Segítsünk másoknak, hogy imádják Istent!
Ha . . . valamely hitetlen vagy közönséges ember bejön . . . szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borul és imádja Istent” (1KORINTHUS 14:24, 25).
1—3. Hogyan kaptak segítséget sokan Korinthusban ahhoz, hogy elnyerjék Isten helyeslését?
MÁSODIK missziós útján Pál apostol másfél évig Korinthus városában időzött. Ott „behatóan foglalkozott a szóval és tanúskodott”. S milyen eredménnyel? „Sokan a korinthusiak közül, akik hallották, hinni kezdtek és alámerítették őket” (Cselekedetek 18:5–11). ’Megsszenteltek . . . arra elhívottak lettek, hogy szentté legyenek’ (1Korinthus 1:2).
2 Apollós később ellátogatott Korinthusba. Korábban Priscilla és Akvilla segített neki megérteni ’pontosabban az Isten útját’, beleértve az alámerítkezést is. Így lett ő is kereszténnyé, élvezve Isten jóakaratát, vagy helyeslését (Cselekedetek 18:24—19:7). Apollós viszont segítséget nyújtott a korinthusiaknak, akik egykor ’hagyták magukat félrevezetni a néma bálványokhoz’ (1Korinthus 12:2). Ezek az emberek nyilvánvalóan bibliai oktatást kaptak otthonaikban; tanulhattak a keresztény összejöveteleken való jelenlét alkalmával is (Cselekedetek 20:20; 1Korinthus 14:22–24).
3 Az ilyen tanítások eredményeként sok addig ’hitetlen és közönséges személy’ az igaz imádathoz csatlakozott. Milyen megnyugtató volt látni az ilyen férfiak és nők előrehaladását az alámerítkezés és Isten helyeslése felé! Ez ma is megnyugtató, kielégítő.
’Hitetlen és közönséges személyek’ megsegítése
4. Miképpen kapnak ma sokan segítséget úgy, mint hajdan a korinthusiak?
4 Manapság Jehova Tanúi is engedelmeskednek Jézus parancsának, hogy „tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket” (Máté 28:19, 20). Miután elültették az igazság magvait a fogékony szívekbe, visszatérnek és meglocsolják azokat (1Korinthus 3:5–9; Máté 13:19, 23). Ezek a tanúk hetenkénti ingyenes házi bibliatanulmányozást ajánlanak fel az ilyen személyeknek, úgyhogy azok feleletet kaphatnak kérdéseikre és megtanulhatják a Biblia igazságait. Meghívják őket Jehova Tanúi helybeli összejöveteleire is, úgy, ahogy az első században jelen voltak Korinthusban „hitetlenek” is. Hogyan tekintsék azonban Jehova Tanúi azokat a személyeket, akikkel tanulmányozzák a Bibliát, és akik eljárnak az összejövetelekre?
5. Milyen szentírási alapja van annak, hogy óvatosan bánjunk bizonyos személyekkel?
5 Örömmel látjuk, hogy ezek az emberek közelednek Istenhez. Mégis emlékezetünkben tartjuk, hogy ők még nem alámerített hívők. Az előző cikken alapuló két tanulságot se felejtsük el. 1. Az izraeliták óvatosságot tanúsítottak a jövevény telepesek iránt, akik bár Isten népe körül éltek és engedelmeskedtek néhány törvénynek, de nem voltak körülmetélt prozeliták, testvéreik az imádatban. 2. A korinthusi testvérek éberséget tanúsítottak a ’hitetlen és közönséges személyek’ iránti bánásmódjukban, mivel Pál ezt írta: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van az igazságosságnak és a törvénytelenségnek?” (2Korinthus 6:14).
6. Hogyan részesülhetnek „hitetlenek” „feddésben” az összejövetelek által, és milyen természetű az ilyen feddés?
6 Tehát bár szívesen látjuk a ’hitetlen és közönséges személyeket’, tudatában vagyunk annak, hogy ők még nem felelnek meg Isten irányadó mértékeinek. Ahogy a Biblia rámutat az 1Korinthus 14:24, 25-ben, szükség lehet arra, hogy alaposan „megvizsgáljuk”, sőt „megfeddjük” őket a tanult igazságok által. Az ilyen feddés nem bírói természetű; nem idézik meg őket a gyülekezet bírói bizottsága elé, mivel még nem alámerített tagjai annak. Inkább a tanultak eredményezik az ilyen újaknál azt a meggyőződést, hogy Isten elítél minden önző és erkölcstelen eljárást.
