KENITÁK

Annak a népnek a tagjai, amely Kánaánban vagy annak közelében lakott Ábrám (Ábrahám) napjaiban. A Szentírás azonban nem tár fel konkrétumot a leszármazási vonalukkal kapcsolatban, így nem lehet meghatározni, hogy honnan származnak (1Mó 15:18–21).

Bár néhány tudós egy hasonló arámi szó alapján úgy véli, hogy a „kenita” jelentése ’kovács’, ez azonban nem biztos. Maga a Biblia nem úgy beszél a kenitákról, mint kovácsokról, hanem inkább az derül ki belőle, hogy legalább némelyikük pásztor volt. (Vö.: 2Mó 2:15, 16; 3:1; Bí 1:16.) Egy másik feltételezés szerint a „kenita” szó a héber ’fészek’ jelentésű szóval áll kapcsolatban, és ez összhangban lenne a keniták lakhelyére, vagyis „fészkére” vonatkozó leírással, mely így szól: „sziklaszirten helyezkedik el” (4Mó 24:21).

Amikor Mózes Egyiptomból Midián földjére menekült, egy ott élő kenita családba nősült. Ha egy beszámoló arról beszél, hogy ez a család Midiánban lakott, akkor e családnak a tagjait midiánitáknak nevezik; más esetekben úgy hivatkoznak rájuk, hogy keniták. Ez arra utal, hogy Mózes apósa, Jetró, „Midián papja”, valamint a sógora, Hobáb, földrajzi szempontból volt midiánita (2Mó 2:15, 16; 3:1; 18:1; 4Mó 10:29, 30; Bí 1:16). Másfelől, ha Mózes rokonai a nemzetségüket tekintve voltak Midián leszármazottai, akkor azért nevezhették őket kenitáknak, mert a midiánitáknak egy kenita ágához, vagyis családjához tartoztak, így a nemzetségüket tekintve meg voltak különböztetve az Ábrahám napjaiban, még Midián születése előtt élt kenitáktól.

Amikor úgy volt, hogy az izraeliták elhagyják a Sínai-hegy vidékét, Mózes kérte Hobábot, hogy menjen velük, és legyen ’a szemük’, vagyis felderítő a nemzet számára, mivel ismeri a terepet. Hobáb ugyan először vonakodott, úgy tűnik, végül mégis velük ment, hiszen a keniták később úgy vannak megemlítve, hogy Arádtól D-re, Júda pusztájában telepedtek le (4Mó 10:29–32; Bí 1:16).

Egy későbbi időszakban a kenita Héver elvált a többi kenitától, és Kedesnél verte fel sátrát (Bí 4:11; lásd: KEDES 3.). Amikor a kánaánita seregeket legyőzték, Sisera „gyalog menekült Jáhelnek, a kenita Héver feleségének a sátráig, mert béke volt Jábin, Hácor királya, és a kenita Héver háznépe között”. Ám ott Jáhel véget vetett Sisera életének (Bí 4:17–21; 5:24–27).

Saul király napjaiban néhány kenita az amálekiták között élt. Ezért Saul, amikor háborúra készült az amálekiták ellen, arra ösztönözte a kenitákat, hogy különüljenek el, nehogy őket is érje a csapás. Azért volt ilyen kedves velük, mert maguk a keniták korábban ’szerető-kedvességet cselekedtek Izrael minden fiával, amikor azok feljöttek Egyiptomból’ (1Sá 15:5, 6; vö.: 2Mó 18:8, 9; 4Mó 10:29–33). Később Dávid azt mondta Ákisnak, hogy „a keniták déli vidékén” portyázott (1Sá 27:10). Ez azonban része volt egy cselnek. Igazából a keniták barátságban álltak az izraelitákkal. Ezért Dávid az amálekitáktól szerzett zsákmány egy részét elküldte „a keniták városaiban levőknek”, valószínűleg a Júda d. részének hegyvidékén levőknek (1Sá 30:29).

A Jábecben lakó írnokok családjai keniták voltak, „akik Rékáb házának atyjától, Hammattól származtak” (1Kr 2:55). Júda leszármazottaival kapcsolatban vannak megemlítve (1Kr 2:3).

Az, hogy a keniták különböző időkben és helyeken más-más népekkel együtt éltek, arra utalhat, hogy ez a nomád vagy félnomád nép nem olvadt bele teljesen egyik törzsbe vagy népbe sem.

A Biblia nem mondja el konkrétan, hogy mi történt a kenitákkal, akiket a Kajin néven is említ. Bálám rájuk vonatkozó példabeszédében ez a kérdés áll: „Mennyi idő is még, mikor Asszíria fogságba visz téged?” (4Mó 24:21, 22). Vagyis lehet, hogy néhány kenita Izrael északi királyságában és annak környékén élt, és az asszírok az izraelitákkal együtt őket is fogságba vitték (2Ki 15:29; 17:6).