KATONA

Seregben szolgáló személy. A Héber Iratokban a hadseregben szolgálókat gyakran konkrétan az alapján nevezték meg, hogy milyen tisztséget töltöttek be: lovas katonák (2Mó 14:9), kengyelfutók (1Sá 22:17), parittyások (2Ki 3:25), lándzsával és pajzzsal felszerelkezett katonák (2Kr 25:5), íjászok (2Kr 35:23; Jób 16:13; Ézs 21:17). A „katona” szó görög megfelelője a sztra·ti·óʹtész. (Lásd: SEREG.)

Amikor Júdea a rómaiak uralma alatt volt, gyakran lehetett azon a vidéken katonákat látni. Az, hogy egy kapernaumi katonatiszt elmondhatta: „alattam is vannak katonák”, arra utal, hogy állomásoztak ott katonák a fennhatósága alatt (Mt 8:5–9). Római csapatok voltak elhelyezve Jeruzsálemben az Antonia-erődben, innen tartották kordában a zsidókat. Amikor Pál utoljára látogatott el Jeruzsálembe, az ottani parancsnok kiszabadította a csőcselék kezéből, majd másnap a felbolydult farizeusok és szadduceusok kezéből (Cs 21:30–35; 22:23, 24; 23:10). Amikor fény derült egy cselszövésre, amellyel Pál életére akartak törni, a parancsnok Pál mellé rendelt 70 lovast, 200 katonát és 200 lándzsást, hogy kísérjék őt egészen Antipatriszig, majd a lovasok továbbmentek vele onnan Cezáreába (Cs 23:12–33).

Zsidó katonák: Voltak zsidó katonák is, akik közül némelyek odamentek Keresztelő Jánoshoz, és megkérdezték tőle: „mit tegyünk?” Ezek minden bizonnyal egy fajta rendőri felügyeletet gyakoroltak, főleg a vám és az adó beszedése terén (Lk 3:12–14).

Jézus kivégzése és temetése: Jézus kivégzésében római katonák vettek részt, ugyanis a római kormányzónak adták át, mégpedig Róma elleni zendülés vádjával. Ezek a katonák nagy megaláztatásnak tették ki, gúnyolták, leköpték és ütlegelték, mielőtt kivitték, hogy oszlopra feszítsék (Mt 27:27–36; Jn 18:3, 12; 19:32–34). Felosztották maguk között a felsőruháit, és sorsot vetettek az alsóruhájára. Nyilvánvalóan négy katonából állt az az osztag, amely megfeszítette Jézust (Jn 19:23, 24). A kivégzést irányító katonatiszt, miután látta a jelenségeket és azokat a körülményeket, melyek közt Jézus meghalt, ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Mk 15:33–39). Jézus sírjának az őrzésére is római katonákat állítottak (Mt 27:62–66). Ha ezek az őrök a zsidó templomi rendőrséghez tartoztak volna, a zsidóknak nem kellett volna kéréssel fordulniuk Pilátushoz ez ügyben. Ehhez hasonlóan a papi elöljárók azt az ígéretet tették, hogy majd ők rendezik az ügyet a kormányzóval, ha netalán a fülébe jutna annak a híre, hogy Jézus teste eltűnt (Mt 28:14).

Az első nem zsidó keresztény: Mintegy három és fél évvel később, egy római katona, egy centurio elküldött kettőt a háziszolgái közül és egy „hitbuzgó katonát”, hogy hívja el Pétert Cezáreába. Miközben Péter prédikált Kornéliusznak és a háznépének, akik közt nyilván ott volt ez a szolgálatában álló, ’hitbuzgó katona’ is, kitöltetett rájuk a szent szellem, és ők lettek az első olyan személyek a keresztény gyülekezetben, akik a nem zsidók közül valók voltak (Cs 10:1, 7, 44–48).

Péter szabadulása: Péter apostolt később letartóztatták I. Heródes Agrippa parancsára, és a börtönben négy, egyenként négyfős katonai őrség vigyázott rá felváltva. Mindig két katona őrködött a börtön ajtajánál, kettő pedig személyesen vigyázott Péterre, aki hozzájuk volt kötözve lánccal két oldalról. Az éjjel megjelent egy angyal, és megszabadította Pétert a láncaitól, és kiszabadította a börtönből. Emiatt kavarodás támadt a katonák között, Heródes pedig miután kihallgatta a felelős őröket, meghagyta, hogy „vezessék el őket, hogy megkapják a büntetésüket”, ami alighanem halálbüntetést jelentett a római szokások szerint (Cs 12:4–10, 18, 19).

