BÁBEL

(zűrzavar):

Egyike az özönvíz után épült első városoknak. Isten itt „zavarta össze. . . az egész föld nyelvét” (1Mó 11:9). A név a bá·lalʹ igéből származik, amelynek a jelentése: ’összezavar’. Az ott lakók városukat Isten székhelyének tekintve azt állították e névről, hogy a Báb (kapu) és ili (Isten) szavakból tevődött össze, s így a jelentése: ’Isten kapuja’.

A gonosz Nimród, vagyis a „Jehovának ellenszegülő, hatalmas vadász” királyságának a kezdete itt volt Bábelben, „a Sineár földjén”, a kiáradó Eufrátesz és Tigris hordaléka által feltöltött síkvidéken (1Mó 10:9, 10). Mivel kövek nem voltak az építkezéshez, az építők a rendelkezésükre álló, nagy mennyiségű agyagot használták fel. „Vessünk téglát, és égessük ki” – mondták. S mert nem volt mész, bitumen szolgált habarcs gyanánt (1Mó 11:3).

Bábelnek az Istennel dacoló terve főleg abból állt, hogy vallásos célra építenek egy tornyot, „amelynek a teteje az egeket éri”. Nem Jehova imádatára és dicséretére építették, hanem hamis, ember alkotta vallásnak szentelték azzal a szándékkal, hogy „hírnevet” szerezzen az építőinek (1Mó 11:4).

Ennek az építkezésnek a hozzávetőleges időpontjára a következő információból következtethetünk: Péleg i. e. 2269-től 2030-ig élt. Nevének a jelentése: ’szétszóródás’, ugyanis „az ő napjaiban vált megosztottá a föld [vagyis: ’a föld népessége’]”; Jehova „szétszórta őket onnan az egész föld színére” (1Mó 10:25; 11:9). A patriarchák idejében élő Sar-kali-sarrinak, Agade (Akkád) királyának egy szövege megemlíti, hogy helyreállított Babilonban egy templomtornyot, ami azt jelenti, hogy egy ilyen építmény már az uralkodása előtt is létezett.