7. Milyen további előrehaladást kíván tenni sok tanuló és miért?
7 Sok alámerítetlen személy idővel túl akar lépni azon a fokon, hogy csupán jelen legyen az összejöveteleken mint érdeklődő tanuló. Jézus következő szavai rámutatnak, hogy miért: „A tanuló nem áll a tanítója felett, de aki tökéletes oktatásban részesült, az olyanná lesz, mint a tanítója” (Lukács 6:40). A Biblia tanulmányozójának meg kell látnia, hogy tanítója nagyon fontosnak tartja a szántóföldi szolgálatot és gyönyörűséget talál abban (Máté 24:14). Így az, aki tanulja a bibliai igazságokat és látogatja az összejöveteleket, növekvő hittel megszívlelheti a következő szavakat: „Mily szépek a hegyeken annak a lábai, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, aki jó hírt hoz valami jobb dologról, aki megmentést hirdet” (Ésaiás 52:7; Róma 10:13–15). Noha még alámerítetlen, ő Királyság-hírnök óhajt lenni, csatlakozva Jehova Tanúi gyülekezetéhez.
8., 9. a) Mit tegyünk, ha egy bibliatanulmányozó személy részt kíván venni a nyilvános szolgálatban? b) Amikor két vén összejön a leendő hírnökkel és tanítójával, mit tesznek? c) Milyen felelősséget vállal magára az új hírnök?
8 Ha egy tanú a bibliatanulmányozás folyamán észreveszi, hogy a tanuló vágyakozik részt venni a szántóföldi szolgálatban, megbeszélheti a dolgot az elnöklő felvigyázóval, aki megkérhet két vént a tanulmányozó és tanítója meglátogatására. A vének örvendenek annak, hogy egy új személy szolgálni kívánja Istent. Nem fognak elvárni tőle olyan fokú ismeretet, mint amilyen az alámerítetteknek van, akik előrehaladtak az igazságban, s akiktől többet követelnek. A vének azonban látni akarják, hogy az újnak, mielőtt részt venne a szántóföldi szolgálatban a gyülekezettel, van bizonyos ismerete a bibliai tanítások terén és az Isten alapelveihez alakítja az életét. Alapos oka van tehát annak, hogy két vén találkozzék a leendő hírnökkel és a tanulmányozást vezető tanúval.a
9 A két vén felvilágosítja a tanulót, hogy ha arra alkalmasnak bizonyul és részt vesz a szántóföldi szolgálatban, szántóföldi jelentést adhat le, és egy gyülekezeti hírnökkártyát is kiállítanak az ő nevére. Ez tanúsítja az ő belépését Jehova Tanúi teokratikus szervezetébe és a szervezet iránti engedelmességét. (Ez igaz mindazok esetében, akik szántóföldi szolgálatról jelentést adnak le.) A beszélgetésnek olyan bibliai tanácsokra is ki kell terjednie, amilyenek a Szervezetten a szolgálatunk elvégzésére című könyv 98, 99. oldalán találhatók.b Ezért ez az alkalmas idő a tanuló számára, hogy kapjon egy saját példányt ebből a könyből.
10. a) Hogyan érhet el további előrehaladást az alámerítetlen hírnők, és milyen céllal? b) Miért kellett módosítást bevezetni az „elismert kapcsolatban levő” kifejezés tekintetében? (Lásd a lapalji jegyzetet.)