Pállal emberségesen bánnak: Amikor Pál apostolt hajóval Rómába vitték, mivel a császárhoz fellebbezett, egy olyan katonai osztag felügyeletére bízták, amelyért egy Júliusz nevű katonatiszt felelt, aki az Augusztusz-csapathoz tartozott. Júliusz emberségesen bánt Pállal, és megengedte, hogy elmenjen a barátaihoz, és élvezze gondoskodásukat. Eleinte nyilván nem fogadta el, hogy Pált Isten irányítja, ezért inkább a hajótulajdonosra és a kapitányra hallgatott. De miután nagy fergeteg sodorta és hevesen dobálta a hajót napokig, és Pál elmondta, hogy volt egy látomása, melyben biztosították, hogy a hajón lévők mind életben maradnak, a katonatiszt és az emberei figyelembe vették, amit Pál mondott. Amikor a hajó kezdett darabokra törni Málta közelében, a katonák meg akarták ölni az összes rabot, ám a katonatiszt, Júliusz, mivel meg kívánta menteni Pált, visszatartotta őket a szándékuktól (Cs 27:1, 3, 9–11, 20–26, 30, 31, 39–44). Rómában megengedték, hogy Pál a saját bérelt házában lakjon, és egy katona őrizte (Cs 28:16, 30).

Jelképes értelem: Apostolsága védelmében a korintuszi gyülekezethez szóló levelében Pál ezt írta: „Ki az, aki valamikor is a saját költségén katonáskodik?” (1Ko 9:7). Bár Pál nem fogadott el anyagi segítséget a korintusziaktól, ekkor azzal érvelt, hogy Urának, Krisztusnak a szolgálatában álló katonaként mindenképpen van joga hozzá. Pál Krisztus katonáinak tekintette azokat is, akik együttműködtek vele a jó hír prédikálásában, ugyanis ’katonatársainak’ nevezte őket (Fi 2:25; Flm 2).

Pál apostol a következőket írta Timóteusznak, akire nagy felelősséget bízott: „Krisztus Jézus jó katonájaként vedd ki részedet a rossz elszenvedéséből. Senki, aki katonáskodik, nem elegyedik bele az élet üzleti ügyeibe; hogy elnyerje annak helyeslését, aki őt katonának fogadta” (2Ti 2:3, 4). Egy jó katona számít a nehézségekre, és tudja, késznek kell lennie arra, hogy minden időben szolgáljon, és a legnehezebb körülmények között is kitartson. Amíg háború van, nem keresi a kényelmét, vagy olyasmit, ami a kedvére van. Az idejével és az erejével a felettese rendelkezik. Ezenkívül a katona hátrahagyja az üzleti és földbirtokkal kapcsolatos teendőit, a mesterségét, illetve hivatását a szolgálatért. Nem bonyolódik más dolgokba, ami elvonná a figyelmét és az energiáját a mindennél fontosabb harctól, amelyben épp részt vesz. Máskülönben alighanem az életébe kerülne ez, vagy azokéba, akiknek az élete rajta múlik. A történészek szerint a római katonák nem űzhettek semmilyen mesterséget sem, és tilos volt nekik nevelőként vagy egy birtok intézőjeként dolgozniuk, nehogy eltérítse őket attól a céljuktól, hogy katonákként szolgáljanak. A mózesi törvény szerint is, ha egy férfi friss házas volt, vagy ha házat épített, de még nem avatta fel, illetve szőlőt ültetett, de még nem élvezte annak gyümölcsét, felmentették a katonai szolgálat alól. Ha pedig egy férfi félt, abból bizony rossz katona lett volna, rontotta volna társai harci szellemét, éppen ezért az ilyen embert felmentették a Törvény alapján (5Mó 20:5–8). Így hát a keresztények, zsidók és nem zsidók egyaránt, könnyen megértették Pál szemléltetésének a lényegét.

Pál az efézusiaknak írt levelében világosan elmagyarázta, hogy a keresztény katonák nem vér és test ellen harcolnak, hanem „az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen”. Ennélfogva az ehhez a harchoz szükséges fegyverzetet nem lehet világi forrásból beszerezni, hanem Jehova Istentől származó fegyverzetnek kell lennie, aki győzelmet fog aratni az ő hadseregének a Parancsnoka, Jézus Krisztus által (Ef 6:11–17).