez szó szerinti harcot is magában foglalt Izráel ellenségeivel szemben (1Sámuel 17:45–51; 19:8; 1Királyok 5:3; Zsoltárok 144:1). Mi a helyzet a harcunkkal napjainkban? Fegyvereink nem testiek (2Korinthus 10:4). Harcunk szellemi, amelyhez szellemi fegyverzettel kell felszerelnünk magunkat (Efézus 6:10–13). Jehova a Szaván és egybegyűlt népén keresztül tanítja meg nekünk, hogyan vívhatjuk meg sikeresen a szellemi harcot.
17. a) Milyen taktikát használ fel az Ördög a figyelmünk elterelésére? b) Mit kell bölcsen kerülnünk?
17 Az Ördög félrevezető, ravasz módon gyakran a világ kísértéseit, a hitehagyottakat és az igazság más ellenségeit használja fel, hogy lényegtelen dolgokra terelje a figyelmünket (1Timótheus 6:3–5, 11; Titus 3:9–11). Olyan, mintha tudná, kevés esélye van arra, hogy közvetlen, nyílt támadással győzzön le minket, ezért megpróbál tőrbe csalni bennünket, arra késztetve, hogy adjunk hangot panaszainknak és ostoba megkérdőjelezgetéseinknek, amikben nincs semmi szellemi. Éber katonákként vigyáznunk kell az ilyenfajta veszély miatt ugyanúgy, mint a nyílt támadásoknál (1Timótheus 1:3, 4).
18. Valójában mit foglal magában, hogy nem élünk többé önmagunknak?
18 Mi nem mozdítjuk elő az emberek kívánságait, vagy a nemzetek akaratát. Jehova megtanított minket Jézus példáján keresztül, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem inkább fegyverezzük fel magunkat ugyanazzal az elmebeli hajlandósággal, amely Krisztus Jézusnak is volt, és éljünk Isten akaratának (2Korinthus 5:14, 15). Korábban talán féktelen, kicsapongó életet éltünk, elfecsérelve drága időnket. Dőzsölés, ivászat és erkölcstelenség jellemzi ezt a gonosz világot. Most, hogy Isten akaratának a cselekvését tanuljuk, nem érzünk hálát, hogy el vagyunk választva ettől a romlott világtól? Küzdjünk hát keményen szellemileg, nehogy beszennyező, világi szokásokba keveredjünk (1Péter 4:1–3).
Taníts minket, hogy hasznot merítsünk belőle
19. Milyen előnyöket eredményez, ha megtanuljuk, mi Isten akarata, s utána cselekedjük is?
19 Feltétlenül fel kell ismernünk, hogy nagyon is a javunkra válik, ha Isten akaratának a cselekvésére tanítanak minket. Érthető módon nekünk is meg kell tennünk a részünket azáltal, hogy feszülten figyelünk, hogy tanuljunk, utána pedig kövessük az utasításokat, amelyeket az ő Fián, valamint a Szaván és összegyűlt népén keresztül kapunk (Ésaiás 48:17, 18; Zsidók 2:1). Ha így teszünk, megerősödünk, hogy szilárdan álljunk ezekben a vészterhes időkben, és átvészeljük az előttünk álló viharokat (Máté 7:24–27). Sőt már most is, ha Isten akaratát cselekedjük, akkor a kedvében járunk, s biztosak lehetünk benne, hogy válaszol az imáinkra (János 9:31; 1János 3:22). Mi pedig igazi boldogságot fogunk tapasztalni (János 13:17).
20. Min volna jó elmélkedni, amikor csak látod az éviszöveget az 1997-es év folyamán?
20 Az 1997-es év folyamán gyakran lesz lehetőségünk arra, hogy elolvassuk és megvizsgáljuk az éviszöveget, a Zsoltárok 143:10-et (NW): „Taníts meg akaratodat cselekedni.” Amikor ezt tesszük, néha éljünk a lehetőséggel, és gondolkodjunk el azokon a különféle elrendezéseken, amelyek által Isten arról gondoskodott, hogy tanuljunk, amint az a fentiekben áll. S amikor ilyenformán elmélkedünk ezeken a szavakon, legyen az nekünk ösztönzőerőül, hogy következetesen cselekedjünk összhangban ezzel a könyörgéssel, tudván, hogy „a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17).
Hogyan válaszolnál?
◻ Kik tanulják ma Isten akaratát cselekedni?
◻ Hogyan érintsen minket a Zsoltárok 143:10 (NW) 1997-ben?
◻ Hogyan tanuljuk meg Jehova akaratát cselekedni?
◻ Mi követeltetik meg a keresztény szülőktől gyermekeik tanítását illetően?