10 Az olyan személy, aki alkalmassá vált arra, hogy a jó hír alámerítetlen hírnöke legyen, elindult abba az irányba, hogy a „jóakarat embere” lehessenc (Lukács 2:14). Jóllehet az ilyen még nem önátadott és alámerített, most már jelentheti a tanúskodó tevékenységét azokkal az embermilliókkal együtt, akik ’hirdetik Isten szavát’ (Cselekedetek 13:5; 17:3; 26:22, 23). A gyülekezetnek is be lehet jelenteni, hogy ő új, alámerítetlen hírnök. Folytatnia kell a Biblia tanulmányozását, részt kell vennie az összejöveteleken, alkalmazni a tanultakat és megosztani azt másokkal. Nemsokára vágyat érez majd arra, hogy megtegye a keresztény alámerítkezés lépését, helyeselt állapotba jutván ezzel Istennél és a megmentésre ’megjelölt’ lesz (Ezékiel 9:4–6).
Segítség annak, aki vétkezik
11. Hogyan bánik a gyülekezet az alámerített vétkezővel?
11 Az előbbi cikkben megtárgyaltuk, hogyan gondoskodik a gyülekezet segítségről bármely alámerített keresztény számára, aki komoly bűnt követett el (Zsidók 12:9–13). Azt is láttuk a Bibliából, hogy ha egy alámerített keresztény bűnössé lesz és nem tanúsít megbánást, a gyülekezet ki kell közösítse, és aztán kerülni kell a társaságát (1Korinthus 5:11–13; 2János 9–11; 1Thessalonika 2:11, 12). Milyen lépéseket kell azonban tenni akkor, ha egy alámerítetlen hírnök követ el komoly bűnöket, súlyos vétkeket?
12. a) Miért áll rendelkezésre irgalmas segítség az olyan alámerítetlen hírnökök számára, akik bűnt követtek el? b) Hogyan lehet alkalmazni a Lukács 12:48 alapelvét egy helytelen cselekedetért való felelősségre vonás esetében?
12 Júdás irgalmasság tanúsítására buzdít olyan felkent keresztények iránt, akikben kétségek merültek fel, vagy a hústest bűneibe estek, feltéve, hogy bűnbánatot mutattak fel (Júdás 22, 23; lásd még 2Korinthus 7:10). Vajon nem még illőbb-e irgalmat tanúsítani egy olyan megtévedt alámerítetlen személy iránt, aki őszinte megbánást tanúsít? (Cselekedetek 3:19). De igen, hiszen az ő szellemi megalapozottsága nem olyan szilárd, és a keresztény életmódban szerzett tapasztalata is korlátozottabb. Talán nem tanulhatta még meg Isten gondolkozásmódját bizonyos dolgokban. Nem vette át még az alámerítkezés előtti bibliai beszélgetés sorozatokat a vénekkel, és nem vetette alá magát a vízalámerítés komoly lépésének. Sőt mi több, Jézus ezt mondta: „Akire sokat bíztak, attól a szokásosnál többet követelnek meg” (Lukács 12:48). Így sokat várnak el az alámerítettektől, akiknek a megnövekedett ismerettel és áldással együtt különleges felelősségük is van (Jakab 4:17; Lukács 15:1–7; 1Korinthus 13:11).
13. Mit tesznek a vének segítségképpen, ha egy alámerítetlen hírnök megtéved?
13 Pál tanácsához hűen a szellemi képesítésű testvérek segíteni kívánnak bármely alámerítetlen hírnöknek, aki félrelépett, mielőtt tudatára ébredt volna. (Vö. Galata 6:1.) A vének felkérhetik két társukat (esetleg azokat, akik már korábban találkoztak az illetővel), hogy megpróbálják helyreigazítani őt, ha kívánja a segítségnyújtást. De ezt nem szigorú megdorgálás szándékával, hanem irgalmas módon és szelídség szellemében kell megtenniük (Zsoltárok 130:3). Legtöbb esetben az Írás szerinti buzdítások és a gyakorlati javaslatok ugyanis elégségesek ahhoz, hogy megbánásra indítsák az illetőt és visszatereljék a helyes útra.
14., 15. a) Mit lehet tenni, ha a vétkes őszinte bűnbánatot tanúsít? b) Milyen egyszerű felvilágosító bejelentést lehet tenni bizonyos esetekben?
