APA, ATYA

A héber ʼáv, melyet az „apa” vagy „atya” szóval fordítanak, hangutánzó szó, és azokra a legegyszerűbb hangokra hasonlít, melyeket egy kisbaba először mond ki. A héber ʼáv és a görög pa·tér ʹ szó egyaránt különféle jelentéseket hordozhat, melyek a következők: valakinek a nemzője, azaz fizikai apja (Pl 23:22; Za 13:3; Lk 1:67), egy háznép vagy nemzetség feje (1Mó 24:40; 2Mó 6:14), ős (1Mó 28:13; Jn 8:53), egy nemzet alapítója (Mt 3:9), egy társadalmi réteg vagy az egy szakmát űzők egy csoportjának az alapítója (1Mó 4:20, 21), pártfogó (Jób 29:16; Zs 68:5), valaminek a forrása (Jób 38:28) és a tisztelet kifejezése (2Ki 5:13; Cs 7:2).

Jehova Istent mint Teremtőt Atyának hívják (Ézs 64:8; vö.: Cs 17:28, 29). Ő a szellem által született keresztényeknek is az Atyja; az arámi ʼAb·báʼʹ kifejezés tiszteletet és szoros gyermeki kötődést sugároz (Ró 8:15; lásd: ABBA). Mindenki, aki kifejezi a hitét, és reménykedik az örök életben, Atyjának szólíthatja Istent (Mt 6:9). Jézus Krisztust, a Messiást egy próféciában Örökkévaló Atyának nevezik, mivel ő az élet Isten által kijelölt Főközvetítője (Ézs 9:6). Ezenkívül ha valakinek vannak utánzói és követői, s vannak, akik az ő tulajdonságait mutatják ki, az ezeknek a személyeknek az atyjának tekinthető (Mt 5:44, 45; Ró 4:11, 12). Ebben az értelemben az Ördögre is atyaként utalnak (Jn 8:44; vö.: 1Mó 3:15).

Jézus megtiltotta, hogy embereket a formális vagy vallásos „atya” címmel illessünk (Mt 23:9). Mivel Pál ismertette meg a jó hírt bizonyos keresztényekkel, és szellemileg táplálta őket, olyan volt, mintha az atyjuk lett volna, de egyetlen írásszöveg sem alkalmazza rá az „atya” kifejezést vallásos címként (1Ko 4:14, 15). Pál a tesszalonikai keresztényekhez fűződő kapcsolatában az apához is, és az anyához is hasonlította magát (1Te 2:7, 11). Igaz, a Lukács 16:24, 30 utal ’Ábrahám atyára’, de itt alapvetően vér szerinti leszármazásról van szó.

Az apa hatalma és felelősségei: A Biblia leírása szerint az apa volt a családfő, a többiek oltalmazója és védelmezője, ő hozta a végső döntéseket, és ő bíráskodott a család felett (1Ko 11:3; 1Mó 31:32). A patriarchális korban és Izraelben a lévita papok kiválasztása előtt az apa képviselte családját az imádatban mint pap (1Mó 12:8; Jób 1:5; 2Mó 19:22). Az apának a haláláig hatalma volt a családja fölött. Ha egy fiú megnősült, és saját családot alapított, ő lett annak a feje, jóllehet még mindig megadta az apjának a neki járó tiszteletet. Amikor egy lány férjhez ment, a férje fősége alá került (4Mó 30:3–8). A bibliai időkben általában az apa intézte a gyermekei házasságát. Ha szorongató szükségbe jutott, eladhatta a lányát rabszolgának, de voltak bizonyos korlátozások, melyek megóvták a lányt (2Mó 21:7).

Törődik a családtagokkal: Mint Isten képviselőjének, az apának a felelőssége, hogy a család Isten alapelveire legyen tanítva (1Mó 18:19; Ef 6:4; 5Mó 6:6, 7). Kötelezettségei – a tanítás és a fegyelmezés – azt is magukban foglalják, hogy személyre szabott utasításokat és parancsokat adjon, melyeknek a foganatosításában az anya támogatja (Pl 1:8; 6:20). Egy istenfélő apa mélységesen szereti a gyermekeit, és nagyon gyöngéden inti és vigasztalja őket (1Te 2:11; Hó 11:3). Fegyelmezi, megfenyíti és megfeddi őket, hogy a helyes úton járjanak (Héb 12:9; Pl 3:12). Örömét leli a fiaiban, különösen akkor, ha azok bölcsnek bizonyulnak (Pl 10:1). Ha ellenben ostobán viselkednek a gyermekei, az nagyon elszomorítja és felbosszantja (Pl 17:21, 25). Az apának könyörületesnek, irgalmasnak kell lennie (Ma 3:17; Zs 103:13). Figyelembe kell vennie a gyermekei szükségleteit és kéréseit (Mt 7:9–11). Az apáknak jó példa Istennek a népe iránti szeretete és törődése, amelyről sokszor olvashatunk leírást.

Az apa neve a leszármazási jegyzékekben: Az emberek elődeit az apán, nem az anyán keresztül volt szokás visszavezetni. Így bár alapos okunk van azt feltételezni, hogy Lukács az anyai ágon vezeti vissza Jézus elődeit (ami kivétel az általános szabály alól), nem nevezi meg Jézus anyját. Nyilvánvalóan a férjét, Józsefet nevezi Héli fiának, Héli pedig kétségkívül Mária apja volt. Ez a legkevésbé sem pontatlan a részéről, hiszen József Héli veje volt. (Lásd: JÉZUS KRISZTUS NEMZETSÉGTÁBLÁZATA.)

A családnév hiányában általában úgy különböztették meg egymástól az embereket, hogy elmondták, ki kinek a fia. Izsákot például ’Ábrahám fiaként’ mutatták be (1Mó 25:19). Számos héber névben benne volt a héber bén vagy ben, illetve az arámi bar tag, melyet az apa neve követett mint családnév. Ilyen a „Benhúr” (1Ki 4:8, KNB; „Húr fia”, ÚV) és a „Simon, Barjona”, azaz „Simon, Jónás fia” (Mt 16:17, Maszny., ÚV).