14 A két vén olyan irányításról fog gondoskodni, amely az alámerítetlen bűnös helyzetének megfelelő. Némely esetben úgy intézkedhetnek, hogy a tévelygő egy ideig nem vehet részt a Teokratikus Szolgálati Iskolán vagy nem szólhat hozzá az összejöveteleken. Vagy arra utasíthatják, hogy addig ne vegyen részt a nyilvános szolgálatban, amíg nem mutat fel nagyobb szellemi előrehaladást. Később közölhetik vele, hogy újból részt vehet a szántóföldi szolgálatban. Ha a helytelen tett nem válik közismertté és nem jelent veszélyt a nyáj tisztaságára, nem szükséges bejelentéssel felhívni rá a gyülekezet figyelmét.
15 Mi történjék akkor, ha a két vén úgy látja, hogy az illető őszintén megbánta vétkét, de az eset széles körben ismeretessé vált? Vagy mi van akkor, ha a bűn később válik széles körben ismertté? Mindkét esetben tudatni kell a gyülekezet szolgálati bizottságával, amely egy egyszerű bejelentést tesz, például: „ . . . kapcsolatban . . . egy ügyet intéztünk, és ő továbbra is szolgál a gyülekezettel mint alámerítetlen hírnök.” Mint minden más esetnél, ennél is a vének testülete határozhatja meg, hogy tanácsos-e valamilyen jövő időpontban szentírási beszédet mondani, belefoglalva az ilyenfajta bűnnel foglalkozó tanácsot.
16., 17. a) Milyen két helyzet lehet alapja különböző bejelentésnek? b) Milyen természtűek ezek a bejelentések?
16 Esetenként előfordulhat, hogy egy alámerítetlen hírnök, aki bűnt követett el, nem reagál a szerető segítségre. Vagy egy alámerítetlen hírnök úgy dönthet, hogy nem óhajtja folytatni előrehaladását az alámerítkezésig, és közli a vénekkel, hogy nem kívánja elismertetni magát hírnöknek. Mit kell tenni ilyenkor? Kiközösítési eljárást nem folytathatnak olyanok esetében, akik nem voltak elismertek Isten előtt. A kiközösítési elrendezés a megbánást nem tanúsító bűnösök ellen való, olyanok ellen, akiket ’testvérnek neveznek’, akik alámerítettek (1Korinthus 5:11). Vajon azt jelenti ez, hogy az igazságtalanságot nem veszik tudomásul? Nem jelenti azt.
17 A véneknek kötelessége ’őrizni az Isten gondjaikra bízott nyáját’ (1Péter 5:2). Ha a segítséget felajánló két vén úgy találja, hogy az alámerítetlen vétkes hírnök nem tanúsít megbánást és többé nem alkalmas arra, hogy hírnök legyen, tudatják ezt az illetővel.d Vagy ha az alámerítetlen személy kijelenti a véneknek, hogy többé nem kívánja magát hírnökként elismertetni, a vének tudomásul veszik döntését. Bármelyik eset forog is fenn, helyes, ha a gyülekezet szolgálati bizottsága egyszerű bejelentést tesz alkalmas időben, mondván „ . . . többé nem hírnöke a jó hírnek.”
18. a) Az ilyen bejelentés után, mit tartsanak eszükben a keresztények annak eldöntésénél, hogy személy szerint mit cselekedjenek? b) Szükséges-e teljesen kerülni az olyan alámerítetlen személyt, aki a múltban helytelenséget követett el?
18 Hogyan tekintik azután a tanúk az ilyen személyt? Nos, az illető korábbi időpontban az összejöveteleket látogató ’hitetlen’ volt. Azután hírnök kívánt lenni és alklamassá is lett a jó hír hirdetésére. Ezentúl nem ez a helyzet: most már újból világi személy lett. A Biblia nem követeli meg a tanúktól, hogy ne beszéljenek vele, hiszen nem kiközösített.e A keresztényeknek mégis óvatosnak kell lenni az ilyen világi személlyel szemben, aki nem imádja Jehovát, éppen úgy, mint az izraelitáknak kellett a körülmetéletlen jövevény telepesekkel szemben. Ez az óvatosság segít megőrizni a gyülekezetet bármilyen „kis kovász” vagy bomlasztó elem hatásától (1Korinthus 5:6). Ha bizonyos idő múlva őszinte vágyat fejez ki, hogy bibliatanulmányozást folytassanak vele, és ezt rendbenlevőnek találják a vének, az talán hozzásegíti őt ahhoz, hogy újból értékelje, milyen nagy kiváltság Jehovát imádni az ő népével (100. zsoltár).
19. Hogyan tudnak a vének magánúton további segítséget nyújtani némely esetben?
19 Ha a vének azt látják, hogy egy ilyenfajta bizonyos személy rendkívüli veszedelmet jelent a nyáj számára, bizalmasan figyelmeztethetik a veszélyeztetetteket. Például a korábbi hírnök talán olyan fiatal, aki részegessé vagy erkölcstelenné vált. Annak a bejelentésnek ellenére, hogy már nem alámerítetlen hírnök, megpróbálhat kapcsolatot tartani a gyülekezt fiataljaival. Ilyen helyzetben a vének beszélhetnek bizalmasan az ilyen veszélyeztetett fiatalok szüleivel, és lehetőleg azokkal a fiatalokkal is (Zsidók 12:15, 16; Cselekedetek 20:28–30). Abban a ritka esetben, amikor az illető nagyon veszélyes vagy széthúzást szító, meg lehet mondani, hogy nem szívesen látott személy a gyülekezeti összejöveteleken és minden belépési kísérletét jogsértőnek tekintik.
Segítsük hozzá a kiskorúakat Isten imádatához
20. Milyen segítséget nyújthatnak a keresztény szülők a gyermekeiknek, és milyen eredménnyel?
20 A Biblia a szülőket teszi felelőssé azért, hogy gyermekeiket az isteni igazság útjára neveljék (5Mózes 6:4–9; 31:12, 13). Ugyanígy Jehova Tanúi is régóta arra buzdítják a keresztény családokat, hogy tartsanak hetenként családi bibliatanulmányozást. A keresztény szülőknek buzdítani kell a kicsinyeiket, hogy előrehaladjanak az önátadás felé és az alámerítkezéssel elnyerjék Isten helyeslését (Példabeszédek 4:1–7). Látjuk a gyönyörű eredményt — példás fiatalok százezreit, akik szeretik Jehovát és örökké szolgálni akarják őt.
21—23. a) Hogyan kell elsődlegesen intézni a kiskorúak vétkét? b) Milyen szerepet játszanak ilyen esetekben a gyülekezet vénei?
21 A keresztény szülőknek megvan az az elsőrendű felelősségük is, hogy fegyelmezzék és feddjék gyermekeiket, alkalmazzák a szükséges korlátozásokat vagy szeretetteljes büntetéseket (Efézus 6:4; Zsidók 12:8, 9; Példabeszédek 3:11, 12; 22:15). Ha azonban egy kiskorú, aki alámerítetlen hírnökként van kapcsolatban a gyülekezettel, komoly bűnbe keveredik, a vénekre tartozik az ügy, akik ’vigyáznak a lelkeikre’ a gyülekezetben (Zsidók 13:17).
22 Az ilyen bűnöket úgy kell kezelni, ahogy a cikk korábbi részében vázoltuk. Két vént lehet megbízni az ügy megvizsgálásával. Ők először megbeszélhetik a szülőkkel (vagy szülővel), hogy mi történt, milyen a gyermek magatartása, és milyen helyreigazító lépéseket tettek. (Vö. 5Mózes 21:18–21.) Ha a keresztény szülők kézbe vették az ügyet, a vének csupán értekeznek velük időnként, hogy segítő tanácsokat és javaslatokat tegyenek és szeretettel buzdítsák őket.
23 Néha azonban a szülőkkel való beszélgetés során kiderül, hogy jobb volna, ha a vének találkoznának a csökönyös kiskorúval és a szüleivel. Emlékezetben tartván az ifjúság korlátait és hajlamait, a felvigyázók megpróbálják szelídséggel kioktatni a fiatal, alámerítetlen hírnököt (2Timótheus 2:22–26). Némely esetben nyilvánvalóvá válhat, hogy többé nem tekinthető alkalmas hírnöknek, és hogy meg kell tenni a megfelelő bejelentést.
24. a) Még ha egy kiskorú komoly bűncselekménybe keveredik is, mit helyes tenniük a szülőknek, és hogyan tehetik azt meg? b) Hogyan lehet ezt olyan kiskorúra alkalmazni, akit kiközösítettek?
24 Ezek után mit tehetnek a szülők tévelygő kiskorú gyermekük érdekében? Még mindig felelősek a gyermekükért, jóllehet az, mint alámerítetlen hírnök alkalmatlanná vált, sőt még akkor is, ha alámerítkezés után közösítették ki igazságtalanság miatt. Ahogy továbbra is ellátjátok őt élelemmel, ruhával és hajlékkal, ugyanúgy kell azután is oktatni és fegyelmezni Isten Szavának megfelelően (Példabeszédek 6:20–22; 29:17). A szerető szülők házi bibliatanulmányozást folytathatnak vele még akkor is, ha ki van közösítve.f Lehet, hogy a legnagyobb javító előny származik a vele való magántanulmányozásból. Vagy úgy is lehet intézkedni, hogy továbbra is részt vegyen a családi tanulmányozáson. Noha eltévelyedett, a szülők azt szeretnék, ha vissztérne Jehovához, mint a tékozló fiú Jézus példázatában (Lukács 15:11–24).
25. Miért irányítjuk az érdeklődésünket és a segítségünket ma a ’hitetelenek’-re?
25 Prédikálásunk és tanításunk célja az, hogy segítsünk másoknak az igaz Isten boldog imádójává válni. Korinthusban ’hitetlen és közönséges személyek’ arra éreztek indíttatást, hogy ’arcra boruljanak és imádják Istent, kijelentvén: „Valóban köztetek van az Isten”’ (1Korinthus 14:25). Milyen örvendetes ma látni, hogy egyre többen jönnek imádni Istent! Dicsőséges beteljesülése ez az angyali kijelentésnek: „Dicsőség fent a magasságban Istennek, és a földön béke a jóakarat emberei között [vagyis akik élvezik Isten helyeslését]” (Lukács 2:14).
[Lábjegyzetek]
a Az egyik vén legyen a gyülekezet szolgálati bizottságának tagja. A másik lehetőleg olyan személy legyen, aki a legjobban ismeri a tanulót vagy a tanítóját, mint például a gyülekezeti könyvtanulmányozás-vezető.
b A Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. kiadása, 1983.
c Ezelőtt az olyan személyre, aki alkalmas volt arra, hogy alámerítetlenül részt vegyen a szántóföldi szolgálatban, azt mondtuk, hogy „elismerten kapcsolatban levő”. Az „alámerítetlen hírnök” azonban pontosabb megjelölés, különös tekintettel a bibliai javaslatra, amely szerint az Isten helyeslése az érvényes önátadás és a keresztény alámerítkezés eredménye.
d Ha az illető elégedetlen emiatt a döntés miatt, kérheti (hét napon belül) az ügy újbóli megvizsgálását.
e Korábban az alámerítetlen nem bűnbánó bűnösöket teljesen elkerültük. Jóllehet ez a fentiek szerint nem követelmény, az 1Korinthus 15:33-at azonban figyelembe kell venni.
f Az otthonon kívül élö kiközösített rokont a szentírási tanács szerint kell kezelni, ahogy a The Watchtower 1988. április 15-i száma 26—31. oldalán; 1981. szeptember 15-i száma 26—31. oldalán olvashattuk.
Emlékszel-e?
◼ Mi a keresztények nézete az összejöveteleken jelenlevő ’hitetlenek’-ről?
◼ Midőn egy bibliatanulmányozó személy részt óhajt venni a szántóföldi szolgálatban, milyen lépéseket tesznek a vének, és milyen felelősséget vállal magára a tanuló?
◼ Mit kell tenni, ha egy alámerítetlen hírnök követ el komoly bűnt?
◼ Hogyan tudnak segíteni a szülők és a vének a kiskorú gyermekeknek, akik otthon élnek, még ha az ilyen fiatalok komoly vétket követtek is el?
[Kép a 14. oldalon]
Ha valaki, noha még nem merítették alá, hírnökké lesz, az fontos és felelős lépést tesz afelé, hogy elnyerje Isten helyeslését